FACEBOOK

Amerikából jöttem, mesterségem címere: Kemény Dénes

Amerikából jöttem, mesterségem címere: Kemény Dénes
hozzászólás, 2008.10.29.

ENGLISH VERSION // A szövetségi kapitány még a magának haladékként megszabott időt tölti, egyelőre nem gondolkodik a "folytatás vagy nem folytatás" kérdésén. Az Egyesült Államokban tett rövid látogatása után arról kérdeztük, mit keresett a tengerentúlon?

Diapolo

- Az út a pihenés része volt, s igazából a fiamat, Kristófot látogattam meg, aki most négy hónapig kint tanul és vízilabdázik is.

- Hogy érzi magát?


- Nagyon jól. Meglepő, hogy a tanulás nagyon jól megy neki - ez itthon 
nem így volt. Angolul is egyre jobban beszél, ez részben annak köszönhető, hogy egy amerikai családnál lakik. A gimnáziumban azt mondták, nincs vele probléma, szeretik, s szeretnék, ha a tervezettnél tovább maradna.


- Ebben nyilván a vízilabdatudása is szerepet játszik.


- Tény, hogy januárban indul a gimnáziumok állami vízilabda-bajnoksága
. Nagy esélyt látnak a győzelemre vele, ami nagy szó, hiszen Kristóf ugyan már itthon jó játékos volt, de csak egyike az ügyes '90-eseknek, a korosztályából sokan jobbak nála. Ehhez képest kint erősen számítanak rá, úgyhogy hamarosan dönteni kell.

 

- Nyilván számodra sem egyszerű, hogy mit tanácsolj neki.


- Úgy gondolom, hogy az lenne a helyesebb, ha idehaza befejezné a 
harmadikat, majd leérettségizne, tehát másfél évre hazajönne. Atán a kint szerzett tapasztalatokat hasznosítva, meg az ajánlások alapján, amiket a mostani teljesítménye alapján kap majd, az érettségi után menne ki esetleg ösztöndíjjal, vízilabdásként. Még abban a korban van, amikor a szülőktől eltávolodni egy földrésznyire nem ideális, ez a kor azért sok veszélyt is hordoz magában, s telefonon, interneten nevelni nem olyan, mint élőben.


- Ha jól emlékszem, amikor legutóbb hosszabbítottál a magyar 
szövetséggel, előtte éppen Amerikából kaptál vonzó ajánlatot. Most az olimpiai döntőben győztük le őket - nem környékeztek meg kint?


- Az én döntésem nem a beérkező ajánlatok mennyiségén, minőségén
múlik, ha nem fogok érezni magamban kellő tüzet, akkor sem vállalom a folytatást, ha soha többé nem edzősködöm. Tehát az első kérdést azt magamban kell tisztázzam, minden egyéb azután jön.

A vízilabda azért szerepelt a programomban, ugyanis Boca Ratontól (itt tanul Kristóf) húsz percnyi kocsiútra van Fort Lauderdale és az International Swimming Hall of Fame. Ez a hírességek csarnoka nem csak úszóké, hanem vízilabdázóké is. Az igazgatója, Bruce Wigo régi ismerősöm, s amikor megtudta, hogy a környéken vagyok, kérte, hogy látogassak el az intézményébe.


- Voltál már ott korábban?


- Nem, most láttam először és nagyon érdekes volt. Fotók, plakátok 
mellett úszó és vízilabda-relikviák vannak kiállítva, természetesen nem ritka a magyar vonatkozás. Bruce kérte, hogy lepjem meg őket egy emléktárggyal az olimpiáról, amit szívesen kiállítanának, így aztán vittem aláírt zászlót, labdát, csapatképet neki. És ezek most majd felkerülnek a falra.

- Úgy tudom, hogy a hagyományos kiállítás mellett ez a hely arról is híres, hogy időről időre beiktatnak új jelölteket a sportág halhatatlanjai közé.


