FACEBOOK

Arany-láncreakció - A LEN Magazine interjúja Kemény Dénessel

Arany-láncreakció - A LEN Magazine interjúja Kemény Dénessel
hozzászólás, 2009.03.11.

A vizes sportágak európai szövetségének igencsak nívós lapja, a LEN Magazine hosszabb interjút közölt a magyar férfi vízilabda-válogatottat háromszor olimpiai győzelemre vezető szövetségi kapitánnyal, Kemény Dénessel. Az interjú magyar fordítását (és az angol eredetit) közöljük.


Peking adott otthont az olimpiának, mely során történelmi eredmények születtek az uszodában: Phelps a nyolcadik mennyországba jutott, az oroszok dupla-dupláztak szinkronban (megnyerték mindkét versenyszámot ugyanúgy, mint Athénban), megkaptuk első nyíltvízi bajnokainkat – és a győztes férfi vízilabda-csapat triplázott. A hatalmas magyarok újra megcsinálták – de ez az eredmény csak a hab volt a tortán. A három egymást követő olimpiai győzelemtől függetlenül is bámulatos sikersorozatuk volt az elmúlt három olimpiai ciklus során: 23 érem 24 nagy nemzetközi eseményen. Sikereik mögött az elme Kemény Dénes, a vezetőedzőjük, aki nemrégiben jelentette be, hogy posztján marad még négy évig. Ez már önmagában is rekord, hiszen nemzetközi szinten kevés edzőnek volt lehetősége 16 évet eltölteni ugyanazon válogatott csapat vezetőjeként.

- Miért a magyarok? És mindig az olimpián... nem lehet csupán szerencse háromszor egyhuzamban...

- Az olimpia a legfontosabb esemény a négy éves ciklus végén – a tétje pedig másként hat minden csapatra. A középmezőnyhöz tartozók örülnek, hogy részt vehetnek a versenyben, minden álmuk, hogy nyerjenek egy érmet, míg a profi csapatok teljesen más nyomás alatt állnak. Az olimpiák közötti években a rajongók azt várják el tőlük, hogy a csúcson, de legalábbis a dobogón végezzenek a versenyeken. De az olimpia más történet – ez nagy dolog. Az olimpiai játékok különleges figyelmet kapnak és nem csak a vízilabda-rajongóktól, mindenki figyel és számolgat, hogy ki lehet a bajnok, melyik csapat nyerheti el a címet... A számok időről-időre változnak, de vízilabdában az aranyesélyesek száma sosem kevesebb háromnál és sosem több ötnél. És ők mind azért mennek az olimpiára, hogy nyerjenek, ahogy ezt el is várja tőlük egy egész nemzet. Természetesen ez hatalmas feszültséget okoz, ami különféle reakciót vált ki a csapatokból. Azt hiszem mi reagáltunk a lehető legjobban az elmúlt három olimpia során, merthogy – figyelembe véve a négyéves ciklust – játékunk legjavát tudtuk nyújtani az olimpián. Ezen kívül, az olimpiai versenysorozat kieséses fázisában is a legjobbunkat tudtuk adni, egy meccs kivételével. De a döntőben, Athénban, felismertük, hogy mindent a védekezésre kell összpontosítanunk. Két és fél percnyi kiváló támadójáték elég volt ahhoz, hogy megfordítsuk az állást, a végén pedig 13 másodpercet kellett kivédekezni, ami sikerült. Szóval azt gondolom, a magyar csapat volt az, amely a legjobban kezelte a különleges olimpiai nyomást. Még látványosabb bizonyíték erre az, hogy csapatunk a végső játszmákat, az olimpiai döntőket három különféle módon nyerte meg. Sydneyben elsöprőek voltunk, Athénban lentről tornásztuk fel magunkat, Pekingben pedig türelmesen játszottunk és lépésről lépésre morzsoltuk fel ellenfelünket.

- Érez valamiféle nyomást a bírók részéről? Őszintén: jó az egy sportágnak, ha ilyen sokáig ugyanaz a győztes? Ha Ön lenne a döntéshozói pozícióban lévők helyében, nem gondolna arra, hogy a magyarokat meg kellene végre fékezni, ha ez lehetséges?

- A bírók hibáznak; ez evidencia. Ha ez egy adott csapat ellen irányul egy mérkőzésen belül, az nyomást jelent, de én nem éreztem úgy, hogy ennek szerepe lett volna a végkifejleteknél. Voltak idők, amikor úgy éreztem, hogy megkérdőjelezhető döntéseket hoznak ellenünk újra és újra, de semmiképp nem mondanám, hogy a bírók ezzel el akarták tőlünk venni a győzelmet. Igen, Peking előtt sokan mondták nekem, felejtsd el, nem engedik, hogy megnyerd ezt a harmadikat is. Mégis, a bírók, a FINA illetékesei a lehető legkorrektebb módon jártak el.


- Néhány kulcsjátékosa Olaszországban játszik. Visszatérésükkor mi a benyomása, tanultak új dolgokat, vagy felejtettek el régieket?

- Mindenki tanul, a kép mindig a lehető legpozitívabb. Különféle motivációkkal rendelkeznek, igazi profik, akiknek csak egy dolguk van: vízilabdázni. Így van idejük tanulni, vagy ellesni és begyakorolni néhány új trükköt.

