FACEBOOK

Mozgássérültek a Hajósban - 901.000 forintért kelt el a pekingi bajnokok labdája

Mozgássérültek a Hajósban - 901.000 forintért kelt el a pekingi bajnokok labdája
hozzászólás, 2008.10.01.

Nem tudni, mi okozott nagyobb örömöt a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézet Margitszigetre kiruccant gyerekeinek, az, hogy egy jótékony célú árverés bevétele segíti majd sportolásukat, vagy az, hogy személyesen találkozhattak Kárpáti Györggyel, Kemény Dénessel és Varga Dániellel.

Szeptember 12-étől két hétig lehetett licitálni egy internetes árverési portálon arra a Mikasa-vízilabdára, amelyet a 13 pekingi olimpiai bajnok és Kemény Dénes látott el kézjegyével. A licit először ezer forintokkal, aztán tízezrekkel, a végén pedig százezrekkel nőtt, a a szeptember 26-i záráskor 900.001 forintott mutatott az "eredményjelző".

A győztes a "taraliget" néven licitáló játékos lett, a név egy budapesti lakópark tulajdonosának családját takarta, képviselőik szerdán a Margitszigeten, a Hajós Alfréd sportuszoda sok szép eseményt látott nyitott medencéje mellett vették át ünnepélyesen az ereklyét.

A Pető Intézet képviselőjének köszönő szavai után Kemény Dénes szólt a megjelentekhez, majd a mozgássérült gyerekek beszélgethettek az olimpiai bajnokokkal.

A labdáért kapott pénzből a Pető Intézet a mozgássérült gyermekek sportolási lehetőségeit bővíti.

Fotók a margitszigeti eseményről


Dr. Pető András az 1940-es években hozta létre a központi idegrendszeri károsodás következtében mozgássérült gyermekek, és felnőttek állapotának javítását célzó konduktív pedagógiai rendszert, amelyet az általa vezetett intézet alkalmazott először. A konduktív nevelési rendszer a személyiséget komplexen fejlesztő módszer és lehetővé teszi a társakkal való együttműködést, előkészít a valódi integrációra. A konduktív pedagógia holisztikus szemléletű, egészként kezeli az embert, és a személyiség minden oldalú fejlesztését tűzte ki célul. A mozgással párhuzamos kognitív nevelés, a testi nevelés, és a járulékos tünetek, mint például a beszédprobléma, hallásprobléma fejlesztése is beletartozik. A képzésen túl a betegek mindennapi életminőségét is javítja, ha közös szabadidős és sport tevékenységeken tudnak részt venni társaikkal.

2 régi hozzászólás

béci hozzászólása
béci15260
2008.10.01. 23:08

Ha azt nézzük, hogy az egyetlen egyéni olimpiai bajnok Vajda pekingi evezője hatszázX ezer HUF-ért kelt el egy másik jótékonysági árverésen, akkor azt kell mondjam erre, hogy "Ez igen!". És azt hiszem, hogy a "Kemény-legények"-ről elmúlt hónapokban elhangzott számtalan pozitív jelző mellé odaírhatunk újabb néhányat!

Ravub hozzászólása
Ravub15259
2008.10.01. 22:52

Gratulálok!