FACEBOOK

Csuvi készen áll, akár Londonra is...

Csuvi készen áll, akár Londonra is...
hozzászólás, 2009.02.03.

ENGLISH VERSION // Nagy a csend kétszeres olimpiai bajnokunk, az athéni és pekingi aranyérem között kacskaringós utat bejárt Varga Tamás körül. A Szeged játékosának neve hetek óta hiányzik csapata összeállításából, az új összetételű válogatott „szárnypróbálkozásánál” nem volt jelen, s azt sem tudjuk, ő maga ambicionálja-e még a Kemény-legények „klubtagságát”. A vlv Csuvi-interjúja:

- Mi van a lábaddal?

- A vizsgálatok szilánkos törést állapítottak meg a kislábujjam melletti ujjban, és két lehetőség volt, vagy megműtik és beraknak egy lemezt mellé – mert teljesen kiugrott a helyéről- vagy nem műtik és természetes úton gyógyul meg. Ez utóbbi fájdalmasabb, viszont lehet a gyógyulási folyamat közben is edzeni úgy, hogy összekötözik a másik két lábujjal.

Úgy gondoltam, hogy jobb, ha nem műtik meg, amúgy is félek ezektől a dolgoktól. Picit ugyan fájdalmasabb volt az első hét, így viszont nem kellett kihagynom egyetlen edzést sem. Az elmúlt héten pedig már teljes értékű munkát tudtam végezni, ami annyit jelent, hogy kétkapuztam is. Nem játszottam a Székesfehérvár és a BVSC elleni bajnokin, Zoli (Kásás Zoltán edző, a szerk) azt mondta, hogy nem szeretné, ha véletlenül összerúgnék valakivel a BVSC elleni mérkőzésen, és emiatt nem játszhatnék a Vojvodina elleni LEN Kupa-visszavágón.

Annyi tehát a kellemetlenség, hogy vigyázni kell rá, de remélem, hogy a hétvégén már teljes értékűen tudok játszani a Vojvodina ellen.

- A kinti mérkőzésen történt a sérülésed. Pontosan hogyan?

- Az egyik betörésnél, a faultot el akartam lőni, és akkor hárman ugrottak elém. Elég közel voltunk egymáshoz és a lövés pillanatában az egyik lábtempónál összerúgtam az egyik játékossal. Neki is fájt, csak neki nem a lábujját, hanem a sípcsontját találta el a lábam.

Visszamentem még a harmadik negyedben, összekötözték kint a parton, és először visszaroppantottam magamnak a helyére, úgy, ahogy kellett, aztán meg még helyreigazították a kórházban, mikor hazajöttem.


- Hogy érzed, hogy megy a játék? Milyen állapotban vagy fél évvel az olimpia után?

- Azt gondolom, hogy a Vojvodina elleni kinti mérkőzésen nyújtottam talán a legjobb teljesítményt ebben a szezonban. Ettől függetlenül sem érzem sokkal gyengébbnek ezt az évadot a játék szempontjából a tavalyinál.

A kinti mérkőzés nagyon jól sikerült. Ritkán szoktam ilyet mondani, de ott nekem minden bejött. Csináltam mozgásból öt kiállítást, egy ötméterest, lőttem három gólt, két akciógólt, annak ellenére, hogy eltört a lábam. Ez egy pillanatra sem vetett vissza.

Nagyon-nagyon jó erőben vagyok, rengeteget edzünk, ami nagyon hasznomra van, ilyen súlyokat talán soha nem mozgattam meg, mint most. Egy dekát nem veszítettem az olimpia óta, volt ugyan egy kis hullámvölgy, szeptember, október környékén, de aztán amikor jöttek a rangadók, a Honvéd, az Eger, a Vasas elleni mérkőzés, már nagyon jól oda tudtam tenni magam.

- A Szegednek valahogy mégsem megy, legalábbis a bajnokságban…

- Sajnos az ősz valóban nem sikerült, amiben biztos én is hibás vagyok, nem csak a csapat, mert hát együtt veszítünk el egy mérkőzést. Abban bízom, hogy a rengeteg edzésmunka - mert tényleg rengeteget edzünk, erre nem lehet panasz, a csapat nagyon lelkiismeretesen megcsinálja az összes edzésmunkát, amit a Zoli kér -, meg fog térülni. Nagyon remélem, hogy a most következő sorozat (a Vojvodina, az Eger és a Honvéd elleni meccs) során legalább kétszer sikerül győznünk, s ha így lesz, azzal nagyot léphetünk előre.

- Térjünk át a válogatottra. Mi a Te szándékod a válogatottsággal kapcsolatban, függetlenül attól, hogy számítanak-e rád?