- Igen. A halhatatlanok közé tartozik a sok úszónagyság, például Mark Spitz mellett többek között Estiarte, Gyarmati Dezső 
és Faragó Tamás. Láttam az idei beiktatási listát, egy pólós van a jelöltek között, Gianni Lonzi, aki '60-ban nyert játékosként olimpiát, és '78-ban edzőként vb-aranyat. Mind a kettő elég régen történt. Egyébként edzők esetében minimum huszonöt évnek kell eltelnie a

pályafutás kezdetétől a beiktatásig.


- Te mikor kezdted az edzősködést?


- Ezt Bruce is megkérdezte. Még Comóban, gyerekekkel, 1986-ban.


- Hát akkor három évet kell még várnod. Köszönöm a beszélgetést és 
további jó felkészülést kívánok a döntésre!

24 régi hozzászólás

szerk hozzászólása
szerk16169
2008.11.14. 08:57

Nem tudtam, hogy ilyen érdeklődés van..., már vissza is tettem. Így persze mások majd a Dani-Dumi-interjút fogják hiányolni, hiszen ha egy új anyag a címlapra kerül, egyet le kell venni... Egyébként a cikk csak a címlapról került le, a hírekben továbbra is ott volt, és ugye nem kell majd az idők végezetéig címlapon tartanunk ahhoz, hogy ne legyünk manipulációval vádolhatók... :-)

András hozzászólása
András16167
2008.11.14. 07:32

Elnézést,hogy nem erre a cíkre válaszolok.Miért vette le a vb pályázatról szóló cikket a VLV ??? Lehet,hogy Alex hozzászólása nem tettszik Gyárfásnak!" A foci EB is azért veszítettük el mert csak ígéretek voltak a pályázatban! Olimpia utánra ígérték a Komjádi sportuszoda felújítását! Ez is ígéret marad!!?? Az elektromos uszoda helyére tervezett uszoda komplexumot rossz helyre akarják felépíteni, kicsi a hely a Duna bármikor áradhat, talajvíz is magas, a zöldmozgalom is hátráltatni fogja az építkezést, a helyszín megközelítése is rossz!!! Legyen inkább a Kisstadion helyén felépítve! A szigetre is ígérték a fedett uszodát. Nem lett belőle semmi, normális lelátót sem építettek! 2013-as VB DUBAI fogja kapni,mert ott van pénz!" Ezek voltak a hozzászólásában. Remélem nem fogják letörőlni a hozzászólásomat!

Béci hozzászólása
Béci16014
2008.11.05. 15:56

Sziasztok! Ezen az egészen kár rágódni. Aki egy kicsit is használja az eszét,bármiféle hozzáértés nélkül is,az tudja,hogy sztárokat összekovácsolni és csapattá formálni a legnehezebb dolog a világon. Egy Kásás vagy Benedek vagy Bíros,vagy sorolhatnám még szintű játékost úgy egy CSAPATBAN játszatni,hogy egymásért,egy országért és saját magukért kitegyék a belüket, ezeket a mindent elért sportolókat tűzben tartani,ez világklasszis dolog.Azt se felejtsük el,hogy ha a klubból bekerülnek a keretbe,szinte légióskiképzést kapnak ezek a fiúk,amig elekzdődik egy világverseny.Ehhez igenis hatalmas szakmai tudás kell,hogy megfelelő edzésmunkát végezzenek még a legnagyobb sztárok is. Végre valami,amiben tőlünk tanulhat a világ. B (régi) nézz meg más sportot,akár a futballt. A tavalyi Barcelona,tele zseniális focistával,csapatként ZÉRÓ. Örüljünk neki,hogy ennyit adott nekünk Kemény Dénes és az őáltala menedzselt csapat. Sajnos épp elég baj,ha egy ilyen kvalitású ember máshol kezdene dolgozni,de ha így dönt,azt is meg lehet érteni. Olyan tipikusan magyar,hogy minden jóban látunk valami rosszat. Miért kell előre belemagyarázni,hogy fúúú,állásinterjú,miegymás. Az Ő dolga. Örüljünk annak ami van. Én legalább is ezt teszem. Sziasztok. Béla

