FACEBOOK

Az Eger nyert a Komjádiban és már övé a pályaelőny

Az Eger nyert a Komjádiban és már övé a pályaelőny
hozzászólás, 2009.05.22.

Telt ház előtt meglepetésre vendéggyőzelemmel kezdődött a Vodafone OB-1 döntője. A címvédő először kapott ki ebben a bajnokságban - számára talán a legrosszabbkor. A meccs összes gólja, valamint Biros Péter, Hegedüs Gábor, Kiss Csaba, Varga Dániel, Varga Dénes, Kis Gábor és Nagy Viktor nyilatkozata.

Vasas-Eger 7:8 (2:3, 2:1, 1:1, 2:3) (hivatalosan: TEVA-VasasPlaket-ZF-Eger)
Komjádi uszoda, v.: Juhász, Németh
Vasas: Nagy V. – Hosnyánszky 1, Kovács R. 3, Varga Dániel 1, Varga Dénes, Steinmetz B., Kis G. Cserék: Kállay, Katonás, Vörös 1, Tóth M. 1. Edző: Földi László
Eger: Szécsi – Decker 1, Bárány, Kiss Cs., Hegedüs, Varga II. Zsolt 3, Biros 3. Cserék: Nyéki 1, Feltham, Binder, Bundschuh, Hárai. Edző: Gerendás György
Gólok – emberelőnyből: 4/5, ill. 2/6
Gólok – ötméteresből: 1/1, ill 1/1

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1:0 az Eger javára. A döntő második mérkőzése vasárnap lesz  az egri Bitskey uszodában 17.15 órai kezdettel.

TT-képek a mérkőzésről



Videók (Sport televízió):

Hosnyánszky Norbert gólja, ötméteres

Decker Ádám gólja

Kovács Róbert első gólja

Varga II. Zsolt első gólja

Biros első gólja, ötméteres

Varga II. Zsolt második gólja

Vörös gólja

Varga Dániel gólja

Biros második gólja

Tóth Márton gólja

Varga II. Zsolt harmadik gólja

Nyéki gólja

Kovács Róbert második gólja

Kovács Róbert harmadik gólja

Biros harmadik gólja

VLV-videók:

Biros Péter nyilatkozata



Hegedüs Gábor nyilatkozata



Kiss Csaba nyilatkozata



Varga Dániel nyilatkozata



Varga Dénes nyilatkozata



Kis Gábor nyilatkozata



Nagy Viktor nyilatkozata


Élő közvetítésünk a mérkőzésről:

A döntő első meccse, amely meghatározhatja az egész párharc végkimenetelét. A helyszín a Komjádi uszoda, a találkozó és élő közvetítésünk 19.30-kor kezdődik.

Hogy gyorsabban teljen az idő, böngészgetésre ajánljuk a meccs VLV-előzetesét.

Az első ráúszásnál a Vasas hozza el a labdát.

1:0 - Kis Gábor ötméterest harcol ki, amelyet Hosnyánszky Norbert ki is használ.

1:1 - Varga Dánielt kiállítják, már lejárt a kiállítás, amikor Decker Ádám kapuba juttatja a labdát.

2:1 - Kovács Róbert a rövid felső sarokba lövi a labdát, az első akciógól a mérkőzés folyamán.

2:2 - Újabb emberelőnyt kap az Eger, az első lövést Varga II. Zsolt még kihagyja, a második próbálkozása viszont már bemegy.

2:3 - Katonás ellen ötméterest ítélnek, Biros Péter könyörtelenül belövi.

Mindkét oldalon kimaradnak most a támadások, mindkét kapus nagyon jól véd.

Vége az 1. negyednek.

A második ráúszásnál is a Vasas hozza el a labdát.

A játékvezető nem adja meg a Vasas gólját, 2 méteren belül volt szerinte. Nagy Viktor már a második bravúr védést mutatja be.

2:4 - Varga II. Zsolt szabaddobásból lő Nagy Viktor feje fölé.

3:4 - Emberelőny most a Vasasnál, Vörös Viktor centerből eredményes.

4:4 - Kiss Csabát kiállítják, a Vasas rögtön kihasználja az emberelőnyt Varga Dánielnek köszönhetően.

Ebben a negyedben mindkét kapus bravúrt bravúrra halmoz.

Nagyszünet!

Harmadjára is a Vasas hozza el a ráúszásnál a labdát.

