FACEBOOK

Kazany-Honvéd 9:8 - visszavágó vasárnap

Kazany-Honvéd 9:8 - visszavágó vasárnap
hozzászólás, 2009.02.03.

A Honvéd behozható hátrányt "szedett össze" Kazanyban, a LEN Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, kedden délután. A 9:8-as hazai győzelemmel végződő meccs hőse Szivós Márton volt, aki egymaga öt gólt szerzett. Visszavágó vasárnap este a Kőér utcában. Jó esély van az elődöntőbe kerülésre! Szivós Márton nyilatkozata a vlv-nek:

Diapolo

SZIVÓS MÁRTON a vlv-nek:

- Nagyon örülök, hogy fel tudtunk jönni 9:8-ra. meccs közben volt olyan érzésem, hogy akár nyerhetünk is, de amikor a  vége felé elmentek hárommal és támadhattak a négygólos vezetésért, megmondom őszintén, kicsit megijedtem. Így utólag azt kell mondjam, hogy a 9:8 jó eredménynek számít itt, az egy gól ledolgozható.

- Az utolsó gólod hogy esett, felidéznéd?

- Megkaptam a labdát, kicseleztem egy embert, rosszkéz hátsóban első emberként, körülbelül hét méterről rádobtam. Hogy időn túl volt, vagy belül, azt nem tudom megmondani, mert nem figyeltem az órát közben. Mindkét csapat reklamált, örülök, hogy megadták. Érdekesség, hogy az a görög játékvezető döntött határozottan, aki a nápolyi BL-döntőnket vezette és hát ott nem nekünk kedvezett az ítéleteivel... Talán kicsit ez is benne lehetett, hogy egyből megadta a gólt.

- Az egész meccset tekintve hogy ment neked? Az öt lőtt gól az "egész tűrhető teljesítmény"...

- Voltak sajnos nekem is rossz megoldásaim közben, de ilyen mindig van, most úgy néz ki, több volt azért a jó megoldás, mint a rossz... Büszke vagyok a csapatra, mert amikor az oroszok 9:6-ra mentek, egy pillanat alatt fel tudtunk állni, és úgy gondolom, hogy ez a továbbjutás szempontjából nagyon fontos lehet. Jól védekeztünk, küzdöttünk, szívünket-lelkünket beleadtuk ebbe a mérkőzésbe. Otthon is ugyanígy kell hozzáállni és akkor meglesz a továbbjutás. De nem lesz sétagalopp...

A klub honlapjának helyszíni beszámolója szerint jól indult a meccs, egy hátrány kivédekezése után fórból Bátori talált be (0:1). Iosep kiállítása után egyenlített a Kazany (Elizarov 1:1), majd Elizarov második előnygóljával már ők vezettek (2:2). A negyed végén előnyhöz jutott a Honvéd, de a lehetőséget sajnos nem tudták gólra váltani Papeszék.

A második negyed elején Várit szórták ki, s Dokucsajev kétgólosra növelte a hazai előnyt (3:1). Szerencsére Szivós bombájával felzárkózott a Honvéd - ez volt a meccs első akciógólja (3:2)!

Iosepet már másodszor küldik ki, de a hátrányt sikerül kivédekezni. Sajnos a túloldalon se megy be a fór, Gergely Mihány lövését védi a kapus.

Fél perc sincs hátra a második negyedből, amikor Szivós ismét betalál (3:3). Ezután 9 másodpercet még emberelőnyben játszhat a Kazany, de Gergely véd!

Félidő után Paján harcil ki ötméterest, amit Vindisch értékresít (3:4).

Megúszás végén Aksenov egyenlít (4:4).

Molnár kiállítása után időt kérnek a hazaiak, majd Aksenov bedobja (5:4).

Zakirov megy ki a túloldalon, ez a Honvéd-előny kimarad.

Székely szokásos elviharzása után Paján középről betalál (5:5).

Szavics gólja a negyed utolsó eseménye (6:5).

Az utolsó negyed rosszul kezdődik: Iosep ellen ötméterest ítélnek, s ezzel a román balkezesnek végleg el kell hagynia a medencét. A büntetőt Aksenov dobja be (7:5).

Szavics újabb góljával először nő háromgólosra a különbség a két csapat között (8:5).

Időkérés után Szivós dobja be az előnyt (8:6).

Újabb orosz előny, Katkov az ítéletvégrehajtó (9:6).

Schwertwitis kiállítása után megint Szivós! (9:7)

Az utolsó perc drámai izgalmakat hoz. Szivós szinte a dudaszó pillanatában lő - bemegy, és a bírók megadják! (9:8).

