FACEBOOK

Ismét nemzetközi kupahétvége következik

Ismét nemzetközi kupahétvége következik
hozzászólás, 2009.01.15.

Euroliga- és LEN-kupa mérkőzéseket rendeznek a hétvégén. A magyar csapatok számára sorsdöntő meccsek következnek. Előzetesünkben az érintettek nyilatkoznak a felkészülésről, várakozásukról. Már most jelezzük, hogy munkatársunk elkíséri a Vasast Marseille-be, s ha a technika ördöge nem szól közbe, a piros-kékek mérkőzése élőben lesz követhető a vlv hasábjain - a Volvo Autó Hungária Kft. támogatásával.

Az Euroliga-csoportokban a harmadik forduló következik.

A magyar érdekeltségű D csoport programja:

Marseille (francia)-Vasas - szombat, 19.15 (élő közvetítés a vlv-n a Volvo Autó Hungária Kft. támogatásával)

Eger-Partizan Belgrád (szerb) - 20.30. (élő közvetítés a Sport1 televízióban és a vlv-n)

A csoport állása a hétvégi forduló előtt:
1. Partizan Belgrád 6 pont, 2. Vasas 3, 3. Eger 1 (16-18), 4. CN Marseille 1 (14-31)


A Vasas számára kötelező és meg is valósítható a győzelem. Az Eger számára szintén kötelező, de csak nagyon jó teljesítmény esetén érhető el a siker.

A Vasas-játékosok várakozásairól Marseille-ből számolunk be, ahova pénteken, Brüsszeli átszállással utaznak el a piros-kékek.

BIROS PÉTER a vlv-nek:

A belgrádiak Vasas elleni meccséből készültünk, sok tanulságot hozott számunkra. Tudjuk, hogy nekünk élet-halál harc lesz, mindenképpen nyernünk kell, ahhoz, hogy versenyben maradjunk a továbbjutásért, ha kikapunk, akkor már nem marad esélyünk. A csapatban egyelőre mindenki egészséges, remélem, így is marad.


SZÉCSI ZOLTÁN a vlv-nek:

Ez egy nagyon jó csapat, nem véletlen, hogy megverte a Vasast a Komjádiban. Kellőképen felkészülünk, nekik esünk, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Úgy érzem, hogy a korábbinál jobb a hangulat a csapatnál, talán mintha már éreznénk kicsit az erőt, azt, hogy képesek vagyunk legyőzni ezt a csapatot. Nekünk ez az utolsó szalmaszál a továbbjutás szempontjából.

VARGA II. ZSOLT a vlv-nek:

Nagyon készülünk, talán a Magyar Kupa előtt volt ekkora készülődés. Nagyon szoros mérkőzést várok, háromesélyes a meccs, de mindenképpen győzni szeretnénk itthon. Az dönthet, hogy melyik tud igazán csapatként játszani. Mindkét csapatban vannak nagyon jó játékosok, klasszisok. Ha nekünk sikerülne csapatként játszani és ehhez hozzájönnének az egyéni teljesítmények, akkor mindenképpen sikerülhet nyerni itthon. fegyelmezett csapatjátékot várok, megspékelve egy kis egyéni plusszal és akkor sikerülhet.



A többi Euroliga csoport magyar érdekeltségű mérkőzései

Sturm Csehov (orosz)-Pro Recco (olasz) - szombat, 17.00 (A csoport)

A csoport állása a hévégi forduló előtt:

1. Jug Dubrovnik 4, 2. Pro Recco 3, 3. Volgográd 3, 4. Sturm Csehov 1 pont


A Recco egy győzelemmel és egy vereséggel áll, a Csehov eddig csak egy pontot szerzett, otthon, a Dubrovnikkal szemben.

Az olasz bajnok a hétvégéről előrehozott mérkőzésen, szerdán 18:2-re győzött a Civitavecchia otthonában. Ezen a meccsen tért vissza a bajnoki küzdelmekbe Kásás Tamás, aki két gólt lőtt. Märcz szintén kétszer, Madaras pedig egyszer volt eredményes. A meccs másnapján, csütörtök reggel a Recco Rómából indult az orosz télbe. Érdekesség, hogy néhány hete ugyanez a két csapat játszott Soriban az európai Szuperkupáért.

