Kicsi-mese egy ausztráliai utazásról
Négy magyar válogatott játékos, újdonsült olimpiai bajnok (Varga Dániel, Varga Dénes, Kis Gábor és Hosnyánszky Norbert) vett részt az év végén megrendezett Tom Hoad Kupán. Az ausztráliai helyszínből úgy tűnhet, hogy csupa móka, kacagás egy ilyen „nyár a télben” kirándulás, azonban ez nem teljesen így volt, noha az összmérleg a fiúk szerint nagyon pozitív.
Fotógaléria: Dani-Dumi-Kicsi-Hosi Ausztráliában (Tom Hoad Kupa, 2008.12.27-30.)
A kiutazás eleve fárasztó tortúrája az egyik játékos számára valóságos rémálommá vált. Hogy nem túlzás az a szóhasználat, arról olvasóink is meggyőződhetnek, ha megismerkednek Kis Gábor részletes beszámolójával.
Maga a torna a magyarok teljes sikerét hozta, hiszen a Barbarians (Kicsi, Dani és Hosi) csapata nyerte a versenyt, Varga Dániel lett a torna legjobb játékosa, Hosnyánszky Norbert pedig a gólkirály. Szinte végig teltházas(!!), 2-3 ezer néző előtt zajló meccseket játszottak a csapatok, s a népünnepély-jellegű hangulat megbocsáthatóvá tette, hogy a nézők többsége nem nagyon érti a sportág szabályait, finomságait. (Amikor Varga Dani egyik mellécsúszott lövése hátsón talált egy arra sétáló embert, a közönség nem bírt magával, őrjöngött a gyönyörűségtől, Dani akkora sikert aratott, hogy azt csavargóllal se tudta túlszárnyalni senki...)
A szervezők gondoskodtak arról is, hogy a játékosok pihenjenek, élvezzék a tengerpartot, a jó időt, szép emlékekkel térjenek haza. A mieink például egy 25 éve kint élő magyar családnál töltötték a szilvesztert, barbeque-partin. De elvitték őket kenguru-simogatásra, mésés szépségű tengerparrti üdülőhelyre, borászat-látogatásra és persze fürödtek, napoztak, szörföztek, yachttal voltak a tengeren horgászni…
Mindenki remekül érezte magát - csak rövidnek tartották a kint eltöltött időt az oda-visszaút hosszához képest. Állítólag szó van arról, hogy a rendezők a következő, immár hetedik tornára, ez év végére a komplett Vasast hívják meg, így tehát a csapat négy játékosa visszatérhet a festői szépségű Perthbe.
Mint ismeretes, a közvetlenül karácsony előtt induló kis magyar csoport egyik tagja, Kis Gábor Párizsban „lemaradt”, s csak kétnapos késéssel csatlakozhatott a többiekkel. Kicsit arra kértük, hogy részletesen mesélje el, mi történt vele. Megtette…: (Monológját az általa és társai által készített ausztráliai fotókkal illusztráljuk.)
KIS GÁBOR a vlv-nek:
Úgy kezdődött, hogy becsekkoltunk csütörtökön, december 25-én, vagyis Karácsony első napján itt Budapesten. Sajnos itt nem derült ki, hogy gond van a vízumommal, mert hiányosan adtam meg az adatokat. A dologban az az érdekes, hogy én töltöttem ki a barátnőmét is, Norbiét is, az enyémet meg közösen csináltuk Danival. Amikor megérkezett az értesítés, mindenki más megkapta a vízumot. Az én visszaigazolásom eleje éppen úgy nézett ki, mint az övék, s nem vettem észre, hogy néhány további adatot kérnek - csak tőlem.
Budapesten tehát nem szólt senki, felengedtek a gépre, Párizsban viszont, amikor hosszú várakozás után fel akartunk szállni a gépre, szinte utolsóként adtam oda a beszállókártyát. Előttem bement Norbi, Dani, Dumi, Dumi barátnője, az én barátnőm, mindenki zöld lámpát kapott, én pedig pirosat…Itt tehát kiderült a hiányosság. Nem volt mit tenni, a többiek felszálltak a gépre, én pedig ott maradtam, hogy Karácsony kellős közepén próbáljam elintézni a vízumomat…
Azt sem tudtam, mit csináljak. Egyből hívtam az ismerősöket, akik esetleg tudnak segíteni, hívtam a szövetséget, beszéltem Dénessel, Köpf Károllyal, mindenkivel. Mindenesetre ott maradtam Párizsban mínusz három fokban, egy hosszú farmerban, meg egy pólóban, pénzem sem volt, egyedül a barátnőm bankkártyája maradt nálam, de azon százezer forintos limit van, s emiatt féltem költeni a pénzt, mert eléggé drága a repülőjegy, nem tudhattam, hogy mennyi különbözetet kell fizetni, ha megoldódik a dolog. Ilyen helyzetben még sosem voltam, fogalmam sem volt, hogy ha megvan a vízum, mennyit kell fizetni, hogy utazni tudjak. Semmi ruhám nem volt, mert hiába maradt Párizsban a poggyászom is (sőt, sajnos még a barátnőmé is, akié a budapesti a check in-nél az én nevemre került), nem tudták odaadni, mert valami számítógépes probléma volt a repülőtéren...