- Nem tudom, hogy Dénes számít-e rám, én már az Év sportolója díjátadáson elmondtam neki, hogy nem vagyok fáradt, továbbra is motivált vagyok. Nekem tényleg ez az életem, mással nem foglalkozom, csak a vízilabdával, s legalább negyvenéves koromig játszani szeretnék. Én egy olyan ember vagyok, aki alapjában véve erőből és tiszta szívvel edz, természetesen néha én is követek el hibákat, butaságokat, esetleg olyat, amit nem kellett volna, de mindig egy dolog vezérel, hogy nyerjünk, és hogy jól játsszon az a csapat, ahol én szerepelek. Ennek próbálok meg a legjobban megfelelni.

Próbálom a válogatottnál uralkodó légkört, mentalitást itt Szegeden a fiúkba belesulykolni, vagyis azt, hogy nem az a fontos, ki hány gólt lő, hogy én jól játsszak, meg te jól játsszál, hanem, hogy nyerjen a csapat.

Igazándiból háromszor voltam gólkirály, mindenki tudja, hallom is vissza gyakran, hogy imádok gólt lőni. Lehet, hogy így van, viszont ha marhára az érdekelne, hogy gólkirály legyek megint, akkor lehet, hogy mindenképpen erőszakoskodom a Zolival, hogy semmi baja a lábamnak, hadd játsszak a Fehérvár, meg a BVSC ellen is. Szinte biztosan lőttem volna hét gólt, és akkor megint én vezetném a góllövőlistát, de ez nem érdekel…. Igazándiból nem ezek a dolgok motiválnak, hanem az, amit megtanultam főleg az elmúlt nyáron, hogy csapatként rengeteg mindenre képes lehet egy alakulat. Sőt! Ez még akkor is így van, ha nincsenek „őrült nagy nevek” a társaságban, ha az csapatként játszik, akkor nagyon sok mindent elérhet.

Ezt próbálom egy picikét itt is, amennyire tőlem telik, a magam módján megvalósítani Zoli segítségével, aztán majd kiderül, hogy ez mennyire sikerül. Azon vagyunk, hogy minél jobb eredményt érjünk el itt Szegeden.

- Térjünk csak vissza a kapitánnyal való beszélgetéshez… Mit mondtál még neki és ő hogy reagált?

- Elmondtam, hogy nem vagyok fáradt, többet biztos nem fogom lemondani a válogatottságot, és ha kellek, akkor nagyon szívesen jövök, bármeddig, ameddig szükség van rám, ameddig segíteni kell. Ő tudomásul vette. Aztán, hogy hogyan dönt, én nem tudhatom.

Én nagyon sokat köszönhetek neki, és hálás vagyok mindenért. Ez van, most nem hívott be. Most akkor mi van? Nincs semmi! Hajtok tovább, csinálom tovább a dolgom, London még nagyon messze van, addig azért még sok minden történhet. Soha nem fogom feladni. Azt gondolom, ha valaki jól játszik, az mindennél fontosabb, akárhány éves is. A legfontosabb az, hogy motivált legyen, és jól játsszon.


- Mit szólsz a Dénes által behívott kerethez, a fiatalokhoz?

- Természetesen ismerem ezeket a játékosokat, de erről a dologról nem tudok mit mondani. Ez Dénes választása, ő ezeket a játékosokat hívta most be. Nagyon tehetséges, és jó vízilabdázók, ha Dénes behívta őket, mert ő nem szokott olyan játékost behívni, aki nem tehetséges és nem lát benne valamit. Nyilván arra volt kíváncsi, hogy akikben lát valamit, hogyan szerepelnek élesben, a válogatottban. Mert azért más klubszinten jól játszani, és más a válogatottban. Mindenesetre én állok a verseny elébe, ha esetleg behív, és számít rám már az idei római vb-n, vagy akár később, vagy akár Londonban - nagyon szíves-örömest megyek. Ha nem hív, akkor meg azon leszek, hogy a klubom ügyét minél jobban előre vigyem, és itt minél jobban vízipólózzak.

- Köszönöm a beszélgetést!

25 régi hozzászólás

Dani hozzászólása
Dani22528
2009.06.03. 17:38

CSUVI, ott leszel Londonban, érzem!! Most lesz gól a döntőben!!!!!

Szöszke hozzászólása
2009.06.02. 02:44

Majd akkor írjatok ilyeneket ha amit szívből nem kívánok mert Csuvinak is cefet volt kétszer a nulláról de szó szoros értelmében álltok fel!!! Nem kell két olimpiai arany mint Csuvi tette csak álljatok fel és tudjatok tovább menni!

