FACEBOOK

Kacskaringós úton, strandpapucsban a cél felé - beszélgetés Gergely Istvánnal

Kacskaringós úton, strandpapucsban a cél felé - beszélgetés Gergely Istvánnal
hozzászólás, 2008.10.28.

Gergely István számára igazi hullámvasút volt ez az év: bekerült, kikerült, majd újra bekerült a válogatott keretbe. Aztán a pekingi tornán nyújtott teljesítménye korábbi kritikusait is elnémította, fontos szerepe volt az aranyérem kivívásában, a „turistázás” azóta meg is szűnt. Pedig egy „turistaúttal” még tartozik: fogadalma szerint legyalogol a Budaörsi hegytetőtől a Tescóig - strandpapucsban és fürdőköpenyben. Hja, kérem, ez is az olimpiai aranyérem ára…

Diapolo

- Kezdjük is azzal: milyen most a Honvédban játszani? A korábbi években nem szoktatok hozzá, hogy bármely meccsen az ellenfélnek adnak nagyobb sanszot.

Tény, hogy néhány játékosra nagyobb felelősség hárul, viszont annak számára, aki elbírja ezt a felelősséget, nagyobb öröm is. Nem könnyű a feladata sem az olimpiai bajnokoknak, sem azoknak az aspiránsoknak, akik a válogatottba szeretnének bekerülni. Megmondom őszintén, én személy szerint élvezem a helyzetet. Sokkal több dolgom van, fel tudom mérni a képességeimet erős ellenfelekkel szemben is. Vannak hibák, finomításra szoruló dolgok, de a most történt változások hosszú távon semmiképpen nem lesznek a csapat kárára, sőt… Az elmúlt évek Vasasa jó példa lehet számunkra, igazából sok válogatottjuk nem volt, de mégis olyan csapatnak bizonyultak, amelyet nagyon nehéz volt megverni bárkinek - ha ez sikerült egyáltalán. Próbálunk tanulni az ilyen példákból és egyáltalán nem vagyunk elkeseredve, hogy sok új fiatallal kell csapatot építeni.



- Milyen lesz a testvéreddel egy csapatban játszani?

- Nagyon jó. Már várom, nagyon örülök neki, hogy egy csapatban szerepelünk majd, úgy érzem, hogy a csapat hasznára is fog válni Misi. Sajnos a sérülése miatt még nem játszhatott, de bízom benne, hogy minél hamarabb felépül és ugyanolyan formában lesz, mint eddig. Neki is nagy kihívás lesz ez az év.

- Ő milyen poszton játszik?

- Csatár, átlövő.

- Játszottatok már egy csapatban?

- Igen, de már nagyon-nagyon régen. Nyolc-tíz éve, még a kezdetek kezdetén.

- Ő még szlovák állampolgár?

- Igen.

- Vár tőled segítséget az új környezetbe való beilleszkedéshez?

- Természetesen vár, és nem is kérdés, hogy bármiben maximálisan segítek neki. De a játékban csapattársakként leszünk egymás segítségére, nem mint testvérek.

- Akkor térjünk rá Pekingre. Hírlik, hogy Athénban és az azt megelőző világversenyeken is történtek őrültségek a csapat háza táján – radiátorsétáltatás, eljátszott gyilkosság a hotel folyosóján -, az idei olimpiai pedig „nyugalmasabbnak” bizonyult. Miért?

- Most elég komoly volt az egész verseny. Többen meg is jegyezték rosszallóan, hogy milyen beképzeltek vagyunk, nem megyünk le a többiekkel beszélgetni. Azt hitték, valami bajunk van a világgal. Ez természetesen nem így volt. Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzéseink lesznek, nagyon sok energiát emésztenek majd fel. Azért mentünk ki, hogy nyerjünk, és csak erre koncentráltunk. Nem volt kiemelkedő „hülyeség”, amit ezen az olimpián „elkövettünk”. Ez a három hét teljes koncentrációban és odafigyelésben telt.



- Athénhoz képest nagyobb nyomás nehezedett rátok. Mekkora volt a tét?

- Volt egy kis nyomás, hogy kevesebb az érem, különösen az aranyérem ezen az olimpián. A miénk volt az utolsó mérkőzés, az utolsó lehetőség, hogy még egy arany legyen. És ami nem mellékes, hogy ez a harmadik elsőségünk zsinórban. De érdekes, itthon valahogy sokkal nagyobbnak tűnik ez a tett, sokkal nagyobb az értéke. Kint azért elsősorban a következő meccsel foglalkoztunk. Mérkőzés, pihenés, edzés, mérkőzés. Ebből álltak a napok.

- Azt már tudjuk, hogy milyen volt a magyar csapat a medencén kívül. De milyen volt a nagy rivális szerb csapat?

- Nagyon furcsák… Csak és kizárólag egymással volt problémájuk, amit viszont nem tudtak rendezni. Gondolom, voltak nézeteltéréseik a játék menetét, taktikai részét illetően is. Aztán ez nagyon kiütközött, látványosan megnyilvánult. Egy csapatban, akármilyen jó játékosok játszanak benne, ha van egy kicsi széthúzás, biztos, hogy nem fognak nyerni.

