FACEBOOK

Kemény Dénes Acsa után olimpiai uszodát szeretne

Kemény Dénes Acsa után olimpiai uszodát szeretne
hozzászólás, 2008.09.24.

Uszoda épült Acsán. Az avatóünnepségen megjelent a község apraja-nagyja, s természetesen Kemény Dénes is, aki a környéket rendszeresen bejáró vadászként szerette meg a községet, s az érdekes konstrukcióban megvalósult beruházás fő lobbistája volt.

Szép sajtót kapott a napokban, hogy a Pest megyei Acsa községben új uszodát avattak. Több televízió is beszámolt az ünnepségről, amelynek végén Kemény Dénes és Szécsi Zoltán bíráskodása mellett vízilabdáztak a helyiek.

Az uszoda létrehozásában jelentős érdemei volt a szövetségi kapitánynak, aki egy évtizede "őshonos" a térségben, ugyanis ez az egyik vadászterülete - a szó szoros értelmében.

- Nekem nagy öröm, hogy Acsán uszoda épült, méghozzá egy 15 méteres fedett uszoda és egy 25 méteres nyitott. Az utánpótlás szempontjából is jelentős a létesítmény, hiszen Acsa egy olyan, 60 kilométeres átmérőjű kör közepén van,  amely körön belül nincs más uszoda. Most tehát nagyon sokan lehetőséget kapnak arra, hogy megtanuljanak úszni vagy rendszeresen ússzanak. A mai világban az úszás az általános műveltség része, s a környező 10-12 község iskolái úgy gondolom, a jövőben itt fogják tartani testnevelő óráik egy részét, ugyanis a létesítmény részben iskolai tanmedenceként fog üzemelni. Ez szerintem fundamentális kérdés. A másik fontos szempont az, hogy iskolai medencéből került már ki világbajnok vízilabdás. A nyitott medence munka utáni úszásra bárki számára elérhető lesz, nyáron strand, így sok szempontból is hasznos az új létesítmény.

- Hogy sikerült egy kis községben ilyet létrehozni?

- Nyilvánvaló, hogy erre a községnek nem lett volna pénze, ez egy úgynevezett PPP-s beruházás, vagyis magánbefektető pénzéből készült, a szakszerű kivitelezés a Tempero Zrt. érdeme. A létesítményt 15 évig lízingeli a község, akkor kerül majd a tulajdonába, a havi lízingdíj felét pedig (sikeres pályázat eredményeként ) a magyar állam fizeti. Ez a falunak és a környező 10-12 községnek nagy dolog, ha ez a konstrukció nem lenne, uszoda sem létezne, hiszen erre nincs pénz helyben.

- Mi volt a szereped az egészben?

- Én vettem észre a pályázatot, javasoltam, hogy próbáljuk meg, aztán a különböző lépcsőfokoknál segítettem. De hát úgy gondoltam, ez a legkevesebb. Tíz éve jól ismerem azokat, akik itt élnek, miért ne segítettem volna...

- Hol lesz a következő uszoda...?

- Azt szeretnénk - az úszósport is, a vízilabdasport is, - hogyha a következő avatásnál egy olimpiai versenyek megrendezésére alkalmas uszodát adhatnánk át, két 50 méteres medencével, nagy lelátóval, műugróval. Körülbelül olyasmire gondolok, mint ahol az olimpiai tornákat játszottuk. Akár a sydney-it is le lehet másolni, vagy az athénit, de a pekingi Icecube-ot is. Megérdemli a magyar úszó-, vízilabda- és műugró-sport. Nyolc évre kapjuk az ígéreteket "föntről", szeretnénk, hogyha egyszer beváltanák azokat.

Videók:

Uszodát avattak Acsán (MTV Telesport, 2008.9.23.)



Uszodát avattak Acsán (Duna TV, 2008.9. 23.)



Uszodát avattak Acsán (ESTV Online, a Dunakanyar televíziója, 2008.9.22.)

