FACEBOOK

Világliga - a románok megszorították Montenegrót

Világliga - a románok megszorították Montenegrót
hozzászólás, 2009.05.06.

Olaszország legyőzése után a Kovács István irányította román válogatott újabb meglepetésre készült a Világligában. Kedden este hazai pályán, Nagyváradon fogadták az Európa-bajnok Montenegrót, amely végül csak nagy nehezen, némi szerencsével tudott nyerni.

Több mint ezer néző volt tanúja annak, hogy a Kovács István által irányított román válogatott derekasan helytáll a nagyváradi uszodában a világ egyik legjobb válogatottjával szemben.

Kádár Kálmán góljával a hazaiak szereztek vezetést, de Montenegró gyorsan egyenlített. 2:1-re még mindig a románok vezettek, félidőben azonban már egygólos montenegrói vezetésnél csaréltek térfelet a csapatok.

A harmadik negyed gólzáport hozott és úgy tűnt, hogy a vendégek lassan, de biztosan bedarálják a román válogatottat.

6:9-nél kezdődött az utolsó játékrész, s a román válogatott nemhogy nem adta fel, hanem 9:8-ra feljött, sőt, ekkor döntő pillanat következett: Matei labdát szerzett, amellyel egyedül húzhatott kapura. Már-már a ziccer értékesítése következett volna, de a játékos kicsit hosszan szöktette mahgát, s a kapujából kimozduló Radics elvette tőle a labdát. Hosszú indítás jövetkezett, s a túloldalon Mladen Janovics nem hibázott - így lett 9:9 helyett 8:10 az állás... A hazaiak a meccs végén, 9:10 es állásnál is egyenlíthettek volna, kétszer is támadhattak, de még emberelőnyt is kihagytak. Az utolsó másodpercekben aztán kaptak még egy gólt.

Románia-Montenegró 9:11 (2:2, 1:2, 3:5, 3:2)
Nagyvárad, v.:Golikov (orosz) és Rodrigez (spanyol)
Románia: Dragusin, Radu 2, Negrean 1, Gaconu, Tarnovechi, Busila 3, Dunca, Goanta, Matei, Georgescu 1, Ghiban, Kádár 2, Stoienescu. Szövetségi kapitány: Kovács István
Montenegró: Radics, Drasko Brguljan, Paskovics 1, Vukcsevics 2, Darko Brguljan, Ticsics 1, Janovics 3, Danilovics 1, Ivovics 2, Trajkovics, Radovics 1, Jokics, Szcepanovics. Szövetségi kapitány: Petar Porobics
Gól - emberelőnyből: 4/11, ill. 4/8




A németek Berlinben csak a meccs első felében tudták tartani a lépést a horvátokkal, akik sajtóhírek szerint nagyon jól játszottak. A horvát internetes sajtó különösen a kapus Pavics és a triplázó Boskovics teljesítményét emelte ki.

Németország-Horvátország 5:11 (1:2, 2:2, 2:5, 0:2)
Berlin, v.: Alban (francia) és Cisneros (spanyol)
Németország: Kong, Naroska, Bukovski, Savic, Stamm, Politze 1, Gietz 1, Pickert 1, Schuler 1, Oeler 1, Schlotterbeck, Marckeben, Fischer.
Horvátország: Pavics, Brzica, Hinics, Burics, Buslje 1, Karacs 2, Baracs 1, S. Sukno 2, Boskovics 3, Obradovics, Antonijevics, Buljubasics, Muslim 2.


A szerbek a várakozásnak megfelelően simán nyertek Franciaországban. A házigazdák a harmadik negyedben dobták első góljukat. A meccs legeredményesebb játékosa Andrija Prlainovics lett.

Franciaország-Szerbia 4:12 (0:3, 0:3, 3:1, 1:5)
Marseille, v.: Irfan Sadekov, Radu Matache

Franciaország: Moriamé - Aguilar-Ramirez, Jablonski, Audon 2, Vergeade, Saudadier, Peisson, Favry, Marzouki 1, Clay, Bodegas, Camarasa 1, Boust. Szövetségi kapitány:
Petar Kovacsevics
Szerbia: Soro - Vapenski, Gocsics 1, Udovicsics 2, Basics, Pijetlovics, Nikics, Alekszics 1, Radjen 1, Filipovics 2, Prlainovics 3, S. Mitrovics 2, B. Mitrovics. Szövetségi kapitány
  Dejan Udovicsics
Gól - emberelőnyből: 3/12, ill 4/6

A Világliga európai csoportjaiban a következő játéknap május 12. A program:

Montenegró-Olaszország
Szerbia-Görögország
Spanyolország-Horvátország
Németország-Oroszország

A Világliga szuperdöntője június 16. és 21. között lesz Podgoricán (Montenegró).

