FACEBOOK

A nemzet aranyai: BENEDEK, KÁSÁS és GERGELY dedikál vasárnap délelőtt!

A nemzet aranyai: BENEDEK, KÁSÁS és GERGELY dedikál vasárnap délelőtt!
hozzászólás, 2008.12.19.

Szépen fogy Csurka Gergely új könyve, amelynek tervéről, majd készülésének utolsó fázisáról a vlv is beszámolt. A szerző elmondta szerkesztőségünknek, hogy egyes internetes értékesítőknél elfogyott a könyv, újranyomtatás pedig karácsony előtt már nem lehetséges. Akiknek még nem sikerült beszerezni, azok számára Csurka Gergely megsúgta, hogy a könyvesboltokon kívül a nagy multi-áruházakban érdemes próbát tenni. Itt várja az olvasókat dedikációra a hétvégén a szerző, valamint - az eredetileg tervezett Vasas-játékosok helyett - Benedek Tibor, Kásás Tamás és Gergely István.

- Éppen most beszéltem a kiadóval és mondták, hogy kapkodják a könyvet, egyre kevesebb helyen lehet megvásárolni, s az újranyomás már nem oldható meg az ünnepek előtt - mondta Csurka Gergely a vlv-nek. A kiadónál olyannyira megcsappantak a készletek, hogy voltak pillanatok, amikor már a főszereplőknek szánt tiszteletpéldányok is veszélybe kerültek. (Ezeket az Aréna Kiadó nevében a Kemény-legények közelgő évvégi vacsoráján adja át Csurka Gergely.)

A szerző egyébként úgy tudja: néhány játékosnak nem volt türelme kivárni, hogy megkapja tiszteletpéldányát, így akárcsak mi "egyszerű halandók" - ők is megvásárolták.

A kötetet vasárnap 11 órakor dedikálja az érdeklődőknek Benedek Tibor, Kásás Tamás és Gergely István az Auchan budaörsi áruházában.

13 régi hozzászólás

sziluett80 hozzászólása
2009.01.25. 22:53

to Pityu az eredmény valóban őt igazolja. Csak akkor azt mond+, légyszíves, mint nagy hozzáértő, hogy ezen Olimpiász 6db ezüstérme is őt igazolja? Ezek szerint azokon az eseményeken nem a legerősebb magyar csapatot állította ki, nem?? Vagy, a malagai bronz ugyanezzel a csapattal, az mi? Siker???? Kicsit le kellene szállni a Földre szétnézni, mert a nagy rózsaszín felhő sokmindent takargat... És Pityu! Én ismerem őt (Rajmit) személyesen. Szerinted milyen érzés, ha egy ilyen karrier után, még mindig lobog vkiben a győzni vágyás, és nem engedik érvényesülni, mitöbb, a sok bajnoktárs bújócskát játszik a fontos pillanatokban? Vagy nem olvastad el rendesen a könyvet? Tedd+, kérlek, hátha megvilágosulsz... Nem térítő vagyok, de ne csak a szemeddel olvass, kicsit próbáld a szívedet is használni... Már voltak pozitív tesztpéldányok, képzeld...

sziluett80 hozzászólása
2009.01.25. 22:37

to brasil82 nem "van igazság abban, amit mond", hanem ez az IGAZSÁG...

marczy hozzászólása
marczy17611
2009.01.04. 16:35

A minap kaptam meg a könyvet, már ki is olvastam, pedig millió dolgozatot írok éppen. Ócseny király, szuper. Várjuk a folytatást, nem baj, ha nem csak aranyakkal lesz kikövezve, de a Varga testvérek az egész döntőn fenomenálisak voltak, remélem, így folytatják! Jók leszünk ezután is, ezt a csapatot nem féltem, még akkor is, ha néhányan visszavonulnak. Varga Tomi visszahozatalára számítottam, mert az utóbbi évek egyik legjobb játékosának tartom, őszintén szólva nem is értettem, miért maradhatott ki. Az összes lap Benedeket hiányolta, amíg nem volt, én annyira nem, hanem mindig a Varga Tomi volt nálam az első számú nagy hiányzó, _mint játékos_. Abban viszont nagyon igaza van Dénesnek, hogy Tibire is legalább akkora szükség volt, mert ő fogta össze a csapatot, és ha ő nem lesz, akkor nagyon nehéz lesz pótolni. Rajminak meg üzenem, ne keseregjen, Dénesnél ugyanis nem lehet tudni, mikor kit hív vissza, ráadásul távolról sem igaz most már az az elv, hogy aki lemondta, azt már nem hívja. Mivel Rajmi fiatalabb, mint a "háromszorosok", még neki is lehet esélye aranyat nyerni (ha kitart Londonig, akkor olimpiait is), ha úgy teljesít, hogy Dénes számít rá. Ha bekkelni akar, akkor ez a poszt hálátlan, mert a mindenkori bírói felfogástól függ, mit fújnak le neki. Ennek tükrében bizony előfordulhat, hogy az ő stílusát egy korszakban nem szeretik annyira, és kiszórják, de később ugyanúgy vissza is kerülhet.

Pityu hozzászólása
Pityu17432
2008.12.22. 20:00

Fecsó bá csak kimaradt.Rajmit nem értem,annyi mindent megnyert.Sajnálom szegényt, de az eredmény a kapitányt igazolja.

matthew hozzászólása
matthew17383
2008.12.21. 11:30

Sándor, az igazi szurkolók már a megjelenés napján a boltban toporogtak, és megvették. Nekem is itt lapul egy a fiókomban. ;) És bár Budaörs is közel van, inkább majd az uszodában dedikáltatom, pár vízcsepp hitelesebbé teszi. :)

Alex  hozzászólása
Alex 17380
2008.12.21. 10:36

Csurka Gergelynek üzenem, járjon közbe. Csináljanak a Kemény Legényekről DVD-t. Legyenek benne a döntőkről is részletes összefoglalók ! EZT A DVD-t VENNÉK MINT A CUKROT !!!!!!!!!!!

Sándor hozzászólása
Sándor17366
2008.12.20. 16:20

ez az a könyv amit a képek rovására olcsóbbá tettek hogy többen megvehessék???rossz ötlet volt.így mindenki,még aki 5 játékost sem tud megnevezni az is megvette mondván valakinek csak-csak jó lesz a tág családban.....mi igazi szurkolók pedig akik többet is gondolkodás nélkül kiadtunk volna rá hoppon maradtunk

xy hozzászólása
xy17349
2008.12.19. 22:50

Azt hittem necces lesz beszerezni a példányszám miatt, de én pl. bookline-on rendeltem meg, és ma sikerrel átvettem:)... Dedikálásra biztos nem jutok el... Madaras Norbi nem szeretne aláírást osztogatni a könyvre?:)

Pityu hozzászólása
Pityu17342
2008.12.19. 19:48

Debrecenben hol lehet kapni?Valaki segitsen!!!!

brasil82 hozzászólása
2008.12.19. 15:47

Szenzációs a könyv, már ki is olvastam! Egy hibát találtam benne, de ez nem Csurka Gergely "bűne": a Fodor Rajmund részt nem tudom máshogy jellemezni, mint egy megkeseredett ember vallomása! Lehet, hogy van igazság abban, amit Rajmi mond, de ezt talán akkor sem kellett volna!

Hajni hozzászólása
Hajni17338
2008.12.19. 14:19

Én is gratulálok a könyvhöz!!! Nagyon tetszik Csurka Gergely stílusa, az egész könyv fantasztikus! :)

Katica hozzászólása
Katica17337
2008.12.19. 14:07

Pont ma hoztam el az "egyik internetes kereskedőnél" megrendelt példányomat. Szerintem még ma kiolvasom:) Nagyon szuper lett!!! Gratulálok az írónak és köszönöm!!

adrienn1203 hozzászólása
2008.12.19. 12:35

Tényleg nagyon jó a könyv!Gratulálok hozzá! Szegeden nem szeretnének dedikálni?:D