- Aranyérmet ugyan nem nyertek, de számomra meglepő módon övék lett a harmadik hely.

- Igen, mert a bronzmérkőzésre valószínűleg kiestek azok az emberek, akik demoralizálóak lehettek a kollektíva szempontjából. Szerintem emiatt tudtak az utolsó mérkőzésükön győzni.

- Térjünk át a vízben történt dolgokra. Belülről nézve mi volt a különbség az elődöntő és a döntő között, amikor Szécsi Zolival mind önmagatok, mind egymás ellentétei voltatok?

- Van egy fontos dolog, amit már sokan mondtak: egy betegség, ami folyamatosan ért el mindenkit, szerencsére nem ugyanazon a napon. Szecska nem érezte jól magát a montenegróiak elleni meccs napján. Én akkor még jól voltam, aztán a döntőre lettem egyre rosszabbul. Ez az egyik, ami számított. A másik nagyon fontos dolog, hogy nekem régóta nagyon fekszik a délszláv vízilabda. Szeretek ellenük játszani. Valahogy jobban érzem a lövéseiket.



- Szécsi Zoli szerint csereként könnyebb beállni a kapuba, mint kezdeni. Osztod ezt a véleményt?

- Miután világéletemben elsőszámú kapus voltam, mind korábban a szlovák válogatottban, mind a klubcsapataimban, nem tudok határozott igennel válaszolni. Persze a másodkapusi poszttal járó feladatok sem ismeretlenek a számomra, hiszen 2004-ben is csereként számított rám a kapitány, ám míg akkor csupán „tettem a dolgom”, Pekingre már tudatosan, tudatosabban készültem. Részben sportpszichológus segítségével. Sajnos azonban Magyarországon gyerekcipőben jár ez a tudományág, és a sportolók részéről sincs meg erre a kellő igény. Pedig, a másodkapusok esetében különösen szükség van rá, nem minden a fizikai felkészültség, rengeteg dolog fejben dől el.



- Volt fogadalmad az olimpia előtt?

Igen, és ennek érdekes története van. Kővári Tamás barátom elkezdett rólam forgatni egy videót az [origo] számára, amikor a kecskeméti Volvo Kupán újra válogatott lettem. Rövid filmek voltak ezek, különböző periódusokban. Megmutatták, ahogy motorozom, edzem, élem a hétköznapjaimat, riportot készítettek, amikor az EB-re utazó csapatba nem kerültem be, majd amikor mégis utazhattam az olimpiára. Éppen nem voltam csapattag, amikor szóba került ez a fogadalom. Felvetődött, mit tennék, ha mégis kikerülnék az olimpiára és megnyernénk az aranyat. Van egy telkem fent Budaörsön, a hegyen, vagy 15 kilométerre az autópálya melletti Tescótól, Azt találtam mondani, hogy odáig lesétálok kacskaringós úton, át a hegyen, méghozzá köpenyben, fürdőnadrágban, papucsban, tehát abban a szerelésben, amiben a legtöbbet a válogatottban vagyok.

- Gondolom, már teljesítetted azóta. Kár, hogy lemaradtunk róla…

Nem, egyelőre halasztást szenved a dolog, mert természetesen ezt is videóra vennék, de egyelőre nem sikerült egyeztetni az időpontot. Teljesíteni fogom, amit megfogadtam.


- Miben változtál az elmúlt négy évben?

- Úgy érzem, megkomolyodtam. Persze a vicceket ugyanúgy értem, mint eddig, nem ilyen komolyodásról van szó. Inkább úgy mondanám, hogy sokkal céltudatosabb lettem. Tudom, hogy mit szeretnék, mit nem szeretnék. Különbséget tudok tenni jó és rossz dolgok között, legalábbis azt hiszem. Nagyjából ennyi. És persze a dologhoz hozzá tartozik, hogy nem csak ebben a négy évben, nem is a korábbi négy esztendőben, hanem már Szlovákiában megdolgoztam a most elért sikerekért. Kevesen tudják, hogy már 17 éves koromban elsőszámú kapus voltam Szlovákiában. Lehet, hogy kevesebb mérkőzést játszottam, mintha magyar válogatott lettem volna, de annyival nem kevesebbet, hogy azt mondhatnám, pihentem a nyarakon. Minden nyaram foglalt volt, csak az volt a bökkenő, hogy nem volt eredmény. Ugyanennyit dolgoztam a nulláért, a semmiért. Kimentem Sydney-be a szlovák válogatottal 2000-ben és majdnem elsírtam magam: nem hittem el, hogy erről szól egy olimpia! Nem azt a hozzáállást tapasztaltam a társaimtól, amire számítottam. És érdekes, most már tudom, hogy igazam volt, mert Athén és Peking bebizonyította, csak azzal a hozzáállással lehet eredményt elérni, amit én elvártam mindenkitől - saját magamtól is. Csak így lehet csinálni. És valahogy úgy alakult az életem, annyira akartam olyan csapatba kerülni, amely hasonló gondolkodású, filozófiájú, mint ahogy én gondolkodom a versenysportról, hogy végül sikerült. Nagyon kacskaringós úton, de bekerültem a magyar válogatottba.