- A nagy edzők nagy eredményeket produkálnak: Ratko Rudic olimpiai címeket nyert Jugoszláviával , Olaszországot a csúcsra vezette és megnyerte a világbajnokságot Horvátországgal 2007-ben. Önnek is kiváló szériája volt Magyarországgal. Olykor az az érzésünk, hogy az edzőé a főszerep. Mennyit ér egy jó edző a vízilabda világában?

- Azt gondolom, nagyon fontos az edző szerepe. Persze, ha az eredményt nüanszok befolyásolják, az edző hatása kisebb, még akkor is, ha a lehető legjobb módon készítette fel csapatát fizikailag, mentálisan és taktikailag egyaránt. Néha a legjobb játékosod követi el a legbutább hibát, ráadásul a legfontosabb pillanatban, vagy valamelyik ellenfeled egy teljesen szokatlan és váratlan dologgal rukkol elő. Emberek pólóznak a vízben. Ha ezért vesztesz, ez nem jelenti azt, hogy rossz edző vagy. Értékelni valakinek az edzői teljesítményét egy-, két-, vagy akár négyéves időtartam alapján lehet. Senki sem lehet pusztán szerencsétlen időszaka alapján megítélni, miként fordítva sem. Ami a magyar csapatot illeti, gyakran az említett apró dolgok fosztottak meg minket a győzelemtől, vagy a második helytől, de sohasem éremtől, dobogótól.

- A vízilabdát mostanában „Balkán Játéknak” becézik, hiszen a győztesek az úgynevezett keleti blokkból jönnek (utoljára főbb eseményt Magyarországon, Szerbián, Horvátországon, vagy Montenegrón kívül Spanyolország nyert, 2001-ben, világbajnokságot.) Ha a nagy edzők elmennének az Egyesült Államokba, vagy Ausztráliába, lenne ezeknek az országoknak esélye bekerülni a férfivízilabda-elit köreibe?

- Mindenekelőtt, ez a két ország nagyon jól szerepelt Pekingben, de azt nem mondhatjuk, hogy a tengerentúlon minden nagyszerű, ami a vízilabdával kapcsolatos. Egyrészt náluk a sportnak úgymond hobbiváltozata is jelen van, hiszen e két ország gazdag, rengeteg vízilabdázásra alkalmas medencéjük van, sokkal több, mint más országoknak. Így egész nagy tömegek játsszák a játékot - csupán szórakozásból. Másrészt viszont nincs meg nekik az a 200 nagyon jó játékos nemzeti szinten, mint nálunk Európában. Mi zöldek vagyunk az irigységtől, hogy az iskoláknak saját medencéjük van és iskolatársak alapítanak vízilabda-csapatot – de ha nekünk kellene az adott országok B, vagy C csapatával játszanunk, csúnyán elvernénk őket. Nem gondolom, hogy egy nagy név sokat változtatna ezen. És azt sem tudom, hogy a sikeresség 10-15 kiváló edző, vagy 200 jó játékos kérdése-e. Szerintem más dolgoktól függ és ahhoz, hogy többen űzzék magas szinten a vízilabdát, profi bajnokságra van szükség. Ez lehetőséget ad a játékosoknak, hogy „polgári” karrierjük kezdését eltolják harmincas éveik közepéig. Európában sok játékos egész jól keres és még többen élnek meg abból, hogy vízilabdáznak, azt csinálják, amit legjobban szeretnek, így megengedhetik maguknak, hogy ne keressenek munkát, vagy mondjuk, ne szembesüljenek az élet nehézségeivel, amíg még fiatalok. Amerikában és Ausztráliában, ahogy befejezted a tanulmányaidat, nem töltheted egész napodat a medence környékén.

- Mi adhatna nagyobb figyelmet a vízilabdának? Új szabályok? Vagy a mostani helyzet a maximum? Lehet még vonzóbb a vízilabda?

- Első pont. Több és több gyermeket kell meghódítania a sportágnak és kevesebb egyetemre járót lenne szabad kényszeríteni a sport feladására. Ha vízilabdázol, abban a családod is részt vesz, ami azt jelenti, hogy három-négy ember nézi a játékot - azután is, hogy te befejezted. De ez csak egy remény a jövőre nézve.