Bindert kiállítják, Hosnyánszky lövése azonban elakad Szécsiben.

4:5 - Újabb emberelőnyös szituációban az Eger, hosszan megjáratják a labdát, majd Biros Péter gólt lő.

5:5 - Most a Vasas kap emberelőnyt, Tóth Márton nem hibázik.

Varga Dánielt kiállítják, azonban nem születik belőle gól Nagy Viktor védésének köszönhetően.

Lelassult a játék, sok a hiba mindkét oldalon. Decker lövését Nagy Viktor szépen védi.

Vége a 3. negyednek.

Újra a Vasas kezdheti a támadást a negyed elején.

5:6 - Varga II. Zsolt egy bravúros mozdulattal megszerzi a 4. negyed első gólját.

5:7 - Nyéki Balázs bombagóljával már 2 gólos az Eger előnye. 5.08 másodperc van hátra a 4. negyedből.

Vörös Viktor ellen ítélnek, Gerendás György időt kér.

Nem születik gól, a kipattanó labda az egriekhez kerül, azonban Tóth Márton labdát szerez. Újabb Vasas hiba támadásban.

6:7 - Kovács Róbert akciógóljával már csak 1 a különbség.

Paprikás hangulatú lett a meccs, ütések mindkét oldalon.

Katonást kiállítják, Nyéki azonban Nagy Viktort találja el.

Vasas emberelőny következik, Földi László időt kér.

7:7 - Az első Vasas lövés még kimarad, a második esetében azonban a labda Szécsin keresztül a kapuba jut, gólszerző: Kovács Róbert.

Kis Gábor gólját nem adják meg a bírók, a másik oldalon Nagy Viktor véd. Vasas időkérés, 1 perc van hátra.

Kimarad a Vasas támadás, bejátszották Kis Gábornak, azonban szerelték és a bírók sípja csendben maradt. Eger időkérés. 0.38 van hátra.

7:8 - 14 másodperccel a vége előtt Biros Péter bombagólt lő.

Varga Dénes ellen kontrát ítélnek.

Vége!

88 régi hozzászólás

im hozzászólása
im22032
2009.05.24. 11:31

Hajrá VASAS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Más: tudom, még korai, de a jún. 19-i Vodafone Aranygáláról van már valami infó?

vivi hozzászólása
vivi22015
2009.05.23. 22:48

Igazad van Pepe,ezt egészséges optimizmusnak hívják.:) De ha vki azt mondja nagy az arcunk,akkor annyi,hogy nekünk legalább van mire fel.Most nyert az Eger,egyébként grat.,mert most sajnos tényleg jobbak voltak,de hát örülhetnek ők is. Flóri65 vagy hogy hívnak,bocsi,de nem vagy normális,ha 'letahózod' Dumit,meg azt írod,hogy Varga Dani egy állat...hm,ha te tényleg ezt gondolod,akkor nem értesz a vízilabdához.Ha meg nem értesz a vízilabdához,légy oly szíves és ne irogasd ide a hülyeségeiset.köszi! Holnap meg HAJRÁ VASAS!!!!!!

Rebo hozzászólása
Rebo21980
2009.05.23. 18:09

Ez alapvetően igaz, de ha végig jól játszunk ( nem telt volna le sorozatban a támadóidő mire felúsztunk ) ez a probléma fel sem vetődhetet volna. Hajrá VASAS ! Vasárnap mutassátok meg, hogy Ti vagytok a jobbak.

mikasa hozzászólása
mikasa21978
2009.05.23. 17:35

Visszanéztem az utolsó negyed utolsó 3 percét, és azt kívánom, hogy Egerben az Egerrel csinálják ugyanazt a bírók, mint a Komiban a Vasassal. Egy meg nem adott gól, és egy nyilvánvaló kiállítás az utolsó perc közepén. Mindenki megnézheti. Ha csak az egyiket megadják, más az eredmény.

Daret hozzászólása
Daret21977
2009.05.23. 17:19

Még jó, hogy nem mi döntjük el a bajnoki cím sorsát, hanem a játékosok (+edzők)... :) A szurkoló szurkoljon, a játékvezető pedig részrehajlás nélkül ügyeljen a játék tisztaságára!

matthew hozzászólása
matthew21975
2009.05.23. 14:31

na, ezzel tökéletesen egyetértek, jó szurkolást mindannyiónknak!

