FACEBOOK

Románia ellen egymást is, a labdát is szokták a fiúk

Románia ellen egymást is, a labdát is szokták a fiúk
hozzászólás, 2009.03.06.

Biztos győzelemmel kezdett a magyar válogatott az egri Volvo Kupa első napján. A játék időnként akadozott, de jó védekezéssel és helyenként magabiztos megoldásokkal végül nem okozott gondot a román válogatott legyőzése. A meccs különösen Mátyás Zoltán számára lesz emlékezetes, hiszen ő élete első válogatottságát jegyezte. Kemény Dénes szerint szombaton, a szerbek ellen kimagasló egyéni teljesítményekre is szükség lesz a győzelemhez.

A várakozással ellentétben nem telt meg az egri Bitskey Aladár uszoda.

Az "előmeccsen" a szerbek félidőben még döntetlenre álltak az olimpiai ezüstérmessel, aztán erőtől duzzadó játékkal elhúztak és simán nyertek.

Szerbia-Egyesült Államok 11:5 (3:1, 1:3, 2:0, 5:1)

A 19-es keretből Kemény Dénes Gergelyt, Nagy Viktort, Létay Krisztiánt és Kovács Gábort nem nevezte a románok ellen.

Öt olimpiai bajnokkal kezdett a magyar válogatott, azonban több mint három perc telt el a meccsből és még mindig nem esett gól. Varga Dénes előnygóljával kezdődtek az érdemi dolgok a medencében, majd a mieink még két fórt értékesítettek az első játékrészben (Biros és Varga Dániel), válaszolni pedig csak Iosep tudott.

A továbbiakban is egy-egy villanás jelezte, hogy hol űzik ezt a játékot művészi fokon. Szécsi vezérletével a védelem nagyot alkotott, elöl pedig Hosnyánszky, Varga II. Zsolt és Hárai parádés megoldásai gyakorlatilag bebiztosították a győzelmet. A játék azért még gyakran akadozott, az új vb-labda is zavaró tényező volt olykor - Hosnyánszky például két ötméterese közül az elsőnél a dobás pillanatában egyszerűen kiejtette a kezéből a labdát.

Kemény Dénes a meccsre nevezett valamennyi játékosát szerepeltette, így életében először volt válogatott Mátyás Zoltán, az FTC játékosa.

Magyarország-Románia 9:4 (3:1, 2:1, 2:0, 2:2) G.: Varga Dániel, Varga II. Zs., Hosnyánszky 2-2, Varga Dénes, Biros, Hárai 1-1, illetve Ghiban 2, Iosep, Andrei 1-1


Élő közvetítésünk a mérkőzésről

TZS-képek a meccsről

Vass László-képek a meccsről

TT-képek a meccsről

Videók(Sport1 televízó):

1:0 - Varga Dénes gólja

1:1 - Iosep gólja

2:1 - Biros gólja

3:1 - Varga Dániel első gólja

4:1 - Hosnyánszky első gólja

5:1 - Varga Dániel másodikgólja

5:2 - Ghiban első gólja

Hosnyánszky kihagyott ötméterese

6:2 -Varga II. Zsolt első gólja

7:2 - Hárai gólja

8:2 - Varga II. Zsolt második gólja

9:2 - Honyánszky sikeres ötméterese

9:3 - Ghiban második gólja

9:4 - Andrei gólja

vlv-videók:

Bevonulás



Bemutatás



Kemény Dénes nyilatkozata



Mátyás Zoltán nyilatkozata



Hárai Balázs nyilatkozata



Varga Dénes nyilatkozata



Varga Dániel nyilatkozata



Biros Péter nyilatkozata



Bundschuh Erik nyilatkozata



A szombati program:

Egyesült Államok-Románia 16:15
Magyarország-Szerbia 18.00 (Sport 1 televízió és vlv)

4 régi hozzászólás

t hozzászólása
t19467
2009.03.07. 13:48

GRATULA!!! Csak így tovább!

Pepe hozzászólása
Pepe19457
2009.03.06. 23:25

Gratulálok a csapatnak!

Én hozzászólása
Én19456
2009.03.06. 23:11

Hát nem játszott valami jól a csapat,a támadójáték csapnivaló, bár a védekezés kiváló volt, igaz a Román válogatott nem valami nagy durranás, majd holnap meglátjuk mit alakítanak Szerbia ellen, kiváncsi leszek! Biros nagyon rosszul játszott,mostanában nagyon formán kívül van...

homburg hozzászólása
homburg19454
2009.03.06. 22:57

Varga Zsolti góljai, Szecska védései, Hege blokkjai és labdaszerzései: szép volt fiúk! Hajrá Eger! Hajrá Magyarok! Holnap nagyon kemény meccs lesz. Elkél a teltház.