Sintez Kazany-Honvéd 9:8 (1:1, 2:2, 3:2, 3:3) G.: Aksenov 3, Elizarov és Szavics 2-2, Dokucsajev, Katkov, ill. Szivós 5, Bátori, Vindisch és Paján

Visszavágó: vasárnap, 18.00, Kőér utca

17 régi hozzászólás

water hozzászólása
water18513
2009.02.05. 18:01

S.G.-nek Én úgy tudom,hogy a kazetta kérésére az volt a válasz,hogy a kazettát már odaadták egy görög csapatnak. Mindenesetre ezt a verziót még senki nem hallotta,ez már a negyedik,ebből valószinű hogy nem is volt az újpestnek szándékában,hogy segitsen a honvédnak.Ezzel a témát lezártam.

szerk hozzászólása
szerk18506
2009.02.05. 08:39

Zalán, bocs, hogy csak most: negyeddöntők: április 8. és 22. FF: május 22-23 (helyszín még nincs)

S.G. hozzászólása
S.G.18505
2009.02.05. 08:28

water, sajnos nem volt mit odaadnunk, mert már az UTE-Kazany mérkőzéskor (spanyolország) nem működött a kamera, így felvenni sem tudtuk a mérkőzést, mint ahogy a többi mérkőzésünket sem. Kösz, hogy ilyen jól informáltként tudsz tájékoztatni, de talán nincs miért szégyelnünk magunkat.

water hozzászólása
water18502
2009.02.04. 23:33

ha nem haragszotok akkor nem hogy a 8.-dik gólt nem adja a dominó az újpestnek,hanem az újpest inkább szégyelje magát.Tudnillik a Dominó el akarta kérni a videókazettát amin az Újpest játszott a Kazany-al de ők ezt nem adták oda!!! Ennyit segitettek a honvédnak!!HAJRÁ HONVÉD

háttér infó hozzászólása
2009.02.04. 21:52

"...BL-döntőnket vezette és hát ott nem nekünk kedvezett az ítéleteivel... Talán kicsit ez is benne lehetett, hogy egyből megadta a gólt..." Meg talán annak is köszönhető, hogy az UTE miután "kiejetették" azért volt olyan bátor, hogy reklamált a LENnél -kevesen tudják, de talán ez is segített. javaslom ajánljuk a 8. gólt az UTE-nak!

Yoda hozzászólása
Yoda18497
2009.02.04. 20:13

S.Z.P! Tipp: http://www.lenweb.org/main.php?pag=CALENDAR_2009

Yoda hozzászólása
Yoda18496
2009.02.04. 20:06

CSAK A HONVÉD! NYOMJÁTOOOK MEG!:)

Najó hozzászólása
Najó18489
2009.02.04. 17:29

Én ugyan nem leszek ott vasárnap a Kőérben, de Egerből szurkolok maximálisan a Honvéd továbbjutásához! Hajrá Magyarok!

Najó hozzászólása
Najó18488
2009.02.04. 17:27

S.Z.P.! Ha szeretnéd követni: www.lenweb.org ott mindent megtalálsz! Hajrá Eger! Hajrá Magyarok!

B (régi) hozzászólása
2009.02.04. 09:11

Én is ott leszek vasárnap a Kőérben! Hogy fokozzam a szombati (Vasas, Eger) izgalmakat! Kívánom Szivósnak, hogy a válogatottban is képes legyen hozni ezt a formát.

S. Z. P. hozzászólása
2009.02.03. 22:26

Gratula a Honvédnak. Kérdésem lenne a szerkesztőkhöz. Lehet-e vajon tudni az Euroliga csoportmeccsek utáni programját, további meccsnapok időpontjait, Final Four dátumát, stb. Sehol sem találom a neten. Hátha Geyzáéknak megvan. üdv, Z.

balázs hozzászólása
balázs18463
2009.02.03. 21:57

Szép volt fiúk!!! Vasárnap behozzuk a hátrányt és továbbjutunk. Én biztos ott leszek és beleszurkolom imádott csapatomat a LEN-Kupa legjobb 4 csapata közé! Hajrá HONVÉD!!!

vivi hozzászólása
vivi18461
2009.02.03. 20:59

Na,úgy legyen,h vasárnap a Honvéd nyer!!!Szívós Marci rem ilyen formában lesz vasárnap is

régi egri hozzászólása
2009.02.03. 19:38

Bizakodásra okot adó eredmény. Gratulálok! De azért keményen a visszavágón, nehogy izgis legyen!

Gábor hozzászólása
Gábor18457
2009.02.03. 19:19

Vasárnap simán begyűjük őket, és egy kis szerencsével lehetne Szeged-Honvéd döntő! CSAK A HONVÉD!!!

Csak a Honvéd!! hozzászólása
2009.02.03. 19:00

Hatalmas gratuláció a Honvédnak, Szivós Marcinak külön is. Fantasztikus, amit ebben az idényben (is) produkál. Remélem sokan kijönnek vasárnap a Kőérbe a visszavágóra. Szép volt fiúk!!!

Én hozzászólása
Én18454
2009.02.03. 17:55

Grat a Honvédnak simán verheto csapat ez a kazany, meg lesz az a továbbjutás remélem :) és sztem Szívós jelenleg Varga Dénes és Madaras Norbert mellett a legjobb magyar vizipólós...