Pepe hozzászólása
Pepe21974
2009.05.23. 14:27

Meglátjuk, ki nevet a végén! Addig meg jó röhögést! ;)

matthew hozzászólása
matthew21973
2009.05.23. 14:25

így van, én csak röhögök rajtatok, csapkodtok össze-vissza... :D

Pepe hozzászólása
Pepe21972
2009.05.23. 14:17

Nem, ezek után nem kell megszólalnod, nincs értelme.

matthew hozzászólása
matthew21971
2009.05.23. 13:52

ja, és HAJRÁ EGER!!! ;)

matthew hozzászólása
matthew21970
2009.05.23. 13:51

Nekem meg kell még ezek után szólalnom? Nálatok jobban senki nem támaszthatná alá, amit mondtam. :D

B (régi) hozzászólása
2009.05.23. 13:13

Nekünk azért nagy az arcunk, mert van mire. "Napjainkig a vízilabda szakosztály 15 bajnoki címet szerzett. Emellett kétszer hódította el a Bajnokok Európa Kupáját, háromszor volt KEK győztes és 14-szer nyert Magyar Kupát, a 2007/2008-as szezonban pedig bronzérmes lett az Euroligában."

Pepe hozzászólása
Pepe21968
2009.05.23. 13:00

RioF, egyetértek! Nem szeretem magamat ismételni, de kényetelen leszek, nem nagy arcról van szó, csupán egészséges optimizmusról, ennyi!!!!!

Alberto hozzászólása
Alberto21967
2009.05.23. 12:44

Szerintem idén vidékre kerül a bajnoki cím. Ha valamikor, akkor most tudná megfogni a Vasast az Eger. De mondjuk ilyen sem lesz még 1, mint tegnap, hogy dumi és kisgé gól nélkül zárjon... De azért nehéz ez, mert a Vasas lehet, hogy vasárnap könnyedén nyer a Bitskey-ben... Jó párharc, tényleg bajnoki döntő!

RioF hozzászólása
RioF21966
2009.05.23. 12:16

Ne erölködj már,az nevet aki a végén nevet!!Tavaly is rózsa színben láttad a világot az elsö meccs után.... Amúgy senki nem irja le a csapatodat,csak egyszerűen 3 szor nem fogjátok elverni a Vasast!!Ennyi...

balzs hozzászólása
balzs21965
2009.05.23. 11:44

Gratulálok az Egernek!!! földi kapitány a meccs előtti nyilatkozatában azt mondta 3 meccses lesz a döntő, én csak annyit mondok legyen igaza! ;) HAJRÁ EGER!!!

matthew hozzászólása
matthew21964
2009.05.23. 11:39

na, pont erről beszéltem, nem nekünk nagy az arcunk, hanem nektek.

Najó hozzászólása
Najó21961
2009.05.23. 10:40

Szép volt, Fiúk! Jó a formaidőzítés, csak így tovább! Jó kis döntőnk lesz az idén, bármi legyen is a vége! Hajrá Eger!

Barbee1202 hozzászólása
2009.05.23. 10:14

Szerintem ne írjátok már le az Egert! Most is sikerült megverni a Vasast! és elég sokan az egernek szurkolnak! és ök mindent meg fognak tenni, hogy megnyerjék a bajnokságot! hajrá EGER!!!

RioF hozzászólása
RioF21959
2009.05.23. 10:01

Nyugi,tavaly is így kezdődött!!!Most jön majd a Vasas henger!:)))) Az Eger nem tudja 3 szor megverni a Vasast,ez biztos.Azt meg senki nem garantálhatta,hogy a döntőnek 3 meccsből kell véget érnie! Vasárnap egyenlítünk a Bitskey-ben!!! Hajrá Angyalföld!!!

im hozzászólása
im21958
2009.05.23. 08:38

Ez a "veszekedés"... olyan értelmetlen, nem? Sehova sem vezet!! Most ez Eger nyert, oké, de én bízom benne, hogy mostantól a Vasas mindent visz!! :-)

Alberto hozzászólása
Alberto21957
2009.05.23. 07:00

Megérdemelten nyert az Eger! Varga, Szécsi, Biros (is) fantasztikus volt tegnap. :)

Nemo44 hozzászólása
Nemo4421956
2009.05.23. 06:06

Gratula az Egernek! Tegnap valami moslék módon játszottunk. Az Egere meg koncentrált és teljesen megérdemelten nyert! Nehéz lesz, de nem lehetetlen, hogy holnap visszavegyük a pálya előny! De, ehhez sokkal összeszedetteben kell játszanunk.

