FACEBOOK

Kásás Tamás újra játszhat az olasz bajnokságban!

Kásás Tamás újra játszhat az olasz bajnokságban!
hozzászólás, 2009.01.12.

A Pro Recco klub hétfőn hivatalos közleményben adta tudtul, hogy cserét hajt végre játékoskeretén belül. Az egyik idegenlégiós hely eddigi birtokosa, Predrag Jokics mostantól csak a nemzetközi meccseken játszik, helyére Kásás Tamást nevezték a bajnoki küzdelmekre. „Tommy” már szerdán, a Civitevecchia elleni bajnokin szerepelhet.

Diapolo

A Pro Recco indoklása szerint a montenegrói Jokics egészségügyi problémákkal küszködik, teljes gyógyulása után az Euroliga-csapatban kap majd szerepet. Jokics 26 éves, védő, illetve kapásoldalon játszik. Már korábban is a Recco játékosa volt, de eddig a szezonig kölcsönjátékosként a Soriban szerepelt. A mostani bajnokság előtt rendelte vissza a klubvezetés és a kéttagú idegenlégiós kontingens egyik helyét vette át (a másik külföldi Madaras Norbert). Jokics tavaly nyáron Malagában Európa-bajnoki címet nyert a montenegrói válogatott tagjaként.

Kásás Tamás erre az esztendőre olyan megállapodást kötött a Reccóval, hogy csak a nemzetközi mérkőzéseken szerepel, s év közben is többször hazatérhet Budapestre.

A vlv-nek hétfőn este így nyilatkozott a bejelentésről:

- Vegyes érzésekkel fogadtam a hírt, hiszen már megszoktam az új helyzetet, fejben is teljesen „ráálltam”. Profi sportoló vagyok, s természetesen eleget teszek a klub helyzetéből adódó kérésnek, tehát játszom a bajnoki mérkőzéseken. Ez körülbelül 5-6 további komolyabb meccset jelent, hiszen elképzelhető, hogy gyengébb ellenfelekkel szemben Porzio nem fog szerepeltetni, ugyanis ilyenkor van lehetősége arra, hogy kipróbáljon fiatalokat.

Kásás Tamás végezetül a vlv kérdésére elmondta: még vacillál a válogatottban való további szereplését illetően.

21 régi hozzászólás

nyúl hozzászólása
nyúl18076
2009.01.18. 18:16

mi azon kellettlen,ha valaki vacillál?még jó,hogy dönthet a saját jövőjéről...

smese4 hozzászólása
smese417971
2009.01.17. 15:23

Most őszintén,- a többieket nem megsértve-, ki mutathatna példát, ha nem Ő???nyilván pihennie is kell, most a recco is behúzta,de lássuk be SZÜKSÉG VAN, LESZ RÁ, AHOGY DÉNESRE IS..ez a famous gondolom még a vizet csak a pohárban látta, a felkészülésekről meg nem tud semmit, mert az nem leányálom, pláne ilyen sérüléssel.gyógyuljon és pihenjen és ha minden ok, na akkor mindent bele.

Gab hozzászólása
Gab17961
2009.01.16. 19:37

Az élsport ilyen szinten egy bizonyos kor felett különösen megterhelő, és egyáltalán nem egészséges dolog. Ezért vacillál Kása, ezért mondja le Benedek és Molnár T. Szerintem érthető, nem kell mindjárt fikázni.

Coach hozzászólása
Coach17882
2009.01.14. 15:44

famous, buta hozza szolas volt. Kasa 18(!!) eve minden nyaron vilag versenyen van es nem volt tobb mint 8 nap szabadsdaga egy evben. Ez sok, akar elvezi akar nem. Ezert "vacilál" meg rajta. Ilyen hozza szolasnak nem sok ertelme van, foleg hogyha szereted a polot. ...Te ezert nem vagy famous.

djtesla hozzászólása
djtesla17878
2009.01.14. 13:57

Én egyet remélek nagyon, hogy a Tomit láthatjuk még egyszer egy itthoni klubban bajnokikon, a sportág egy igazi legendája! Most, hogy a Dénes maradt, szerintem csak ezért vacilál a válogatott szereplésen, egyébként nem lenne kérdés és lemondaná.

Linka hozzászólása
Linka17876
2009.01.14. 13:46

Kedves Kása, Ami a válogatottságot illeti a szíved szerint dönts! Bármikor is érzed úgy, hogy elég, azt számon kérik majd. Szerintem Te bőven megtetted, "amit megkövetelt a haza" és abszolút érthető, ha már a póló utáni élet is vonz; másfelől szerintem önzőség a szurkolóktól/sportvezetőktől a végsőkig kizsigerelni egy sportolót/embert.

famous hozzászólása
famous17875
2009.01.14. 13:29

szerintem régi egri ironikusan értette. Azt aláírom, hogy nem ismerem Kásást, viszont elismerem, hogy a világ egyik legjobb pólósa (volt?). De, számomra egy sportembernél nagyon nem szimpatikus az ilyen hozzáállás, függetlenül attól, hogy mit ért el korábban. Ha nem élvezi a játékot akkor abba kell hagyni, ez az én véleményem.

