FACEBOOK

Gergely, Molnár, Kiss Gergő: magas katonai kitüntetés

Gergely, Molnár, Kiss Gergő: magas katonai kitüntetés
hozzászólás, 2008.09.11.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter kitüntetésben, emléktárgy-, illetve pénzjutalomban részesítette a Bp. Honvéd pekingi olimpián szerepelt sportolóit és a felkészítésükben segédkező edzőket, vezetőket.

Bevezetőjében Molnár Imre, a Bp. Honvéd ügyvezető elnöke értékelte az egyesület sportolóinak olimpiai szereplését. Büszkén mondta el, hogy a klub hat sportágban 21 versenyzővel képviseltette magát Pekingben, s közülük 15-en lettek pontszerzők. A Bp. Honvéd összesen 13,3 olimpiai pontot gyűjtött, ezzel a Kőbánya SC (17,7) mögött második lett az egyesületek versenyében.  

A sportolók közül a legnagyobb elismerésben a Domino-Honvéd három olimpiai bajnok vízilabdázója, Molnár Tamás, Kiss Gergely és Gergely István részesült. Ők a pénzjutalom mellett az I. osztályú "Honvédelemért" kitüntető címet kapták meg, amely a minisztérium által civil személyeknek adható legmagasabb kitüntetés. Ennek az elismerésnek az alacsonyabb fokozatait vehették át a Bp. Honvéd vívói, kajakozói, női vízilabdázói és Hadfi Dániel cselgáncsozó.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a pekingi eredmények alapján a Bp. Honvéd a magyar sport zászlóshajója maradt. Egyúttal bejelentette, hogy a minisztérium jövőre 90-ről 160 millió forintra kívánja felemelni a klub támogatását,  megalakítja a tereprali-szakosztályt, továbbá 15-ről 50 millió forintra növeli a katonák és a dogozók szabadidős tevékenységét biztosító pályázati keretet. 

A tárcavezető kiemelte, hogy a minisztérium a feleslegessé vált ingatlanjainak értékesítéséből befolyó pénzt szeretné a megmaradó létesítmények - köztük sportpályák, lőterek - felújítására fordítani, ezzel is javítva a feltételeket. A miniszter hozzátette, hogy a katonai kiképzéshez kapcsolódó sportágakat - cselgáncs, sportlövészet, vívás, öttusa és tereprali - kiemelten szándékoznak támogatni. A korszerűsítés előtt álló Zách utcai lőteret felajánlják majd a magyar sport számára és a miniszter kezdeményezi, hogy az állami és magánszervezetek is tegyenek hasonló lépéseket.

(MTI)

2 régi hozzászólás

t hozzászólása
t15643
2008.10.18. 09:22

Kedves Sándor! Végre.

Sándor hozzászólása
Sándor14880
2008.09.13. 18:06

A minisztérium pénzel egy klubot???????? 2008-ban?????????