Szöszke hozzászólása
2009.05.23. 02:11

MONDOM HAJRÁ EGER!!!!!! Egerben fantasztikus közönségük lesz.Én sajnos pesti lévén csak TV-re leszek utalva.

Gábor hozzászólása
Gábor21951
2009.05.23. 01:43

Sajnos nagyon jól felkészült az Eger belőlünk, látszott a "reccoi munka" eredménye. Ha ezzel egyidejűleg a kulcsembereink sem fognak ki jó napot (Nagy Viktor és Kovács Robi jó teljesítménye sajnos kevés volt) akkor ennek vereség az eredménye. Úgy tűnik, Gerendás Gyuri nagyon jól időzítette a formát, én láttam az egri csapatot kétszer a Kőérben az elődöntőik során már akkor nagyon meggyőzőek voltak. Szecska sajnos továbbra is "túl jó" formában van, Varga Zsoltnak - ha így folytatja - "jó esélye van" Rómára, Biros pedig továbbra is világklasszis. Annyit azért csendben megjegyeznék, hogy nem igazán érződött, hogy ez a meccs Pesten volt, főként a találkozó legvégén. Ettől függetlenül gratula az Egernek, ÓRIÁSIT KÜZDÖTTEK. Remélem VASÁRNAP VISSZAVÁGUNK! HAJRÁ VASAS, ANGYALFÖLD!

g hozzászólása
g21950
2009.05.23. 01:42

Gyerekek! Nyertünk ma a Komiban,ez szép,és jó... De ne nagyképűsködjünk,ne írjuk le a Vasast! Majd a végén eldől,h ki kapja a kupát! Szurkoljunk,legyünk békességben! Elvégre emberek vagyunk! *Hajrá Eger!* Éljen a MAGYAR VÍZILABDA!!!*

cowk hozzászólása
cowk21949
2009.05.23. 01:06

ja, agreed, matthew commentje meglehetosen primitiv volt, de ez velejar ilyenjor =D

cowk hozzászólása
cowk21948
2009.05.23. 01:06

vagy legalabb allj elem egy meccsen es igyunk meg 4-5 sort, aztan beszeljuk meg, hogy komolyan gondolod-e ezt az ostoba lejaratokampanyodat a magyar ob1-el szemben, vagy ilyesmi. bar, ha jol sejtem ehhez sose lesz ver a pucadban ;-)

Pepe hozzászólása
Pepe21947
2009.05.23. 01:05

matthew, miért ne lenne önbizalom? Szerintem az egészséges önbizalommal nincs semmi baj. Mert most nyert az Eger a Komiban, ez szép és jó, de ezzel még nem dőlt el semmi, ezzel gondolom te is egyetértesz. Más...most megint előjön a jó öreg téma a bajnokság színvonaláról?...meddig lehet ezt még boncolgatni???

cowk hozzászólása
cowk21946
2009.05.23. 01:03

szives elnezesedet kerem, ha Nalad nagyobb szaki vagyok, en megertem, hogy szamodra ez kinos. ha nalam lenne a reset gomb, mar reg nem lennel itt, az ostoba, primitiv, lenezo, kozonseges hozzaszolasiddal. talan esetleg tanusithatnal tobb tisztelet azokkal szemben, akiknek van negy mozgo agysejtjuk. innentol pedig csak Rajtad all, hogy emberkent viselkedsz-e ezen a forumon, vagy fojtatod-e ezt az primitiv es ostoba kommunikaciot, amit latvanyosan szanalmas maganyossagodbol es onertekelesi problemaidbol folytatsz az itteni commentelokkel szemben. legyen mar egy kis onkritikad, es maradj csondben :/

matthew hozzászólása
matthew21945
2009.05.23. 00:36

vasasoskáim, úgy látszik, még mindig nagyon nagy az önbizalom... amúgy meg tökmindegy, áltassátok magatokat, a mi csapatunk most teljesen koncentrált, ismerik a képességeiket, és végre élnek is velük kellőképpen! HAJRÁ EGER!!!