Második pont. Erről tudunk beszélni. Az amerikai vízilabdázás feje, Bruce Wigo írt egy fantasztikus tanulmányt, amelyben összehasonlítja különféle labdajátékok adatait: amerikai foci, kosárlabda, strandlabda, kézilabda, sőt lacrosse - és vízilabda... Kiemelte azokat a dolgokat, amikben jelentős különbség fedezhető fel - a zsúfolásig telt lelátókon kívül. Például: milyen gyakran állítja meg a mérkőzésvezető a játékot? Ez nagyon fontos. Egy másik nézőpont: majdnem mindenki azt mondja, hogy a játékhoz manapság már gladiátorokat kell képezni. Ez igaz, de csak azért, mert a birkózás, a test test elleni harc elfogadott része a sportnak. Természetesen a bírók ezért is állítanak ki, de korántsem annyiszor, mint amennyit nagyobb szabálytalanság indokolna. Ezzel megakadályozzák, hogy a tehetséges játékosok nagyon kitűnjenek, szórakoztatva a közönséget. A labdarúgásban - bár persze nem hivatalosan, - a bírók különlegesen figyelnek a sztárjátékosokra. A vízilabdában elsősorban a „birkózás” terén kell jónak lenned, és ha itt legalább egy „döntetlent” sikerül elérned, csak akkor tudod megmutatni kiváló játéktudásodat. A probléma az, hogy a rajongók a játékot jönnek megnézni, nem azt, ahogy két játékos markolássza egymást. A dolgok mélyére kell nézni és megoldást találni arra, miként tudnánk lehetőséget teremteni a jó játékosoknak arra, hogy tehetségüket folyamatosan megvillogtathassák. És még valamit hozzátennék, csak zárójelben: ha lerövidítenénk 24 méterre a játéktér méretét a mostani 30-ról, sokkal több medence lenne alkalmas kompetitív vízilabdázásra, mivel 25 méteres medencékből sokkal több van, mint 33 méteresből, vagy 50 méteresből. Ha több a résztvevő és a játék, az határozottan több figyelmet fog hozni a sportnak, nagyobb televíziós közönséget, több szponzort - ezt mindenki jól tudja.

- Igen, az Euroliga csoportmeccseiről az Eurosporton is láthatóak voltak összefoglalók - de hogy lehetne érdekesebbé tenni a játékot? Az NHL-ben a dulakodás fontos része a jégkorong-mérkőzéseknek – ugyanez a vízben nem vonzana nagyobb közönséget?

- Igazán szomorú lenne, ha ilyesféle akciókra lenne szükségünk és azt gondolom, akkor is ugyanennyi ember nézné az NHL-meccseket, ha nem lenne dulakodás. A vízilabda közvetítéséhez jó kameraállások kellenének és egy jó rendező, hogy megmutathassák a férfias küzdelmet – amennyiben ezekre a jelenetekre szükség van a sport eladásához. De szerintem nem ez a helyzet.

- Kérem, adja meg nekünk annak a hét játékosnak a nevét, akik a világ legjobb csapatát alkotják a véleménye szerint.

- Nos... én egészen elégedett vagyok a saját csapatommal...

- Jó, akkor a magyarokon kívül...

- Nem szeretnék megbántani egyetlen nagy játékost sem, hiszen sokkal több, mint hét játékos van, akik megérdemelnének egy helyet a világ legjobb csapatában. Össze tudnánk rakni egy listát 40-50 játékossal, akik közül vakon kiválaszthatnánk hetet és az egy nagyon jó csapat lenne – ha nem a legjobb. Az olimpián szereplő első tíz csapatnak mind van négy-öt nagyon kiváló játékosa, ezért is tudja bármelyik csapat megszorítani bármelyik másikat, még akkor is, ha ez velünk viszonylag ritkán történik meg.

- Úszásban az órák mutatják a sport fejlődését, de a vízilabdában nincs ilyen objektív mérési módszer. Gianni de Magistris, a 70-es évek egyik legjobb játékosa azt mondta, hogy az idősebb generációk játékosai sokkal tehetségesebbek és többet tudtak a játékról. Csupán elfogult?

- Én is az idősebb generáció tagja vagyok és az új srácokat edzem, így jól rálátok a dologra. Szerintem, ahogyan a szabályok változtak, úgy változtak a játékosok is. Lehet, hogy voltak dolgok, amiket a 70-es évek legjobbjai jobban tudtak a mai kor legjobb játékosainál, de azokra most nincs szükség, ellenben rengeteg olyan dolog van, amit három évtizeddel ezelőtt még nem használtak. A védekezés sokkal szervezettebb lett, a két kézzel történő blokkolás már tilos, de így is van, hogy egy erdőnyi kar lóg a levegőben 6-5 elleni szituációkban. Ezenkívül rengeteg új lövési módszert fejlesztettek ki azóta. Nem kívánok állást foglalni ebben a vitában: ha valaki szeretné ezt eldönteni, fogjon két tévét, két videót, rakjon be két felvett mérkőzést, egyet a 70-es évekből, egyet a jelenből és figyeljen. Fel fogja ismerni a különbségeket.

CSURKA GERGELY

40 régi hozzászólás

Zöld Alma hozzászólása
2009.03.25. 12:16

Azt azért döbbenten olvasom, hogy egy sikeres emberből,hogy lesz nálunk "átlagember". Elképesztő! Ezért nem jutunk előre semmiben, de tartok tőle meg is érdemeljük! Az olyan bennfentes embereket meg kifejezetten szeretem, akik szemérmesen titkolózni kezdenek, amikor a részletekről kellene beszélni. Biztosan sokat tudnak... Ja, és tudomásom szerint Szivós István protezsálta a kapitányt annak idején...