KÁSÁS TAMÁS (Pro Recco) a vlv-nek:

Nagyon nehéz meccsnek nézünk elébe, elég annyit mondani, hogy a Dubrovnik is csak döntetlenig jutott a csehovi uszodában. A Szuperkupa eredménye csalóka, ez a csapat sokkal veszélyesebb, főleg otthon.

MADARAS NORBERT (Pro Recco) a vlv-nek:

Nem lesz könnyű, akkor sem, ha a Szuperkupa tapasztalataiból indulunk ki. A csapat ugyanaz, mondjuk egyedül Jokics hiányzik, aki azért számít. Nehéz lesz, de fontos. A Dubrovnik döntetlent játszott náluk, ami egyrészt figyelmeztető, másrészt pedig ha nekünk sikerül nyerni, akkor lépéselőnybe kerülhetünk.


Budva (montenegrói)-CNA Barceloneta (spanyol) - vasárnap, 20.00 (B csoport)

A csoport állása a hétvégi forduló előt:

1. Mladost Zágráb 4, 2. Budva 3, 3. Herceg Novi 3, 4. CNA Barceloneta 1 pont


GÓR-NAGY MIKLÓS (Budva) a vlv-nek:

Sok kemény edzéssel várjuk a vasárnapot. Kicsit helyre kellett tenni az állóképességét a csapatnak a rengeteg ünnep után. Az már szinte mellékes, hogy most, amikor az ortodox újév volt, már nem is volt szünnap emiatt.

A Jadranska Ligában leszakadni látszunk dobogóról, ezért mindenképpen fontos nekünk, hogy minél jobb eredményt érjünk el az Euroligában. Ehhez az a minimum, hogy hazai pályán megverjük a spanyolokat. Ez után még egy rangadó - a Herceg Novi - vár minket, szóval most kicsit végre megint sűrűsödik a program.


Primorac Kotor (montenegrói)-Olympiakosz Pireusz (görög) - szombat, 18.00 (C csoport)

A csoport állása a harmadik forduló előtt:

1. Primorac Kotor 6,
2. Olympiakosz Pireusz 4, 3. Sibenik 1, 4. Brescia 0 pont


(Édekesség, hogy a csoport másik meccsét már hét közben lejátszották, s azon Bresciában tudott nyerni a Sibenik 8:7-re)

STEINMETZ ÁDÁM (Primorac Kotor) a vlv-nek:

Elég sok a sérültünk, Sibenikbe, a legutóbbi Jadran Liga-meccsre három kiváló játékos el se utazott: Cripulja, Gergő és Mladan Janovics (balkezes nélkül játszottunk), négyen pedig apró sérüléssel, illetve betegséggel küszködtek a héten. Ahhoz képest, hogy abszolút foghíjasak voltunk, elég jól ment a csapatnak. Remélem, hogy mielőbb felgyógyulnak a sérültek és egyre jobban  összeáll a csapatjáték, mert hát kulcsfontosságú mérkőzés következik. Közhely, hogy a hazai meccseket mindig nyerni kell az Euroliga-csoportban, de ez a mi esetünkben most tényleg így van. Szeretnénk továbbjutni és egy hazai győzelemmel az Olympiakosz ellen, ez szinte már biztossá válna. Tudjuk, hogy kiváló játékosokból áll a keretük, világklasszisok játszanak, úgyhogy nem lesz könnyű dolgunk, elég nehéz lesz otthagyni valakit, hiszen minden poszton klasszisjátékossal rendelkeznek, de hát volt ez már így, a Mladost is hasonló játékerőt képviselve érkezett Kotorba, és zakóval ment el. Én egy egygólos győzelemmel is nagyon-nagyon boldog lennék.