lilla mámor hozzászólása
2009.05.22. 23:54

cowki, miért kell barmozni a másikat mert kaptál egy kis hatalmat és nálad a reset gomb? A mai meccstől nem hinném, hogy szinvonalas lenne a bajnokság,mert ez egy nagyon alacsony szivonalu meccsecske volt amit még a laikusok is elismernek,de cáfolj,mert te nagy szaki vagy...

im hozzászólása
im21943
2009.05.22. 23:34

Mindig vannak/lesznek olyanok, akik intelligencia-mínusszal szaladgálnak, az ilyen hozzászólásokra nem kell reagálni. Én kint voltam a meccsen és tény, hogy csinált butaságokat a Vasas, kihagyott, illetve elszúrt néhány jó helyzetet, de nincs olyan, hogy hiba nélkül játsszon egy csapat.. Viszont a két meg nem adott gól részrehajlás volt a bíróktól s el is döntötte a meccset! A vasárnapit tv-n nézem, de szerdán megint a Komiban fogok szurkolni!! Fel a fejjel Vasas, nyilván kellett ez a vereség, hogy annál értékesebb legyen a győzelem, de most aztán hajrá!

cowk hozzászólása
cowk21942
2009.05.22. 23:17

egyebkent meg gratula az egernek, ez nagyon kellett, kivancsi vagyok hol vannak ilyenkor a bajnoksag szinvonalat vitato barmok, ulnek otthon es kinos kellemetlensegben kussolva lapitanak a monitor mogott. pont ugyanolyan szanalmasok, mint a tobbek altan elismerten retardalt flori =D

cowk hozzászólása
cowk21941
2009.05.22. 23:13

Isten igazabol amit itt produkaltal a hozzaszolasok alatt szanalmas volt. Partatlansagert kampanyolsz, amikor vakon visitasz az egyik csapat mellett. szntem fel kene nonod a helyzethez es ffikent viselkedni, habar latvanyosan keptelen vagy erre. Mit szolnak ehhez a csajok..? komolyan, ha nincs mondanivalod, miert magyarazol hozza ilyen egyoldalu baromsagokat..?

Rebo hozzászólása
Rebo21940
2009.05.22. 22:34

Flóri65 ! Csak azért nem írom meg, hogy Te mi vagy mert nem akarok a szintedre süllyedni ( fenyegetne a keszonbetegség, ha tudod miről van szó ) Egyébként az Egernek gratulálok, megérdemelték. A Vasas borzalmasan játszott, mire felértek lejárt a támadóidő. Nem is számoltan, hány támadásunk telt el lövési kisérlet nélkül. Csak abban tudok bízni, hogy mégegyszer nem tudunk ilyen rosszul játszani. Hajrá Vasas ! Vasárnap győzni kell!!

matthew hozzászólása
matthew21937
2009.05.22. 21:50

Bennünk van a győzelem, az erő, az akarás! Hajrá Eger!!!

Imola hozzászólása
Imola21936
2009.05.22. 21:43

Remélem igazad esz!:)

sanya05 hozzászólása
sanya0521935
2009.05.22. 21:35

3-2 re fog nyerni a Vasas és újra ünnep lesz a Komjádiban!

Pepe hozzászólása
Pepe21932
2009.05.22. 21:32

Vasárnap kiszurkoljuk a Vasas győzelmet, nehéz lesz, de azért nem lehetetlen! :)

Imola hozzászólása
Imola21931
2009.05.22. 21:23

Én is remélem,hogy a VASAS nyer vasárnap!:D

móka hozzászólása
móka21930
2009.05.22. 21:19

móka Basszus végigolvastam a nyilatkozataidat Flóri, eléggé egysíkú:))Csak azt nem tudom miért mindig akkor bukkansz fel amikor az Egernek bejön a dolog, ha gond van, meg behúzod füled-farkad:) Nah mindegy nyugalom móka...van egy szint ami alá nem szabad lesüllyedni:))) VIVA ANGYALFÖLD!!!!!!