buvarnils hozzászólása
2009.03.14. 12:22

Velemenyem szerint nem kellen kiprobalni, mi tortenne, ha veletlenul az ausztral vagy az amerikai kispadon ulne a kapitany, mert jo magyar szokas szerint ugy jarnank a vizilabdaval, mint annyi Nobel dijassal. Ha Magyarorszagon nem hagyjak, hogy vegezze a munkajat, elvegzi mashol ugy, hogy maximalisan tamogatjak es megbecsulik. Aztan johet a mar ismeros sopankodas, hogy miert nem itthon, vagy az utolagos nagy megbecsulesi hullam, hogy o pedig a mi orszagunk vere stb. Szerintem nagyon jol van ez igy, hogy a magyar kispadon ul. Nem hiszem, hogy problemat jelentene barmelyik mas orszagban elhelyezkednie:) Csak akkor meg mas jelzokkel is illetnek...(itthon)

buvarnils hozzászólása
2009.03.14. 00:06

Apropo...en nem bannam, ha Dr. Kemeny Denes lenne a mi Sir. Alex Ferguson-unk. El kellene mar egy itthonra. :)

buvarnils hozzászólása
2009.03.13. 23:29

Elnezest...Nem szoktam beleszolni a heves vitakba..de azert most ledobbentem kedves 'Bennfentes'. 1.Eloszor is harom olimpiai arany utan nem szep dolog atlagos embernek, edzonek titulalni barkit is. Kivanom, hogy meg sok hozza hasonlo "atlagos edzoje" legyen barmelyik magyar valogatottnak - vizilabdan kivul is. 2. Meg szerencse, hogy a csapat es a veztes nem kezd strigulakat huzogatni - mint egy ovodaban - hogy ki hanyszor volt hibas. Azt meghadjuk Sapicnak es Sefiknek - ugyesen kart tesznek egymasban, a mi szerencsenkre. 3. Alapjaraton felreerted vagy felre akarod erteni, amit az interjuban mond a Kapitany. Nekem special baromira nem onfenyezesnek tunnek a mondottak. Mielott beleolvastam a kommentekbe, epp irni akartam, hogy nagyon profi, diplomatikus interjunak tartom. Sok kozeleti szemelyiseg tanulhatna belole. 4. Csodalatra melto szerintem, ahogy a jatekosok es a Kapitany kolcsonosen kiallnak egymas mellett, egymasert immaron tobb mint 12 eve. Valoszinu ez is az eredmenyesseg nyilt titkanak egy resze. Szerintem nem kellene erofesziteseket tenni ennek szetrombolasahoz, marcsak azert sem, mert rengeteg energiat emeszt fel annak aki megprobalja, es nagyon nagy valoszinuseggel nem fog sikerulni. Elore is sajnalom a ketsegbeesett igyekezetet kifejtoket, akik sajat magukat probaljak igazolni egy szamitogep mellol. 5. Magyarorszagon "Nem vizilabdazokat nevelnek, hanem EMBEREKET, akik eppen vizilabdaznak." - Remelem erted kedves 'Bennfentes' 6. Nagyon jo jatekosok vannak a valogatottban, de ez nem azt jelenti, hogy mas valogatottakban nincsenek. Sot... (lasd: pl: szerbek, horvatok stb. csak ok neha felkepelik egymast).Tovabba valoszinuleg eleg jo edzok es kapitanyok ulnek ott is a kispadon. Jo jatekosokbol, kulonbozo hatarozott egyenisegekbol igencsak nehez egyseges csapatot formalni. Hangsulyozom 'CSAPATOT', akik egymasert harcolnak, egymas hibait javitjak, egymast biztatjak stb. Nagyon ritka az ilyen. Szellemiseget teremteni mindig is a Vezeto fog. Olyanok lesznek az emberek a Vezeto korul, amilyen a Vezeto maga. Ez azt hiszem magaert beszel. 7. Azt hiszem epp Kemeny Denes es jatekosai azok, akik mindig koszonetet mondanak egy-egy gyozelem utan a klub edzoknek es a neveloknek egyarant. Es szerintem epp ok azok, akik nem csupan sajat erdekeik miatt tesznek erofesziteseket sport diplomaciai szinten, hanem a sporttagert es a kovetkezo generaciokert is. 7. Arra pedig, hogy ki hogyan kerul a posztjara, nem erdekel, egeszen addig, amig eredmenyesen es jol vegzi a munkajat. Ezzel pedig azt hiszem nem vagyok egyedul... Es vegul, ha barmi szemelyes problemad van a Kapitany Urral, szerintem nem egy forumon kellene ennek hangot adni. Lebegtetni valamicsket, amit tudok, de nem mondom stb...kicsit cheap politic Ui: Elnezest az ekezet nelkulisegert es a nehezen olvashatosagert, nem lusta vagyok, csak nincs ekezetem... Udv Hollandiabol

valaki hozzászólása
valaki19803
2009.03.13. 22:35

aki picit is kritizálni merészel = féltékeny, megszomorodott senki??? :) én pl. nem vagyok féltékeny a kapitányra, én nem szeretnék masszív alkoholista lenni

djtesla hozzászólása
djtesla19787
2009.03.13. 15:57

B(régi!) Mit fáj az neked ha ámulattal tekintenek Dénesre meg a fiúkra? Féltékeny vagym mint a rosebb mi mert ez neekd sose jutott ki?:-) Szánalmas.

djtesla hozzászólása
djtesla19786
2009.03.13. 15:51

Bennfentes és elvbarátja szánalmas, egye meg őket az irigység és a féltkenység, mert az egész erről szól. Ez az ember zseni, ha átlagos lenne, sose nyertünk volna 3 olimpiát, a szerbek odaértek volna helyettünk legalább kétszer. Aki ezt vitatja az elmehet a sunyiba, és csak egy rosszmájú megszomorodott, irigységtől fuldokló senkiházi. ÉLjen Dénes és a csapat!

vivi hozzászólása
vivi19784
2009.03.13. 15:38

Jól van B(régi),sztem én reagáltam túl,de legközelebb nem veszem magamra.

