FACEBOOK

Vége a bajnokságnak - Egerben strandoltak a Vasas-drukkerek

Vége a bajnokságnak - Egerben strandoltak a Vasas-drukkerek
hozzászólás, 2009.05.29.

A TEVA-VasasPlaket csapata megnyerte a Vodafone OB-1 magyar bajnokságot és ezzel sorozatban harmadszor bizonyult a legjobb magyar klubcsapatnak. A piros-kékek idegenben, Egerben ünnepelhettek, miután 2:1-es vezetésüknél a  hevesi fővárosban szerezték meg a bajnoki címhez szükséges harmadik győzelmet. Az éjszaka és a szombati nap során a meccs összes gólja, videónyilatkozatok és rengeteg fotó, videó az ünneplésről.

Diapolo

Természetesen ezúttal is megtelt Magyarország talán legszebb uszodája, a Bitskey. Meglepő módon a Vasas-tábor "kemény magjában" mintegy háromszor annyi szurkoló tombolt, mint a túloldalon, az egrieknél. Úgy látszik, megérezték  (de legalább is bíztak abban), hogy fürdés lesz a vége...

Egy beindulás után Varga Dénes góljával a Vasas szerzett vezetést, de a hazaiak gyorsan fordítottak, Hegedüs és a nagy kedvvel játszó Feltham góljával már ők vezettek. A negyed utolsó másodperceiben Varga Dénes egy szabaddobással hozta ikszre a játékrészt.

A folytatásban már elkezdtek jelentkezni azok az apró figyelmetlenségek, amelyek végül eldöntötték a meccset, de a Vasas újra és újra megszerzett vezető góljára egyelőre mindig érkezett egri válasz. Sőt, Feltham gyönyörű pattintott lövésével, majd Nyéki immár szokásos "rosszkéz-góljával" 5:4-re és 6:5-re is az Eger vezetett. Ekkor a Vasas futott az eredmény után - sikerrel, hiszen két ritkán látható "potyagóllal" egalizáltak.

A nagyszünet után, 6:6-os állásnál következett a fordulat: a Vasas háromgólos előnyre tett szert és az egriek (noha megközelítették ellenfelüket) ezt a hátrányt ezen a napon már képtelenek voltak behozni.

A meccs lefújásakor piros-kék mámor köszöntött az egri sportcsarnokra, s a bajnok csapat és szurkolóinak közös örömünnepe a hivatalos eredményhirdetést követően is folytatódott.

Eger-Vasas 8:10 (2:2, 4:4, 0:2, 2:2) (hivatalosan: ZF-Eger-TEVA-VasasPlaket)
Eger, Bitskey A. Uszoda, v.: Kiszelly Gábor, Juhász György
Eger: Szécsi – Decker, Bárány 1, Kiss Cs., Hegedüs 2, Varga II Zs., Biros 2 (1/1). Cs.: Erdélyi, Nyéki 1, Feltham 2, Binder, Bundschuh, Hárai. Edző: Tóth Kálmán
Vasas: Nagy V. – Hosnyánszky 2 (1/0), Kovács R. 1, Varga Dániel 1, Varga Dénes 4, Steinmetz B., Kis G. 1. Cs.: Takács, Kállay, Katonás, Vörös, Tóth M. 1. Edző: Földi László
Gól emberelőnyből: 7/2 és 3/1
Ötméteres: 1/1 és 1/0

A bajnoki döntőt a Vasas nyerte 3:1 arányban.

A bajnokság legjobb kapusának járó Steinmetz János-díjat az idén Gergely István vehette át az ünnepélyes eredményhirdetés során.

A 2008/09-es Vodafone OB-1 végeredménye:

1. TEVA-VasasPlaket
2. ZF-Eger
3. Domino-Honvéd
4. Aprilia-FTC-Fischer Klíma
5. Szeged-Beton VE
6. UNIQA-UTE  
7. Pécsi Vízmű-PVSK-Fűszért
8. BVSC-Zugló  
9. OSC-Opus Via
10. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP
11. Bodrogi Bau-Szentesi VK  
12. Androbau-Fehérvár Póló SE

A Vasas, az Eger és a Honvéd kivivta a jogot az Euroliga-szereplésre, az FTC és a Szeged a LEN Kupában képviselheti a magyar színeket.

Az ob I kiesője a 12. helyen végzett Székesfehérvár.

Hamarosan a meccs összes gólja és további sok fotó.

TT-képek a döntőről



VLV-képek a döntőről



Videók (Sport televízió):

0:1 - Varga Dénes első gólja

1:1 - Hegedüs gólja

2:1 - Feltham első gólja

2:2 - Varga Dénes második gólja

2:3 - Kis Gábor gólja

3:3 - Biros első gólja, ötméteres

3:4 - Varga Dénes harmadik gólja

4:4 - Bárány gólja

5:4 - Feltham második gólja

5:5 - Tóth Márton gólja Hosnyánszky kihagyott büntetője után

6:5 - Nyéki gólja

6:6 - Varga Dániel (furcsa) gólja

6:7 - Kovács Róbert gólja

Nyéki fejbe vágja Szécsit, Kiszelly mosolyog

6:8 - Hosnyánszky első gólja

6:9 - Hosnyánszky második gólja

7:9 -Biros második gólja

7:10 - Varga Dénes negyedik gólja

8:10 - Hegedüs második gólja

A meccs vége, ünneplés

Ezüstérmesek

Aranyérmesek

Kupaátadás

VLV-videók:

Bemutatás - Vasas

Bemutatás - Eger

Steinmetz Ádám a Vasas-táborban

A meccs vége

Ünneplés I.

Ünneplés II.