Ott voltam hajnal háromig, ott szenvedtem, csöveztem, nem tudtam semmit intézni, mert azt mondták, reggel hatkor nyit ki az Air France-pénztár, és ott elvileg tudok vízumot csinálni huszonöt euróért, van ilyen lehetőség.
A terminálból kiküldtek hajnali háromkor, már szétfagytam, úgyhogy beültem egy taxiba, elmentem egy közeli, olcsóbb motelbe, ahonnan hatra mentem vissza. Az Air France-nál "természetesen" nem tudták megcsinálni a vízumomat, mert magyar állampolgárnak nem lehet így, elektronikus módon. Egy darabig ment a vita, hogy miért nem lehet, hiszen ugyanígy csináltam meg otthon mindenkinek, akik akkor már úton voltak Ausztrália felé. Aztán feladtam, próbáltam másként intézkedni, Hívtam Ausztrália párizsi nagykövetségét, de ugye Karácsony volt, még a telefonban is szép zenét hallgathattam, elérni viszont senkit nem lehetett… Ekkor Ausztráliába telefonáltam, ott sem jártam sikerrel. Próbálkoztam a Malév-kirendeltséggel, de ők sem tudtak segíteni. Szóval egyszerűen „meg voltam halva”, mert Karácsony másnapjának délelőttje volt, és semmit nem lehetett intézni.Már arról volt szó, hogy megyek vissza Budapestre, mert ezt nem lehet megoldani. Visszamentem egy hotelbe, próbáltam felmelegedni, lezuhanyoztam. Szóval már a hazautazáson gondolkodtam, amikor Deli Ágota, aki segített nekem az ilyen, utazással kapcsolatos dolgokban itthonról, javasolta, hogy menjek el Szingapúrba, mert oda nem kell vízum, és Tom addig talán tud intézkedni Ausztráliából.
Közben sikerült elérnem az ausztrál nagykövetséget, de péntek délelőtt volt, karácsony másnapja, nem tudtak mit csinálni. Látták a levelemet, a kérvényemet, de nem tudnak vele mit kezdeni. Mondták, hogy szombat-vasárnap nincs nagykövetség, hétfő pedig nemzeti ünnep Ausztráliában, majd talán kedden… Akkor azt mondtam, hogy ilyen nincs, megyek haza, kibukás teljesen. Sőt, még az sem volt biztos, hogy haza tudok jönni, mert kétségesnek láttam, hogy a kártyáról tudok-e annyi pénzt mozgósítani, amennyi kell.
Végül mégis az lett, hogy elmentem Szingapúrig, az is úgy ment, hogy odamentem az Air Franchoz, hogy el kell mennem Szingapúrba, erre mondták, hogy nem lehet, mert a jegyem, Perth-be szól, ezért ez szabálytalan. A végén már könyörögtem, erre odajött az Air France- a főnöke. Neki is elmeséltem a történetet, mondtam, készül a vízumom, csak ez egy tizennégyórás út, legalább addig ne fagyjak itt meg.Nagy nehezen továbbengedtek, és ahogy leszálltam Szingapúrban, már jöttek az sms-ek, hogy megvan a vízumom, semmi gond, azonnal rohanjak a másik check inbe, mert már foglaltak nekem jegyet. Negyven percem lett volna az átszállásra, úgyhogy rohantam, ott álltam félórát sorba, és akkor közölték, hogy mégsincs foglalásom.
Hát jó, mondom, akkor mindegy, ott alszom. Próbáltam persze intézni a másnapi továbbutazást, gondoltam, hogy az átírást kisebb büntetéssel meg lehet oldani. Lefoglaltattam a jegyet, de fizetni már nem tudtam, mert közben bezárt a pénztár. Úgy voltam vele, hogy meg van oldva minden, csak várni kell. Megszereztem a poggyászomat, kivettem egy kellemesebb hotelszobát, megfürödtem, végre átöltözhettem, mondjuk ott már nem fagyoskodtam, mert 30 fok volt.
