FACEBOOK

Honvéd-Eger, Vasas-FTC -  első felvonás

Honvéd-Eger, Vasas-FTC -  első felvonás
hozzászólás, 2009.05.01.

Két mérkőzéssel pénteken megkezdődik a Vodafone OB-1 rájátszása. A Komjádi uszodai rangadó szereplői közül Varga Dánielt és Jászberényi Gábort, a Kőér utcai derbi játékosai közül Szivós Mártont és Varga II. Zsoltot kérdeztük.

A RÁJÁTSZÁS TELJES MENETRENDJE

A Honvéd-Eger meccs kiegyensúlyozott küzdelmet ígér, hiszen nagyjából egyenlő erők szállnak szembe egymással. Az alapszakaszban elért második hely némi helyzeti előnyt biztosít a hazaiak számára, ám ha az Egernek sikerülne nyerni - matematikai és lélektani előnyhöz jutna. Birosék nagyon készülnek, amit az is mutat, hogy már csütörtökön a fővárosba utaztak, s egy szállodába vették be magukat a meccsig. Beteg, sérült egyik oldalon sincs, a legjobb erőkkel próbál mindkét gárda előnyhöz jutni a páros mérkőzésen, amely a hozott pontok alapján 3:3-ról indul.

Honvéd-Eger bajnoki elődöntő, első mérkőzés, Kőér utca, 17.00, v.: Németh A., Petik A.

SZIVÓS MÁRTON a VLV-nek:

- Úgy gondolom, hogy fő szponzorunk, a T-Mobile és a vezetőség is elégedett lehet megújuló csapatunk eddigi teljesítményével, hiszen az alapszakasz előtt kitűzött cél a rájátszásban való részvételt jelentő hely kiharcolása volt, s ezt sikerült teljesíteni. Méghozzá úgy, hogy a második helyen végeztünk egy erős bajnokságban, amelyben ott van a jelenlegi legjobb magyar csapat, a Vasas, a hagyományosan erős Eger, a nagyon egységes és jó Ferencváros és a Szeged, amely LEN Kupát nyert, de a bajnoki elődöntőbe nem tudott bekerülni. (Úgy gondolom, ez a bajnokság erejét mutatja.) Az év elején talán a szakemberek sem várták tőlünk ezt a „részeredményt”, s mi is nagy sikernek tartjuk az alapszakaszban elért második helyet, de evés közben jön meg az étvágy: ha már eddig eljutottunk, szeretnénk bajnoki döntőt játszani. Ezt az Eger legyőzésével érhetjük el, s hogy a feladatot teljesíteni tudjuk, nagyon összeszedetten, óriási akarással kell minden egyes mérkőzésen vízbe szállnunk. Biztos vagyok abban, hogy ez az elődöntő nem ér véget három mérkőzés után, kiélezett harcra, ötmeccses küzdelemre számítok.

VARGA II. ZSOLT a VLV-nek:

- A készülésünket meghatározta, hogy a rájátszás fontos meccse következik, olyan meccs, amely megadhatja a folytatás alaphangját is. A két csapat között szerintem egy hajszálnyi a különbség, úgyhogy kétesélyes a mérkőzés. Arra törekszünk, hogy nyerjünk, hiszen ezt legalább egyszer meg kell tennünk ahhoz, hogy bejussunk a döntőbe. Ahogy mindig, most is készültünk taktikai újdonságokkal, remélem ezek működni fognak. Nagyon sok függ az első meccstől, ha sikerül nyernünk, akkor három-négy meccsre számítok, ha nem, akkor öt is lehet belőle. A szurkolóink is nagyon várják már a rájátszást, szerintem kiéheztek a nagy csatára, úgyhogy remélem, vasárnap telt ház lesz a Bitskeyben.


A hozott pontok alapján a Vasas 6:0-lal indít, ráadásul otthonában kezdhet. Az FTC igazi erőfelmérésnek tekintheti a meccset, hiszen fő célját a négy közé jutással már teljesítette, ha létezik hab a tortán, akkor az a harmadik hely, az Euroliga-indulás jogának megszerzése lehet. A Vasas lendületben van, s igyekszik jó teljesítménnyel szinten tartani formáját. Mindkét csapat a legjobb összeállításban szerepel.