Az aranyérmek átadása

Kupaátadás

Csoportkép

Ünneplés III.

Biros Péter nyilatkozata



Kiss Csaba nyilatkozata



Hegedüs Gábor nyilatkozata



Varga II. Zsolt nyilatkozata



Steinmetz Barnabás nyilatkozata



Kis Gábor nyilatkozata



Varga Dénes nyilatkozata



Varga Dániel nyilatozata



Nagy Viktor nyilatkozata



VLV-HD-HP-videók:

Hárai Balázs nyilatkozata


 

A meccs utolsó pillanatai, edzőüldözés, vízbeugrás, öröm

Ünnep a vízben

Öröm a parton I.

Öröm a parton II.

 

Kupaátadás



Élő közvetítésünk a mérkőzésről:

A bajnoki döntő utolsó vagy utolsóelőtti meccse. Ez biztos. A többi bizonytalan. Az Eger az életben maradásért küzd, de hazai pályán kell megteremtenie a végső győzelem (utolsó) lehetőségét.

A Vasas-tábor negyedórával a kezdés előtt futott be, ennek oka az, hogy az M3-as autópálya elején, a 15-ös kilóméterkőnél súlyos baleset történt, a forgalom sokáig állt, mert a mentőhelikopter az útpályára szállt le.

A találkozó játékvezetői Kiszelly Gábor és Juhász György lesznek.

Gerendás György a sajtópáholyban ül, a zsűriasztallal szemben lévő oldalon.

Kezdődik a mérkőzés!

Kovács Róbert és Hegedüs az első ráúszásnál. Előbbi gyorsabb, és ugyancsak ő lő először kapura, Szécsi véd.

Az egri kísérlet a túloldalon a kapu fölött hagyja el a pályát.

Kis Gábor el tudja lőni a védők között szabaddobásból, de Szecskát már nem tudja becsapni.

A hevesi akciónál egy jó Vasas-blokk.

 Varga Dénes marad őrizetlenül a bal szélen. Kap egy mértani pontosságú passzt, majd higgadtan belövi a ziccert (0:1).

Biros erős lövését védi Nagy Viktor.

Varga Dániel lóbálgat, átlő, fölé.

Három perc telt el a negyedből.

Kovács Róbert és Varga Dániel váltanak néhány passzt, előbbi lő, a blokkról kijön, így ismét a vendégek jönnek, de pontatlan a befejezés.

Varga Dani ível keresztbe az egri kapu előtt. Ő valószínűleg nem oda szánja, de a labda az egri védőkhöz száll.

Varga Dénes ad be a balszélről középre, Hosnyánszky egyből rálövi, a lövés megakad a kapu előtti kéztengerben.

 Hat percet kellett várni az első kiállításra (Steinmetz Barna megy a ketrecbe), sőt, ahogy az néhány másodperccel később kiderül, az első egri gólra is. "Gólszerző a hetes sapkában játszó Hegedüs Gábor" - ezt mondja a hangosbemondó (1:1).

Kállay lövi el a jobbszélről, Szécsi belenyúl, majd a gólvonalról összeszedi a labdát...

A Vasas ellen kontra.

 Katonást kiszórják, néhány passz után Aaron Feltham középről átlövi a védelmet, a labda a bal felsőben köt ki (2:1).

Egy gyors támadásnyi ideje maradt a Vasasnak.

 Amikor 7 másodperc van hátra az első negyedből, Varga Dénes szabaddobásból, 5-6 méterről lő egy szép gólt (2:2).

SZÜNET

Erdélyi Balázs most elhozza Kovács elől. Nagyjából 15 másodperc múlva már Nagy Viktor nézheti, hogy kit indítson.

 Itt a meccs első Vasas-előnye. Egy majdnem elveszített labdát ment meg Varga Dani a "szögletzászlónál", beadja középre, ahol Kis Gábor emelkedik, átveszi a passzt és belövi (2:3).

 Kiállítják Takácsot, aki az ítélet után még odacsippent a támadónak, így büntetőt ítélnek az Eger javára, Takács pedig ezzel begyűjt még egy személyi hibát. Az ötöst Biros lövi, nem hibázik (3:3).

 Varga Dénes mint megannyiszor, ma is megállíthatatlan. A harmadik gólját lövi... (3:4).

 Egy egri akció után éppen elkezd felúszni a Vasas, amikor kontrát fújnak ellenük. Bárány ragadt elöl, kapja is az indítást, ráviszi Nagy Viktorra és belövi (4:4).

Három perce tart a második negyed.

Bárányt szereli Katonás és Varga Dumi.

Az ellentámadásnál Katonás elöl szerzik meg a hazai védők.

A Vasas-kispadra pillantok, az egész csapat áll, izgulnak a társakért nagyon.

 Feltham teljesen váratlanul, kicsit elhajolva pattint középről, bemegy (5:4).

Tóth Márton ellen kontra.

Hárai ellen is kontrát fújnak.

Amíg úszkálnak a fiúk, addig jelzem, hogy két és fél perc van a félidőig.

Varga Dániel lövését véd Szécsi.

Hárai kap egy jó passzt, de mire Pufi kapura fordulna vele, a labda már a piros-kékek védőknél pihen.

 Biros ellen ítélnek büntetőt. Hosnyánszky jobbra lövi, Szécsi balra mozdul. A labda kijön a kapufa tövéről, de Tóth Márton érkezik a kipattanóra és amíg Szecska örül a kimaradt büntetőnek - belövi (5:5).

 Nyéki lép meg két ütemmel, amikor vált a Vasas-védelem. Ez neki pont elég, be is lövi a hosszúba a jobb szélről (6:5).