B (régi) hozzászólása
2009.03.12. 23:26

Drága vivi! Nem az a baj, hogy nem értetek hozzá (én sem értek hozzá annyira amennyire szeretnék), hanem az, hogy még fel is veritek. Te még nem is annyira, de egyesek! Meg az, hogy kis tálkát kell tartanom a monitor alá sok HÖLGYrajongó ömlengéseit olvasva, nehogy elöntse az asztalomat a nyáltenger. Ne érts félre, nem az a baj, hogy apakomplexusos tinilányok hadai (akik ráadásul még zömmel Honvéd-szimpatizánsok is - sokszoros hendikep) álmélkodó csodálattal tekintenek Kemény Dénesre, hanem az, hogy ezt még apró kis szív küldi üzenetek formájában a vlv olvasóival is megosztják. Ha lehetne, akkor ezt a közeljövőben inkább ne. Az érettebb korú HÖLGYrajongókat az udvariasság okán nem szapulnám, de néha tőlük is égnek áll a hajam. Bocsánatot kérek, ha nagyon g.ci voltam, de már igazán kikívánkozott belőlem. Remélem most 3-4 hónapig megint nem találkoztok az érett cinizmusommal, de ebben számítok a ti hathatós segítségetekre is.

vivi hozzászólása
vivi19756
2009.03.12. 21:33

figy c,egyetlen hibát találtam,azt,hogy nem raktam egy vesszőt, a de kötőszó elé.Szóval mi olyan nagy baj a helyesírásommal?

c hozzászólása
c19751
2009.03.12. 19:38

/off vivi, veletlenul sem akarok szemelyeskedni, de ha valakit megprobalsz kioktatni, legalabb a helyesirasodra figyelj oda, mert ez igy öngól. :)

vivi hozzászólása
vivi19748
2009.03.12. 18:57

figyi Bennfentes ez gáz ez a cikk tényleg...+tényleg rossz fényben tünteti fel Dénes a játékosokat.de én akkor is szeretem,tisztelem,meg akkor is hát tévedni EMBERI dolog. B(régi) te meg ne állandóan azokat a hozzászólásokat fikázzad,amiket -ahogy te fogalmaztál-hölgyek írnak,mert lehet azt gondolod nincs akkora szakmai hozzáértésünk,meg tényleg nagyjából így van de nem vagyunk hülyék!!úgyhogy légyszíves szállj le rólunk,mert ez már a sokadik ilyen kis apró megjegyzésed,h biztos csaj volt...hölgy írta...+ilyesmik.

Dóri hozzászólása
Dóri19747
2009.03.12. 18:46

Olvasva a hozzászólásokat úgy gondoltam, hogy én is leírom a saját véleményenet! Természetesen az, hogy egy meccset, döntőt, akár Olimiáról legyen szó, akár más tornáról megnyerjen egy csapat az elsősorban a vízben lévő játékosokon múlik. A pillanatnyi gyors döntéseken,reakciókon,érzéseken. Valamint azon, hogy észre veszik-e az adott lehetőséget és kihasználják-e azokat, segítik-e egymást és nem utolsó sorban megfogadják-e a vezetőjük tanácsát,kérését,utasítását. És igen a vezetőnek nagyon fontos szerepe van a csapatban. Ha elveszítenek egy meccset az általában, sőt egyáltalán nem a kapitány hibája. A játékosoknak természetesen maguknak kell dönteniük a vízben nem kérhetik ki a kapitányuk véleményét egy-egy sorsdöntő pillanatban. A szövetségi kapitány feladata, hogy kintről segítse szívvel-lélekkel a játékosait, ahogyan ők is játszanak. Egy félidő szünetében vagy időkérésnél megnyugtassa őket, ordítson velük ha kell. Beszélje meg a csapatával, elemezze ki részletesen a jó és a rossz dolgokat amiket észlel a játék folyamán. És persze szeresse őket, s a csapata is szeresse őt. Szerintem ennél többet nem nagyon tehet egy szövetségi kapitány. Úgy gondolom, hogy Kemény Dénesnél nincs alkalmasabb ember e poszt betöltésére. Nagyon sok sikert és boldogságot kívánok neki mind a vízilabdában, mind a magánéletben! Egy lelkes szurkoló:)

c hozzászólása
c19736
2009.03.12. 16:13

Emberek, maradjunk szerintem annyiban, h Denest es bennfentest is hagyjuk beken :)