Vasas-FTC bajnoki elődöntő, első mérkőzés, Komjádi uszoda, 19.30, v.: Marjay, Kun Gy.

VARGA DÁNIEL a VLV-nek:

- Talán egy valami tehet veszélyesebbé egy csapatot a motiváltságnál, az, hogyha felszabadultan játszik. A Fradinak nincs veszíteni valója, az idei évük a bajnokság további meccseitől függetlenül sikeres, de biztos, hogy nem elégednek meg ezzel, és mindent megtesznek, hogy megnehezítsék a dolgunkat. Nem azért, mert elvárás lenne velük szemben a döntőbe jutás 0:6-ról, hanem egész egyszerűen a presztízs miatt. Ami minket illet, azt tudom mondani: szeretnénk kitolni a következő mérkőzésekre azt a lelkiállapotot és formát, amit Reccóban kihoztunk magunkból. Ennek fontossága különösebb magyarázatot nem igényel, hiszen ha a következő hetekben is produkálni tudjuk azt a játékot, amivel a világ egyik legjobb csapatát megvertük idegenben, akkor szerintem jó úton vagyunk ahhoz, hogy megvédjük a bajnoki címet. Mindenesetre, ha úgy adódik, hogy két mérkőzés után bejutunk a döntőbe, akkor a következő tétmeccsünk 19 nap múlva lesz. Ez kétélű fegyver, hiszen egyrészt ki tudjuk magunkat pihenni és készülhetünk döntőbeli ellenfelünkre, másrészt viszont kiesünk a játékból. Az elmúlt nyolc vasasos szezonomban – talán egy kivétellel – mindig hosszú elődöntőket játszottunk, mindig hosszabbat, mint a másik ágon lévők. Fáradtabbak voltunk, de a kemény küzdelemnek megvolt az az előnye, hogy önbizalommal telve, jó formában kezdtük el a döntőt. Ha most két meccs után bejutunk a fináléba, bárki lesz is ott az ellenfelünk, nagyon oda kell majd figyelnünk, hogy fel tudjuk venni a ritmust.

JÁSZBERÉNYI GÁBOR a VLV-nek:

- Év közben folyamatosan figyeltünk arra, hogy a "kis meccseket" megnyerjük és bejussunk a legjobb négy közé. Ez sikerült és nekünk az idény elején ez volt a célkitűzés. Most tényleg minden feszültség, nyomás nélkül játszhatunk. Szeretnénk a Vasas ellen legalább még egy meccset kicsikarni, már csak azért is, hogy ne "üresjáratban" várjuk az ellenfelet a bronzmeccsre. Nem feltett kézzel megyünk a Komjádiba, szeretnénk szorosabb meccset játszani, mint a bajnokságban, amikor sajnos nagyon simán kikaptunk ott. A  vasárnapi hazai meccsünket mindenképpen meg akarjuk nyerni. Idén csak a Vasastól kaptunk ki otthon, lehet mondani, hogy szerencsétlen körülmények között, hiszen előző nap az Egert győztük le, s hamar elfáradtunk. Természetesen már pénteken is odatesszük magunkat, készültünk a Vasasból a Recco elleni szereplésük alapján. Szeretnénk minél több meccset játszani, a célunk pedig az Euroliga-szereplés elérése, ehhez legalább a harmadik helyet kell megszerezni.

17 régi hozzászólás

komment elek hozzászólása
2009.05.02. 14:00

Én! vagy nem, Te! vagy nem tudom, én vagy te? Dogas, Sanchez-Toril,Pjetlovics, Kunac, a másik kotori csapatban a Cattaroban játszik...... És a sok kiválo amerikai és ausztrál, montenegroban játszo idegenlégios mellett, felhivnám a remek japánra a Budva csapatában,mert egy japán játékossal nem véletlen ,hogy a kupát megnyerték.....