 Szécsi húz le egy ejtést a gólvonalon, Varga Dániel viszont szemfüles és a kezei közül ki-, illetve bepöcköli a labdát (6:6).

NAGYSZÜNET

Steinmetz Ádám jelent meg a Vasas-tábor közepén. A szurkolók "kupagyőztes" és "Steinmetz Ádi" rigmusokkal fogadják a friss Euroliga-győztes centerét.

Kovács Róbert nyeri a harmadik ráúszást.

Egy bravúros Szecska-védéssel indul a negyed. Mire ezt leírom az az "egy" már kettő.

Varga Dénes csavarja rá jó messziről, a kapuig elszáll a labda, de abszolút veszélytelen a kísérlet.

Tóth Márton lövése megy alig-alig mellé.

Három perc már el is illant a harmadik negyedből.

Nagy Viktorról pattan ki egy hevesi löket, Kovács Róbert gyűjti be a labdát.

 Kovács Róbert találatával ismét a Vasas vezet (6:7).

Hosnyánszky kiáll, a hátrányt kivédekezi a Vasas, de Nagy Viktor alaposan megfeddi Dumit valamiért.

Bundschuh pattint fölé.

A túloldalon Tóth Márton nem pattint, csak simán lő, de ez is fölé.

Három perc van hátra a harmadik negyedből.

Labdát szerez a piros-kék védelem. Rögtön a labdaszerzés után Takács ellen szabálytalankodik Bárány, akit így kiállítanak 20 mp-re, Földi László (Vasas) időt kér.

 Gól! Hosnyánszky, átlövésből. Először van kétgólos különbség a csapatok között (6:8).

Varga II. Zsolt, Nyéki, Kiss Csaba a labda útja. Az egri balkezes vállalkozik, majdnem sikerül...

Varga Dániel szervezi a társakat. A felállt egri védelmet Kovács Róbert lövi át, Szécsi véd.

A túloldalon Nagy Viktor.

A két hálóőr ma is jól véd.

Kis Gábor szerelik ötösgyanús szituációban.

Fórban az Eger 34 másodperccel a negyed vége előtt, Tóth Kálmán időt kér.

Az előny kimarad.

SZÜNET

A negyedik bajnoki döntő negyedik negyede jön, Katonás hozza el a labdát.

Az első támadás eredménytelen.

Az Eger ellen kontra.

 Varga Dénes lóbál úgy nyolcszor-tízszer, de amikor mindenki azt hiszi, hogy végre rálövi, ő a tőle jobbra helyezkedő Hosnyánszyhoz passzol, aki pontosan helyezve belövi (6:9).

Fórt kap az Eger, nem tudnak élni vele a hazaiak.

Két perc telt el a negyedből.

Hegedüs és Varga Dénes csatáznak, birkóznak  hosszasan, nem bírnak egymással. Hegedüs továbbadja, Varga II. rálövi, Nagy Viktor véd.

Újabb perc pergett le.

 Biros kapja középen a labdát. Előtte, mellette, mögötte Vasas játékosok, de ő mégis be tudja lőni (7:9).

Kis Gábor ellen kontrát ítél a játékvezető.

3:51 van hátra a mérkőzésből, előnybe kerül az Eger, Tóth Kálmán időt kér.

Kimarad az időkérés utáni lehetőség.

A Vasas végig tudja játszani a támadóidőt, de helyzetet nem képes kialakítani.

Kerek három perc még.

Bárány víz alá viszi a labdát.

Látszik, hogy már az időre is játszik a Vasas. Kiss Csabát kiállítják, Földi László pedig kikéri a második idejét.

Varga Dániel passzát testvére, Varga Dénes lövi rá éles szögből, Szécsi stabilan fogja a rövidet.

Varga II. Zsolt bombáját Nagy Viktor bravúrral védi.

Másfél perc.

 Hosnyánszky passza száll a mai döntő legjobbjához, Varga Déneshez. Dumi egyedül viheti Szécsire, ejt, gól. Bajnok a Vasas (7:10).

Nagy Viktor, Szécsi, Nagy Viktor, Szécsi.

 Hegedüs 5.7 mp-el a vége előtt szépen behúz egy éles passzt  (8:10).

VÉGE

BAJNOK A VASAS!

69 régi hozzászólás

macskako3 hozzászólása
2009.06.04. 15:08

Xeva ,Cimbi ! Igen,a marc.21 nekem kimaradt . 1. Egyreszt aznap estem haza ,10 perccel a kezdes elott Ferihegyre . 2. mar nem volt tetje 3.,de a legfontosabb : az egyik legjobb Baratom,a VASAS ex-sajtofonoke ,Breyer Zoltan e meccs elott 2 nappal halt meg . Kisse belepusztultam ebbe en is . Bocs a szoert ,de en azon a heten mindent ,,lesz.rtam " ,meg a meccset is ,mindent !!!!!!! ----------------------------------------- Amugy , o.k. a pialas,perxe !! Irj ,az en cimemre : bp1133@freemail.hu !! Oxxehozunk vmi jo berugast !! Figyu : nem gaz ha VASAS mezben megyek :))))))))))) He-he !! csa !