Beci hozzászólása
Beci17874
2009.01.14. 12:56

Regi egrinek miert lenne magyartalan, vagy irigy? Kasa a vilag egyik legjobb jatekosa de nehez motivaciot talani szamara, ezert vacilal. De igaz sem a reccoban sem a valogatottban nem muszaly jatszania. Szerencsere vannak meg magyarorszaagon jo jatekosok boven. Szerintem az "Uj" Kasa is ott edz valahol, talan Pecsen????

Benőke hozzászólása
Benőke17867
2009.01.14. 07:39

Létezik olyan is hogy család, családalapítás... Benne van már a korban, főleg a többiekhez képest!

régi egri hozzászólása
2009.01.14. 06:30

famous-nak: ne is próbálkozzál ilyen írásokkal, mert rögtön tiszteletlen, irigy, magyartalan stb stb stb leszel..

KUKAC hozzászólása
KUKAC17864
2009.01.13. 23:40

Famous! Nem ismered Kásást ha ilyen baromságot irsz róla.Negativ vagy és irigy.Téged biztos nem szeretnek és tisztelnek ennyire az emberek.

famous hozzászólása
famous17863
2009.01.13. 22:16

nem szimpatikus ez a kelletlen hozzáállás...és már egy ideje ez megy nála. Nem kötelező se a reccóban se a válogatottban játszani...

vivi hozzászólása
vivi17862
2009.01.13. 18:28

Tomi,NE vacilálj!!!!!!Egy ekkora tehetségnek,mint NEKED nem szabad ilyeneken gondolkodnod,benne kell,h legyél a csapatba!!Persze a pihenő belefér,de célirányosan London felé!:)

Gy. hozzászólása
Gy.17861
2009.01.13. 18:08

Légyszí ne vacilálj, maradj, kérlek. Egy fiatal pólósnak borzasztó nagy pluszt ad ha együtt edzhet, játszhat Veled (Veletek). Dénesnek is nagy segítség lenne, hiszen Ti mindent megmutatnátok, megtanítanátok a "kicsiknek" a gyakorlatban, a lelki pluszról nem is beszélve. Micsoda meccseket tudnátok játszani az "újakkal"! Nem vagyok szakértő, de biztos vagyok benne, hogy rengeteget tudnának tanulni Tőletek. Az az ország, akinek ilyen válogatottja van pólónagyhatalom és baromi jó lenne, ha még sokáig az is maradhatna, légyszí, légyszí, please.... Olyan jó lenne még látni játszani itthon.

szamóca hozzászólása
2009.01.13. 15:56

Kása, 1-2 év pihi belefér...2010 - 2012 között újra rock & roll

kávé hozzászólása
kávé17858
2009.01.13. 15:38

TAMÁS ne hagyj el minket! MAGYAR vagy, erős vagy és óriási vizilabdás! Nincs értelme "vacilálni"-tiszta lélekkel és fejjel küzdj a VÁLOGATOTTBAN !

Coach hozzászólása
Coach17857
2009.01.13. 15:30

Tamas, nelkuled még nem letezhet a Magyar valogatott. Te vagy a vilag leg jobb jatekosa, elol, hatul minden keppen, es te iranyitod a csapatot a vizbol. Fontos meccseken leginkabb te huzod a csapatot (nem feltetlenul sok gollal de a hozza-ertok tudjak, hogy hogy) es arrol nem is beszelve, hogy a sportnak nagy szuksege van egy olyan sztarra mint te. Remelem talalsz magadban eleg erot a folytatashoz. Es azert 4 Olimpiat soha senki mas nem fog nyerni de ti siman nyerhettek Londonban is. Roviden: 3 es 1/2 evet ki kell, hogy birjal Tomi!!! Sok sikert a bajnoksagban es a valogatottban!!!!!!!

Cili hozzászólása
Cili17856
2009.01.13. 14:57

Tamás! Vár a válogatott, vár az EGÉSZ ORSZÁG!! Puszi

SOS hozzászólása
SOS17855
2009.01.13. 14:14

kasas TOMI GYERE vissza magyarorszagra es had ot a PRO RECCO es ne had el VALOGATOTT KERUNK SZEPEN!!es had ne tan ott hagyod akkor segitsed a fiatalokat a valogatotba hogy profik legyenek,azT BENEDEKNEK es KIS GERGELYNEK,molnar tamsnak,kis gabor,szecsi zoltannak is szol!

Kritikus Péter hozzászólása
2009.01.13. 14:12

Vacilálsz? S hogy lesz így meg az SMS-edben beígért kétszeres Grand Slam sorozat "Tommy"? Pedig már nem is kéne osztozni a címen Rajmival ;-)

katsa hozzászólása
katsa17853
2009.01.13. 12:00

Kérlek/ünk szépen, NE "vacilálj" a válogatott keret tagságon, mert nagyon hiányoznál belőle!!!!! További nagyon sok sikert kívánok NEKED!!! Ui.: még nagyon sok van BENNED, kár lenne ezt elveszni hagyni!