FACEBOOK

Ismét Budapestre figyel a vízilabda-világ

Ismét Budapestre figyel a vízilabda-világ
hozzászólás, 2008.11.06.

Immár hatodik éve, hogy Budapesten, a Honvéd szervezésében készítik el a az Európai vízilabdatornák főtáblájának sorsolását. Az idei rendezvény köré kis pólóünnepet szervez a házigazda, s a programot csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették Budapesten. Szombaton a Kőérben rendezik meg a magyar női Szuper Kupa döntőt, majd a Honvéd férfi csapata a Kiss Gergelyt és Steinmetz Ádámot is felvonultató montenegrói Kotorral játszik gálamérkőzést. A sorsolás vasárnap 12 órakor lesz a Margitszigeten, s a fejleményeket a vlv-n élőben lehet majd nyomon követni.

Diapolo



A 2003-as "próbaév" után az akkoriban aktuálisan sokszoros magyar bajnok öt évre pályázta meg a sorsolás házigazdájának tisztét. Ez a ciklus most lejár, és bár döntés egyelőre nincs, az európai szövetség valószínűleg Horvátországnak ítéli majd a következő évekre szólóan ezt a szerepet.

Szakadáti László, a LEN igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szövetség vezérkara igyekszik áttörést elérni a sportág népszerűségében, noha tudják, hogy a labdarúgással nem lehet felvenni a versenyt. Nagy eredményként értekelte, hogy - mint azt hivatalosan vasárnap, a sorsoláshoz tartozó ceremónián jelenti majd be - sikerült megállapodni az Eurosporttal: az egész kontinenesen népszerű sportcsatorna a jövőben minden Euroliga-forduló után több mint 20 perces összefoglalót sugároz a meccsekről.

Ami a hétvége programját illeti, szombaton 17.00 órakor lesz a női Szuper Kupa döntő, a Honvéd a Dunaújvárossal játszik. 19.00 órakor kezdődik a Honvéd-Kotor férfimeccs. Mindkét találkozó egyenes adásban lesz nyomon követhető a Sport2 televízió műsora szerint.

Érdekesség, hogy a helyszínre kilátogató nézők (nem emelt díjas) sms-sel, "kártyafüggetlen módon" szavazhatnak a csapatok legjobbjára, a beérkező voksokat a meccs végére egy szoftver összesíti.

A két meccsre érvényes belépő ára 1500 forint, diákok és nyugdíjasok számára 800 forint.

Vasárnap a Margitszigeten, az európai pólós élet vezető képviselőinek jelenlétében alakítják ki az Euroliga és a LEN Kupa további menetrendjét.

Az Euroligában négy négyes csoportot sorsolnak ki, itt a Vasas és az Eger várja érdeklődéssel ellenfeleit. A "kalapok" tartalmát a vlv a LEN római központjában szerzett információk alapján már korábban közölte.

A csoporton belül mindenki játszik mindenkivel, s a végső sorrend alapján elöl álló két csapat jut be a legjobb nyolc közé, ahol aztán már (újabb sorsolás után) páros mérkőzésen dől el a Final Fourba kerülés.

A LEN Kupában már most egyenes kieséses rendszerben zajlanak majd a küzdelmek, itt is két magyar csapat érdekelt: az Euroligától búcsút venni kényszerült Honvéd mellett a selejtezős szakaszt túlélt Szeged.

Mint korábban közöltük, a két magyar csapat lehetséges ellenfelei az alábbiak.

Honvéd: Nagyvárad (romániai), SZEGED, St. Andreu (spanyol), Beograd WPC (szerb), Vouliagmeni (görög), Mornar Split (horvát), Rijeka (horvát)

Szeged: Cattaro (montenegrói), HONVÉD, Sintez Kazany (orosz), Panioniosz (görög), Vojvodina (szerb), Posillipo (olasz), Dinamo Moszkva (orosz)

A sorsolásról a vlv folyamatosan frissített élő tudósításban számol be.

2 régi hozzászólás

topi hozzászólása
topi16038
2008.11.07. 11:13

szeged a cattarot kapja es tovabb jut, honved meg a san andreu t es bosszubol elverik

Én hozzászólása
Én16036
2008.11.06. 22:23

Nekem is az az érzésem, mint Baksa Lacinak, hogy a Szeged eros ellenfelet fog kapni, ne adj Isten a Honvédot... a két csapat kozul a Honvédot tartom amugy erosebbnek valamivel... oket a dontobe várom minimálisan...