FACEBOOK

A Honvéd elhozta a három pontot Szegedről

A Honvéd elhozta a három pontot Szegedről
hozzászólás, 2008.10.11.

A bajnokság hétvégi fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzése a Szeged-Honvéd találkozó volt. Nyílt titoknak számított vízilabda-berkekben, hogy a szegedieknek a Magyar Kupából történt fájó kiesés miatt "elsődleges érdekük" a bajnoki rangadók megnyerése. Ez most nem sikerült, az Eger ellen lehet majd javítani.

A Szeged végig egy-két góllal vezetett, szünetben 6:4 volt az állás. A vendégek a végén fordítottak és ezzel nagy lépést tettek afelé, hogy a rájátszásba előkelő helyen jussanak be.

Eredmények:

Szeged-Honvéd 8:9 (4:2, 2:2, 1:1, 1:4)

SZIVÓS MÁRTON:

Nagyon örülök, hogy sikerült nyernünk Szegeden. Ezek a pontrablások a bajnokságban még nagyon sokat fognak számítani. Nagyon kemény meccs volt. A Szeged jól játszott, de a végén elkaptuk a fonalat és gyakorlatilag öt perc alatt megfordítottuk a mérkőzést és ennek nagyon örülök.

GERGELY ISTVÁN:

A Szeged magabiztosan játszott, kihasznált minden helyzetet, amit azt mondom, hogy egy ilyen csapatnak ki is kell használnia. A mérkőzés első felében jobbak voltak, mint mi, a helyzetkihasználás tekintve biztosan. Nekünk eleve nagyon kevés helyzetünk volt, alig jutottunk el odáig, hogy gólt lőhessünk. A mérkőzés második felében viszont ez megfordult és mi használtuk ki jobban a lehetőségeienket, míg a Szeged sokat elpuskázott. Nem tudták megtartani a 3-4 gólos előnyüket, s a mérkőzés utolsó percében megszereztük a győztes gólt. Nagyon-nagyon elégedettek vagyunk a győzelemmel. Igazából azért mentünk oda, hogy megpróbáljunk a legjobban játszani és pontot elcsípni. Ez sikerült.

vlv-videó:
 
Kásás Zoltán nyilatkozata



BAKSA LÁSZLÓ:

Egy mérkőzés nem három negyedböl áll... Köszönöm, hogy ennyien kint voltak, remélem, még bíznak bennünk a nézők és az Eger ellen is támogatnak majd minket. Elnézést kérek tőlük. Jah, még annyit, hogy vége a nyárnak....


OSC-Szolnok 8:11 (3:3, 2:4, 1:2, 2:2)

Fehérvár-Szentes 8:5 (2:1, 1:2, 2:0, 3:2)

UTE-FTC 8:11 (1:2, 3:2, 3:4, 1:3)

Pécs-BVSC 13:7 (3:3, 4:2, 2:1, 4:1)

4 régi hozzászólás

B (régi) hozzászólása
2008.10.13. 09:46

Inkább csak arról van szó szerintem, hogy a Kőérben kicsit telement a gatya attól, hogy számos nagy név igazolt el a csapattól, és most hajtja a maradókat az ijedtség meg a bizonyításvágy. Ez az Euroliga selejtezőben még jól is jöhet. De ne felejtsük el, hogy a bajnokság 22 fordulóból áll és akkor még ott van a rájátszás is. Ezzel az eredménnyel a Szpari nagy lépést tett afelé, hogy bejusson a legjobb négy közé éppúgy, mint a Fradi (UTE-FTC 8:11). A Szeged pedig bízhat a jobb folytatásban. Ebben már úgyis profik...

szegedi hozzászólása
szegedi15525
2008.10.13. 00:59

Akkor is szeretjük a csapatot, Baksa Lacit, a Csuvit, na meg persze Kásás Zoli bácsit!!! Sajnálom, hogy nem lett meg a 3 pont, tényleg csak egy kicsi odafigyelés hiányzott ezen az abszolút 6 pontos rangadón. Tetszett a játék, remélem hamarosan eredmény is párosul mellé! Üdvözlet!

csak a vasas mindörökké :) hozzászólása
2008.10.12. 16:39

nagy harc lesz a második helyért a bajnokságban az tuti

t hozzászólása
t15461
2008.10.12. 10:26

Ugye már senki nem temeti a Dominót? Nagyon büszke vagyok a Honvéd teljesítményére. HAJRÁ HONVÉD! Legjobban annak örülnék, ha a Szeged lenne idén a Honvéd mögött a második, úgyhogy várom a "javítást" az Eger ellen. Hajrá Szeged.