Nem tartom nyilván naprakészen a magyar válogatottságaim számát, de szerintem még ötven alatt vagyok, amihez persze azt is figyelembe kell venni, hogy kapusposzton nagyon ritka a csere, általában egy ember védi végig a meccset. Hallottam már, hogy világrekorder vagyok az eredményességet tekintve – ilyen kevés mérkőzésszámmal ennyi fényes érem… Csakhogy én már előtte rengeteg mérkőzést játszottam – akkor a semmiért. Volt úgy, hogy nekünk kellett kifizetni az edzőtáborozás költségét és mondanom sem kell, nem kerestünk annyit, mint most. Én azt mondom, hogy véletlenek nincsenek. Ott kint, már akkor megkínlódtam a magyar válogatottban elért sikerekért is.

- Egyetlen szóval le lehet írni a pekingi olimpián szereplő magyar csapatot?

- Ez nehéz feladat. Egy szóval nem lehet. Illetve ha mégis, ez az egy szó szerintem mindenképpen a nagybetűs „CSAPAT” szó, de ez is nagy közhely már. És szintén elcsépelt, mégis igaz a mi esetünkben a „Mindenki egyért, egy mindenkiért” mondás.

- Egy kicsit durvább dolog: doppingolásról mennyire beszélhetünk a vízilabdában?

- Megmondom őszintén, amióta az eszemet tudom, és amióta a vízilabdáról egyáltalán hallottam, nem tudok ilyen esetről. Gyanúsítgatások természetesen voltak, de mint kiderült, olyan szerekről volt szó, amiket nem doppingként használtak, csak éppen minimális mennyiségben tiltott anyagokat tartalmaztak. Ezek nagy része ma már rajta sincs a tiltólistán. A vízilabda nem olyan sport, amiben akkora pénz forogna, hogy megérje többeknek doppingolni. Meg aztán egyetlen pozitív minta elég az egész csapat kizárásához és eredményének annullálásához. És mint tudjuk, egy ember különben sem elég egy mérkőzés megnyeréséhez.


vlv-videó


- Ha rajtad múlik, ott leszel négy év múlva Londonban?

- Ha rajtam múlik, igen. Most ezt mondom. Nagyon elszánt vagyok. Szeretnék még pár évig játszani. Ez a pár év Londonig pontosan belefér. De ez a dolog függ a majdani fizikai és mentális teljesítményemtől, és persze a konkurenciától is. Már most rengeteg jó kapus van Magyarországon. Nem lesz egyszerű bekerülni újra az olimpiai csapatba. De ez még nagyon messze van. Addig évről évre tervezek.

- Köszönöm szépen a beszélgetést!

Nonesz
Címkék:
Gergely István

9 régi hozzászólás

lili hozzászólása
lili17525
2008.12.25. 14:52

Azért a turista jelző még mindig jogos, mivel a sorsdöntő meccset nem tudta végig játszani. Azis érdekes, hogy mióta is tudta,hogy utazik az olimpiára? Nem stimmelnek a nyilatkozatok. Az igazi sport ember miért hagya el a hazáját és annak válogatotját?

szbarat hozzászólása
szbarat15955
2008.11.02. 09:07

Továbbra is csak egy "turista maradsz..." Bajnoki meccseken,miattad ki a Honvéd,mert folyamatosan kapod a meccsenkénti 10-12 gólt...

:) hozzászólása
:)15953
2008.11.01. 21:28

Nagyon szeretünk Felvidéken ...

Spartak hozzászólása
Spartak15907
2008.10.29. 21:54

Továbbra is drukkolunk. Kösz a látogatást, kösz a labdákat, kösz a jó példát. Itthon mindig örömmel látunk. A válogatotban és a Honvédban még inkább. Sok sikert.

K.Á. hozzászólása
K.Á.15892
2008.10.29. 00:12

Nagyon örültem az interjúnak, mert Gergely István személyét eddig kevésbé sikerült megismernem. Nem úgy a védéseit!További sikereket és kitartást, legfőképpen pedig jó egészséget kívánok az elkövetkező években! Köszönjük a feledhetetlen pekingi élményeket!

Coach hozzászólása
Coach15891
2008.10.28. 15:14

Pista, koszi mindent! Nagyon fontos voltal a csapatnak. Tovabbi sok sikert!! Igy tovabb!

Sándor hozzászólása
Sándor15890
2008.10.28. 13:42

nehogy azt hidd t.az olimpiai aranyat követően a szlovák pravda egy oldalnyi cikkben taglalta hogy Gergely Szlovákiában született meg így meg úgy mintha Szlovákia nélkül nem győzött volna Magyarország

t hozzászólása
t15889
2008.10.28. 11:24

Milyen jó lenne mindenkinek, ha a szlovákok is elismernék... Örülök,hogy kedvenc csapatom ilyen nagyszerű emberrel büszkélkedhet!

vivi hozzászólása
vivi15888
2008.10.28. 08:38

azért én megnézném,ahogy lesétál strandpapucsban+köpenyben..:)