FACEBOOK

Kezdődik a döntő!

Kezdődik a döntő!
hozzászólás, 2009.05.22.

Péntek este 19.30-kor a Komjádi uszodában megkezdődik a Vodafone OB-1 döntője. Előzetesünkben Biros Pétert, Szécsi Zoltánt, Hárai Balázst, Varga Dánielt, Kis Gábort és Nagy Viktort faggatjuk, valamint visszatekintünk a Vasas és az Eger korábbi összecsapásaira.

BIROS PÉTER a VLV-nek:

- Úgy érzem, hogy az elődöntő jó hatással volt a csapatra, tényleg mindenki maximálisan koncentrált. Ezt kell folytatnunk a döntőben, hiszen csak akkor van keresnivalónk a Vasas ellen, hogyha ugyanezzel az odafigyeléssel és elánnal fogunk játszani. Úgy érzem, hogy a reccói túra tényleg jó volt, egy komoly csapattal tudtunk kétkapuzni. Várjuk a döntőt természetesen. Hogy hány mérkőzés lesz? Szerintem ezt senki nem tudja megjósolni. De úgy érzem, most két, nagyjából egyforma csapat áll egymással szemben. A Vasasnak talán jobb a játékosállománya egy kicsivel, de hogyha lelkesedéssel és száz százalékos odafigyeléssel játszunk, akkor ezt kompenzálni tudjuk. Természetesen úgy állunk neki, hogy meg szeretnénk nyerni a bajnoki döntőt. Hál’ istennek száz százalékos az egész garnitúra, nincs beteg, sérült.

SZÉCSI ZOLTÁN a VLV-nek:

- Már vártuk ezt a napot. Küzdöttünk érte, talpra álltunk, úgyhogy meg is akarjuk nyerni. Ami nem azt jelenti, hogy meg is fogjuk, de meg akarjuk. Reccóban jól éreztük magunkat, többnyire jól is játszottunk, úgyhogy tényleg optimista vagyok: nagyon megnehezítjük a Vasas dolgát. Vannak a Vasas taktikájában olyan elemek, amelyeket nem tudtunk gyakorolni a Recco ellen, ugyanakkor sok szempontból hasonló a két csapat: van egy nagyon jó center, jó átlövők, irányítók, akik érzik a játékot. Igyekszünk a legjobbat nyújtani, aztán meglátjuk, hogy ez mire elé. Az biztos, hogy nem lesz könnyű dolga a Vasasnak.

HÁRAI BALÁZS a VLV-nek:

- A reccói út hosszú volt, de a kétkapukért megérte kimenni. Megpróbáltuk gyakorolni egy erős ellenféllel szemben azt, amit a bajnoki döntőben szeretnénk megvalósítani. Órával, bíráskodással játszottunk és szoros eredmény született minden alkalommal. Természetesen alaposan felkészültünk, a Vasas ellen, videóztunk is. A pénteki stratégiánk: odaállunk nagyon keményen és megpróbáljuk megnyerni már az első mérkőzést. Nekünk idegenben muszáj lesz győzni, úgyhogy jó lenne mindjárt az elsőt megnyerni.

KIS GÁBOR a VLV-nek:

- Sajnos nem sikerült komoly ellenfelet találnunk kétkapuzásra, felkészülésre, de úgy érzem, hogy egymás között ezt végül abszolút jól meg tudtuk oldani. Nagyon elszántak vagyunk, alig várja már a társaság a döntőt. Szerda óta már csak napi egy edzéssel készülünk, a múlt héten és ennek a hétnek az elején még elég kemény fizikai munkát végeztünk. Minden a terv szerint halad, olyan hozzáállást tervezünk, mint amit a Recco elleni utolsó mérkőzésen mutattunk. Ami az eredményt illeti: nekem a számszerűség nem lényeges, teljesen mindegy, hogy 15 góllal nyerünk vagy eggyel, a lényeg az, hogy nyerjünk, és úgy játsszunk, ahogy mi is elvárjuk magunktól. Bizakodva várom én is a döntőt nagyon, szeretnék egyszer végre bajnok lenni, mert ez nekem még sose sikerült. Nincs sérült nincs beteg, száz százaékos a csapat. Telt házra számítok, függetlenül a tévéközvetítéstől. Engem is sokan kerestek meg, legutóbb a Recco elleni meccs előtt volt ilyen, rengeteg ismerős hívott, olyanok is, akikkel ritkán beszélek, kérdezték, hogy tudok-e jegyet szerezni. Úgy tűnik, nagy az érdeklődés.

VARGA DÁNIEL a VLV-nek:

- Biztos vagyok abban, hogy az Eger maximális elszántsággal érkezik a Komjádiba, és én úgy láttam, illetve arra számítok, hogy csúcsformában vannak/lesznek péntekre. Úgy gondolom, hogy teljesen irreleváns az eddig lejátszott öt, egymás elleni mérkőzés, mert ez nem az az Eger lesz, amelyik a bajnokságban volt az ellenfelünk. Ami minket illet, kicsit identitászavart érzek, mert nem tudjuk meghatározni, hogy milyen formában vagyunk, ugyanis a legutóbbi meccsünket 19 nappal ezelőtt játszottuk. Persze azóta nagyon sokat edzettünk, gyakoroltunk, de igazából akkor dől el, hogy milyen a formánk, amikor tétmeccset kell játszani. Remélem a legjobbakat, a hangulat tökéletes, mindenki egészséges, a motivációról meg beszélni sem kell, az is száz százalékos.