Még a városba is bementem, beültem egy helyre, megittam egy italt, gondoltam, reggel hatra kimegyek a repülőtérre. Aztán azt mondtam magamban, hova siessek, kilenckor megy a gép, megvan a foglalás. Beültem egy kávéra reggel, és odamentem fél kilencre az irodához, hogy kifizessem a különbözetet. Erre azt mondták, hogy nekem nincs is mit átírni, nincs semmilyen jegyem. Mondom, miről beszél, itt ennél a pultnál este megbeszéltem, hogy semmi akadálya. Mondta, lehet, de mivel nem ültem fel a gépre, ezért törölte az összes járatra a jegyemet az Air France, menjek vissza hozzájuk, érvényesítsem újra a jegyemet, és akkor majd át tudják írni (onnan a Quantas légitársasággal mentem volna tovább). Visszamentem az Air France-hoz, de mondták, hogy aznap nincs Air France-járat. Mondom: fantasztikus.
Ott volt a kezemben a hitelkártya, a napi keretnek egy részét már elköltöttem a hotelre, meg a taxira. Mondták, az az egyetlen egy lehetőség van, hogy megveszem a jegyet újra a Szingapúr-Perth-t járatra.
Így tettem, bízva abban, hogy tudok annyi pénzt levenni a kártyáról, amennyi kell. Ez sikerült is. Megvettem a jegyet, jó, és mivel ugye a barátnőm holmiját is az én nevemre adtuk fel Budapesten, ott álltam a becsekkolásnál két hatalmas bőrönddel. Mikor sorra kerültem, kiderült, hogy hatalmas a túlsúlyom, amit ki kell fizetni. Hát, mondom, ezt nem hiszem el!Mondtam nekik, hogy nincs már nagyon pénzem, mert most fizettem ki a repülőjegyet, és nem tudok többet levenni ma a kártyáról, valahogy engedjék meg, hogy ne fizessem ki, mivel az én nevemre írták fel a barátnőmét is, nézzék meg az utaslistán, hogy ő már elutazott és nem volt csomagja, mert itt van, ezért van itt kettő. Mondták, hogy jó, semmi gond, milyen légitársasággal jöttem. Mondom, Air France-szal. Erre újra kiderült, hogy semmit nem tud csinálni, mert ez Quantas... Jó, akkor kifizetem. Gondoltam, lesz vagy öt-tíz-ezer forint. Erre fizettem huszonötezer forintot, de azt is hogy... Megmondták, hogy mennyibe kerül, ki voltam bukva, és úgy szedtem le a kártyáról pénzt, valutában persze, hogy beírtam: harmincezer forintot leveszek ausztrál dollárban. nem jött ki, ennyi túl sok, meghaladja a limitet... Beírtam huszonkilencet - nem jött ki. Beírtam huszonnyolcat - nem jött ki, beírtam huszonhetet - nem jött ki, beírtam huszonhatot - kijött. Szóval éppenhogy ki tudtam fizetni a túlsúlyt.
Nagy nehezen sikerült tehát. És amikor ott voltam a beszállásnál, mentek be előttem az emberek, mindenkinél zöld a lámpa, adom oda az én boarding passomat, - piros. Mondom, ezt nem hiszem el!
Mondták, hogy üljek félre. Ott ültem tizenöt percen keresztül, senki nem szól hozzám, öt perc múlva száll fel a gépem, teljesen ki vagyok készülve, hogy mi lesz. Odaszóltam az embereknek, hogy van valami probléma? Mondták, nyugodjon meg, üljön csak még. Akkor ott telefonálgattak még öt-hat percig, majd odaadták az útlevelemet, és azt mondták mondták, hogy jó utat. Máig sem tudom, hogy itt vajon mi lehetett a probléma.
És akkor nagy nehezen felültem végre a gépre, két és fél nap után, és sikerült eljutnom Ausztráliába. Vártak a többiek a reptéren, és onnantól kezdve már minden tökéletes volt, nagyon jól éreztük magunkat.
13 régi hozzászólás
Ja, ja!!! Filmre vele!! De izgibb lett volna, ha a Quantas gépét eltérítik mondjuk Párizsba...
Én tuti nem bírtam volna ezt végigcsinálni...minden elismerésem a tiéd,Kicsi!!
Remélem a költött lóvédat azért valahonnan visszakaptad...legalább a reptéri bonyodalmak miatti költekezést...mostanában én is sokat utaztam épp ugyanúgy karácsony környékén is...nekem is voltak poggyászgondok...azon kívül semmi,de így is az egészet sikerült végigidegeskedni...tehát részvétem! :-D Gratulálok,ügyik voltatok!
Hát, Kicsi teljes elismerésem, hogy ezt kibírtad! Nem semmi ez a sztori! :O :D
Na ez tényleg nem semmi:)Jó kis kaland lehetett!
na ezért utazom mindig usa dollár kápéval is.
vajna nehogy megfilmesitse
durva :D
Gratula Kicsi, hogy ezt kibírtad idegösszeomlás nélkül!:):)
mint egy filmben! komolyan!! azta ilyen is van:)
story
Kalandos lett:-) De legalabb jartal Szingapurban es van egy jo sztorid:-)
Ez az év sztorija. :D