FACEBOOK

SZTÁR SPORT-interjú Kemény Dénessel

SZTÁR SPORT-interjú Kemény Dénessel
hozzászólás, 2009.06.17.

A múlt héten Varga Dani volt a középpontban, s a SZTÁR SPORT ma utcára kerülő száma is meglehetősen „vízilabdacentrikus”. A címlapon egy montázs, az elmúlt három olimpia 21 magyar aranyérmese épphogy ráfért az oldalra. A lap mintha a pénteki Vodafone Aranygálára időzített volna: SZTÁR-interjút közöl Kemény Dénessel.

Diapolo

Nem, ezt az interjút most nem adjuk közre, a megjelenés napján ezzel olvasók sokaságától fosztanánk meg a szerkesztőséget. Megírjuk viszont, hogy miért érdemes megvenni az újságot…

Emlékezetünk szerint a szövetségi kapitány először ismeri be: van, akivel megváltozott a kapcsolata azután, hogy kihagyta őt a keretből. A válogatás elveiről elmondott kapitányi szavak jól érzékeltetik, micsoda pokoli kín lehet meghozni egy-egy emberi sorsot is befolyásoló döntést. Ráadásul maga Kemény Dénes „védi meg” kimaradt játékosait, elismeri, velük is ugyanúgy nyerhetett volna a csapat.

A múltról egyébként nem szívesen beszél a kapitány, azt vallja, hogy a nosztalgiázással csínján kell bánni, ha az embernek vannak még céljai. „Ha az ember túlzottan is beleszerelmesedik a múlt sikereibe, akkor nem nyer többször…”

Na de többet tényleg nem idézünk az interjúból…, ahogy mondani szokás: SZTÁR SPORT – kapható az újságárusoknál!

A pénteki Vodafona Aranygála hivatalos site-ján, a www.pologala.hu  oldalon egyébként olvasható, hogy a rendezvényre érkezők  a helyszínen 19 és 20 óra között szervezett körülmények között dedikáltathatnak a játékosokkal és a kapitánnyal, de kizárólag a SZTÁR SPORT-ban található 21+1-es poszterre. A lap szerdától kapható az újságárusoknál, s lesz két árusítóhely a helyszínen, a bejáraton belül is. (További információ, hogy a helyszínen árusított példányokba beletesznek 100 darab fotókupont, és aki szerencsés, és ilyen példányt vásárol, annak lehetősége lesz arra, hogy kedvenc játékosával közös képet készíttessen magáról, ha fényképezőgépet is hoz.)
 

33 régi hozzászólás

Daret hozzászólása
Daret22769
2009.06.19. 15:24

www.pologala.hu oldalon nyomon követhető a játékosokkal történő dedikálás, fotózás, interjú pontos időbeosztása. Ha csak Sztár Sport autogramkártyát lehet aláíratni (Olimpiai bajnokok képe van az újságban!), akkor Kiss Csabi, Kovács Zoltán, Németh Zsolt, Tóth Frank, Varga II. Zsolt, Vincze Balázs mit fog aláírni, illetve Kemény Dénessel mikor lehet? Előbbiek szerepelnek a beosztásban, utóbbi nem...

ancis hozzászólása
ancis22765
2009.06.19. 10:53

ez milyen már.ez sztem bunkóság h csak a SZTÁR SPORT poszterre lehet dedikáltatni és csak úgy lehet fotót készíteni a játékosokkal ha pont tiéd lesz a kupon..hát ezen most kicsit kiakadtam..ahhoz képest h ez mekkora sportesemény,elég szar és igen érdekes a szervezés..pedig én már bekészültem=Dnah mind1..azért jó lesz..=)

Daret hozzászólása
Daret22753
2009.06.18. 14:07

Kemény Dénes édesapjával, Kemény Ferenccel...

Róma2009 hozzászólása
2009.06.18. 10:38

db

Róma2009 hozzászólása
2009.06.18. 10:37

Megvan az újság!:) 1 bd maradt az újságoshölgynél...

Háté hozzászólása
Háté22744
2009.06.18. 09:56

Kicsit rövid már a tábla... http://www.kepkonyvtar.hu/?docId=33525

Daret hozzászólása
Daret22742
2009.06.18. 09:18

Ma 14.05-től interjú Kemény Dénessel a Kossuth Rádióban az Arcvonások c. műsorban!

im hozzászólása
im22741
2009.06.18. 08:19

A gálát biztosan élvezni fogják azok, akik ott lesznek, de a szervezés...nem tudom, miért ilyen bonyolult. A Hajós pénztára lett volna a legegyszerűbb, az ember csak odamegy kezdés előtt egy órával a jegyéért és kész. Legfeljebb álldogáll a sorban egy kicsit, ahogy bármilyen rendezvényen.