- Van-e híred arról, hogy milyen a közönség érdeklődése?

- Én már vettem húsz jegyet az ismerőseimnek, tehát húszan biztosan lesznek a lelátón.

NAGY VIKTOR a VLV-nek:

- Mindenki nagyon várja már a találkozót, én is. Mire számítok? Nagyon brusztos, kemény, agresszív meccsekre számítok. Arra gondolok, hogy olyan brutális, kemény mérkőzéseket fogunk játszani, mint a Recco ellen. Erre is készülünk, nagyon keményen dolgoztunk ebben a két és fél hétben. Most pedig már mindenki tűkön ül és várja a péntek estét. Szerencsére mindenki egészséges a csapatban.

Forró légkörre számítunk a Komjádiban - már csak azért is, mert nem jelenleg lehet elhúzni a tetőt, úgyhogy a délutáni edzések alatt is nagyon meleg volt, kíváncsi vagyok, hogy fogják bírni a nézők. Mindenki hozzon fürdőnadrágot - de persze ezt egyelőre nem „azért” mondom…!


A bajnoki döntő első mérkőzése péntekeste 19.30-kor kezdődik a Komjádi uszodában és a Sport 1 televízió, valamint a vlv.hu élőben közvetíti.

Húsz éve, 1988-ban rendeztek először klasszikus magyar bajnoki döntőt vízilabdában, ez volt az első idény, amikor az alapszakasz után a legjobb négy csapat rájátszás során döntötte el az aranyérem sorsát. Akkor az FTC 8:8-as döntetlen után 12:6-ra győzte le a Tungsram gárdáját és megszerezte a bajnoki címet.

Az azóta eltelt 21 év során az Eger volt a második vidéki csapat, amelynek sikerült a döntőbe jutás, ráadásul 2008 után az idén is. 1991-ben a Szentes második helyen végzett az alapszakaszban, s az akkor két nyert mérkőzésig tartó elődöntő során 2:1 arányban kiverte a Tungsram gárdáját (13:12, 12:16, 12:11), így beverekedte magát a döntőbe, ahol azonban Újpest két sima mérkőzésen jobbnak bizonyult (18:13, 14:13).

Tavaly az egriek megnyerték  a Magyar Kupát (a döntőben a Honvédot 12:6 arányban verték a Szőnyi úton), de az alapszakaszban elért második hely után döntőben 3:1-re kikaptak a Vasastól.

Az idei mérleg:

Ebben a szezonban ötször találkozott a két csapat egymással, kétszer az alapszakaszban, egyszer a Magyar Kupa döntőjében, s szintén kétszer az Euroligában, ahol a sorsolás szeszélye egy csoportba "hozta ösze" őket. A bajnoki küzdelmek során és az Euroligában a Vasas oda-vissza győzött, míg a Magyar Kupa fináléjában az egriek hazai pályán védték meg címüket.

Vodafone OB-1:

Vasas-Eger 10:6 (2:1, 1:1, 3:1, 4:3)

Eger-Vasas 8:10 (1:1, 1:3, 1:3, 5:3)

Magyar Kupa, döntő:

Eger-Vasas 9:8 (3:2, 2:1, 1:3, 1:1 - 2:0, 0:1) - hosszabbítás után

Euroliga csoportküzdelmek a negyeddöntőbe jutásért:

Eger-Vasas 7:9 (1:3, 3:3, 1:2, 2:1)

Vasas-Eger 11:10 (2:3, 3:3, 3:3, 3:1)

A pénteken kezdődő döntő menetrendje (a mérkőzéseket a Sport televízió és a VLV is közvetíti):

Május 22., péntek 19:30 (Komjádi uszoda)

Május 24., vasárnap 17.15 (Eger, Bitskey Aladár uszoda)

Május 27., szerda 19.00 (Komjádi uszoda)

Május 29., péntek 19.30 (Eger, Bitskey Aladár uszoda) - ha még nem dőlt el a bajnoki cím

Május 31. vasárnap 17.30 (Komjádi uszoda) - ha még nem dőlt el a bajnoki cím


Az idei döntő is három nyert mérkőzésig tart, minden találkozót döntésig visznek, ha a rendes játékidő után döntetlen az állás, akkor először 2x3 perces hosszabbításra, majd szükség esetén büntetőkre kerül sor, ez utóbbi a bajnoki döntők 1988 óta íródó történelmében még nem fordult elő.

