FACEBOOK

Az Eger Reccóban készül a Vasas ellen

Az Eger Reccóban készül a Vasas ellen
hozzászólás, 2009.05.12.

A Vodafone OB-1 mindkét elődöntője a lehető legrövidebb idő alatt ért véget. Mivel a finálé valamennyi mérkőzését közvetíti a Sport televízió, a korábban kialakított időpontok nem változtathatók meg. Így a Vasasnak és az Egernek is kéthetes pihenője "keletkezett" a sorsdöntő meccsek előtt. A VLV arról érdeklődött, mivel töltik a felek ezt az időt. Közöljük a bronzéremért folyó páros mérkőzés pontos programját is.

Halmos R. Péter, a ZF-Eger ügyvezető elnöke a VLV-nek:

- Vasárnap este elutazunk Reccóba, hétfőn és kedden kétkapus edzésekkel készülünk és szerdán jövünk vissza. Négy közös edzésünk lesz. Milánón keresztül megyünk, a részleteket még nem edzettünk. Hogy miként jött létre a dolog? Vannak kint magyar játékosok, megtudtuk, hogy ők is keresnek edzőpartnert, nekünk is szűkek a lehetőségeink, hiszen Magyarországon kivel játszhatnánk? A harmadik helyért folyó meccsek elkezdődnek, körbenéztünk külföldön, de ott is mennek a bajnokságok, nehéz edzőpartnert találni. Így összetalálkoztak az érdekek, ők felkészülhetnek az Euroliga Final Fourra, mi pedig a bajnoki döntőre. Ez teremészetesen plusz anyagi terhet jelent számunkra, de megbeszéltük a főszponzorral, hogy áldozunk rá, mert szeretnénk megnyerni a bajnokságot - még akkor is, ha nem mi vagyunk az esélyesek.

Méhes Jenő, a TEVA-VasasPlaket szakosztályigazgatója a VLV-nek:

- Ez az idő arra jó, hogy pihenni is, felkészülni is, ráhangolódni is tudjunk a döntőre. Jelenleg Magyarországon nehéz edzőpartnert találni de azért bízom benne, hogy a szakma ezt megoldja. Szó volt arról, hogy lemegyünk Kotorba, ahova van egy meghívásunk, de olyan macerás lett volna az utazás és olyan költséget jelentett volna, hogy végül amellett döntöttünk: itthon oldjuk meg a felkészülést. Kétkapuzni fogunk azokkal a csapatokkal, amelyek nem érintettek a döntőben. Egyelőre a Fradival van lekötve, de szó lehet a Honvédről és a Szegedről is, mert az a jó, ha meccsben marad a csapat. Külön edzőtáborba nem vonulunk el, mert úgy jött ki, hogy a hétvégén különböző programok lesznek, TEVA-majális, SUZUKI-majális, ezeken a csapat részt vesz és ez gyakorlatilag olyan, mintha összetartáson lennének a fiúk.

A döntő menetrendje (a mérkőzéseket a Sport televízió közvetíti):

Május 22., péntek 19:30 (Komjádi uszoda)

Május 24., vasárnap 17.30 (Eger, Bitskey Aladár uszoda)

Május 27., szerda 19.00 (Komjádi uszoda)

Május 29., péntek 19.30 (Eger, Bitskey Aladár uszoda) - ha még nem dőlt el a bajnoki cím

Május 31. vasárnap 17.30 (Komjádi uszoda) - ha még nem dőlt el a bajnoki cím


A Honvéd és az FTC között, a bronzéremért folyó párviadal két nyert mérkőzésig tart. A program:

Május 15., péntek 19.30 (Kőér utca)

Május 17., vasárnap 17.00 (Népliget)

Május 19., kedd 19.30 (Kőér utca) - ha még nem dőlt el a harmadik hely sorsa
Címkék:
Eger Vasas Pro Recco

10 régi hozzászólás

matthew hozzászólása
matthew21749
2009.05.12. 15:44

jah, és egy nagyon örülök Halmos Péter hozzáállásának, remélem lesz foganatja, ha már ilyen lelkes a csapat és a szponzor is! :)

matthew hozzászólása
matthew21748
2009.05.12. 15:42

nah, én tavaly is voltam, a belépő 3-4 ezer forint közé esik szerintem idén is. ezeket kb. 1-2 héttel a kupa előtt a hajós (mert tuti, hogy ott lesz idén is) jegypénztárában lehet megvenni. egyébként még napján is szokott elegendő jegy lenni mindegyik meccsre. remélem, segítettem, üdv. :)

szerk hozzászólása
szerk21747
2009.05.12. 15:00

Napokon belül Kemény Dénes-interjú a nyári programról (is) - igaz, hogy a belépőre nem térünk ki.

Daret hozzászólása
Daret21746
2009.05.12. 14:53

Off. T. szerk! Szívesen olvasnék valamit a 2009-es Unicum Kupáról. Az időpontot és a résztvevőket már ismerem, a helyszín és a belépő érdekelne!

Heydy hozzászólása
Heydy21745
2009.05.12. 12:45

Köszönöm.

szerk hozzászólása
szerk21744
2009.05.12. 12:13

www.vlv.hu

Heydy hozzászólása
Heydy21743
2009.05.12. 12:04

A bronzmérkőzések lesznek közvetítve valahol?

im hozzászólása
im21742
2009.05.12. 09:47

Az androgén "hajvesztésről" nem tehetnek a pasik ... :-)

cowk hozzászólása
cowk21741
2009.05.12. 09:06

:/

lilla mámor hozzászólása
2009.05.12. 01:26

Elnézve a képet,ugyanaz lehet a fodrászuk.... Ria-ria herbária!!