RioF hozzászólása
RioF22537
2009.06.04. 00:30

Flóri65! Vágjuk,hogy próbálkozol,és ezen élvezel.Bár azért csak ezen,mert biztosan nem működik a szerszámod!!!!:)))))Ha másképpen lenne,gondolom azzal foglalkoznál bátyja! Azért,azt akkor is leírnám,hogy annyi eszed lehet,mint Lipcseinek a fölösleg!!!:)))))) Hajrá Eger!!!:))))

homburg hozzászólása
homburg22536
2009.06.03. 23:12

Szia Lehelter! Ok"akkor" rendben. Tudod márc.21-én voltam kiccaláddal a Komiban. azt írtad előtte lesz valami sörözés. Nemtom Najóval sikerült? Mertha aktuális, -itthon vagy- vmikor szívesen leülnék dumálni Veled egy két korsó malátaüdítő felett a vízilabda nagy dolgairól. Csaknehogy úgy járjak, mint "hármas"sal, aki megígérte, hogy eljön az Eger-Partizán meccsre Vasas mezben az Egernek drukkolni(napersze a Vasas csoportelsősége miatt). Azóta is várjuk:))) Szóval ha megy a dolog írj egy emailt, a mily meglepő: homburg@freemail.hu -ra. Üdv.

macskako3 hozzászólása
2009.06.03. 21:58

Flori! Sztem mar a tobbi egri drukkernek is necces amit muvelsz ,oreg ... Ja,nyugodtan menj szurkolni a Fradinak ,akar VASAS-FTC polomeccsen is . S meccs utan a krimoban lathatod amint SOMA es a VASAS haverok bekesen beszelgetnek ,s emlekeznek a regi ,kozos VASAS idoszakra . Egyszeru vagy mint egy bot . Csa

macskako3 hozzászólása
2009.06.03. 21:55

Xeva ! Vagom en hogy zrikaltal. En is riposztnak zrikat akartam,csak a ,, :) " lemaradt . En erzekeny ?? Ha-ha VASAS 4EVER !!! Udv !

cowk hozzászólása
cowk22530
2009.06.03. 19:03

koszonjuk a reszvetelt, kedves nyomozo ur! rendorvicc! :-D

flori65 hozzászólása
flori6522529
2009.06.03. 17:53

Tisztelt Vasas Szurkolók, mind az 50-en, mert maximum ennyien lehettek, meg pár ember, aki ül és nézi a meccset. Egerben az OSC, FEHÉRVÁR ellen is 500-800 néző van, nálatok a Nemzeti Sport aki egyébként mindig 3-al megszorozza a nézőiteket is 150-et ír. Egyébként jó hírem van, megyek ellenetek szurkolni a Fradi B középbe is, mert utálom a Vasast, jövőre a Fradi bajnok a fociban, ti vízilabdában a rájátszásba sem kerültök, mi pedig bajnokok leszünk. Nagyon szurkoltam a Recconak ellenetek, és be is jött, nagy öröm volt ahogy elintézték a nagyképű pesti csapatot. Gerendásról szálljatok le, mert benne több tisztesség van, mint az összes vasas szakvezetőben. Ő szereti és érti a vízilabdát. A Fülöp Lászlót rakjátok ki a kirakatba Csapóval, jól meg tudják a csalást magyarázni. HAJRÁ EGER !!!! GYERÜNK GYEREKEK A VÁROS VELETEK !!!!

homburg hozzászólása
homburg22524
2009.06.03. 15:01

T. Leheltér! NAhát nem akartam én arrogáns lenni csak tudod a magas labda. Viszont zrikánál nem szoktál érzékeny lenni:) Merthogy nekem a meccsek után napokig hangom nem volt, de Neked a hangodat sem lehetett hallani. A lényeg, hogy megvagy. Jövőre mi nyerünk. Hajrá Eger!

macskako3 hozzászólása
2009.06.03. 11:51

Xeva ! Ha tdok megyek . Mikor lesz ?? En jun.27.-tol jul .6 . ig leszek Bp.-n . Nana,hogy hozzon 1 /2,3,4,5,6/ sort !!! :))) Bajnokcsapat !!!!!!!!!!!! Jo volt latni a bandat a TVben,ahogy unnepeltek a medenceben !!!!!!!! Volt egy kis : ,,ej ,ha en is koztetek lehetnek !!" feeling !!! VASAS 4EVER !!!

macskako3 hozzászólása
2009.06.03. 11:51

Xeva ! Ha tdok megyek . Mikor lesz ?? En jun.27.-tol jul .6 . ig leszek Bp.-n . Nana,hogy hozzon 1 /2,3,4,5,6/ sort !!! :))) Bajnokcsapat !!!!!!!!!!!! Jo volt latni a bandat a TVben,ahogy unnepeltek a medenceben !!!!!!!! Volt egy kis : ,,ej ,ha en is koztetek lehetnek !!" feeling !!! VASAS 4EVER !!!

macskako3 hozzászólása
2009.06.03. 11:43

Xeva Homburg ! Figyu,cimbi! Ismerhetnel annyira,hogy ha lett volna netem ,irtam volna,minden meccs utan . /Ld : a tavalyi dontoknel is irtam,meg az elso ,Eger altal megnyert meccs utan is ... / bevallom Toled rosszul esett ! Itt sem kulonbek a szolgaltatok ,mint otthon : 3 hetig szorakoztak ,hogy bekossek az uj cimemre a netet/most koltoztem / ,de az EGESZ havit let levontak persze a kartyamrol ... Nincs uj a Nap alatt ... BAJNOKCSAPAT a VASAS !!!!!!!!!!!!!! udv !

matthew hozzászólása
matthew22516
2009.06.03. 09:22

flóri 2.0 undeniable. :D

homburg hozzászólása
homburg22515
2009.06.03. 09:18

Hello Leheltér! NA persze 3 hét internetmentesség. Könnyű utólag okosnak lenni:). Üdv.