Krisztián hozzászólása
2009.02.07. 15:40

MACKÓ: Azért az egy kicsit durva amit mondtál:Ahhoz a szerbhez(Vujasinovics)ne hasonlítsunk senkit? Ne röhögtess,bár Jó játékos,de CSUVI-NÁL SEMMIKÉPPEN SEM JOBB!!!(MEG PERSZE SOK MAGYARNÁL SEM)Hány olimpiát nyert? És CSUVI? Max Papesz kiütését lehet nála igazán díjazni........

brasil82 hozzászólása
2009.02.04. 12:22

Első körben le kell szögeznem: elfogult vagyok Csuvival, nekem valamiért ő áll a szívemhez legközelebb az összes közül! Egyetlen személyes élményem van Vele kapcsolatban, és persze ez alapján nem lehet tökéletesen megítélni egy embert, de ez a kis történet sok mindent elárul róla: Tavaly októberben Szeged-Eger bajnoki! Feleségemmel és egy barátommal elmentünk a meccsre! A mérkőzés után mindenképp szerettünk volna aláírást és egy közös fényképet Csuvitól! Legalább fél óra eltelt a meccs után, már mindkét csapat minden játékosa távozott az uszodából, de Csuvi még mindig nem! Ott topogtunk az öltözőfolyósó előtt, rajtunk kívül már csak egy-két ember lézengett a büfénél! Egyszer csak megjelent! Oda léptünk hozzá, és megkértük, hogy adjon egy autogramot és megkérdezük, hogy csinálhatnánk-e vele egy közös képet? A következő választ adta: "Persze srácok, nagyon szívesen! De ti a meccs vége óta itt vártok rám? Legközelebb nyugodtan gyertek be az öltözőbe!" Összeálltunk a képre, ő középen, mi a két oldalán, és lehet, hogy láthatta rajtam, hogy meg vagyok szeppenve, mert átölelt és magához húzott! Miután elkészült a kép, minket megelőzve a következőket mondta: "Nagyon szépen köszönöm srácok, gyertek máskor is!" Értitek??? A kétszeres olimpiai bajnok MEGKÖSZÖNTE két vadidegen szurkoló érdeklődését! Ennyit Csuvi emberi hozzáállásáról, mondhat akárki akármit, nekem PÉLDAKÉP! A közös fotó azóta is kinn van a hálószobánk falán! Köszönök, köszönünk mindent Csuvi!!!

im hozzászólása
im18479
2009.02.04. 10:28

Csuvinak K.O. így kimaradni a keretből. Békén kéne hagyni

tomi hozzászólása
tomi18471
2009.02.04. 00:40

doktornak.. hát a vesze nem hinném hogy marad.. csuvi se nagyon.. viszont nagytakaritas lesz az tény.. mer rájukfér

KUKAC hozzászólása
KUKAC18470
2009.02.03. 23:41

Strandkirály! Valszeg igy van de ettől még amit az önfényezi magát.

Mackó hozzászólása
Mackó18469
2009.02.03. 23:22

1-Aki ismeri Csuvit,az tudja,ha tényleg szilánkosra tört volna a lába,már regényeket mesélt volna magáról.... 2-A válogatottban csöndbe maradt és csinálta a dolgát,és jol játszott:Nyert 2 olimpiát ami fantasztikus... 3-Világszinvonalu bekk lehetne,csak nem hajlandó bekkelni..és Vujaszinovichoz senki ne merje hasonlitani...Ö más kategória! Klubjaiban Csuvi elviselhetetlen volt mindig....Kérdezzék meg a Somossy,Petrovics,Gyöngössy triót...De már Kásást is kezdte kikezdeni....Elviselhetetlen egójú ember,vasasban meg mindenhol bizonyitotta... 4-Olimpián is jobb lett volna Gór-nagy.. 5-Még 1 utolsó story:) :Mikor hazaigazolt Olaszból Szegedre valmi "képes sportba" lenyilatkozta h milyen jó szegedinek lenni és h Gyöngyössy milyen jó és h Kásásnál nem volt az igazi....:)

doktor hozzászólása
doktor18468
2009.02.03. 23:04

"először visszaroppantottam magamnak a helyére, úgy, ahogy kellett, aztán meg még helyreigazították a kórházban, mikor hazajöttem." aranyos...:)) sebészprof...:)) kérdés: igaz, hogy Szegeden jövöre csak a Varga-Weszelovszky-Török hármas marad? A többiek nem érzik a feelinget?