sophie hozzászólása
sophie15999
2008.11.04. 19:48

Tisztelettel szeretném kérni a 'kedves' hurrogókat és/vagy sárga irigységtől nem látókat, hogy alapítsanak már maguknak egy ellen-drukker weblapot, és ott nyugodtan feledkezzenek bele a mocskolódásba, de itt nem kíváncsi rájuk senki. Ha nem tűnt volna fel, ez egy rajongói hely, és ha kritikát fogalmazol is meg, talán a lehető leg udvariasabban, legfinomabban (alázattal!!! - amire Kemény Dénes is tanít) kellene megtenned. Tényleg jó lenne, ha elhúznátok innen. Én előre is köszönöm ha megteszitek! Sophie

Ákos hozzászólása
Ákos15958
2008.11.02. 11:48

Öröm volt olvasni, hogy B (regi) intrikáit senki nem szopja be, ergo: itt sokkal értelmesebbek a hozzászólók, mint a legtöbb netes fórumon Apám, te finoman fogalmazva csúszómászó vagy, és szakmaiságnak álcázod a frusztrációid miatti keserűségedből származó gonoszságodat. Az uszoda nem olyan terep, ahol a családi hagyomány egyenlő a kontraszelekcióval, Görbe Nóra nem egyenlő a Szívós dinasztiával. Itt mindenkinek teljesíteni kell!!!! És az, hogy "aranyból könnyű volt építkezni"? Emlékszel pl. arra, hogy az EB után, mit változtatott Dénes a kereten? És hogy ezután ki hozta az elődöntőt? - 10.000.000 ilyen jó döntés kell 3 olimpiai aranyhoz

régi egri hozzászólása
2008.10.31. 09:51

Semmi gond Kemény D.-vel, minden elismerést megérdemel, sőt. Nagyon nem értek egyet B (régi)-vel, de nekem az olimpia előttől vhogy az az érzésem, Faragó dokinak kell jönnie. Igazából ez vmi megérzésféle, K. Dénes is jól csinálná tovább, de nagyon + kellene gondolnia, mit kockáztatna. Én egyébként töretlenül hiszek a magyar játékosok és edzők zsenialitásában. Hajrá Eger! MAGYAROK!!!

K.Á. hozzászólása
K.Á.15920
2008.10.30. 23:26

Na akkor hadd szóljon hozzá a háztartásbeli anyuka is... Aki persze nyilván nem ért a vizilabdához, de mégis végig nagyon szurkolt a csapatnak. És miért? Azért, mert ennek a csapatnak a munkájából olyan mértékű professzionalizmus, maximalizmus és szakmai igényesség sugárzott, ami nagyon-nagyon ritka a mai magyar valóságban. Az ő sikerük számomra azért volt annyira örömteli, mert végre egy maximálisan pozitív, követésre méltó példát nyújtottak, nem csak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is. Ha így végezné mindenki a saját munkáját, a gyerekneveléstől elkezdve bármit, ha ilyen hivatástudattal, célratörően és szeretettel dolgozna a villanyszerelőtől a tanáron át az eladóig mindenki a saját területén, talán nem itt tartana ez az ország. Ehelyett van kicsinyesség, féltékenység, a tehetség zsigeri gyűlölete, fúrás, acsarkodás, gonoszkodás és az eredmény: a totális kontraszelekció minden területen. Nekem ez a csapat azért olyan kedves, mert országnak-világnak bemutatták, hogy még itt is, ebben a mocsárban is lehet másképp csinálni, csak akarni kell. Ehhez pedig nem az egyéni tehetség a legfontosabb, hanem egymás tisztelete, a közös célért való küzdés és amit nagyon sokszor nagy örömmel hallottam a nyilatkozatokban: alázat. A Kapitány ezeket tanította meg a Fiúknak, és ez tudott a tehetségből ilyen ragyogó eredményt kovácsolni. Nagy tudás ez, érdemes lenne mindannyiunknak tanulni ezt állandóan.

