FACEBOOK

hozzászólás, 2010.11.26.

A Theodora Magyar Kupa első elődöntőjének közvetítése a Szőnyi útról, 17.00-tól.

Diapolo

Várjuk a tévétől a jelet, hogy mikor megy le a reklám és startolhat a meccs.

Kezdődik a mérkőzés!

A Fradi nyeri az első ráúszást.

Kontra Misics ellen.

Szivós passzát Bátori tűzi kapura, Mitrovics véd.

Szeles távolról próbálja meg bevenni Gergely kapuját, ami ezúttal nem jön
össze.

Hárai fórt harcol ki, a figura végén Gór-Nagy lövése a felső lécen csattan.

Két perc telt el a mérkőzésből.

Kicsit áll a játék, amíg Misics sapkát igazít, utána a Fradi akciójánál
Hárai és Bátori együtt szereznek labdát.

Kunac ugyanez teszi a túloldalon.

Gór-Nagyot kiállítják, Weszelovszky Varga Tamáshoz passzol, aki középre
teszi csapattársának húzásra, Gergely bravúrral véd.

Szelest állítják ki a túloldalon, a körbejáratot labdát Bátori lövi be a bal
szélről (0:1).

Kunac lóbál néhányat, majd elhajolva rálövi, Gergely szögletre ment. A
sarokdobás után Varga I. Zsolt mozdul centerpozícióba, passzt kap, kapura is
tud lőni, pontosabban mellé.

Három perc van az első negyedből, kontra a Honvéd ellen.

Weszelovszky átlövi a védelmet (1:1).

Honvéd-előnyt a túloldalon, Hárai közelről a felső lécet találja el, a labda
onnan Mitrovics kezébe pattan.

Az ellentámadásnál az ellenfél is előnyt kap, Gergely a végállomás.

Szivós távolról pattint, Mitrovicsról megy mellé a labda, szöglet. Tóth
Márton lő kapura, Varga I. Zsolt blokkol.

SZÜNET

Felsorakoztak a medence mögé a következő csata résztvevői is, s elkezdik a
bemelegítést.

A második ráúszást is a Fradi nyeri.

Kunac egy lövőcsel után kb. öt méterről rálövi, három és fél centivel mellé.

Tóth Márton passzát Salamon próbálja meg a rövid sarokba lőni, két-három
blokk esik be a lövés elé az utolsó pillanatban.

Fradi-kapufa a túloldalon.

Előnyben támadnak a zöld-fehérek, egészen addig, amíg Szivós labdát nem
szerez.

Hárai ellen ötméterest érően szabálytalankodnak. A büntetőhöz Szivós áll
oda, Mitrovics véd!

A negyed közepén járunk, Szivóst kiküldik a ketrecbe, az emberelőny végén
Varga Tamás lő kapura, Gergely és a kapufa együttesen védenek.

A visszaúszásnál kiállítják Czigányt, az akció végén Mitrovics nagy
bravúrral véd.

Salamon kiállítása után Varga Tamás bemutatja a megjátszandó figurát.
Összejön, Weszelovszky szerzi a gólt (2:1).

Két és fél perc van még a negyedből.

Székely Bulcsú lő szép gólt emberelőnyből (2:2).

Mátyás blokkolja Varga I. Zsolt lövését.

Weszelovszky ellen büntetőt fújnak. Bátori ugyanoda lövi, ahova Szivós,
Mitrovics ezt nem tudja védeni (2:3).

Kunac jó hatról megkínálja egy lövéssel Gergelyt, akinek kellemetlenül
érkezik a labda, így megfogni nem tudja, csak szögletre ütni.

Egy perc még a félidőig.

Gór-Nagyot kiállítják, nem indul el az óra, ezért kis kavarodás van, de
végül megszerzi a labdát a Honvéd és támadhat.

Weszelovszky ellen megint büntetőt fújnak, aki ezzel ki is pontozódik. Most
is Bátori és Mitrovics állnak egymással szemben, ezúttal is Bátori nyeri
kettejük párharcát (2:4).

NAGYSZÜNET

Ismét a kereskedelmi szünet végét várjuk.

A harmadik ráúszást is a Ferencváros nyeri.

Czigány messziről, középről lő, fölé.

Székely robog végig a jobb oldalon, hátrapasszol, onnan megy Hárainak a
beadás, aki újabb ötméterest harcol ki. Az ítéletet maga a sértett hajtja
végre, kőkeményen bevarrja (2:5).

