FACEBOOK

Steinmetz Ádám a válogatottságról

Steinmetz Ádám a válogatottságról
hozzászólás, 2009.05.31.

Kemény Dénes szövetségi kapitány a VB-keret ismertetésekor közölte a Steinmetz Ádámmal közösen meghozott döntést: a Kotor Euroliga-győztes centerével nem számol a londoni olimpiára szóló, június 8-án kezdődő felkészülési munkában. A szomorú hír hátteréről kérdeztük Athén olimpiai bajnokát.

Diapolo

- Valóban közös döntésről van szó, szóról szóra igaz, amit Dénes velem kapcsolatban elmondott. Az a szakember, aki a műtétemet csinálta, akiben bízom, s aki ezen a területen az egyik legnagyobb szaktekintély Magyarországon, olyan diagnózist állapított meg, amely szerint szinte a nullával egyenlő az esélye annak, hogy a londoni olimpián szerepelhessek, ha az eddigi terhelésnek teszem ki a nyakamat a következő három évben. Ez az orvosi vélemény és mivel a világ legerősebb bajnokságában játszom, ez nem a legjobb terápia arra, hogy a helyzet változzon. Sajnos a műtétem óvatosságra int, ezért abból kell kiindulni, hogy Londonban én már nem leszek harcra fogható a válogatottban, ez esetben pedig ésszerű, hogy olyanokkal kezdődjön meg az új csapat felkészülése, akik ott lehetnek az olimpián.

- Ez a helyzet a klubpályafutásodat illetően nem okoz problémát?

- Mindenki tudja, hogy volt egy komoly műtétem, a kotoriak is, és azok is, akik rajtuk kívül hívtak. Hál’ Istennek teljesen jól vagyok, nincs problémám, sem fájdalom, sem idegrendszeri elváltozás nem zavarja a játékomat. Azt hiszem, aki látta az Euroliga Final Four utolsó mérkőzéseit, nem egy sérült játékost látott, de ettől még tény, hogy műtött nyakkal játszom, amit minden mérkőzésen súlyos terhelés ér. Egyelőre vállalom ezt a kockázatot, de még nem tudom, hogy meddig. Folytatom, de vigyáznom kell magamra, és nem szeretnék úgy járni, mint az olimpia előtt, amikor végigcsináltam egy felkészülést szívvel lélekkel, legjobb tudásom szerint, és gyakorlatilag a kerethirdetés hetében megsérültem. Az akkor történteket mind a mai napig nehéz feldolgoznom. Ezért volt számomra különösen nagy öröm, hogy amit elvett tőlem a sors tavaly nyáron, azt valamennyire kárpótolta a mostani Euroliga-győzelemmel.

- A következő évedről mikor döntesz?

- Van szerződésem a Kotorral, de nem tudom száz százalékos biztonsággal mondani, hogy folytatom a vízilabdát. Mielőtt visszamennék nyár végén, szeretnék konzultálni az orvosommal. Ez augusztus közepére-végére várható. A döntéssel ezt mindenképpen meg kell várnom, hogy lássam, hogyan áll a dolog.

Természetesen az, hogy most nem veszek részt a válogatott munkájában, nagyon szomorúan érint, hiszen Londonra 32 éves leszek és azt gondolom, hogy az életkoromnál fogva abszolút beleférne az ottani jó szereplés, szerintem akár még a jelenleginél is jobb teljesítményt tudnék nyújtani. Ez tehát egy nagyon nehéz döntés volt, amit Dénessel együtt kellett meghozni, de meg kellett lépni, mert bármikor előfordulhat velem probléma. A nyári pihenő így most számomra nem csak azt jelenti, hogy nem kínozzák tovább a nyakamat, hanem különböző terápiás kezeléseken veszek részt, kipróbálom a legkorszerűbb eljárásokat, hogy megerősítsem és felkészítsem magam a következő szezonra. Mindezek alapján most úgy gondolom, hogy még egy évet szeretnék játszani. Hogy utána mi lesz, az nagy kérdés. Igazából az azt követő időszakra egyelőre nem is tervezek. Eléggé szomorúan érint a történet, de azt hiszem, hogy aki egy kicsit is ismeri az életemet, beláthatja, hogy ezt a döntést meg kellett most hozni.