szaelek hozzászólása
szaelek15919
2008.10.30. 20:51

Ha jól elolvassátok B(régi) írását, illetve, ha ő maga is újra elolvassa, amit írt, észrevehetitek, hogy ő maga emeli ki Kemény edzői érdemeit! Azt írja, hogy: "A szerbek az elmúlt 11 évben három (négy?) szövetségi kapitányt nyűttek el a velünk vívott küzdelemben. A keret náluk is nagyjából ugyanúgy egy fix magra épült, mint nálunk. És nyertek olimpiát? Nem. Miért? Mert alapvetően nem az edzőn múlik a siker, hanem a játékosokon. Ha tiéd a legjobb a keret, akkor azzal könnyű Keménykedni." PONT EZ A LÉNYEG!!! És itt mutatkozik meg Kemény Dénes edzői nagysága, hogy ezekből a sztárjátékosokból Ő volt képes CSAPATOT kovácsolni és nyerni 3szor olimpiai aranyat és még mellette számtalan más világ- és Európa verseny aranyát, ezüstjét, bronzát! (A szerbeknek, az amiknak, a horvátoknak, olaszoknak, spanyoloknak mindez nem sikerült, pedig ott is legalább akkora klasszisok játszottak az elmúlt években együtt, mint a magyar csapatban.) Tehát az edző, az edző, az edző! Én egy lyukas garast sem adtam volna az olimpia előtt, hogy megnyerik a harmadikat. Szkeptikus voltam! Most meghajtom fejem Kemény Dénes és a magyar vízilabda válogatott előtt! Minden elismerésem!

Ancsi hozzászólása
Ancsi15915
2008.10.30. 14:56

Látom már egypáran kiosztottátok B(régi)-t. :-) Nem tom ki mennyire ismeri a sztorit (bár elvileg minden vízilabdát kedvelő ember), de anno Dénes elmondta, hogy Fecsó bá egy lépést nem tett azért, hogy a őt válasszák meg szövetségi kapitánnyá. (Asszem valamelyik könyvben van) Ezek a "megvolt a csapat, csak le kellett ülni mellé a kispadra" meg a nagymamám is elvezette volna a csapatot beszólások kezdenek uncsik lenni. Ennyi sztárt csapattá kellett "összegyúrni", amit nem tud bárki megcsinálni. Dénesnek sikerült, nem is akárhogy. Örüljünk neki, hogy annakidején megadták rá az esélyt. Azt meg soha nem fogjuk már megtudni, hogy más edző mit ért volna el a csapattal, de engem a 3 olimpiai arany után nem is nagyon érdekel. Meg nem mindegy hogy miért ment Amerikába. És ha álláslesre? Akkor mi van? Az ő szíve joga eldönteni, hogy mihez fog kezdeni a szerződése lejárta után. Ha marad, akkor nagyon kell neki örülni. Ha meg nem, akkor azt kell elfogadni (bár valahogy nehezemre esik másvalakit elképzelni a válogatott kispadján, azt meg pláne, hogy ő más csapat padján ül). Azért elgondolkodtató az is, hogy az elmúlt 12 év után valaki milyen elgondolásból köt bele a Dénesbe. Hát mire jó ez már megint?

ilayaz hozzászólása
ilayaz15914
2008.10.30. 12:37

B (régi) még szerencse, hogy Te a vizilabdára esküdtél fel, hol tartanánk ma nélküled?! amúgy nem voltak különösebben mélyenszántóak meglátásaid, logikailag okés, csak az alapelgondolás hibázik picit... költői kérdés, de, ha feltennéd a kérdést: jó edző-e kemény dénes? az elmúlt 8 év 21 olimpiai bajnokának, a mellettük dolgozó stábnak, a magyar edzők 95%-nak, a hajós 'citrom' nevű kabinosától faragóig akárkinek a vizilabdára szintén felesküdtek közül, vajon milyen választ kapnál? igazából akár úgy is lehetne, úgy is beleillene a képbe a sztori, ahogy Te gondolod, csak az van, hogy nincs úgy :)

vivi hozzászólása
vivi15913
2008.10.30. 11:56

B (régi) ez a copfos tinilány nekem szólt?:O kösz akkor,nem vok az... + sztem egyáltalán nem elég egy erős keret,össze is kell őket tartani,és ezt csinálta Kemény Dénes.lehet,h a nagymamád is el tudta volna irányítani a csapatot,de sztem akkor nem lenne 3 olimpiai aranyérem.