Csaszi hozzászólása
Csaszi18467
2009.02.03. 22:37

Hajrá Csuvi! Szimpatikus ez a nyilatkozat, főleg a csapat iránti alázat és az eltökéltség. A következő időszakban nagy szükség lehet egy ilyen tapasztalt, motivált és nem mellesleg univerzális játékosra. Első lépésként nagy szükség lenne egy rendezett, egymás iránti alázatot mutató, egységes Szegedre.

Strandkiraly hozzászólása
2009.02.03. 22:13

Egy-ket edzesen jatszottam Csuvi ellen a hatserulese utan, ha a nyaka torne ki, azt is helyreroppantana, nem veletlenul erte el amit elert, gondolkodj el ezen KUKAC...

KUKUC hozzászólása
KUKUC18464
2009.02.03. 22:04

Coach! Nem vizilabdázom csak játszottam.Nem tudtam gólt lőni Csuviról mert nem vagyok center.Csak ez a nagyképű duma.Akkora egója van a gyereknek,hogy ha a csapatról akar beszélni akkor is a végén mindig magára tér vissza.Hogy ő igy meg úgy.Nem véletlen az hogy nem nagyon tud megállapodni egy klubbnál,és mindig összetűzésbe kerül az edzőivel.Ezek tények.Az is tény persze,hogy a válogatottban befogja a száját és dolgozik rendesen.Ezt senki nem veszi el tőle.Ott ugyanis sok nagy egyéniség van akiknek nem pofázhat.De nem is akar mert tiszteli őket.Csak nem kéne állandóan önfényeznie magát.

Coach hozzászólása
Coach18462
2009.02.03. 21:32

KUKAC: Mi a baj? Nem tudsz golt loni soha a Csuvirol - es meg jol el is ver a vizben? ... vagy pedig soha nem poloztal.

cs hozzászólása
cs18460
2009.02.03. 20:31

Igen! ez tipikus Csuvis beszélgetés:D

Lacla hozzászólása
Lacla18459
2009.02.03. 20:19

Szinte bizos lőtt volna 7 gólt... Csak annyira kéne szerénynek lennie, mint vállogatott társai. Miért nem lőtt a bajnoki rangadókon 7 gólt?! Persze ettől még elismerés az eredményeinek!

Gy. hozzászólása
Gy.18455
2009.02.03. 18:14

Drukkolok Csuvinak, a tehetséges fiatalok mellett igenis szükség lehet a megbízható, kipróbált "öreg" - bocsi Csuvi, harcosokra. Dénes majd eldönti, én szeretném még a válogatottban látni, hajrá!!!

Hakapeszi hozzászólása
2009.02.03. 17:13

Voltak ugyan rossz periódusai, de Pekingben megmutatta, hogy tud igazi csapat ember lenni. Olyannyira, hogy a döntőben már a többiek is akartak vele gólt lövetni, hogy ne maradjon gól nélkül. Ez nekem mindent elárult. Szerintem szükség van rá és biztosra veszem, hogy ott lesz a vb-n.

szerk hozzászólása
szerk18451
2009.02.03. 16:53

Nem mondom, billegett, de túllépte a határt...

lé hozzászólása
18450
2009.02.03. 16:51

miért?????????????????

KUKAC hozzászólása
KUKAC18449
2009.02.03. 15:57

Csuvi mindegyik interjújában élete legjobb formájában van,gólkirály vagy ha nem,simán az lehetne ha akarna..Mindig ugyanaz a lemez...

lé hozzászólása
18447
2009.02.03. 15:25

kár,hogy a fele sem igaz.most inkább az autó bizniszt nyomja a többi púder

Coach hozzászólása
Coach18446
2009.02.03. 15:25

Koszi a cikket!! Mar reg ota vartunk ilyesmire. Csuvi, nagyon jo a hozza allasod es tenyleg a csapatban van a helyed. A Vuja mellett te vagy a vilag leg jobb (es goleros) bekkje. Biztos vagyok benne, hogy egy kemeny, jovoben-is-goleros es sportszeru csapatepito fajta jatekkal a Denes majd szukseget lat rad megint.

BEAD hozzászólása
BEAD18445
2009.02.03. 14:44

Amióta elolvastam borsódzik a lábujjam----:) mindent bele!

Ad hozzászólása
Ad18444
2009.02.03. 14:08

Csuvi a legnagyobb király! Jó lenne az öcskös mellett látni itt Egerben! Nagy páros lenne. Sok sikert a továbbiakhoz. Hajrá Magyarok, Hajrá Eger!

Kalóz hozzászólása
Kalóz18443
2009.02.03. 13:07

Jó cikk,sikerül Csuvi erőségeire rávilágítani....:)