Pepe hozzászólása
Pepe21929
2009.05.22. 21:18

Nah, hála az égnek, hogy meggyőzhető vagy! Azért remélem Egerben úgy fogod megtapsolni a Dumit, hogy a Vasas nyer!!! :D

móka hozzászólása
móka21928
2009.05.22. 21:16

móka Nah irány a borospince....Gratulálok az Egernek teljesen megérdemelten nyertek,sajnos.Impotens támadójátékkal, amit ma a Vasas produkált nem lehet nyerni.Többször mondtam már, ha a kulcsjátékosok egyszerre betliznek, a gyengébb csapatok ellen is döcög a gépezet.Ma az Eger egyértelműen jobb volt, de a Vasas is tud győzni bármikor Hevesen, úgyhogy messze még a vége:) Basszus...Flóri megint rátaláltál az oldalra?:)Esküszöm én még ilyet nem láttam...Te Varga Danit tahónak nevezed baszd meg?:)))Ez már szánalmas öreg...Akkor ezek szerint Biros is tahó, mert betakarta Kovács Robit ugye?Épeszű drukker nem fikázza az ellenfél minden tiszteletet megérdemlő játékosát...A bírókkal meg nem tudom mi bajod volt tesó, hisz a Vasasnak két gólt nem adott meg,eléggé csőlátásod van barátom...Gratula az Egernek...de vasárnap jön az EGALIZÁLÁS!!!!VASAS!!!!!!!

Rolling hozzászólása
Rolling21927
2009.05.22. 21:10

Gratula az Egernek, összeszedetten játszottak, és amikor kellett bevállalták a brahit. Ez elég volt a Vasas ellen, mert mi sajnos szinte semmit nem játszottunk támadásban. A legbosszantóbb az, hogy már sokagjára történik így, és emiatt nme lehet a dolgot a hosszú szünetre fogni. Bőven megvan a sansz a győzelemre, hiszen elég egyszer Egerben nyerni, de a kilátástalan támadójátékon változtatni kell. Dumi, Hosi, Dani, Katonás semmit nem vállalt, és így nem lehet győzni. Megdöbbentő volt Földi azon véleménye, hogy a meccs védekezési hibán ment el. Való igaz, hogy nem lehet egy Biros szintű játékost úgy otthagyni, de a meccs a nulla támadójátékon ment el. Ha ezen nem változtatunk, és a csodában bízunk a kapu előtt, és mindenki (Kovács Robin kívül) csak kapu felé néz, de nem csinál semmit, akkor nincs sansz.

flori65 hozzászólása
flori6521925
2009.05.22. 20:58

Akkor én is, de én már most is visszavonom, és meg fogom tapsolni Egerben. BOcs Dumi !!!

Imola hozzászólása
Imola21924
2009.05.22. 20:56

Biztos bocsánatot kér.

flori65 hozzászólása
flori6521923
2009.05.22. 20:53

Visszavonom, ha bocsánatot kér attól, akit megütött, én sem ilyennek ismertem, egyébként Egerben is sokan nagyon szeretik, és mindig megtapsoljuk. Én is remélem, hogy nem volt szándékos.

Imola hozzászólása
Imola21922
2009.05.22. 20:52

Szerintem nem szándékos volt! DUMI NEM OLYAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

flori65 hozzászólása
flori6521921
2009.05.22. 20:50

Aki dühében megüti szándékosan a sporttársát, az tahó !

Imola hozzászólása
Imola21920
2009.05.22. 20:49

Pepe igazad van neked is!:D

Pepe hozzászólása
Pepe21919
2009.05.22. 20:47

Imola, köszi, szívemből szóltál! :)

Pepe hozzászólása
Pepe21918
2009.05.22. 20:47

Varga Dumi egy klasszis, zseniális dolgokat művel! Kéretik nem szidni!! Jobb lesz neked ettől, hogy őt 'minősíted'? Bár ezzel inkább magadat minősíted...

Imola hozzászólása
Imola21917
2009.05.22. 20:46

Gratulálok az Egernek! De,vasárnap remélem a VASAS nyer!MINDENT BELE ANGYALFÖLD!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:D VARGA DUMI PEDIG NEM TAHÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Tom hozzászólása
Tom21916
2009.05.22. 20:46

IGEN!IGEN!IGEN! Gratulálok mindkét csapatnak, remélem mindegyik meccs ilyen izgalmas lesz! Hajrá EGER!!!

Nekomajin hozzászólása
2009.05.22. 20:44

Grat az Egernek! :)

Szöszke hozzászólása
2009.05.22. 20:44

Gratulálok és továbbra is HAJRÁ EGER!!!! Biros Biros Biros háromszor is Biros!!!!

t hozzászólása
t21913
2009.05.22. 20:42

Bocsánat! GRATULÁLOK az Egernek!