brasil82 hozzászólása
2008.10.30. 10:51

B (régi)-nek: Akkor a te álláspontod szerint Gyarmati Dezső bácsi is elmehet a francba, hisz a Faragó, ifj.Szivós, Csapó, Kenéz, Sudár, Gerendás, Horkai, Molnár, Sárosi féle csapattal nem volt nagy kunszt Olimpiát, VB-t, EB-t és Világkupát nyerni? Összességében szégyelhetnéd magad! Miért baj az, ha az egyszerű szurkoló istenít egy olyan embert, aki rászolgált erre? És ha figyelted volna Kemény Dénes nyilatkozatait, ő nem egyszer elmondta, hogy lehet, hogy mással is elérte volna ezeket az eredményeket a csapat (sőt, lehet, hogy még több aranyat is nyertek volna vele), de ennek az ellenpróbája sosem derül ki! Én nem tartom magam elvakult Kemény fan-nak, de csak Faragó Tamást tudom idézni: "Épeszű ember nem kívánhat mást, minthogy Kemény Dénes folytassa munkáját!"

B (régi) hozzászólása
2008.10.30. 10:13

Tipikus amatőr hozzáállás köszön vissza a kommentekben itt is: aki nyert három olimpiát, annak minden megbocsátható. Még a hibái is. Gyorsan hozzátenném, hogy ilyen játékoskerettel kb. féltucat hazai edző elérhette volna ugyanezeket a nagy sikereket, de mivel Denibá neve Keménnyel kezdődik, és a nagy generációt junior szinten összeütő Fecsóbá neve szintén, érthető, hogy miért Denibá lett anno a kapitány. Ez nem von le semmit az érdemeiből, csak látni kellene azt, amit nagyon kevesen látnak vagy akarnak látni, hogy a Kásás-féle generációt kis túlzással a nagymamám is felvezette volna a világ csúcsára. Hiszen már megvolt a csapat, csak le kellett ülni mellé a kispadra. Denibá edzői nagyságát a most következő időszak fogja meghatározni. Vajon tud-e másból is várat építeni, mint aranyból. A jelenlegi amerikai kapitány feladta neki a leckét, hiszen tisztességes vízilabdaipari szakmunkásokat vezetett fel az olimpiai dobogóra. Elérte azt, ami még Rudicsnak sem sikerült. Denibá és a keze alatt felgyülemlett kivételes tehetség viszonyának helyes megítésléshez még egy adalék. A szerbek az elmúlt 11 évben három (négy?) szövetségi kapitányt nyűttek el a velünk vívott küzdelemben. A keret náluk is nagyjából ugyanúgy egy fix magra épült, mint nálunk. És nyertek olimpiát? Nem. Miért? Mert alapvetően nem az edzőn múlik a siker, hanem a játékosokon. Ha tiéd a legjobb a keret, akkor azzal könnyű Keménykedni. Tudom, hogy ezek túlságosan mélyenszántó gondolatok azok számára, akik nem a magyar vízilabdára "esküdtek fel", hanem Denibá istenítésére. Különösen, ha copfos tinilány vagy kedves háztartásbeli anyuka az illető. A többieknek azért elgondolkodásra ajánlanám a fentebb leírtakat, hátha jönn vissza más meglátás is, mint az, hogy csakazértisdenibáazisten.

vivi hozzászólása
vivi15909
2008.10.30. 00:37

én sem értem,mit kell azzal foglalkozni,h most elment meglátogatni a fiát Amerikába..na bumm.ha meg elment "álláslesre"ahogy a "kedves " Sándor fogalmazott,na akkor mi van? nem megérdemelné?nyert nekünk 3olimpiát egymás után..történelmet írt,erre egyesek itt izélnek 1 régi képen+h miért ment Amcsiba....áh, ez elég szánalmas én akkoris szeretni fogom,ha elmegy:)

R hozzászólása
R15908
2008.10.29. 23:37

t: szerintem a VLV kivétel nélkül mindig jelzi, ha más forrást használ, így nyilván ők az elkövetők.