8 régi hozzászólás

Radics Gyöngyi hozzászólása
2009.01.16. 22:41

nagyon örülök hogy acsán épült az uszoda és nagyon tetszik ezért fogok járni uszni,hát gratulálok aki csinálta ezt.viszlát

Kővári-Krecsmáry Sándor-Győr hozzászólása
2008.12.08. 17:02

Végre megint meg van ez az ablak. A minap, egy ilyen ablakba írtam néhány sort, de alig írtam, elillant az írás. Újra kezdtem, akkor meg visszajött az írásom kezdő sorai. Végül megírtam amit akartam, feladtam, de azóta sem láttam viszont, így nem tudom el ment-e a tiszteletteljes kérésem, vagy a nagyvilágban kering valahol ? Tisztelt Dr.Kemény Dénes Úr ! Az ominózus levélben egy fényképes autogramot kértem, és szeretnék kapni Öntől a minden idők legnagyobb..., le sem írom, mert annyi jelzőt ragasztottak Önre, hogy a könyökén jön ki, gondolom. Autogramokat gyüjtök-nem most jutott eszembe 66.évesen, mert már a római olimpia évében is kaptam Németh Ferenctől, Nagy Imrétől, etc.- ami nem egy könnyű "kedvtelés, hobbi ", de így szép, mert mi lenne, ha kilóra mérnék a sarki fűszeresnél. A gyüjtéssel a célom, a magyarok nagyjairól/nak emléket állítani az utókornak. Ezek nem nagy szavak, ez az igazság. Éppen ezért nem értem, hogy valakinek írok-ha van olyan szerencsém, hogy meg tudom szerezni az E-mail címét, még csak válaszra sem méltat..., még úgy sem, ha azt kérdezem pl., hogy ha küldök-a netről levett valamilyen képet-fotót válaszborítékkal, ez megfelel-e az érintettnek? Azért nem mindeki ilyen, mert pl. Rózsavölgyi István, kérésemre fényképes autogramal lepett meg. Pólós körökből is van pozitív élményem, mert mint első fecske, Kiss Gergő küldött fényképet dedikálva. Írtam Egerbe, de hogy kapok-e választ az E-mailomra ? rejtély. Nem akarok panaszkodni, csak egy-egy um. élményemet írom ide, de nem célzásként, előre bocsájtom. Tudom és gondolom, rengeteg elfoglaltsága van, örül, ha a népes drukker-had békén hagyja. Azért is vártam ezidáig, mert frissiben nem akartam alkalmatlankodni. Most sem tenném, de nem hagy nyugodni a szenvedélyem, mert ez talán már annak nevezhető. Azt is kérdezhetném magamtól, "mi van akkor, ha nem lesz x;y-tól aláírás ?" Semmi különös, de..., talán, szegényebb leszek valamelyest..., az biztos. Szombaton(XII.06.)nagy örömömre láttam az Önnel/ről készült fílmet a BUKÉ c. műsor kapcsán. Nagyon örültem , mert hallhattam röviden, hogyan is él-gondolkodik-tervez-válogat, míly elveket vall egy világsikereket elért magyar ember, egy pólós kapitány.Felvet - tem a műsort DVD-re, de nem csak ezt, hanem pl. mindhárom olimpiai aranyat is. Én, aki még élőben nem is látott pólómeccset. Na és, mi az hogy !, miért nem lehetek én is szimpatizáns ? Nagyon is !!!!!!!!!!!!!! Imádom, ha látom-hallom, amikor az élet bármely területén egy magyar ember sikereket ér el. Nagyon büszke vagyok rájuk. Miért veszem fel és őrzöm szeretettel a pólós ob.döntőket ?-Balczórol, Papp Laciról(László), v. pl. Grosics Gyuláról is van fílmem, a 6:3-ról is-, mert rendkívüli élményt ad, ha visszanézem alkalmanként, feltöltődöm általa, önbizalomnövelő és még ki tudja, milyen érzéseket vált ki az emberekből. A nyáron-08.07.27.-a magyar-orosz meccsről um.jegyzőkönyvet készítettem, a 24-5-ös óriási sikerről, felírva többek között, a játszott, sapkaszám, góldobó, végeredmény, etc. adatokat. Azt már le sem írom, mennyire vártam az olimpián a döntőt-minden meccset amit mutattak láttam, de a döntő... Tényleg nyugodt voltam, az um. szükséges vizsgadrukk volt csak bennem, és szenttül meg voltam győződve, hogy bespörjük a sorrendben hartmadik aranyat is. Ennyit nem akartam írni, de valahogy kijött be-lőlem, ezért elnézését kérem utólag. Talán nem leszek nagyon követelőző, s ha lehetséges és úgy tetszik gondolni, kérhetnék az Édesapjától is egy fényképes dedikációt ? Ha együtt vannak ketten egy fotón, -ilyen képet tudtam letölteni Benedekről az Édespajával, de még nem tudtam elküldeni Nekik dedikálni-az lenne talán a legjobb..., van fotóm Önről a netről, elküldeném, de ... hová? A Szövetségből kértem egy dedikált fotót pl.Gyarmati Dezső Úrról/tól, de ezidáig válaszra... jó, már megint panaszkodom, pedig nem akartam. Ide írom mindkét címemet, mert lehet, hogy az lenne az egyszerűbb, ha én küldök megcímzett borítékot(így talán tehermentesítem még gondolatban is): Kővári-Krecsmáry Sándor 9024 Győr, Cuha utca 19. IV./13. E-mail: szilkat7774@gmail.com bár lehet, hogy az előző kérésemre tetszett "intézkedni". Tisztelettel és barátsággal : Kővári-Krecsmáry Sándor

