FACEBOOK

Megkezdte a felkészülést a VB-keret

Megkezdte a felkészülést a VB-keret
hozzászólás, 2009.06.08.

Hétfő reggel a Margitszigeten tornatermi edzéssel majd vízes gyakorlással megkezdte a felkészülést Kemény Dénes 18-as kerete. A játékosok számára a közvetlen cél a júliusi római világbajnokság, közvetve azonban már a londoni olimpia.


Nagy sajtóérdeklődés kísérte a nyitott Széchy uszodában végzett edzést, amelyen az úszáspenzum teljesítése után a szokásos módon gyakoroltak a fiúk: egy-egy csoport a két kapunál dobált a kapusnak, egy harmadik társaság tagjai számára pedig a megszokottnál jóval súlyosabb labda fej fölé emelése és ott tartása volt a feladat - Mátéfalvy Csaba vezényszavára.

A ragyogó időben zajló edzés befejezésekor szinte megrohanták a sajtó képviselői a játékosokat és a kapitányt - valamennyien türelmesen és készségesen válaszoltak a kérdésekre.

Kemény Dénestől megtudták az újságírók, hogy a rómi VB-n mindenképpen legalább az elődöntőbe várja a csapatot.

A szövetségi kapitányt a VLV is kamerája elé állította, a játékosok közül pedig ezúttal a három idegenlégióst kérdeztük.

VLV-képek az edzésről



VLV-VIDEÓK:

Edzésjelenetek a Margitszigetről



Kemény Dénes nyilatkozata



Madaras Norbert nyilatkozata



Kiss Gergely nyilatkozata



Gór-Nagy Miklós nyilatkozata



A hétfő edzéseken a következők vettek részt:

Gergely István (Honvéd), Nagy Viktor (Vasas), Szécsi Zoltán (Eger) - kapusok;

Biros Péter (Eger), Bundschuh Erik (Eger), Gór-Nagy Miklós (Budva), Hárai Balázs (Eger), Hegedüs Gábor (Eger), Hosnyánszky Norbert (Vasas), Kis Gábor (Vasas), Kiss Gergely (Primorac Kotor), Madaras Norbert (Pro Recco), Mátyás Zoltán (FTC), Szivós Márton (Honvéd), Török Béla (Szeged), Varga Dénes (Vasas), Varga Dániel (Vasas), Varga II. Zsolt (Eger) - mezőnyjátékosok.

Mindenki egészséges, a fiúk láthatóan jókedvűen, nagy kedvvel, ambícióval vettek részt az új magyar válogatott keret első gyakorlásán.

2 régi hozzászólás

B (régi) hozzászólása
2009.06.09. 13:14

Ha megnyerjük a csoportot és a papírforma érvényesül az águnkon, akkor valószínűsíthetően a spanyolokkal játszunk majd a negyedöntőben. Délszlávval így legkorábban csak e meccs után találkozhatunk...

Alberto hozzászólása
Alberto22595
2009.06.08. 17:37

Sikeres felkészülést kívánok! Hajrá Magyarok!