Én hozzászólása
Én21557
2009.05.02. 01:12

lila mámor - egyáltalán nincs igazad... a Dubrovnik nem titulált verhetetlennek nálunk sem,más kérdés, hogy a Reccoval együtt tagja a világ 2 legjobb csapatának.. és miért? az is benne van persze, hogy megfelelőek minden téren a körülményeik,főleg a pénzügyi körülményeik... de a másik, a jelentősebb ok az az,hogy nézd meg a keretet... a komplett Világbajnok Horvát válogatott alapcsapata a JUG kerete + még hozzájuk Tony Azevedo, az Olimpiai döntős Amerikai válogatott egyértelműen legjobbja...hozzájuk pedig egy kiváló JUG legenda edzőnek Fatovic... ilyen kerettel el lehet érni sikereket... a legjobb magyar csapatban is "csak" 5 jelenlegi és 1 volt válogatott játszik, hatalmas különbség van a 2 csapat közt... a JUG kerete sokkal erősebb, ahogy a Reccoé is,hisz ők meg megveszik a külföldi legjobakat, és ahogy a Partizané is, amely a komplett Szerb válogatott minusz Udovicic... Herceg Novi és Kotor érzésem szerint hasonló szint a legjobb magyar csapattal a Vasassal... Herceg Novit a fél Montenegroi válogatott alkotja + egy remek Amcsi és 1 remek Ausztrál válogatott, a Kotorét meg talán valamivel gyengébb montenegroi játékosok, de helyettük pl. Kiss,Steinmetz,Dogas,Sancez Toril,Gojko Pijetlovic vagy Kunac... ők a kis Recco... de el lehetne képzelni,hogy mi lenne ha a már általam említett magyar játékosok hazatérnének mind és magyar csapatokat szolgálnának... hatalmas minőségi növekedés...

cowk hozzászólása
cowk21520
2009.05.01. 17:42

szntem a mait egyik sem, a vlv igen (lasd cimlap)

Zsófi hozzászólása
Zsófi21518
2009.05.01. 17:38

Esetleg tudja vki, h valamelyik tv csatorna közvetíti a meccseket?

szamóca hozzászólása
2009.05.01. 12:08

lila mámor, gondolom mindegy, hogy itt ki és miket reagál kommentjeidre, hiszen alighanem elég hangsúlyosan meg vagy győződve magadról, de miért kell ezt a meggyőződést ilyen bunkón önteni formába?

cowk hozzászólása
cowk21513
2009.05.01. 11:49

gunyolodast latok valasz helyett, nocsak? :)

lila mámor hozzászólása
2009.05.01. 11:42

cowk itt téged kell megkérdezni h mit lehet irni és mihez lehet hozzászolni,mert ezt nem olvastam a moderálási elvek között.

lila mámor hozzászólása
2009.05.01. 11:39

Tényleg, tényleg, kevés a pénz, külföldön vannak a játékosok, csalnak a birok,meg stb kifogások,de ezek kifogások,nézd meg a hercegnovi és a kotor milyen kerettel játszik,egy-két ismerős név,és pariban vannak a nálunk verhetetlennek titulált Dubrovnikkkal. A válogatott 97 óta mindent nyer, és ezalatt nyertünk egy euroligát, és most egy len kupát,érdekes mindkettöt akkor mikor az olasz csapatok nem indultak,mert idén a len kupában se a nervi se a savona nem indult,a posilipo az euroligabol esett ki. ez vajmi kevés,pedig voltak évek mikor mindenki itthon játszott a vasasban és a dominoban, de semmi eredmény,de valoszinü én látom rosszul,és a jadran liga azért sokkal erösebb mert nagyon sok pénz van.... mondom még 1x nézd meg a hercegnovi és a kotor keretét ,nem látsz annyi nagy sztárt tuti mint a honvéd,eger, vasas keretében. náluk valahogy nem szájkarate van meg kifogások hanem magas szintü munka. de lehet h rosszul látom.

cowk hozzászólása
cowk21510
2009.05.01. 11:35

kicsit en is unom mar. commentjeid alapjan ruhelled a magyar csapatvizilabdat, akkor miert szologatsz hozza..?