RioF hozzászólása
RioF22513
2009.06.02. 23:17

hali Macskakő! Már azt hittem,hogy dezertáltál?? Amúgy jössz a Vasas majálisra??Gyuri szolgálja fel a söröket!Mert hozz egy sört,hozz egy sört............. Bajnokcsapat!!!:):):):):)

kiskun968 hozzászólása
2009.06.02. 21:47

Üdv Laci)))) BAJNOKCSAPAT!!!!!!!!!!!!!!!

jucus hozzászólása
jucus22497
2009.06.02. 20:54

jaj, de hol vannak TZS képei??? tisztelt szerkesztő,ugye lesznek??

macskako3 hozzászólása
2009.06.02. 15:47

Flori !! Amit a Gerendas muvelt ,azert a SOMAT kb lelottek volna ! Gerenda visszaesokent kovette el mindezt / meg a regi BVSC-s meccsek,sot mar egri edzokent a 2006 tavaszi ,Komjadiban tortent affer ,ugye ?? / Ez a 2 meccses eltiltas a vilag vicce ! 1 ev minimum !!!!!!!!!! mind1 : BAJNOK a VASAS ! te pedig emeszd magad :)))))))))))) En pentek ota vedelek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4 :))))))))))))) VASAS 4EVER !!!!!!!!

macskako3 hozzászólása
2009.06.02. 15:42

BAJNOKCSAPAT !!!!!!!!!!!! 3 hetig nem volt netem ,ezert csak most irok !!! Gyuri haverom olyan szakadtnak tunt meccs utan a TVben :)))))))))))))) Csak 1 jotanacs : ha csapatot epit vki ,be kell tartani a fokozatossag elvet !! Tehat ,elobb talan a Marseille csapatat kellene megverni,s utana beprobalkozni a VASASsal ,draga Gerenda :)))))))))))))))) BAJNOKCSAPAT A VASAS !!!!!!!!! a tobbi duma !!!!!!

matthew hozzászólása
matthew22474
2009.06.01. 23:38

valszeg nem jól hallottad... gyerünk gyerekek, egy város veletek! így van

BT hozzászólása
BT22472
2009.06.01. 22:21

Ha már így ennyire a két szurkolótábor a téma, hadd kérdezzek egy dolgot, ami régebb óta furdalja az oldalam. Van az egri ultráknak egy rigmusa, ami valahogy így megy: "Gyerünk gyerekek, van ......". A kipontozott részt nem értem. Mintha "van szeretet" lenne, de valahogy nekem furcsa így ez a rigmus. Köszönöm a válaszokat!

homburg hozzászólása
homburg22470
2009.06.01. 21:48

T. RioF! Ez vicces. Nekem van három pólóm, de egyszerre csak egyet viselek... A két és fél éves kislányomnak is van sajátja, neki való méret. Sál is van ha kell. Egyébként az ultrák készítettek külön egyenpólót. Van és volt más sport is Egerben, de ahogy Te nem jársz focimeccsre, én sem keverem ezt bele. A szurkolók voltak kint a hatszoros magyar bajnok röpisek meccsein, az NB1, vagy NB2-es focimeccseken. Én a rövid kosárepizódra nem jártam, de anno a kézis lányokéra igen (Pádár Ildi mond valamit...) Belgrád jó hely. Mi legalább elmentünk, nem úgymint... Nem a csapattal, két kocsi és uccu neki. Asszem, ha a balkáni rangadókból láttál valamit, tudod milyen szurkolói csoportok vannak. Csak civil rendőr volt negyven a helyszínen az egyenruhások mellett. Nem hősködni mentünk hanem szurkolni, abba meg nem volt hiba. Fülöp Laci, meg Csapó: Arra a meccsre emlékszem amiről beszéltek. A Kotor elleni itthoni vereség, ami továbbjutást, FF-t ért. Ilyen vesztes meccsen van minek örülni. Elhiheted ha egyszer Final Fourba mehetünk mi is többen leszünk. Az elmúlt években folyamatosan magas szurkolói támogatást kap a csapat. Tizenhét év frusztáltsága nincs bennünk, de ez nem a mi bajunk. Üdv. Hajrá Eger!

RioF hozzászólása
RioF22449
2009.06.01. 14:21

T.Homburg! Lehet,hogy sálat és polót is lehet kapni,csak akkor nem veszitek meg,vagy nem hordjátok!!!Én sosem látom 3 embernél többön.De lehet,hogy vak vagyok....Én nem azt mondtam,hogy rossz a táborotok,csak ahhoz képest,hogy Egerben semmi más sport nincs nagyon kicsi a táborotok,és a kopaszok max.az uszoda bejáratáig jönnek,azok is a meccsek végére vizitálni.:)))Arra is kíváncsi lennék,hogy 17 év böjt után még mennyire lennétek kitartóak,mert MI azok voltunk azt gondolom.Már bocsi,hogy okoskodom,de el nem tudom képzelni,hogy Ti Annyian lettetek volna Belgrádban,mint mi mondjuk Barcelonában!!:)))Ha jól emlékszem a sport maroknyi egri szurkolót irt,hogy rendőri kísérlet mellett mentetek be.Ha viszont hallottad a Fülöp Laci közvetítéséből,mit is mondott a Vasas táborról???No comment.De szerintem ezt hagyjuk is,mert olyan gyerekes,én csak azért írtam erről,mert a Flóri kollégátok piszkálta fel a témát!!!És ha ráugrottam,hát így jártam!!:))) Hajrá Angyalföld!!!!