Barbee1202 hozzászólása
2009.05.22. 20:42

Nyert az Eger ! MEGÉRDEMELTEN!!!! És mi lesz még itt vasárnap :)!!!!

flori65 hozzászólása
flori6521911
2009.05.22. 20:42

tahó varga dénes, egerben véged lesz, bunkó vagy

t hozzászólása
t21910
2009.05.22. 20:41

Ebből hosszabbítás lesz.

flori65 hozzászólása
flori6521909
2009.05.22. 20:41

BIROS PÉTER A VILÁG LEGJOBBJA !!!

Tina hozzászólása
Tina21908
2009.05.22. 20:38

1 perc

t hozzászólása
t21907
2009.05.22. 20:37

Mennyi idő van még hátra?

Tom hozzászólása
Tom21905
2009.05.22. 20:35

Jesszusom mekkora meccs! EGER!!!

t hozzászólása
t21904
2009.05.22. 20:30

De szép is lenne 1964 után! egy vidéki bajnok.

flori65 hozzászólása
flori6521903
2009.05.22. 20:29

Ennyit tudtok, ütni !!!!

Tina hozzászólása
Tina21902
2009.05.22. 20:28

Attól még szurkolunk mert nem pocskondiázzuk a másikat!! ÉS érdekes rögtön jók a bírók ha már az eger vezet. na mind1 AKKOR IS HAJRÁ VASAS!!!!!!!!! MÉG NICNS VESZVE!!

flori65 hozzászólása
flori6521901
2009.05.22. 20:27

A Vasas szurkolók már nem is szurkolnak !!!

flori65 hozzászólása
flori6521900
2009.05.22. 20:25

Varga II Zsolt, egy ISTEN vagy !!!

t hozzászólása
t21899
2009.05.22. 20:21

Nagyon jól védekezhet mindkét csapat ha ilyen kevés gól van.

Pepe hozzászólása
Pepe21898
2009.05.22. 20:17

Talán nem kéne mindent a bírókra fogni! ;) Továbbra is Hajrá Vasas!!!

flori65 hozzászólása
flori6521897
2009.05.22. 20:15

Az is szégyen, hogy a sport 1-en a Csapó meg a Faragó, volt Vasas játékosok a "szakkomentátorok ".

flori65 hozzászólása
flori6521896
2009.05.22. 20:12

Ha az Egriek a centerükre néznek, már jön a kiállítás. Hiába, szegény vidék itt nem nyerhet, nem hagyják a bírók.

cowk hozzászólása
cowk21894
2009.05.22. 20:06

van VLV es ennyi :/

Barbee1202 hozzászólása
2009.05.22. 20:04

Hajrá Eger! Engem is érdekelne a közvetítés a neten!!!

flori65 hozzászólása
flori6521892
2009.05.22. 20:03

4-2 után már a padlón volt a Vasas amikor alányúltak a bírók, és felhozták őket.

Tom hozzászólása
Tom21891
2009.05.22. 20:02

Mivel nem kaptam választ a kérdésemre, ezt nem-nek veszem. HAJRÁ EGER!

Tina hozzászólása
Tina21890
2009.05.22. 20:01

HAJRÁ VASAS!!! és könyörgöm hagyjuk már ezt a kit segítenek a bírók meg kit nem.... szerintem ez hülyeség nem ezen fog eldőlni

flori65 hozzászólása
flori6521889
2009.05.22. 19:55

Nem segítik, csalnak !!! Ez a Varga Dániel egy állat !!

flori65 hozzászólása
flori6521888
2009.05.22. 19:53

Most megint segítik keményen a Vasast a bírók !!!

Pepe hozzászólása
Pepe21887
2009.05.22. 19:48

Hajrá Vasas!!! Gyerünk fiúk!!!

flori65 hozzászólása
flori6521886
2009.05.22. 19:44

HAJRÁ EGER !!!!

flori65 hozzászólása
flori6521885
2009.05.22. 19:34

Na a bírók jól bemutatkoztak, megint kezdik

g hozzászólása
g21884
2009.05.22. 19:27

HAJRÁ EGER!!!!!!!!

Tom hozzászólása
Tom21883
2009.05.22. 19:21

Sziasztok! Neten nem lehet valahol nézni a meccset?

Dani hozzászólása
Dani21879
2009.05.22. 19:01

Legyen sok gól, szép játék!!! Hajrá magyar vizilabda!:))))

vivi hozzászólása
vivi21878
2009.05.22. 18:23

HAJRÁ VASAS!!!!