Mindkét magyar csapat színre lép a LEN Kupában is. Itt már a legjobb négy közé jutásért folyik a harc, egyenes kieséses rendszerben. A páros mérkőzések első fordulójának magyar vonatkozású programja:

Sintez Kazany (orosz)-Honvéd - szombat, 18.00 (helyi idő)

Vojvodina (szerb)-Szeged - vasárnap, 17.30


GERGELY ISTVÁN (Honvéd) a vlv-nek:

Tudjuk, hogy mennyire fontos ez a mérkőzés, így előre, „látatlanban” azt mondom, hogy egy döntetlennek nagyon örülnék, de azért természetesen úgy megyünk, hogy nyerni szeretnénk. Meglátjuk. Az egyik legnehezebb ellenfelet kaptuk, az utazás kb 8 óra lesz. Hidegnek hideg van, meglátjuk, hogy fogjuk bírni. Az év egyik legfontosabb mérkőzése áll most előttünk.

x

A Honvéd már csütörtökön elutazott volna Kazanyba, méghozzá Kecskemétről, katonai repülőgéppel. A küldöttség le is utazott az alföldi városba, mindenki beült a repülőgépbe, majd hosszú várakozás következett, ugyanis kiderült, hogy a tankolás miatt útitervbe iktatott kijevi reptér nem tudja fogadni a gépet.

- Itt vagyunk Kazanyban, nagyon jó minden - szólt bele a telefonba Szivós Márton, amikor a T-Mobile Sporthír Szolgálat tájékoztatása után felhívtuk, hogy a részletekről érdeklődjünk. Mivel a mondat végét elnevette, s amúgy is tudtuk már, hogy, milyen "remek útjuk" volt, felhagyott a további próbálkozással.

- Vissza kellett jönnünk és a Tüzér utcában edzettünk, holnap megpróbáljuk megint.

- De valószínűleg holnap is tél lesz még - vetettük közbe.

- Én is úgy gondolom, hogy holnap sem fognak Kijevben rövidujjú pólóban szaladgálni és virágokat szedni az emberek, madárcsicsergés kíséretében. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit mond a szabály ilyen esetre, ha nem tudunk elutazni.

- Mi a holnapra tervezett program?

- Reggel hétkor indulunk Kecskemétre, 9 fél 10 felé felszállunk és onnan még nyolc óra, mire megérkezünk Kazanyba.

BAKSA LÁSZLÓ (Szeged) a vlv-nek:

Sajnos nagyon úgy néz ki hogy a bajnokság sem úgy sikerül, ahogy szerettük volna. Készülünk tovább, a LEN Kupában van lehetöségünk javitani. Nagy okosságokat nem nagyon tudunk kitalálni, mert amilyen gólokat kapunk, azok a nem odafigyelés miatt vannak. Itt volt a Nagyvárad, meg jön a Belgrád, próbálunk maximálisan jól felkészülni.

18 régi hozzászólás

Angyalföld hozzászólása
2009.01.16. 19:43

Hajrá VASAS! :)

Réka hozzászólása
Réka17960
2009.01.16. 18:43

sziasztok! nem ide tartozik, de megkérdezem: nyáron nem tervezi vki/vkik, hogy megy/mennek a VBre? szóval, nem alakul vhol véletlenül egy olyan szurkolói csoport, ahova lehetne csatlakozni?

balzs hozzászólása
balzs17959
2009.01.16. 18:10

Hajrá Eger, hajrá magyarok!

Coach hozzászólása
Coach17956
2009.01.16. 15:44

peti, miamano - nagyon lassuak vagytok... : ) Hajra Eger, Vasas!!!

Maccs hozzászólása
Maccs17955
2009.01.16. 12:26

Jó olvasni hogy sokan nem csak klubcsapatnak drukkolnak hanem a magyar vizilabdának.Én is sok sikert kivánok az összes kupában szereplő magyar csapatnak. Mókának igaz at adok a szegedi edzőkérdésben. Hajrá Szeged, hajrá magyarok.

peti hozzászólása
peti17954
2009.01.16. 10:36

Coach: Vannak olyanok akik el se olvassak a cikket és össze vissza kerdezgetnek

komburg hozzászólása
komburg17952
2009.01.16. 03:13

T B(régi)! Gondold meg, mert biztos nagy meccs lesz. TV-ből nem jön úgy át. Hajrá Eger!

miamanó hozzászólása
2009.01.15. 22:41

Coach Ez jó kérdés volt. Benne van a cikkben.:)

balázs hozzászólása
balázs17948
2009.01.15. 21:51

hajrá minden magyar csapatnak. Nagyon jó lenne ha mindenki győzne, bár iszonyú nehéz lesz. A Vasasnak az Egernek és a Szegednek is kötelező különböző okok miatt, a Honvédnak az x is meg az 1 gólos vereség is nagyszerű. HAJRÁ MAGYAROK!!