Történelem:

1999 óta rendezik a bajnoki döntő küzdelmeit három győzelemig. A tavalyi évet leszámítva azóta mindössze egyszer történt meg, hogy nem az alapszakasz első két helyezettje játszotta a döntőt, 2001-ben a BVSC gárdája harmadikként jutott be. Csak az 1999-es, a 2000-es és a tavalyi kiírásban történt meg az, hogy pályahátrányban levő csapat nyerte meg a döntőt, a Honvéd korábban mind a hat bajnoki címét úgy szerezte meg, hogy pályaelőnyben volt.

Eredmények a bajnoki döntőkben:

1999: BVSC-FTC 3:1 (7:8, 7:6, 8:7, 10:8)

2000: FTC-BVSC 3:1 (4:11, 6:5, 9:8, 11:10)

2001: Honvéd-BVSC 3:1 (10:12, 11:9, 12:8, 12:11)

2002: Honvéd-Vasas 3:2 (7:9, 6:10, 7:5, 10:9, 11:9)

2003: Honvéd-Vasas 3:1 (13:10, 6:7, 13:10, 9:7)

2004: Honvéd-Vasas 3:1 (8:7, 8:12, 6:5, 9:8)

2005: Honvéd-Vasas 3:0 (12:5, 6:5, 11:4)

2006: Honvéd-Vasas 3:2 (8:10, 8:9, 15:5, 9:8, 8:6)
2007: Vasas-Honvéd 3:1 (7:6, 11:8, 6:12, 10:9)
2008: Vasas-Eger 3:1 (10:11 - hosszabbítás után -, 11:710:77:6,)

Imrek és VLV

15 régi hozzászólás

sanya05 hozzászólása
sanya0521875
2009.05.22. 17:36

HAAAAAAAAAAAAAAAAAJ RÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ VASAS!! HAJRÁ VASAS!

balzs hozzászólása
balzs21873
2009.05.22. 17:28

HAJRÁ EGER!!!

szamóca hozzászólása
2009.05.22. 17:05

HAJRÁ VASAS ANGYALFÖLD!!! (ha Dani úgy lő, mint délelőtt, akkor az Egernek annyi)

móka hozzászólása
móka21871
2009.05.22. 16:00

móka Nem is olyan régen, november végén, a Magyar Kupa döntőjében szerintem sikerült:)Az más kérdés hogy akkor kikapott a csapat, hozzáteszem, jogos volt az egri győzelem!VASSASSS!!!!!!!!

matthew hozzászólása
matthew21870
2009.05.22. 15:52

Pfuhúúú! :D Na arra kíváncsi lennék, hogy fogjátok ti túlordítani az egrieket...

móka hozzászólása
móka21869
2009.05.22. 15:45

móka Szenvedek mint a kutya, nem tudok ott lenni a Komjádiban, éppen Tokajban vagyok osztálykiránduláson az osztályommal, de este kötelező programnak beiktattam a Sport téé közvetítését, közben pedig szürcsöljük a kollegával a jó kis tokajit.Vasárnap viszont már bikavért fogok leengedni a selymes gigámon, és utána úgy fogom üvölteni, a Bitskeyben, hogy az uszoda falai megrepednek, hogy:HAJRÁ VASAS!!!!!!ANGYALFÖLD!!!Nyojátok srácok ma a Komjádiban, be kell húzni az első meccset, az lélektanilag nagyon fontos.Nagyon jó csapat az Eger, de én biztos vagyok a triplázásban..Ez nem nagyképűség, ez egészséges szurkolói optimizmus, és realitás..AKI UGRÁL ANGYALFÖLDI HEJ..........

t hozzászólása
t21868
2009.05.22. 15:43

A közönség szórakoztató, jó meccsnek drukkolok.-:)

Barbee1202 hozzászólása
2009.05.22. 14:11

Hajrááá Eger! Sajna nem tudok kinnt lenni a meccsen mert vizsgám lesz! De szurkolok nagyon!! Sok sikert az Eger csapatának!!

Petra hozzászólása
Petra21864
2009.05.22. 09:55

hajrá fiúk!!!!! csak ügyesen;)

szerk hozzászólása
szerk21863
2009.05.22. 08:52

légyszi: info@vlv.hu köszi

matthew hozzászólása
matthew21862
2009.05.22. 08:37

ja, és kedves szerkesztő! tudok küldeni nagyobb felbontású, szép Eger-címert, ha dobsz egy mailt, mert az a picike elég pixeles...

matthew hozzászólása
matthew21861
2009.05.22. 08:35

Ott leszünk, szurkolunk! Hajrá Fiúk, HAJRÁ EGER!!! :)

jucus hozzászólása
jucus21860
2009.05.22. 08:31

Hajrá Vasas!!!!!

Rebo hozzászólása
Rebo21859
2009.05.22. 05:50

Hajrá Vasas ! Nagyon figyeljetek oda, mert az Eger nagyon erős. Gerendásnak is mindig vannak ötletei. Csak maximális erőbedobással lehet meg a bajnokság. Nagyon szeretnénk egymás után harmadszor is ünnepelni, de az még odébb van. Hajrá Vasas ! Mindent bele !

Szöszke hozzászólása
2009.05.22. 02:27

Hajrá EGER!!! Hajrá Szecska!!!