- Köszönöm a beszélgetést!

11 régi hozzászólás

zzzz hozzászólása
zzzz22481
2009.06.02. 12:16

sajnálatos hír.... de mielőtt végleg döntene, adhatna magának még egy esélyt - esetleg altern. gyógmód formájában - mindenesetre mielőbbi gyógyulást és sok sikert a továbbiakban is!

Pepe hozzászólása
Pepe22458
2009.06.01. 19:28

Ádi, szerintem mindenki tisztelete a tiéd! Erőt és kitartást kívánok az elkövetkezendő időszakra, és bár most szomorú vagy, gondolj arra, hogy az egészség a legnagyobb ajándék!

sanya05 hozzászólása
sanya0522430
2009.05.31. 20:21

STEINMETZ ÁDI!!!!! STEINMETZ ÁDI!!!!! Remélem láthatlak még Vasas-sapkában nyerni valami! Úgy, ahogy ezt Te is elképzelted, és mondtad a nyilatkozatodban is! Én is center vagyok, és mindig is olyan akartam lenni, mint Te, és imádom a játékodat, de a legelső az EGÉSZSÉG!

Gy. hozzászólása
Gy.22429
2009.05.31. 20:14

Tudom, nem vigasz, de Ádám nyert már olimpiát, bajnokságot, Euroligát. Nagyon jó lett volna, ha még sokáig a válogatottat is erősíti, de az egészsége a legnagyobb kincs. Nagyon-nagy sportember, minden tiszteletet megérdemel.

marcius13 hozzászólása
2009.05.31. 18:08

Döbbenet! És hatalmas tisztelet Ádinak!!!

Mizu hozzászólása
Mizu22422
2009.05.31. 17:34

Teljesen odavagyok. Respect!

kerikaj hozzászólása
kerikaj22418
2009.05.31. 17:06

Na ilyen hírre nem számítottam.. :( én szentül meg voltam győződve arról, hogy Ádámot láthatjuk még a csapattal együtt a dobogó legfelső fokán ünnepelni! Remélem, valami csodával határos módon mégis lesz még erre lehetőség! De ha nem is, vígasztalja az Ádámot, hogy már tényleg mindent elért a vízilabdában, amit csak lehetett! Olimpiai bajnok, magyar bajnok, Euroliga bajnok... Kitartást kívánok és mielőbbi gyógyulást!

Rebo hozzászólása
Rebo22417
2009.05.31. 16:52

Kivánok minél előbb teljes gyógyulást Ádi ! Viszont ha tényleg nem tudnak az orvosok segíteni, akkor inkább most, hagyd abba mielött nagyobb baj lesz. Nagyon remélem, hogy minél tovább látunk Téged - teljesen egészségesen - a medencében gólokat dobni.

t hozzászólása
t22409
2009.05.31. 13:35

Fantasztikus ember és sportoló! Szívem minden melegével kívánom Neki, hogy találja meg helyét a világban és legyen nagyon boldog! Félreértés ne essék, nem "temetem" csak maximálisan megértem.

RioF hozzászólása
RioF22407
2009.05.31. 12:22

Nagyon remélem,hogy ha a válogatott nem is sikerül neki,de az egészségi állapota megengedi majd,hogy folytassa a vizilabdát!!Csodálatos ember,akire szüksége van a magyar polónak!!Reméljük a sors is így gondolja!! Sok sikert,és nagyon szorítunk ÁDI !!:))

BT hozzászólása
BT22405
2009.05.31. 10:59

Példakép.