homburg hozzászólása
homburg22443
2009.06.01. 11:04

T. RioF! Sálat vehetsz Egerben is, meg pólót is. A szurkolótáborotok most velt magasan a legnagyobb számú az egész szezonban Egerben. Ha visszanézed az nson- vagy itt a vlv-n kommentjeim minden meccsen szoktam írni, hogy kb. hányan voltak kint illetve mekkora volt a idegnben a mi, vagy itthon a vendégtábor. Hát nem vagyunk elmaradva. Össznézőszámban az Eger és a Vasas magasan vezet a bajnokságban, de az Egeré a legtöbb. Voltam szeptemberben alapszakasz a meccsen a Komiban, ahol max. 800-an voltak, ebből 100 egri, 20-30 drukker belőle. Másnap nso-n 1500 néző... Általában vidéki meccsre sztem le se mennek, csak benyomnak egy tavalyi nézőszámot, vagy kerekíthetnek. Persze az is érv, hogy több szakosztály van, meg időben, pénzzel nem lehet bírni az összes meccset-elfogadom. De az biztos, hogy az Egernek komoly tábora és nézőközönsége van, ami idegenbe is elkiíséri gyakran a csapatát. (Idén voltunk Belgrádban is...) Összeszokott B-közepetek van és jó a hangerőtök: respect, de egyaltalán nem irigyeljük, mert a mi táborunka legjobb. Hajrá Eger!!!

Rebo hozzászólása
Rebo22441
2009.06.01. 07:52

Szerinted pénteken milyen focimeccs volt ahonnan átjött a VASAS tábor a polómeccsre ? Részemről több mint 2 éve nem voltam focimeccsen, polór viszonyt rendszeresen járok. A szponzorokkal kapcsolatban van valami igazság abban amit írsz, de sajnos ez a mai sportban így van, pénz nélkül nincs komoly csapat. nyagi téren egyébként Ti sem panaszkodhattok. Gondolom a jelenlegi játékosaitok ( 6 válogatott kerettag ) sem tiszta klubszeretetből játszik Egerben. ( Ha mégis, akkor minden elismerésem az övék ) Flórival kapcsolatban csak annyit: Az ember már szinte várja, rendkivül okos és objektiv fröcsögéseit. De úgy látszik azért neki is lankad a figyelme, mert nem vette észre, hogy nem csak a második, hanem a harmadik és negyedik meccset is elcsalták.

cowk hozzászólása
cowk22438
2009.06.01. 00:23

hulyesegeket beszelsz.

matthew hozzászólása
matthew22436
2009.05.31. 22:56

héka, azért arról mintha elfeledkeznél, hogy nektek két ultapénzes szponzorotok van, nekünk jóval kevesebb támogatói pénz folyik be, a szurkolótáborotok fele meg a focimeccsekről esik be. nyilván nem gondoltad, hogy a két klub ilyen szempontból összehasonlítható... amúgy magunkhoz képest igaz, hogy pénteken kevesen voltunk, messze a teltháztól! az ultrákról meg most nem beszélnék, nem voltak valami meggyőzőek. amúgy ügyesek vagytok, hogy flóri minden egyes szavára így ugrotok...

RioF hozzászólása
RioF22433
2009.05.31. 21:56

Flóri 65! Neked üldözési mániád van!Szánalmas vagy,és rohadt savanyú a szőlő! Mikor látod már be,hogy egyszerűen jobb csapat a Vasas??Ti jól küzdödtetek az tény,de nálatok nincsenek olyan zsenik,mint a Varga testvérek!!Talán nem a csalás műve,hogy sorozatban 3 szor lett bajnok a csapat!!:)))A szurkoló tábort meg csak irigyelheted,mert az is a legjobb.Mi idegenben vagyunk annyian,mint Ti otthon,Sajnos még egy normális egyen sálatok sincsen.Azért mert van esetleg 1-2 srác aki felönt a garatra,még nem kell az egész tábort le álltalánosítanod oké?? BAJNOKCSAPAT!!!:))))ami nektek csak álom!Sorry....

matthew hozzászólása
matthew22425
2009.05.31. 19:21

Gratulálok a Vasasnak! Megérdemelték a győzelmet, teljesen sportszerűen játszottak (szurkolók...), a mi csapatunk miatt pedig kicsit szomorú vagyok, több bátorságot és hitet kívánok az Egernek, a válogatott névsorának nagyon örülök, ott van Szecska, Biros, Zsolti, Hege, Pufi és ahogy megmondtam, Erik is kerettag lett!!! Hajrá fiúk a válogatottban! Hajrá Eger!!! Hajrá magyarok!!!

cowk hozzászólása
cowk22421
2009.05.31. 17:28

Flori, remelem, hogy ezeket csak elso indulatbol irtad le (konyorgom, ra ket napra?!), mert ennyi kapitalis baromasgot meg eletben nem hallottam egy postban osszemosva. a munkadat is igy vegzed? oda is atviszed ezeket az indulatokat? tobbet biztosan nem megyek egerbe, LOL. ennyit a rendorviccekrol =D

kerikaj hozzászólása
kerikaj22420
2009.05.31. 17:18

Gratulálok a Vasasnak! :) Duminak pedig különösen, ez valami zseniális, ahogy ő játszik.. van egy sanda gyanúm, hogy hamarosan világ legjobb játékosának választják.. :) Jó pihenést a fiúknak, a válogatottaknak pedig sérülésmentes felkészülést!

flori65 hozzászólása
flori6522414
2009.05.31. 15:54

Bajnok a Vasas, de, hogyan. Így valószínű, hogy ők sem örülnek. A második meccset elcsalták a bírók, 2-0 után a Vasas nem áll fel soha, Gerendás Gyurit pedig kiiktatta a szövetség a további meccsekből. A független szakkomentátor Csapó fröcsögöt hülyeségeket, és mentette a menthetőt, de mindenki látta mi történt. A Vasas szurkolók ismételten bizonyították bunkóságokat holtrészegen randallíroztak, és betörték az uszoda üvegajtaját. A Komjádiban ez a módi ? A valódi bajnokok mi vagyunk !!! HAJRÁ EGER !!!!