Mohikán hozzászólása
2009.03.12. 16:07

Üdvözlök mindenkit.Örülnünk kellene hogy valamiben nagyon jók vagyunk. Minden háttér szöveg nélkül. Hőseink vannak akik által mi is büszkébbek lehetünk akiknek örülnünk kellene. ...és jön a Bennfentes tipusú kisember aki miatt legszívesebben szembe köpném magam. Miért kell megpróbálni elvenni mások büszkeségét holmi fontoskodó okoskodással. Jelentéktelen emberek módszere ez. Szeretem Őket , büszke vagyok rájuk,elismerem Őket, Bennfentest pedig sajnálom. Üdv. Péter

kinnfentes hozzászólása
2009.03.12. 15:16

Nem tudom Bennfentes mit szólna ha valaki az ő életéből is egy-két nyalánkságot közhírré tenne. Mert nyilván neki is van néhány csontváz a szekrényében. Csak ki a francot érdekelne az ő kis nyam-nyam élete, így inkább ilyen aljadék módon akar érdekes lenni.

hüpp hozzászólása
hüpp19727
2009.03.12. 14:24

engem senkinek semmilyen véleménye nem zavar, ezt kivéve: "Nézzék emberek.Ha elmondhatnám amit tudok...De nem akarom lerombolni a képet.A mesét.Pedig kikivánkozik belőlem.Nyilván nem hiába bennfentes a nevem.Sok mindent tudok amit ha elmondanék az embereknek tátva maradna a szája." az ilyenektől hányni tudnék.

Bennfentes hozzászólása
2009.03.12. 13:38

B(régi) jobban fogalmazta meg a lényeget mint én.Nem arról van szó,hogy Keménynek nincsenek érdemei a sikerekben.De amit ebben az interjuban válaszol arra a kérdésre,hogy mennyi az edző érdeme és fontossága,nem tükrözi a valóságot. "- Azt gondolom, nagyon fontos az edző szerepe. Persze, ha az eredményt nüanszok befolyásolják, az edző hatása kisebb, még akkor is, ha a lehető legjobb módon készítette fel csapatát fizikailag, mentálisan és taktikailag egyaránt. Néha a legjobb játékosod követi el a legbutább hibát, ráadásul a legfontosabb pillanatban, vagy valamelyik ellenfeled egy teljesen szokatlan és váratlan dologgal rukkol elő. Emberek pólóznak a vízben. Ha ezért vesztesz, ez nem jelenti azt, hogy rossz edző vagy. Értékelni valakinek az edzői teljesítményét egy-, két-, vagy akár négyéves időtartam alapján lehet. Senki sem lehet pusztán szerencsétlen időszaka alapján megítélni, miként fordítva sem. Ami a magyar csapatot illeti, gyakran az említett apró dolgok fosztottak meg minket a győzelemtől, vagy a második helytől, de sohasem éremtől, dobogótól" Magyarul amikor athén után 3 évig nem nyert semmit a csapat,a felkészités remek volt,csak a játékosok elcseszték. Ez korrekt nyilatkozat?Ennyire tökéletes lenne edző bácsi? Én befejeztem,ha vki még mindig nem érti a lényeget azt sajnálom.

Szikár hozzászólása
Szikár19717
2009.03.12. 13:22

Bennfentes ütése azért övön aluli, mert mindannyian ellenőrizhetjük 12 évre visszamenőleg K.D. nyilatkozatait ? győztes és vesztes meccs után, ezek a sajtóból visszakereshetők. Éppen fordított a helyzet: kifejezetten hangsúlyozta mindig, hogy a szlovák válogatott kispadján hiába ülne, ugyanezt az eredményt nem tudta volna hozni azokkal a játékosokkal. Nem ejtette ki Szívós Marci nevét, hiába provokálta őt Gyárfás Tamás a teljes riport alatt az elveszített melbourne-i vb-döntő után. A játékosok vele kapcsolatos nyilatkozataiból, megnyilvánulásaiból sem az derül ki, hogy ne becsülnék kölcsönösen egymást. Én is azt mondom ?Bennfentes?-nek: elő a farbával, lássuk, mi hát az a szörnyű titok, ami árnyékot vet a kapitányunkra. Ha pedig nincs ilyen, és csak egyszerű magyaros irigység, féltékenység szól belőled?, hát erre nem is lehet mit mondani? Vagy csak annyit: tessék letenni valamit az asztalra, ez ad hitelt valakinek, akkor lehet komolyan venni azt, amit mond!