Ravub hozzászólása
Ravub15906
2008.10.29. 21:38

Sándor: Egy béna fotó alapján nem lenne szabad embereket megítélni. Sosem találkoztál Kristóffal, így nem tudhatod, milyen alázatosan tud dolgozni... Csaszival értek egyet. Kellett a távolság a pihenéshez is és baromira nem könnyű ilyen döntést meghozni. Megdolgozott érte, hogy ilyen kivételes döntést kelljen meghoznia! :)

pff hozzászólása
pff15905
2008.10.29. 21:24

ne foglalkozzatok már ezzel kérlek, oda megy ahova szeretne és még ő sem tudja , hogy mi lesz. nyert 3 olimpiát, tegyük össze a 2 kezünket és örüljünk ha folytatja, ha nem megértjük. De ezt még ő sem tudja szóval ne kombináljunk

t hozzászólása
t15904
2008.10.29. 21:13

Jó az interjú, de ki készítette?

t hozzászólása
t15903
2008.10.29. 21:12

Én is imádom Kemény Dénest! Ő az egyetlen edző ma Magyarországon akiben maximálisan megbízom. Ha elmegy is megértem, ha marad is értem. Ő egy zseni.

kata hozzászólása
kata15901
2008.10.29. 20:00

Gy.: nem voltál indulatos. Én pl. egyetértek veled teljes mértékben. A cikkről meg annyit: imádom Kemény Dénest!!

Csaszi hozzászólása
Csaszi15900
2008.10.29. 18:35

Szerintem pedig nagyon is belefér, hogy az elmúlt időszak szülői restanciáiból törleszt, de ez az út, meg a távolság, a környezetváltás hozzájárulhat ahhoz is, hogy távolabbról és tisztábban tekinthessen az eldöntendő kérdésekre. Hálátlan helyzetben van, Mt.Everest csak egy van és ő már 3x is felért oda, próbálkozzon 4.-re vagy inkább egy kisebb csúcshoz keressen új csapatot, vagy az egész 'hegymászást' hagyja a fenébe, de persze az elvonási tüneteket se könnyű leküzdeni.

Gy. hozzászólása
Gy.15899
2008.10.29. 17:45

B(régi)-nek: Jól fogalmaztál, valóban negatív vagy ma. Nehéz elhinni, hogy a fiát akarja/akarta meglátogatni? Ha mégis "álláslesre" ment, akkor is teljesen meg tudom érteni,bár nagyon sajnálnám, ha külföldön edzősködne. Gondolom javadalmazást addig kap, amíg szerződése van. Nem hinném, hogy annyira jól megfizették volna eddig, hogy, soha többet ne kelljen dolgoznia, ennyire nem szokták megbecsülni azokat (legalábbis Magyarországon) akik annyit tettek a sporttért, mint pl. Kemény Dénes. Bocs, ha túl indulatos voltam.

B (régi) hozzászólása
2008.10.29. 17:07

Bevallom, ma elég negatív vagyok, a cikket se olvastam el, meg nem is vagyok egy megszállott Kemény-fanatikus, de szerintem álláslesre ruccant át az Államokba Denibá. Lefogadom, a következő útja Ausztráliába fog vezetni. Az olimpia előtt az auszikat jósoltam volna befutónak, de most már inkább a jenkiknek áll a zászló. Nálam.

Sándor hozzászólása
Sándor15894
2008.10.29. 12:35

Még az ezredforduló előtt láttam a Sztár sportban képet a Kemény srácokról.Anyjuk öltöztette pöttöm gyerkőcök voltak,de mostanra már kajálja Kristóf a Rambó-pástétomot.Ugyanis egy képregényszerű buborékba bele lehetne írni hogy mit gondolhat ezzel a nézéssel:"Valami gond van haver?!Ő az apám, lezúzunk bárkit!!Mi vagyunk a királyok!!"Emellett Dénes nem azt az Athéni zászlót vitte el amit véletlenül fordítva írtak alá?