RioF hozzászólása
RioF22408
2009.05.31. 12:29

Igazad van Cowk!! Más szemében a szálkát,sajátjában meg a gerendát...(gyorsan hozzá teszem,itt nem a Gyurira gondoltam)

jucus hozzászólása
jucus22406
2009.05.31. 11:02

Sziasztok! Ugye lesznek még képek??:D

cowk hozzászólása
cowk22402
2009.05.31. 10:08

milyen ablak tort be? en erosen biztos vagyok benne, hogy a szomoru es ideges egri szurkolok voltak a tettesek. csak hogy idezzek :) " Flóri65 Hajrá Eger ! Vasas szurkolók !!! Nem fogtok pénteken a Bitskeyben fürödni, hacsak a vesztes meccs után nem akarjátok magatokat lehűteni. A Komjádiban én fogok fürödni vasárnap este, kérlek hassatok oda, hogy olyan 26,5 celsius fokos legyen a víz mert szeretem, pont jó lesz abban ünnepelni EGER BAJNOKCSAPATÁT !! Egyébként Gerendás Gyurit Egerben köpködtétek, Pesten pedig alpári módon szidalmaztátok. Mi a Földit is mindig felállva tapsoljuk Egerben, meg az összes Vasas játékost, még Kis Gábort is. Flóri 2009-05-28 14:57 "

szamóca hozzászólása
2009.05.31. 09:58

mg.69, milyen nagyképű megmozdulásokra gondolsz a kapuból? hogy miért esik egymásnak a két tábor?! drukkoljunk a magyar pólóért közösen, szeressük egymást, stb...persze válogatott szinten, de ez a BAJNOKI DÖNTŐ volt én pl. mindenkiért rajongok, aki vízilabdázik, főleg, ha magyar játékos bármelyik csapatban...egészen addig, amíg nem a Vasas ellen játszik edző, vagy tétmeccsen...

mg.69 hozzászólása
mg.6922400
2009.05.31. 07:29

egyébként gratula a vasasnak,a döntő pillanatokban jobb volt a társaság....még ha időnként voltak nagyképű megmozdulások is a kapuban.. most jobbak voltatok pestiek.

mg.69 hozzászólása
mg.6922399
2009.05.31. 07:26

üdv. a népnek. Kérem,Valaki árulja már el,miért kell pocskondiázni egymást a két szurkoló tábornak- nem csak ezen a mecsseken- mikor a válogatott gerincét ez a két csapat alkotja,s olyankor kéz a kézben szurkol a vasasos az egrivel?? nem lehetne ez egy nem olyan sportág,mint a foci??! lassan már ide is kutyás,protektoros rendőrök kellenek?? muszály volt az az ablakot betörni az uszodában??ha szépen megkértétek volna azt a nyomorult biztonsági őrt,látva a túlerőt,biztos félre áll az ajtóból... igaz,ehez olyan vezetőség is kellene a vendégek részéről,akik nem törlik fel az ellenfél köpenyével a medenceteret.mert ez hát ugye jó példamutatás volt....:( mg.69 hajrá magyar vizilabda,hajrá eger!!

RioF hozzászólása
RioF22397
2009.05.30. 15:45

Semmi extra,csak érvényesült a nagyobb tudás!!!:)))Szép volt fiúk!! A mézesmadzag után jött a hóhér!! Gyuri!Jól érezted magad a majálison???:))) Hajrá Vasas!!

Yoda hozzászólása
Yoda22395
2009.05.30. 13:53

Gratulálok a Vasasnak! Eger! Jövőre...:) CSAK A MAGYAR PÓLÓ!!!

Tina hozzászólása
Tina22394
2009.05.30. 12:31

nagyon nagyon gratulálok a vasasnak az újabb bajnok címhez :) öröm volt tegnap nézni. kár, hogy nem lehettem ott élőben :)

brasil82 hozzászólása
2009.05.30. 08:34

Gratulálok a Vasasnak a bajnoki címhez! Tisztelt szerkesztők! Az MVLSZ honlapján Kemény Dénes azt nyilatkozta, hogy a bajnoki döntő után két nappal lesz keret! Lehet-e tudni, hogy akkor ez most holnap lesz vagy a Kapitány öt meccsre készült, és így kedden? Köszönöm a választ!

mikasa hozzászólása
mikasa22392
2009.05.30. 05:59

Hajrá Vasas! Gratulálok a bajnokcsapatomnak, de az Egernek is, nagyon jól játszottak a döntő mindhárom meccsén. Amikor az elődöntőben háromszor is legázolták a Honvédot, éreztem, hogy a bajnokság végére kerültek nagyon jó formába. A Vasas teljesen megérdemelte, hogy bajnok lett! Dumi csodálatos gólokat lőtt, de igazából, minden meccsen volt olyan játékos a csapatban, aki húzta előre a szekeret. Mindörökké VASAS!

sanya05 hozzászólása
sanya0522391
2009.05.30. 00:42

IZZIK A CSARNOK, ITT A MAGYAR BAJNOK! HAJRÁ VASAS! TI VAGYTOK A LEGNAGYOBBAK, HEJ HEJ! Gratulálok az Egernek!

Rebo hozzászólása
Rebo22390
2009.05.29. 22:31

BAJNOKCSAPAT !!!! Nagy Viktor Takács Bumbi Kállay Márk Katonás Gergő Hosnyánszky Norbi Vörös Viktor Kovács Robi Tóth Marci Varga Dani Varga Dumi Steinmetz Barna Kis Gábor Höna Dávid Jónás Gyuri + Fülöp Bence Rusz Berci és nem utolsó sorban a sikeredző: FÖLDI LACI !!! Köszönjük ! HAJRÁ VASAS !!!! BAJNOKCSAPAT !!