B (régi) hozzászólása
2009.03.12. 13:05

Az alábbi kommentet tegnap este írtam fél 6 és 6 között, de rendszerkarbantartás miatt sajnos nem tudtam elküldeni. Bennfentes védelmében - aki egyébként nem szorul védelemre, megvédi ő saját magát - álljon itt a következő: Még mielőtt megindul a giccses ömlengés Kemény Dénes szakmai és emberi nagyságáról, csatlakoznék Bennfentesnek ahhoz a véleményéhez, hogy bizony alapvetően a játékos teszi az edzőt, nem pedig fordítva. Vagyis ha van olyan szerencséd, hogy apukád beprotezsál a Kásás Tamás nevével fémjelzett generációra épülő válogatott kispadjára, akkor ne csodálkozz, ha dobogónál lejjebb nem tudja adni a csapatod. Ezért is lettem volna kíváncsi, hogy mihez kezd Denibá mondjuk az amerikai vagy reálisan inkább az ausztrál válogatott kispadjával, de ezt ebben az olimpiai ciklusban már nem fogom megtudni és félek, hogy a következőkben sem. Miként azt sem, hogy más edző is képes lett volna-e elérni ezeket a sikereket (és kudarcokat) a magyar válogatottal a rendelkezésére álló évszázados tehetségekre támaszkodva. Én a továbbiakban inkább a nevelőedzők szerepét emelném ki, akik királyt csináltak az egykori névtelen comoi játékos-edzőből (a gyengébbek kedvéért: Kemény Dénesből), és akik mára már teljesen megszokhatták, hogy az ő munkájuk gyümölcsét egyugyanazon ember, a saját magának égig érő szobrot farigcsáló Kemény-fiú, a kis Fecsó aratja le. Még valami. Bennfentes legalább odaírja a nicknevét a hozzászólása elé. Van aki még erre sem képes. A hisztijéből és az "érveléséből" ítélve bizonyára hölgy (hölgyektől elnézést kérek) az illető.

bennfentesnek hozzászólása
2009.03.12. 11:38

"ha elmondhatnám, amit tudok... de nem mondom el...én csak az igazságot szeretem" mi is. halljuk. névtelenül, nyugodtan vállald be! ha az igazságot szereted, mondjad, és nem hőbörögj üres szavakkal. na. ki vele.

xy hozzászólása
xy19706
2009.03.12. 11:34

bennfentes leírta: Dénest az eredményei minősítik viszont szent emberek nincsenek, sokan tudnak sok mindenről, és sokan nem...de szerintem (is), hagyjuk a mesét tovább mesélhetni...meglesz a 4. is

dani hozzászólása
dani19700
2009.03.12. 08:26

Bennfentes szerintem az edzői stáb (az új, nem a régi) kilengéseire gondol.

c hozzászólása
c19695
2009.03.12. 03:33

nehezemre esik semmitsem hozzaszolni =D =D =D

CHICAGO hozzászólása
CHICAGO19692
2009.03.11. 23:31

Benfentes.. Egy eredmeny orientalt vilagban az eredmenyek szamitanak... Az eredmenyek minositik a vezetot..tehat mint vezeto Kemeny Denes sikeres. Egy vezeto sikere azon is mulik, milyen embereket valaszt maga melle, jo erzekkel ki tudja e valasztani a csapatba a legjobb jatekosokat..., jo celokat, strategiat alakit-e ki..stb. Denes lehet, hogy jo pszichologus.. akiert kuzdenek a jatekosai.. o tudja hogyan csinalja.. Mindenesetre nem 13 atlagjatekost valogatott ossze, s ez a kepessege is resze a sikernek. Mas egy clubedzo feladata mint egy szovetsegi kapitanye... Egyebkent pedig nincs kivalo hadvezer kivalo katonasag (csapat)nelkul, s forditva sem... (egymasra vannak utalva)...ezert nem allja meg a helyet amit irsz...

im hozzászólása
im19691
2009.03.11. 23:02

Nekem nem tetszik az ilyen típusú bennfentesség...

Bennfentes hozzászólása
2009.03.11. 22:29

Nézzék emberek.Ha elmondhatnám amit tudok...De nem akarom lerombolni a képet.A mesét.Pedig kikivánkozik belőlem.Nyilván nem hiába bennfentes a nevem.Sok mindent tudok amit ha elmondanék az embereknek tátva maradna a szája.Én csak az igazságot szeretem.Keményt az eredményei minősitik ez tény.(nyilván nem a comoban eltöltött tiz év alatti szürkeség)

Bennfentes hozzászólása
2009.03.11. 22:17

Éljen a kapitány!Ő biztos szürke eminenciásokból is olimpiai bajnokokat csinált volna!

vivi hozzászólása
vivi19687
2009.03.11. 20:38

ja,amúgy szipi-szupi lett,mint mindig a Csurka Gergely riportja!!:)

Csaszi hozzászólása
Csaszi19686
2009.03.11. 20:05

Lehet, hogy bennfentes, de még elég tapasztalatlan lehet a hozzászóló, jómagam semmit nem értek a pólóhoz, de már vagy egy tucat csúcsszuper, világ legzseniálisabb játékosaiból álló csapatot láttam a csúcs közelében elbukni, kezdhetném a Puskás féle csapat berni döntőjével, folytathatnám a Crujff féle zseniális holland csapatttal, a Zico féle brazil csapattal, de aktuális példa is van, a Real Madrid elképesztő pénzeket mozgatva vásárol össze világválogatott csapatokat és mégsem sikerül belőlük nyerő csapatot összegyúrni. De ha reálisan, az ellenfél játékosait elismerve nézem a póló mezőnyt, akkor a szerb nagy generáció egyénileg nézve maximum egy hajszállal lehetett a magyar mögött, a horvátok sincsenek lemaradva és a montenegrói pólósok is világklasszisok, ennek ellenére Pekingben már megint mi mentünk végig sikerrel az úton.