Evi hozzászólása
Evi22739
2009.06.17. 23:07

Igen, raadasul csak poenbol jatszottam. :) Nem nyertem meg tul sok mindent, ezt meg nem jokor. Erre mondjak, hogy a szerencse relativ.

maxim hozzászólása
maxim22737
2009.06.17. 22:47

maxim1981@freemail.hu,inkabb ez legyen,a hotmail-es akadozik..

maxim hozzászólása
maxim22736
2009.06.17. 22:33

ferry_tam@hotmail.com

nettyus:) hozzászólása
2009.06.17. 22:27

De jó.:) Hol nyerted? A Képes Sport játékán?

Daret hozzászólása
Daret22734
2009.06.17. 22:23

Dobj egy mailcímet, a többit megbeszéljük privátban!

BT hozzászólása
BT22733
2009.06.17. 22:04

Szia, rendben. Az egész újságot én se adtam volna, csak beszkenneltem volna neked az interjút, hogy ne kelljen várnod. :)

maxim hozzászólása
maxim22732
2009.06.17. 22:02

szuper.mivel nem vagyok fovarosi es nem is jarok pentek elott bp-en,igy a legegyszerubb,ha ott vehetnem at.igy megfelel?? ha nem,akkor megprobalok hnap beugrani.udv es koszonom szepen elore is

Daret hozzászólása
Daret22731
2009.06.17. 21:40

Biros Péter interjú a júniusi Nemzeti Sport Magazinban. Esetleg azt is közkinccsé lehetne tenni...

Evi hozzászólása
Evi22730
2009.06.17. 21:25

Kedves BT, koszonom szepen, de kozben raadasul meg belepot is nyertem (ezt a pechet, hogy pont nem tudok hazautazni), igy akinek elajandekoztam, meg alairasgyujtest is bevallalt nekem. Igy nemi kesessel, de nekem is lesz.

Daret hozzászólása
Daret22728
2009.06.17. 18:20

Szia maxim, te vagy az első jelentkező, tiéd a jegy! Az ára: 2500 Ft Mikor, hol vennéd át?

maxim hozzászólása
maxim22727
2009.06.17. 18:16

kedves Daret,ha még mindig aktuális a felesleges jegyed,szívesen átvenném. (persze nem aranyárban)üdv

BT hozzászólása
BT22726
2009.06.17. 18:07

Igen, jegyem már több mint egy hete van, de köszi azért a lehetőséget. Evi, van Sztár Sportom...

Róma2009 hozzászólása
2009.06.17. 18:02

Ez mekkora állatság, már elnézést. Én például egy Csurka könyvvel szerettem volna menni dedikáltatni. És akkor most arra nem lehet vagy mi? Óriási ötlet...

Dani hozzászólása
Dani22721
2009.06.17. 14:54

elmehetnek a pi...ba a sport tv/m1/rtlklub/viasat/tv2, stb.... szerkesztő kollegái, hogy egy ilyen eseményt nem adnak! vlv a megmentőnk!

Yoda hozzászólása
Yoda22720
2009.06.17. 14:35

"(További információ, hogy a helyszínen árusított példányokba beletesznek 100 darab fotókupont, és aki szerencsés, és ilyen példányt vásárol, annak lehetősége lesz arra, hogy kedvenc játékosával közös képet készíttessen magáról, ha fényképezőgépet is hoz.)" Ez vicces...:)))) Nyeremény; kis önerővel...

Daret hozzászólása
Daret22719
2009.06.17. 14:05

Annak tűnik... Érdekel valakit a véleményem ezzel kapcsolatban? ;)

Daret hozzászólása
Daret22718
2009.06.17. 14:01

Íme: http://vlv.hu/article/2970/

nettyus:) hozzászólása
2009.06.17. 13:54

Ez nem ide tartozik, de vki be tudná linkelni azt a cikket, amelyben egy kis kockában le van írva a válogatott nyári programja?? Nem találom. Köszönöm!

Háté hozzászólása
Háté22716
2009.06.17. 13:24

Ez komoly, hogy csak az újságra lehet dedikáltatni?

krapulax27 hozzászólása
2009.06.17. 13:03

Ugye rosszul tudom, hogy nem közvetíti egyik tévé sem? Ha viszont így van, akkor légyszíves iszonyú sok és jó minőségű videót készíteni kedves vlv :) !

Daret hozzászólása
Daret22714
2009.06.17. 11:41

Jah, Sztár Sport... :) Viszont ha valaki szeretne egy jegyet, velem lehet boltolni!

Daret hozzászólása
Daret22713
2009.06.17. 11:39

Ha nem kapnál, nálam van egy -sajnos- fölöslegessé vált jegy...

BT hozzászólása
BT22712
2009.06.17. 11:30

Ma próbálok venni egyet. Ha kapok, megoldjuk magánba.

Daret hozzászólása
Daret22710
2009.06.17. 09:15

"...dedikáltathatnak a játékosokkal és a kapitánnyal, de kizárólag a SZTÁR SPORT-ban található 21+1-es poszterre..." hát ez meg milyen módszer? :)

Evi hozzászólása
Evi22709
2009.06.17. 08:43

Kedves szerkeszto(k)! Esetleg az Aranygala utan nem lehetne? Megesz a kivancsisag, de errefele sajnos nem kaphato az ujsag. :(