Előnyt kap a Fradi, Varga I. Zsolt az utolsó pillanatban lövi rá, pont
amikor Tóth Márton már jön vissza (3:5).

Bátorit kiállítják, Ambrus Tamás ötméterest reklamál. Varga I. Zsolt ível a
bal oldalon taposó Czigányhoz, aki a rövid sarokba lő (4:5).

Hárai lövését Mitrovics mellé tolja.

Tóth Márton az alapvonaltól ad hátra Hárainak, a lövését ismét csak
szögletre tudja menteni a Fradi kapusa.

Varga Tamást cserével végleg kiállítják és újabb ötméterest kap a Honvéd.
Varga Tamás odaúszik a bíróhoz és számonkéri az ítéletet. Varga Tamás a
másik bíróhoz is odamegy és ott is reklamál. Egyébként azért volt kiállítva,
mert amikor az ötöst befújták, felkapta a labdát és belőtte a saját
kapujába. A néhány perces közjáték után Salamon áll oda a büntetőhöz, belövi
(4:6).

A középkezdésnél megáll a játék, a bírók odamennek a medence végébe és
konzultálnak. A megbeszélés végeredménye: Varga Tamásnak le kell venni a
sapkát és el kell mennie a kispadtól.

Fradi-előny, Ambrus Tamás időt kér.

Szeles ad be a fához, ahol Tóth Zoltán a bírók szerint két méteren belül
kapja a labdát, így a gólt érvénytelenítik. Megint áll a játék, most már a
nézők, sőt, a Ferencváros vezetői is a zsűriasztal fölé hajolnak és úgy
reklamálnak. A főrendezőt kérik a zsűriasztalhoz, ezt mondták most be. Hogy
miért, nem tudni, a játék közben ismét folytatódik.

Kiállítanak egy Fradi-játékost, Vad Lajos időt kér. Közben már Jakab Zoltán
főtitkár is a zsűriasztalnál van.

Tóth Márton lövi rá egyből Szivós Márton passzát, kapufa.

Salamont kiállítják. Az előny végén Misics betalál (5:6).

Két perc van hátra a negyedből. Kontra a Honvéd ellen.

Gergely és a kapufa közös erővel hárítanak.

Előnyt kap a Honvéd, Bátori felteszi a labdát Hárainak, ő pedig közelről
belövi a ziccert (5:7).

Gór-Nagy úszik fel a jobb szélen, hátraadja Mátyásnak, ő beadja centerbe.
Hárai víz alá viszi a labdát, tehát kontra.

Szivóst kiállítják, nincs lövés, így ha a Fradi nyeri a ráúszást, marad majd
14 másodperc az emberelőnyből.

SZÜNET

Hamar indult a Fradi játékosa, így a labda automatikusan a Honvédé. Nem
sokkal később kontra.

Hangodyt kiállítják, Kunac kapufát lő, a második kísérletet Gergely védi.

Sarokdobás után labdázgat a Honvéd, egészen addig amíg az ellenfél labdát
nem szerez.

Gór-Nagyot kiállítják, kipontozódik. Salamon blokkolja Czigány lövését.

Szivós ad be Mátyásnak, aki nem tud kapufa fordulni, így hátra passzol, ahol
Bátori érkezik és laposan kilövi a hosszú sarkot (5:8).

Öt perc van még az elődöntőből.

Jansikot kiállítják, Ambrus Tamás időt kér.

Az időkérés után rosszul játszanak be centerbe, Tóth Márton gyakorlatilag
ajándékpasszt kap.

Székely végigrobog a jobbszélen, de nem tud a támadóidő alatt semmit sem
tenni, így szépen kiteszi oldalra a labdát. Az idő már a Honvédnak dolgozik.

Mátyást kiállítják, Tóth Zoltán értékesíti az előnyt (6:8).

Három perc van hátra.

Kunacot kiállítják, Szivós bemondja a figurát, amit sikerül is megjátszani,
Tóth Márton a befejezőember, ő pattint a rövidre (6:9).

Vad Lajos időt kér.

Szépen-lassan passzolgatnak a Honvéd játékosai, megvárják, amíg letelik a
támadóidő, akkor lövik csak el.

A zsűriasztalt közben körbevették a biztonsági őrök.

Fél perc van hátra, Fradi előny van, Czigány belövi (7:9).

VÉGE

FTC-HONVÉD 7:9

Címkék: