FACEBOOK

Kupahétvége - tudósítások, gólok, nyilatkozatok

Kupahétvége - tudósítások, gólok, nyilatkozatok
hozzászólás, 2008.11.22.

A Vasas rajtolt jobban az Euroliga magyar csoportjában, a piros-kékek biztos győzelmet arattak a Biros Pétert nélkülöző egriek ellen, ráadásul idegenben. LEN Kupa-csapataink jól állnak, a Honvéd 9 gólos itthoni győzelme után már a legjobb nyolc között érezheti magát, a Szegednek pedig egyetlen gólos hátrányt kell behoznia, ami odafigyeléssel simán meglehet. Kiss Gergelyék  (Kotor) nyertek az Euroligában, a Pro Recco pedig viharos mérkőzésen kikapott Dubrovnikban. A címvédő négy magyarja összesen hat gólt lőtt.

Euroliga, D csoport:

Eger-Vasas 7:9 (1:3, 3:3, 1:2, 2:1)
G.: Nyéki 2, Varga II. Zs., Bárány, Feltham, Decker, Hegedűs 1-1, illetve Hosnyánszky, Katonás, Kis G. 2-2, Steinmetz, Kovács, Kállay

A Vasas az első pillanattól kezdve uralta a meccset. Több nagyon jó teljesítmény eredményeként végig vezettek a vendégek, akik mind védekezésben, mint támadásban rendkívül magas színvonalú teljesítményt nyújtottak. A hazaiak erejéből ezúttal csak arra tellett, hogy megakadályozzák a súlyosabb vereséget, igaz, a mérkőzés második felében a Vasas sok támadásnál már csak az idő "múlatására" törekedett.

Élő közvetítésünk a mérkőzésről

TZS-képek a mérkőzésről



Videók:

0:1 - Kis Gábor

Varga Dénes kihagyott ötméterese, majd Nagy Viktor védése

0:2 - Steinmetz Barnabás

1:2 - Varga II. Zsolt

1:3 - Katonás Gergely

1:4 - Hosnyánszky Norbert

2:4 - Bárány Attila

3:4 - Aaron Feltham

3:5 - Hosnyánszky Norbert

3:6 - Kovács Róbert

4:6 - Decker Ádám

4:7 - Kállay Márk

5:7 - Nyéki Balázs

5:8 - Katonás Gergely

6:8 - Hegedüs Gábor

6:9 - Kis Gábor

Szécsi Zoltán véd

Nagy Viktor véd

7:9 - Nyéki Balázs

vlv-videók:

Varga II. Zsolt nyilatkozata



Kiss Csaba nyilatkozata



Hárai Balázs nyilatkozata



Nagy Viktor nyilatkozata



Varga Dániel nyilatkozata



Kis Gábor nyilatkozata



Hosnyánszky Norbert nyilatkozata




Varga Dénes nyilatkozata



A csoport másik mérkőzésén:

Partizan Belgrád-Marseille 22:5 (6:0, 7:1, 4:3, 5:1)

LEN Kupa, nyolcaddöntő, első mérkőzés:

Honvéd-Vouliagmeni (görög) 12:3 (6:1, 2:0, 2:2, 2:0) G.: Bátori 3, Iosep, Molnár, Vindisch 2-2, Szivós, Paján, Vári, ill. 

A 6:1-es első negyed után nemhogy ijedségnek, de aggodalomnak sem volt helye. A honvéd nagyon meghajtoptta a mérkőzés elejét, s ezt valószínűleg nagyon jó tette. A hátralévő időben pihenhetett, s teljesen kizárt, hogy a legjobb nyolc közé kerülést veszély fenyegetné. Jogos reakció, hogy Szivós Márton azt mondta a vlv-nek adott nyilatkozatában, reméli, hogy szép idő lesz Athénban...

Élő közvetítésünk a mérkőzésről

Vass László-képek a mérkőzésről



vlv-videók:

Molnár Tamás nyilatkozata



Szivós Márton nyilatkozata



Gergely István nyilatkozata



Cattaro (montenegrói)-Szeged 5:4 (2:0, 2:2, 1:2, 0:0) G.: Sanchez, Nastran, Kordics, Djogas és Kunac, ill. Varga T. 2, Milos Korolija, Lehmann

A Szeged nagyon rosszul kezdte a meccset, s tulajdonképpen dicséretükre válik, hogy 3:0 és 5:2 után izgalmassá tették a mérkőzést. A végén még az egyenlítésért is támadhattak, de ez már nem sikerült. Az előny behozható.

Élő közvetítésünk a találkozóról

KÁSÁS ZOLTÁN a vlv-nek:

Jól védekeztünk és rosszul támadtunk, ebből lett 5:4. Majd egyszer, hogyha megcsináljuk, amit megbeszéltünk, akkor nyerünk. Kihagytunk jó nagy helyzeteket, emberelőnyben megint nem azt csináltuk, amit megbeszéltünk.

VARGA TAMÁS a vlv-nek:

Meglehetett volna. Hatalmas bírói nyomás alatt játszottunk az első két negyedben, 8:2 volt a kiállítási arány a második negyed végén. Ahhoz képest ezt egész jól elviseltük, talpra álltunk, s a végén megvoltak a helyzteink emberfórban, sőt, a legvégén akcióban is, amelyekkel egyenlíthettünk volna, de ezeket sajnos elpuskáztuk, így maradt az 5:4. Dicséret illeti a csapatot azért, mert ugyan jól nem játszottunk, de nagyon-nagyon küzdöttünk és a végére már kozmetikázott bírói nyomást elviseltük. Akaratból csillagos ötösre vizsgázott mindenki. Jól védett Lacika, jó volt a védekezésünk - most ennyire futotta. Egyszer úgyis meg kell őket verni ahhoz, hogy továbbjussunk, odahaza megpróbáljuk őket legyőzni legalább két góllal.

BAKSA LÁSZLÓ a vlv-nek:

Örülök, hogy az utóbbi hetek sikertelensége nem hatott ki a csapatra és jól küzdöttünk. Úgy hiszem, hogy tisztességes eredményt értünk el, nyerhettünk is volna, kihagytunk két-három száz százalékos helyzetet. A visszavágón nagyon nagy sanszunk van arra, hogy továbbjussunk.



Videók:


1:0 - Sanchez Toril

2:0 - Matej Nastran

3:0 - Marko Kordics

3:1 - Varga Tamás

3:2 - Milos Korolija

4:2 - Teo Djogas

5:2 - Aljosa Kunac

5:3 - Lehmann István

5:4 - Varga Tamás


Euroliga, A csoport:

Dubrovnik-Pro Recco 10:9 (3:3, 2:0, 3:3, 2:3)

Dubrovnik, v.: Kiszelly és Margeta (szlovén) 
Jug Dubrovnik: Vican, Vranjes, Boskovics 2, Azevedo 1, Jokovics 3, Smodlaka, Markovics, Buslje 2, Sukno I., Dobud, Drobac, Obradovic 1, Sukno S. 1. Edző: Elvis Fatovics
Pro Recco: Tempesti, Presciutti, Madaras 2, Mangiante, Kásás, Felugo 1, Märcz 1, Angelini 1,  Benedek 3, Calcaterra, Udovicic 1, Jokic, Bencivenga. Edző: Pino Porzio
Gól - emberelőnyből: 6/11 és 5/10
Kipontozódott: Markovics, Dobud, illetve Madaras, Mangiante és Bencivenga


Igazi "dubrovniki", drámai mérkőzésen maradt alul a Pro Recco az Euroliga-főtábla első meccsén, vagyis a bemutatkozáson. A meccsen mind a négy magyar játszott, tehát a bajnokságban is szereplő Madaras Norberten kívül Benedek Tibor, Kásás Tamás és Märcz Tamás is. A találkozó után a csapat különrepülőgéppel azonnal visszaindult Genovába, így nyilatkozataink egyelőre nincsenek.

A meccsen történteket mi is a Pro Recco honlapjáról ismerük, a www.prorecco.it honlapon olvasható részletes tudósítást az alábbiakban közöljük:


A Recco elveszítette az első Euroliga-mérkőzését a Jug Dubrovnikkal szemben, 10:9 arányban. Háromezer néző volt tanúja a dubrovniki uszodában annak, ahogy a legutóbbi három Euroliga-kiírás döntőit játszó két gárda egymásnak feszül.

Buslje előnygóljával indult a találkozó, majd Tony Azevedo távoli találatával hízott duplájára az előny. A találkozó keménységét jelzi, hogy volt olyan pillanat, amikor négyen voltak a "ketrecben" (dupla páros kiállítás). A negyed végén még Märcz szerzett gólt, valamint Madaras is betalált, akinek első góljával 3:3-mal fejeződött be az első negyed.

A második játékrész Jokovics góljával indult, és a bírók által folyamatosan támogatott horvát gárda hamarosan ismét kétgólos előnyre tett szert, Obradovics révén. A vendégek többször nemtetszésüket fejezték ki az elfogadhatatlan döntések miatt. A Recco nehéz pillanatokat élt át, és nem sikerült zárkózni, “köszönhetően” elsősorban a parádézó Vican kapusnak. Így a félidőben 5:3-mas hazai előnnyel fordultak a csapatok.

A térfélcsere után nem sokat változott a játék képe: Sandro Sukno góljára Madaras válaszolt előnyből, ekkor Európa legjobbja kétgólos hátrányban állt. Benedek Tibor nagyszerű centergóljával minimálisra csökkent a horvátok előnye (ezt a találatot még a dubrovniki közönség is megtapsolta), azonban Jokovics elemi erejű bombája nem sokkal később megpihent az olasz hálóban. A játékrész végén ismét Benedek volt eredményes, miután Mangiante kiállítást harcolt ki, és a csapatkapitány Boskovics kiválásából szerzett előnyt értékesítette. Így ez a negyed is (3:3) döntetlennel zárult.

Az utolsó játékrész Udovicsics komoly hibájával kezdődött: nem tudta bevenni Vican kapuját ziccerből egy szép kontra végén. (Ez a jelenet látható a horvát televízió rövid összefoglalójában. a szerk.) Benedek azonban harmadszor is betalált, amire azonban Busjle válasza gyorsan érkezett, visszavetve a Recco reményeit. Négy perccel a vége előtt Madaras végleg elhagyta a medencét, Boskovics pedig háromgólosra hízlalta a Dubrovnik előnyét. Felugo és Udovicsics gólja mégis felhozta a Reccót, 1:22 a vége előtt már csak egy gól volt a hátrány. A közönség teljes lázban égett, hangosan skandálták a “Jug, Jug, Jug” biztatást, de a soronkövetkező két hazai előny kihasználatlan maradt, a találkozó pedig 10:9-el zárult.

Az olaszok sok hibája miatt a horvátok győzelme megérdemelt, még akkor is, ha számtalan kétes és vitatható ítélet született, elsősorban a második félidőben. (www.prorecco.it)

BENEDEK TIBOR a vlv-nek:

A Dubrovnik-Mladost meccset megnéztük, így azt is láttuk, hogy a horvátok hozzá vannak szokva az Adria Ligában a birkózós, harcos játékhoz, a Reccónak még nem nagyon volt ilyen meccse idén.

Szerintem nagyon jó meccs volt, végig egy-két gólos különbséggel. Talán ha közben feljöttünk volna döntetlenre, akkor nem lett volna ennyire magabiztos a Dubrovnik, így igazából magabiztosan győzött. Bár veszíteni senki sem szeret, azt kell mondanom, hogy ez az eredmény nem tekinthető meglepetésnek. Az pedig, hogy igazából mennyit ér, akkor derül majd ki, ha a csoportmérkőzések mind lezajlanak, hiszen az utolsó fordulóban, hazai pályán lesz a visszavágó, s az egygólos vereség nem is biztos, hogy olyan rossz eredmény.

MADARAS NORBERT a vlv-nek:

- Ennyivel mindenképpen jobbak voltak! Sajnos döntő volt, hogy mi mentünk mindig utánuk és tudták tartani az egy-kétgólos különbséget. Annyi azért pozitívum, hogy háromgólos hátrányban sem omlottunk össze és feljöttünk. Annyi viszont nem volt bennünk, hogy fordítani is tudjunk. Az a félelmem mindenképpen beigazolódott, hogy nehéz az ilyen szoros, kemény meccsekre készülni 15 gólos győzelmekkel. Egyszerűen más a hangulata!

- Nem szoktad idő előtt elhagyni a medencét, a mostani kipontozódásod hogy történt?

- Nem pontozódtam ki, hanem végleg, cserével kiállítottak a negyedik negyedben.

- Az ok?

- Számon kértem a játékvezetőtől egy ítéletét, mire ő csendre intett, én meg rosszul reagáltam. Legalábbis a csapatom szempontjából rosszul.

- Kellett hozzá idegen nyelvet használni?

- Nem. Egyébként azért is sajnálom, mert volt még bennem, ráadásul úgy alakult a meccs, hogy előtte nem sokat játszottam, összességében még másfél negyedet sem voltam vízben.
 
Dubrovnik-Pro Recco - a horvát televízió tudósítása



A csoport másik mérkőzésén:

Volgográd (orosz)-Sturm Csehov (orosz) 8:6 (2:2, 2:2, 4:1, 0:1)



Euroliga, B csoport:

Mladost Zágráb (horvát)-Budva (montenegrói) 7:6 (1:1, 2:0, 2:3, 2:2) - múlt szerdán játszották
Zágráb, v.: Sztavropulos (görög), Juhász György
Mladost Zágráb: Panics, Burics 1, Martinics, Vrdoljak 2, Paskvalin, Frankovics, Herceg, Loncsar, Karacs 2, Muslim, Hinics 1, Buljubasics, Zsivkovics 1 Edző: Bonacsics
Budva: Sefik, Trajkovic, Csirics 1, Danilovics 2, Gak 2, Ticic, Barba, Uskokovic 1, Aoyagi, Gór-Nagy, Vukics, Franicsevics, Todorovics Edző: Djuho
Gólok - emberelőnyből: 9/2 ill. 7/3 

GÓR-NAGY MIKLÓS a vlv-nek:

Végül is a legnehezebb meccsünkön vagyunk túl. Ez volt a Budva történetének első Euroliga-főtáblás mérkőzése. Természetesen szerettünk volna nyerni, ez sajnos nem sikerült. Szerintem a meccs elején kicsit álmosan játszottunk, egy gólt lőttünk csak az első két negyedben. Utána észhez tértünk és elég komoly sanszunk volt a pontszerzésre, sajnos a végén nem úgy jött ki a fórok sorrendje, illetve a támadás és a védekezés, úgyhogy végül kikaptunk. Nem vagyok elkeseredve, mert jól játszottunk, illetve a legnehezebb ellenfél otthonában szerepeltünk. Legközelebb a Herceg Novival játszunk otthon, és akkor "be kell húzni" a győzelmet.

A csoport másik mérkőzésén:

Herceg Novi (montenegrói)-CNA Barceloneta (spanyol) 7:6 (2:0, 0:4, 4:1, 1:1)

Euroliga, C csoport:

Kotor-Sibenik 13:6 (
4:3, 2:2, 5:1, 2:0) G.: Paskovics 4, Kiss G. 3, Petrovics 2, Brguljan, Pavlovics, Steinmetz Á., Setka, ill. Brlecsics és Brkics 2-2, Letica, Sutics

A meccsnek más magyar vonatkozása is volt, mint Kiss gergely és Steinmetz Ádám szereplése a Kotorban. A Sibenik ugyanis Egerben lett csoportelső, úgy került erre az ágra. Jó alkalmom kínálkozott tehát felmérni, hogy egri vitézkedésük vajon a véletlen műve volt-e.

A két csapat jól ismeri egymást a Jadranska Ligából - ott 9:8-ra győzött a Kotor.

Kiss Gergely ötméteresgólja nyitotta a meccset, majd gyorsan kétgólosra nőtt az előny. Ekkor azonban megtorpant a lelkes közönség előtt játszó hazai csapat, a Sibenik 3:2-re fordított. Ezután fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a vendégek (akiknek kapuját most is a pekingi dötőben megismert amerikai Moses védte) többé már nem kerültek előnybe. Félidőig tudták szorossá tenni a meccset, akkor aztán egyre jobban leszakadtak. 6:5 után zsinórban három gólt dobott a Kotor, ettől aztán a vendégek elkedvetlenedtek.Kiss Gergely fontos akciógólt lőtt a jobbszélről 5:4-nél, majd 6:5-nél ismét biztos kézzel értékesített egy büntetőt. Gergő egyébként a megszokottnál kevesebbet volt vízben, mert már a negyedik percben(!) összeszedte második hibáját. Egy megúszó játékost szabálytalanul szerelt, s mivel túl közel voltak a kapuhoz, mindent egy lapra tett fel és kiállítása után is "odapiszkált". A dolog vége újabb hibapont és büntető lett...

Steinmetz Ádám 11:7-nél, védővel a nyakában kapott egy centerpasszt, amennyire tudott, befordult a labdával, majd a montenegrói közönség is megcsodálhatta azt a finom "tempódobást", ahogy Ádám lágy ívben belövi a kapus feje mellett, kezei között a labdát. Védhetetlenül. A négy magyar gól:

Kiss Gergely első gólja ötméteresből

Kiss Gergely második gólja

Kiss Gergely harmadik gólja ötméteresből

Steinmetz Ádám gólja

KISS GERGELY a vlv-nek:


Most is szoros volt az eleje, akárcsak az Adria Ligában, aztán a második félidőben szerintem elfáradtak abban, hogy sokáig próbáltak szorosat játszani. Amikor elkezdtek zónázni, közelebb kerültünk, át tudtuk lőni a zónát, belőttük az emberelőnyöket, már meg tudtuk játszani a centereket. Szerintem elfáradtak a saját játékukban. A végére nagyon sima lett a mérkőzés. Nagyon koncentráltan játszott a csapat, ez pozitív volt.

STEINMETZ ÁDÁM a vlv-nek:

Nehezen indult, eléggé kapaszkoodott a Sibenik és kihasználta a helyzeteit az első két negyedben. Aztán gyakorlatilag fizikálisan föléjük kerültünk és pontosabbak lettek a támadásaink is. Szépen szétnyílt a mérkőzés és azt gondolom, hogy 13:6-ra nyerni az Euroligában kimondottan jó eredménynek számít. Úgyhogy nagyon jó a kezdés, bízunk benne, hogy hasonlóan jó lesz a folytatás.

A csoport másik mérkőzésén:

Olympiakosz Pireusz (görög)-Brescia (olasz) 10:7 (1:1, 4:2, 2:1, 3:3) - múlt szerdán játszották.

23 régi hozzászólás

szerk hozzászólása
szerk16457
2008.11.24. 22:40

Szinte teljesen biztos, hogy ezek nem nyilvános edzőmeccsek. Előtte meg fogjuk írni, de erre lehet készülni.

Ancsa hozzászólása
Ancsa16455
2008.11.24. 22:25

"szerk"-ők biztosan tudnak válaszolni, úgyh majd tegyék is meg: a Recco dec. 1-2-3-án hivatalos barátságos meccseket vagy edzőmeccseket játszik a Vasas-Honvéd-Fradival? De, ugye nyilvánosakat?!

TZS hozzászólása
TZS16454
2008.11.24. 21:42

A Jadran ligával egy baj van - baromi sokat kéne utazni. Ádámék szinte folyamatosan úton vannak. A városok között ilyenkor nincs közvetlen légikapcsolat, kivéve a Budapest-Belgrád-Zágráb viszonylatot, de ez még emészthető busszal is. A monte-negrói délhorvát városokba viszont hosszú, fárasztó az utazás. Puding próbája az evés - várjuk meg ezt az évet, és a tapasztalatokat.

szaelek hozzászólása
szaelek16451
2008.11.24. 19:13

Sziasztok! Egyetértek a Kásás papa edzői kvalitását firtató hozzászólásokkal. A Vasasban is ugyanezt a szöveget nyomta. Soha 1-1 dicsérő szó (jó, nem a mostani eredményekre gondolok), de amikor nyert a Vasas,nem is rossz játékkal, akkor is mondta a kamerának, hogy "a jó hír, hogy nyertünk," aztán meg mondta, hogy mi a rossz. Ez nagyon demoralizáló lehet, és talán így van ez most a Szegednél is. Meglátjuk. Minden esetre én nem hiszem el azt a szöveget, hogy "nem csinálják meg a játékosok az emberelőnyös figurát", stb. Tipikus másodedző. Igen, tapossa ki a belét a játékosnak, meg minden, de kell mellé egy kontroll. Mint ahogy a válogatottban is van: Kemény Dénes, aki inkább pszichológus és stratéga, és nem hajcsár. A délszlávokkal és görögökkel mehet az ilyen, magyar viszonylatban viszont úgy tűnik, hogy nem működik. 3 a magyar igazság, még van egy esélye. Kíváncsi leszek, melyik csapat lesz az. Üdv!

B-nek hozzászólása
B-nek16450
2008.11.24. 19:02

Szerinted, amit a Recco honlapján írnak, az semleges objektív vélemény? Szerintem meg olyan, mint az olaszok maguk (persze sajnos mi is sokszor ilyenek vagyunk), zakónál mindig a bíró a hibás, győzelemnél sohasem a bíró miatt nyerünk... A horvát TV-ben láttam a meccset, hát ezek tükrében a Benedek Tibinek adok igazat, csakúgy mint általában. A Recco rengeteget hibázott a fontos pillanatokban. Az egész meccsen a Jug vezetett általában 2 góllal, az utolsó negyedben 3 kontra volt a Jug ellen és 2-2 fór mindkét oldalon... Hát ennyi. Hajrá Magyarok!!!

S. Z. P. hozzászólása
2008.11.24. 18:51

Lacla Abszolút egyetértek. Kása apuka ezt csinálta egy éven keresztül a Vasasban. Nem véletlen és egy két erős érdekérvényesítő játékosnak hála, az a Vasas atomjaira hullott. Főképp morálisan. Azt kell, hogy mondjam, Kása apuka inkább a hírnevéből él. Itthon még semmit nem mutatott. Nyert két BL-t. Egy délszláv és egy görög csapattal. Azok épp elég fanatikusok, hogy ne értsenek semmit egy külföldi edző szavaiból. Nekem már akkor is ellenszenves volt ez a viselkedés. És még ott van a fenegyerek, akivel szerintem még ebben az idényben lesz komoly problémája... Lassan a Fradi sanszosabb a négyre, mint a Szeged. Pedig eddig a legkeményebb meccset a Vasas Szegeden játszotta. Ott könnyen ki is kaphattunk volna. Abból az anyagból lehetne egy dobogóra esélyes csapatot csinálni. Kásának nyugisabb lenne csak a Dénes mellett ücsörögni a padon...

Kopeti hozzászólása
Kopeti16448
2008.11.24. 18:45

Egriként én is rettenetesen sajnálom és elnézést kérek Kicsitől az un. ultrák viselkedése és transzparense miatt. Biztosíthatom nagyon kevés ember gondol ilyen módon rá, további sok sikert neki a sportban és magánéletben egyaránt.

lacla hozzászólása
lacla16441
2008.11.24. 16:21

Szeged szerintem könnyen behozhatja ezt a hátrányt. Viszont Kásás edző állandóan azzal magyarázza csapata gyenge szerepléseit, hogy nem a megbeszélteket hajtják végre a játékosok és fegyelmezetlenek, nem elég önbizalommal játszanak. Akkor mire való az edző?! Kásásnak kellene elérnie, hogy betartsák a játékosok a taktikát, ha jó edző akkor el tudja érni. Valószínűleg ezzel a képességével áll a leggyengébben, ez volt a problémája a nagy pár évvel ezelőtti Vasasnál is. Tavaly és tavaly előtt is a döntő összecsapások általában kudarccal végződtek. Meglepetés eredmények nélkül a négybe sem fog bekerülni. Nem állandóan /csak/a játékosok a hibásak...

Rolling hozzászólása
Rolling16438
2008.11.24. 15:37

Jobb lett volna, ha ez a meccs van a Komiban, és az utolsó Egerben. Gyanús lenne, ha a Komiban "leadott" meccsel menne tovább az Eger, míg Egerben simán nyerhetett volna. Tudom, hogy volt jó néhány példa kigolyózásra (pl. nem is régen az Újpest szívta meg), de a Partizan komolyabb csapat az Újpestnél, és ők tuti cirkuszt csinálnának bármilyen gyanú esetén. Szóval kár, hogy Egerben volt az első meccs.

B (régi) hozzászólása
2008.11.24. 14:05

macskakőnek: Az a kotori affér szerintem annak szólt, hogy előtte balhé volt Egerben, és egyes kotori (budvai?) szurkolók a Vasason akartak bosszút állni az egri bunyó miatt. Máig sajnálom, hogy azon a meccsen nem az esethez közeli lelátón ültem, mert akkor még a pészmékeremet is hozzávágtam volna a balkáni háborúkon nevelkedett budvai stábhoz.

B (régi) hozzászólása
2008.11.24. 13:24

A nekem válaszolónak: Az még majd' két hónap (jan. 17.). Addig simán összeállhat az Eger.

macskako hozzászólása
2008.11.24. 12:38

T.B/regi/-nek . Igen jo helyen kapisgalsz . Ez a Jadran liga jo 5let . Kar,hogy nem nekunk jutott eszunkbe ... :(( / Ld. meg : a hokiban pl. ugye az Alba Volan az osztrak ligaban is jatszik . Mig a honi jegkorongbajnoksagban szomszedbol is jatszanak csapatok . / Jelenleg a magyar OB I , kb 4-6 csapatos . VASAS,Eger,domino,Szeged , +ha jo napjuk van FTC es UTE . A ,,nagyoknak " a tobbi meccs,kb . ketkapus edzes ,8 -10 gol kozte ... Minel tobb eles meccs kellene a honi elcsapatoknak,hogy meg jobbak legyenek . Mas kerdes ,hogy a nemzetisegi ,etnikai kulonbsegek miatt hogy venne ki magat egy -egy magyar csapat a Jadran ligaban ??? /Emlekezzunk csak a tavaszi Kotor - VASAS meccs elott tortentekre : a taplo kotoriak megtamadtak a VASAS buszat ,s inzultaltak a VASAS jatekosokat ,legfokebben Nagy Viktort,akinek a az mp3 lejatszojat is lenyulta valami balkani gyoker ... / Ha ez a problema nem lenne,sztem a magyar elkulubok is beszallnanak ebbe a ,,kozep -europai ligaba " . udv !

B(régi)-nek hozzászólása
2008.11.24. 12:06

Egy fontos dolgot kihagytál. Az Egernek nem ártana legalább hazai pályán legyőzni a Partizánt. A tegnapi játékot elnézve nehéz lesz. Itt üzenem az ultráknak, hogy legközelebb maradjanak inkább otthon. Ilyen "segítségre" nincs szüksége az egri vízilabdának. Ő helyettük is elnézést kérek Kicsitől!

B (régi) hozzászólása
2008.11.24. 11:36

Erre a Jadran bajnokságra mindenképpen ki kellene találni valami frappáns választ, mert különben elmennek mellettünk a horvát és montenegrói élcsapatok. Akár úgy is, hogy beszállunk. 16 csapat még kezelhető bajnokságként és ha kivesszük a 2-3 gyengét, akkor bőven marad hely a mieinknek. A Cattaro tipikus semmiből pénzen csinált képződmény, azzal a dél-európai sajátossággal, hogy ahol van pénz a semmiből jó csapatot csinálni, ott a bírók is zsebben vannak. Ettől még a Szeged érhetett volna el jobb eredményt is, ha jobban összpontosítanak. Sajnálom, hogy egyidőben lesz a visszavágó a Vasas-Partizán meccsel, különben lemennék Szegedre buzdítani a hazaiakat az egymillió eurós kiscsapat ellen. A Jug-Recco meccs igazi kuriózuma az lett volna, ha megszólal Kiszelly játékvezető is arról, miért kell ebben a sportágban a hazai csapatnak fújni. A két magyar csapat Euroliga csoportjában semmi nem dőlt még el. A sorsdöntő szerintem a Vasas belgrádi vendégjátéka lesz, feltéve, hogy itthon sikerül legyőzni a szerbeket a kövekező fordulóban. Ha idegenben sikerülne pontot szereznie a Vassasnak, akkor az utolsó fordulót akár le is adhatná az Egernek. Ehhez persze az is kell, hogy az Eger három hét múlva nyerjen Marseilleben, ami a franciák játékerejét látva már nem is tűnik annyira bonyolultnak. Itt tenném hozzá gyorsan, hogy tavalyhoz képest a Mseille jelentősen gyengült, elvesztették M. Janovicsot és egy amerikai játékost is, úgyhogy szerintem nem kell tartani tőlük.

miamanó hozzászólása
2008.11.24. 11:26

Bravó Kicsi, ez csattanós válasz volt. Két gól, két 5 m-es és két vagy három kiállítás kiharcolása. Egyébként a "transzparensezőknek" üzenem, hogy Kicsi a meccs végén nem jött oda hozzánk ünnepeletetni magát, nyilván az egri közönség iránti tiszteletből. De ezt a lepedő lógatók nagy része nem láthatta, mert akkor már a kijáratot kereste.

sirpeter hozzászólása
2008.11.24. 11:04

sajnalom ami Kicsivel tortent. kivancsian varom mi lesz mikor a Szonyire mennek :))

szerk hozzászólása
szerk16407
2008.11.24. 10:05

Dolgozunk rajta!

csak a honvéd hozzászólása
2008.11.24. 09:24

Kedves szerkesztők! Szeretnénk látni a honvéd góljait is ! Köszi!

Lukitom hozzászólása
Lukitom16405
2008.11.24. 08:29

Gratulálok a Vasasnak. Nagyon sajnálom, hogy az Eger szurkolók egy része ennyire bunkó, remélem ezeket az embereket valahogy ki lehet majd szűrni és kitiltani az uszodából. Tegnap a jobb csapat nyert, az Eger még nem érett össze, de én bizakodó vagyok hosszabb távon. Hajrá Eger!

... hozzászólása
...16404
2008.11.24. 02:14

nem értem Kicsi felé ezt a transzparenst. nem egri 4 évet játszott ott, de pesti nevelés, biztos meg voltak az okok, amiért eljött

- hozzászólása
-16402
2008.11.24. 00:47

Szeged... meg sem lepodok... fontos, hogy jot kirandultak... meg hogy megerdemlik. tisztelet a kivetelnek.

macskako  hozzászólása
2008.11.23. 23:35

Hajra Vasas !! Szep ,es igen fontos gyozelem volt !! Kosz,skacok !

t hozzászólása
t16394
2008.11.23. 21:11

Szép volt Honvéd!