Én hozzászólása
Én21509
2009.05.01. 10:45

lila mámor - te nem vagy normális... mondj egy bajnokságot az Adriai liga-n kívul,amelzik erosebb lenne a magyar bajnokságnál... 5 europai szinten is remek csapatunk van, de rajtuk kívul még az UTE és a Pécs sem gyenge csapat, sztem akármelyik ország orulne ha ilyen klubcsapataik lennének... az már más kérdés,hogy ezek a csapatok mégis milyen gyengén szerepelnek az Európai kupákban,foleg az Euroligában, bár azért ne feledjuk nem is olyan rég a Honvéd nyerte az Euroligát,és még 2szer játszott dontot,tavaly pedig a Vasas is ott volt a final 4ban, idén pedig a Szeged elhozta a LEN kupát... azt hiszem hogy ha nem játszana olyan sok magyar játékos kulfoldon,hanem osszetartobbak lennének,és magyar csapatot szolgálnának,mint pl. a Horvátok,Montenegroiak(kivéve Zlokovic,Janovic),Spanyolok,Gorogok,Olaszok, akkor simán final 4os csapataink lennének, nem egy,hanem legalább 2,vagy 3... (gondolok itt most a 4 Reccos magyarra,Szirányira,Tromlerra,Varga Zsoltra,de azért a 3 Montenegroi srácra is...), akikre bizony itthon is szukség lenne,de ahhoz tobb pénzt kéne nyomni a csapatokba,hogy olyan,vagy legalább hasonló fizetést is kapjanak,mint kulfoldon...

Daret hozzászólása
Daret21508
2009.05.01. 10:43

Az nyelvtörő is tetszik! :) "Nagyon sok fok függ..."

Daret hozzászólása
Daret21507
2009.05.01. 10:40

T. szerk! Milyen az a "lényegtani előny"?

brasil82 hozzászólása
2009.05.01. 07:52

Hát lila mámor, Nálad aztán van baj, nem kevés! Te csak fröcsögni és kritizálni tudsz? Csapatsprotban a jégkorongozók mellett - akiknek remélem ma minden vízilabda-fan is tiszta szívből fog szurkolni az osztrákok ellen!!! - ezek a srácok azok, akikre büszkék lehetünk, akik örömet hoznak mindennapjainkba! És igaza van Daninak! Sokkal több tiszteletet Marcinak!

Dani hozzászólása
Dani21505
2009.05.01. 07:13

lila mámor: kicsit több tiszteletet muathatnál Szívós Marcival szemben, aki 70gólt dobott az alapszakaszban. te egy meccsen 1 pericg nem bírnád ki a vízben....

lila mámor hozzászólása
2009.05.01. 02:30

bocsánat 8 olimpiai bajnoki cim,sorry!

lila mámor hozzászólása
2009.05.01. 02:15

A bajnokság erejéről meg annyit,h az alapszakaszt utcahosszal nyerö Vasas az euroligában, tétmeccset se tudott nyerni,a nagyon erös eger hazai pályán se tudta legyőzni a rettenetes Marseillest, ti meg a harmatos len kupában még az elődöntöig se jutottatok,tényleg egy fergeteges bajnokság....... az meg h a bajnokság alatt tétmeccset nem nyerö szeged nyerte a len kupát az mindent elmond a sorozat erejéről,ugyhogy csendben szerényen,marcika......

lila mámor hozzászólása
2009.05.01. 02:06

Marcika miről beszélsz? 7 olimpiai bajnoki cim, 4 olimpiai bajnok, a te személyedben magyar válogatott, egy szlovák válogatott, vindish volt magyar válogatott,matajsz volt magyar válogatott,iosep román válogatott,paján universiadé válogatott,junior válogatottak, szerencsére,hogy bennt maradtatok, zabáltatni kell a szponzort ugye???Ha nem sikerül az elödöntö jön a rutintalanság kifogás majd ujra,ugye,mint az euroligában,meg a len kupában meg a magyar kupában. majd dumáljátok meg a szponzort ,h jo edzőt választottatok....