r hozzászólása
r19684
2009.03.11. 19:43

nagyon nem biztos, hogy ezzel a csapattal bárki ilyen sikereket ért volna el... Lehet, hogy nem akkora zseni taktikailag, de egy baromi intelligens ember, aki mindig össze tudta rakni a csapatot!

vivi hozzászólása
vivi19683
2009.03.11. 18:50

Na idefigyeljél Bennfentes.Ha te olyan nagy okos vagy,akkor miért nem te vagy a szövetségi kapitány? Nagy dolog így névtelenül leírni a véleményedet(amire sztem senki se kíváncsi).Menjél oda és mond+.Biztos vagyok,h nem tennéd meg,mert semmi értelme nem volt.Aki zsinórban a 3. aranyat nyeri a csapatával,az azért gondolj már bele,csak tud vmit...Amúgy meg- ahogy krap írta-,te honnan tudnád,h Kemény milyen edző?

Gyurex hozzászólása
Gyurex19681
2009.03.11. 18:20

Kedves Bennfentes! Csak 1 napra légy Te a szövetségi kapitány, de inkább ne. Hagyjuk!

V7 hozzászólása
V719680
2009.03.11. 18:02

Figyelj bennfentes, ha Kemény Dénes egy átlagos edző, akkor már két átlagos edző van??? Kemény Dénes, és Ratko Rudic? Akkor A többiek meg átlag alatti edzők? :( Na ne zsibbassz már!! Ember te nem vagy magadnál! És ha nyerünk még egy olimpiát Dénessel, akkor mit fogsz írni?

krap hozzászólása
krap19679
2009.03.11. 17:24

Bennfentes! Aláírom, hogy különleges generáció, de honnan tudod te, hogy milyen edző Kemény, 1. ezeket a fiúkat nem láttad más keze alatt játszani 2. őt meg nem láttad más csapatot edzeni. Azért aki nyer három olimpiát zsinórban, meg minden tornán érmet, arra ne mondjuk már hogy szakmailag átlagos. Vagy akkor meg kit érdekel, hogy szakmailag milyen, lehet hogy emberileg van annyival a többiek előtt, és azért nyert ennyit a csapattal. Akkor az baj? Soha nem fogod megtudni, hogy más mit hozott volna ki ebből a generációból, de azért ez így sem volt rossz eddig...

bowie hozzászólása
bowie19678
2009.03.11. 17:14

Van egyszer Kemény Dénes akiről mindenki tudja, hogy mit ért el a vízilabda válogatottal az elmúlt 12 évben. És van egy "Bennfentes" nevű senki, aki lelkesen osztja az észt a kapitányról. No comment... (Csak még annyit, hogy 1997 előtt is egészen kiváló játékosok alkották a válogatottat és mégsem nyertek semmit) Sok sikert Dénes!!!

Bennfentes hozzászólása
2009.03.11. 15:46

Ja és pont ezért,Dénes,ha azt mondod,hogy sokszor amikor kikaptunk,az egy egy játékos hibája volt,amiről az edző nem tehet,talán érdemes lenne a másik oldalról is megközeliteni. Magyarul,hogy hányszor húztak ki a szarból ezek a játékosok.És hány képzeletbeli aranyat akasztottak a nyakadba.

Bennfentes hozzászólása
2009.03.11. 15:42

Kemény Dénes egy teljesen átlagos edző.Szakmailag.Taktikailag.Jó érzéssel választ ki embereket.Bátor húzásai vannak.Ezt el kell ismerni.De amit a legjobban tud,az eladni magát a külvilág felé mint vmi óriási mágus.Van egy kérdés amiben az edző fontosságát firtatják.Nos,a játékosok sokkal fontosabbak mint egy edző.Nyilván az edzőnek megvan a maga szerepe.De jó játékosok nélkül semmire nem megy.Ezt el kéne ismerni.És Keménynek voltak ebben a 12 évben a legjobb játékosai.

Vitya hozzászólása
Vitya19673
2009.03.11. 15:23

És még egy kis adalék;-) "a Totalcar, akikkel ezután közöltük Kemény Dénes Volvo XC 60-ast kapott. Keménynek nem lehet elég jó autót adni, sokat tett a sportért. Nyilván ő is szereti a Volvókat, mert egy ideje kitart a márka mellett. És igen rendes ember, járhat Volvóval. Jó ez így, jobb, mintha egy Land Rover Defenderrel járna az mégis csak egy mezőgazdasági munkagép." http://velvet.hu/celeb/auto0311/ és igazuk van, a vízilabda csapatunkra úgy gondolok, mint akik megérdemlik a Volvo-tól kapott autóikat! Már csak, mikor használtan ott lesz a kereskedésekben ráírják, hogy XY olimpiai Bajnok pólós vezette, hamarabb megvenném!;-)

t hozzászólása
t19672
2009.03.11. 13:47

Kiváló írás ismét! De jó, hogy ilyen nagyszerű emberkék is élnek nálunk.-:) Sok sikert a továbbiakhoz, edzőnek, versenyzőnek, a hozzájuk tartozó stábnak és Csurka Gergelynek is. Tiszta szívből kívánom.-Éva néni