Coach hozzászólása
Coach17947
2009.01.15. 21:49

Sokszor megfigyeltem mar, hogy rengetegen el se olvassak a cikket csak ossze vissza kerdezgetnek : ) Na mindegy. Nem tudja valaki hanykor van az egri meccs??

szerk hozzászólása
szerk17946
2009.01.15. 21:31

Kedves t! Benne van a cikkben...

t hozzászólása
t17944
2009.01.15. 20:18

Mikor utazik a Honvéd? Egyáltalán hol vannak, mi van velük?

móka hozzászólása
móka17943
2009.01.15. 18:49

T.régi egri! A próféta szljon belőled,é már egy 2-3 gólos angyalföldi fórral is elégedett lennék a derbi végén!Ami meg a ti meccseteket illeti..Menjen is fel a pumpa minden meccs előtt,egy érbeli szurkoló arról szól, hogy a nehéznek tetsző helyzetekben teszi oda a leginkább magát a csapatáért!Én nem féltem a Gerendás -egyletet annyira, azért tavaly a Len-kupa menetelés,a kupasikerek nem a véletlen művei!Az Eger a szorult helyzetekben mindg összekapja magát!Hogy nézne ki, ha három kör után az egyik magyar csapat máris elszállna?Most lell megmutatni a betyár úristenit!!:)))Dacból...A Hegedűs gyereknek nem adok egy-két évet és világklasszis lehet,Biros egészséges, Vargának mostanában sül a keze és nagyon jól működik csapatként a gárda.Én egyedül a Kiss Csabát látom onnan kilógni mostanság.Szóval bízni kell barátom, egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a plávik lógó orral hagyják majd el Európa legszebb uszodáját!Kikapni is lehet ,ha a csapat vért izzad,valóban,de erre nem is szabad gondolni!!!Úgyhogy nyomjátok 300-as pulzusszámmal,nagyon sokat számít!:)) Kedves B(régi)! Utazz csak le Egerbe, szerintem nem fogsz csalatkozni,és az ilyen meccsekért megéri hidd el!A Honvédnak valban nehéz lesz,de úgy is felfoghatják,ha továbblépnek a Len-kupa egyik füle már a kezükben van,nekik most jobban oda kell tenni magukat,mint ha döntőben lennének,és idén ekik ugye ez az egyetlen igazi kiugrási lehetőség, a bajnoki döntő kapuján szerintem nem fognak bebocsátást nyerni!Szívós egyre jobb formában van,és a Bátori gyerek is nagy penge lesz,ha nagyon odafigyel,benne van a magyaros virtus!Szívós emélem bejátssza magát a válogatottba is most már, mondom ezt annak ellenére, hogy abszolút nem tartozik a kedvenc játékosaim közé..sőt...De klasszis, ez vitathatatlan! Szeged!..Érthetetlen számomra a csapat,sajnálnám,ha eltűnnének a magyar vízilabdaporondról,olyan értelemben,hogy nem tudnak beleszólni a dobogós helyezésekbe!Amíg Kásás az edző,szerintem nem fognak előrelépni,és úgy gondolom túlságosan Vargára épül a csapat. Nekik nem sok esélyt adok jelenleg, de szurkolok nekik! A legjobban persze azt szeretném, ha a VArga-fivérek kezében táncolna,zenélne szombaton a Mikasa, mert ha k formában vannak,akkor nincs félnivaló senkitől!!Én nagyon szeretném már, ha nem a Recco sikerektől lenne hangos az európai vízilabda,kisit telítve vagyok már az állandó Recco-győzelmektől,valaki tehetne már ez ellen valamit::))Dumi, DAni, VAsas,hallottátok?:))))HAJRÁ ANGYALFÖLD!!!

homburg hozzászólása
homburg17941
2009.01.15. 17:01

T. móka! Gyerünk Szombaton mindkét magyar csapatnak győzni kell! A mienk nagyon nehéz lesz, de nincs mentség mindent meg kell tenni. Aztán február 7-én irány Belgrád... Hajrá Eger!!!