6 régi hozzászólás

kiki hozzászólása
kiki21655
2009.05.07. 13:53

Köszönöm az infókat ! Egyébként a Macedónokról elég keveset tudok,furcsállom,hogy csak most tűntek fel a "színen", de nem meglepő a jó szereplésük,hisz több ismerősen csengő név is van köztük...Jó lenne egy kicsit róluk is többet megtudni.....

Coach hozzászólása
Coach21652
2009.05.06. 22:11

Nagyon jo minosegu es jol gyartott a Roman kozvetites. Szerintem az Inter Liga kozvetitesek jovore ugyan ilynen minoseguek lesznek, sok nezovel es jo sok tv meccsel. A Koko csapata meg egyre jobb es ha jol latom a Honvedos Iosep nem is volt ott. Gratulalok nekik! Itt egy korai tipp: VB Donto 09: Magyar-Horvat

brasil82 hozzászólása
2009.05.06. 21:27

Szia! Danilovic 20 éves - 1989-es -, jobbkezes. Crepulját pontosan nem tudom, de anno a 83-84-es szerb-montenegrói korosztály tagja volt és balkezes! Milic pedig a macedón válogatottban játszik, de abban nem vagyok biztos, hogy eredetileg is macedón-e!

kiki hozzászólása
kiki21650
2009.05.06. 20:19

Sziasztok. Érdeklődnék a Montenegróiakkal kapcsolatban:A Milics igazándiból milyen nemzetiségű? Illetve a Danilovics és a Crepulja hány éves és milyen kezes?

komment elek hozzászólása
2009.05.06. 18:25

Akiket leirtál, azok kb olyanok ,mint a Vasasban a Nagy V, Katonás, Kovács Robi,Vörös, Toth Marci,és nem biztos , h elcserélné a Vasas őket, a kotoriakkal. Akkor még mindig hol van a kotorban a magyarokon kivül olyan 5 játékos mi t a Két Varga, Steinmetz, Kis, Hosnyánszky. Talán a kis Janovics, de ő az egész szezonban alig játszik,és azok akiket felsoroltál lehet nem is lennének válogatottak ha játszott volna a N. Janovics és a Zlokovics, akik a Posillipo play-off meccse miatt nem játszottak és a Gojkovics ,aki talán a legjobb montenegroi. Továbbra is fenntartom véleményem, h ezzel a Vasas kerettel kudarc ez a szereplés,nem is az, h kiestek a Recco ellen, hanem az, hogy otthon nem szereztek pontot se a Partizán, se a Recco ellen. De hát lehet különbözö a véleményünk,mert ugye ez egy ilyen oldal.

B (régi) hozzászólása
2009.05.06. 17:02

Lila mámor írta korábban a Vasas Euroliga-kiesése után: A Kotor csapata: Radics- Bruguljan, Crepulja, Petrovic, Da Brugulja, Zatovic, Kis G., Paskovic, Pavlovic, Milosevic, Steinmetz, Draskovic, Milic, . Miröl beszélünk?? Két ismert név van ebben a csapatban a két magyar játékos, talán még az ezer éves 200 kilos Milic.... A Janovic se játszik már.... Majd nézd meg mit produkálnak a final fourban... Nem nevek kellenek!! Nem duma!! Sok-sok munka!!! Na most ehhez képest 4 olyan játékost (Radics, Paskovics, a két Brguljan) adott a klub a válogatottnak erre a meccsre, akikről szót sem ejtettél, nyilván, mert nem ismered őket. De attól, hogy te nem ismered őket, még igencsak jó játékosok. Plussz az általad is ismert nevek, az egyenlő legalább egy olyan erős csapattal, mint a Vasas. Alapvetően ezért vannak ott a F4-ban, és nem (csak)azért, mert gennyesre dolgozzák magukat. A horvát válogatott és Mladost esete dettó...