t hozzászólása
t15931
2008.10.31. 11:30

Szegény olimpikonok. -:( Hulla fáradtak roadshowk nélkül is. Alig várják, hogy az év végét szeretteikkel tölthessék nem gondoljátok? Az uszodának nagyon örülülök!

Hakapeszi hozzászólása
2008.09.26. 18:25

Én meg arra gondoltam, hogy decemberben kellene egy Magyarország - Világválogatott meccset rendezni. Kb úgy mint 4 éve (csak az Euroliga válogatott volt). Egyrészt mert idén lett 3x olimpiai bajnok ez a válogatott, másrészt meg többen visszavonulnak a válogatottságtól. Azt gondolom ez méltó befejezése lenne ennek az évnek és az elmúlt 12 évnek.

Mizu hozzászólása
Mizu15140
2008.09.26. 12:18

Kemény Dénes nem Gyarmati Dezső... Sokkal nagyobb és szerényebb nála, szerintem még szégyellné is magát, ha véletlenül (a tudta nélkül, mert tuti, nem egyezne bele) elneveznének róla egy uszodát. Gyarmati Dezső meg képes volt a saját szobrának avatásán még magát méltatni. Én kérek elnézést.

Heni hozzászólása
Heni15139
2008.09.26. 11:31

Erről a vízilabda roadshow-ról már én is érdeklődtem, de sajnos nem tudott válaszolni senki. Nagyon jó volt négy évvel ezelőtt találkozni az olimpikonokkal. Most pedig utoljára együtt láthatnánk ezt a csodálatos csapatot!

Todi hozzászólása
Todi15136
2008.09.26. 10:05

Nem találok jobb helyet, így itt teszem fel a kérdést. Most nem lesz Indesit Vízilabda Roadshow, mint 2004 októberben? Gondolom, hogy nem (a műtöttek, az "olaszok" kiesnek, Magyar Kupa, Jadran Liga, belgrádi torna, stb.), de jobb megkérdezni, mint lemaradni róla.

V7 hozzászólása
V715129
2008.09.25. 16:49

Kemény Dénes Olimpiai Sportuszodát!!!!