Rebo hozzászólása
Rebo22389
2009.05.29. 21:37

Gratulálok a csapatnak. Szép estét szereztek minden VASAS hivőnek. Itt kérek elnézést a múlt heti kifakadásom miatt, ha valakit megsértettem volna. Szerencsére kiderült, hogy az első meccs csak kisiklás volt. Azért kár, hogy nem tudtunk a Komiban ünnepelni. Köszönöm az egész csapatnak !!! Hajrá VASAS !!!!

norbertopolo hozzászólása
2009.05.29. 21:26

BAJNOKCSAPAT! Lesz ünneplés a Komjádiban ma este?

AlonSolya hozzászólása
2009.05.29. 21:20

GRATULÁLOK A VASASNAK!!!!! :D :D :D

marcius13 hozzászólása
2009.05.29. 21:14

Szép volt fiúk!:) És persze az Egernek is gratulálok az ezüsthöz!

symonboy hozzászólása
2009.05.29. 21:14

én ezt így nem mondanám. szerintem az eger összetétele és majdnem olyan jó mint a vasasé. csak valami oknál fogba hiányzik a tűz a csapatból. :(

Alberto hozzászólása
Alberto22384
2009.05.29. 21:05

Én nekem úgy tűnik, hogy a Vasasnak nincs ellenfele a magyar mezőnyben. Legalábbis az elmúlt három bajnoki szezon ezt mutatja. :( Vagy pedig ebbe az eurovit-ba van valami szuper turbósító és akkor értem már! :-) Ez itt a reklám helye. :)

cowk hozzászólása
cowk22383
2009.05.29. 20:58

mi meg koszonjuk a reszvetelt =D johet a VB.

BT hozzászólása
BT22382
2009.05.29. 20:54

Köszönöm a VLV-nek az idei szezon közvetítéseit (is)!

Imola hozzászólása
Imola22381
2009.05.29. 20:51

Szép volt Vasas!;)

symonboy hozzászólása
2009.05.29. 20:48

és még egy apróság! ha az egész évet , az egész szezont vesszük alapul, akkor a vasas maximálisan megérdemelte a bajnoki címet! nekünk meg nagy siker, hogy a gödör után kihoztuk az évet ezüstre...

Nekomajin hozzászólása
2009.05.29. 20:47

Gratulálok a Vasasnak! :) Innentől pedig koncentráljon mindenki a válogatottra! HAJRÁ MAGYAROK!!!

cowk hozzászólása
cowk22378
2009.05.29. 20:42

gratula a vasasnak

symonboy hozzászólása
2009.05.29. 20:40

szokásosan feladtuk a végén! a vasas nem szuperált, de mi olák voltunk... már tavaly megmondtam h kellene 1-2 szerb gyerek az egerbe akik nem kérdeznek nem gondolkodnak csak mennek és mennek... na mind1... ez van! gratulálok a vasasnak! szép volt!

sibajnok hozzászólása
2009.05.29. 20:33

ott ul meg mindig, pokerarccal figyeli az esemenyeket

cowk hozzászólása
cowk22375
2009.05.29. 20:28

gerenda nem verekszik a sajtopaholyban? :D

sibajnok hozzászólása
2009.05.29. 20:23

LOL! :)

cowk hozzászólása
cowk22373
2009.05.29. 20:17

LOL mvlsz.hu szinvonal :D:D:D:D

Yoda hozzászólása
Yoda22372
2009.05.29. 20:15

Ez mekkora gáz...:))))))))))

BT hozzászólása
BT22371
2009.05.29. 20:12

Steinmetz Ádám nem hogy megjelent a Vasas-tábor közepén, de játszik is az MVLSZ-honlapja szerint.... http://www.waterpolo.hu/meccsadatok/38/meccs_6641.html

Detki hozzászólása
Detki22370
2009.05.29. 19:35

HAJRÁ EGER JOBBAK VAGYUNK GYERNÜNK KELL (L) :D:D:D

BT hozzászólása
BT22367
2009.05.29. 19:11

A stream sajnos felejtős. Hacsak valaki kalózba ki nem teszi a netre az adását. Volt egy rádió aki közvetített valamikor bajnokikat, Oldies Radio, vagy valami hasonló neve volt. Sajnos nem tudom, közvetítenek-e még, mert rádión nem szeretem hallgatni, így nem figyeltem annyira.

Vitya hozzászólása
Vitya22366
2009.05.29. 19:01

a rohadt fibernet kirakta a sport1-et a csatornák közül, így ezt nem láthatom. Van valakinek ötlete, hogy valahol van-e stream, vagy netán valamelyik rádióban nem adják véletlenül?

vizilany hozzászólása
2009.05.29. 17:35

Hajrá Eger!!! TI VAGYTOK A JOBBAK!!!!!!! :) Egész Eger értetek szurkol!!! Mindent bele, győzni tudtok, jobbak vagytok!!!!!!

Tina hozzászólása
Tina22364
2009.05.29. 17:02

HAJRÁ VASAS!!! Remélem este már a bajnok csapatot ünnepeljük. gyerünk fiúk!!!

kisDumi hozzászólása
kisDumi22362
2009.05.29. 16:24

Sziasztok! Az lenne a kérdésem hogy valamelyikőtöknek megvannak-e a malagai eb magyar meccsei dvd-n vagy kazettán? Nagyon fontos enne..akár fizetnék is értük!! előre is köszi!!