B (régi) hozzászólása
2009.01.15. 16:57

Furcsa ilyet leírni, de én a Honvédért izgulok a legjobban. Ha sikerülne nekik a továbbjutás, akkor elérhető közelségbe kerülne a kupagyőzelem, hiszen az előzetesen harmadik favoritnak tekintett Posillipo csak 10-9-re nyert otthon a Panioniosz ellen. Az első meccs után akkor lennék elégedett, ha közte kettőn belül megúszná a Honvéd (8-6). A Vasas győzelme már csak a tekintély visszaállítása miatt is fontos, viszont az egri bravúrban nem bízom, ezért nem is utazom le a meccsre. A Szegednek szorítok a legjobban, hiszen nekik hiányzik leginkább a nemzetközi siker.

régi egri hozzászólása
2009.01.15. 16:26

hello Móka csak figyeld majd h a Vasas min. öttel hozza a meccset francia nem gond nekik mi meg majd vért izzadunk ami jó még akkor is ha vereség de győzni kell ami nekem most szinte megoldhatatlannak tűnik de minden meccs előtt felmegy a pumpa és bízni kell szóval: Hajrá MAGYAROK!!!!!!!!!! Hajrá EGER!!!!!!!! Hajrá Vasas!

BT hozzászólása
BT17936
2009.01.15. 16:08

"Märcz szintén jkétszer" - kétszer "Nagyon készülünk, talána Magyar Kupa előtt " - talán a Nem kérek engedélyezést. Csak segíteni szeretném a szerkesztők munkáját azzal, hogy jelzem ez elírásokat.

móka  hozzászólása
móka 17933
2009.01.15. 15:48

Valóban nagyon fontos kupahétvége következik, én már nagyon vártam, hogy megkezdődjön végre a bejgliszezon utáni komoly megmérettetések sorozata..Ezek az Ausztráliából érkező vízilabdahírek ,meg barátságos gálamérkőzések valahogy nem igazán tudnak lekötni, holott számomra kedves játékosok vesznek részt ezeken a meccseken is!Létfontosságú hétvége jön, a Vasasnak eszébe ne jusson, hogy lebecsülje idegenben a Marseille-t,lám az Egert is megtréfálták.Még egy váratlan pontvesztés(Én a hazai Partizán elleni vereséget ide sorolom),és akkor a második hely is veszélybe kerülhet!!Okosan kell játszani ne kerüljünk olyan helyzetbe,hogy az utolsó fordulóban élet-halálharcot kelljen vívnunk a hevesiekkel!A gallokat idegenben és itthon is ki kell pipálni,nincs mese,aztán meg kell próbálkozni a bravúrral a Partizan ellen külhonban.(Két éve a REccotól,tavaly a Dubrovniktól csak eggyel kaptunk ki idegenben ,miért ne lehetne a Begrádot legyőzni?)Az utolsó körben pedig be kell húzni a legpompásabb borvidék csapata elleni derbit!Nagyon sokat kell javulni játékban,elsősorban a fórok kihasználásában!!Valami azt súgja, és nagyon örülnék neki, hogy az Eger itthon lenyomja a Partizant,az életük a tét,bele fognak adni apait-anyait..Lehet ,hogy naív vagyok de ha a két magyar team összekapná magát, még mindig ki lehetne fricskázni a Belgrádot a csoport trónjáról...Szóval csak komolyan Marseillesben,az ilyen meccsek a legnehezebbek, nehogy vérszemet kapjanak a franciák..mert az tény hogy keret alapján ezt a meccset becsukott szemmel, vagy hátrakötött kézzel is hozni kellene..Sok sikert a többi magyar csapatnak is!!HAJRÁ VASAS!ANGYALFÖLD!!