FACEBOOK

Varga Dániel vállműtétje

Varga Dániel vállműtétje
hozzászólás, 2008.09.02.

Amikor az altatásból már teljesen magához tért Varga Dánielt újabb vállműtétjének részleteiről kérdeztük, javasolta, hogy használjunk copy-paste-t, amivel annyit akart mondani, hogy ugyanazt tudja mondani, amit a tavalyi másik vállának műtétje után.

Diapolo

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, a Világliga berlini szuperdöntője után műtötték meg Varga Dani jobb vállát részleges izomszakadás miatt. Akkor Dani azt mondta, igazából egy év múlva derül ki, hogy miként sikerült a műtét. Most tehát aziránt is érdeklődtünk, hogy hogy van a 2007. augusztus végén megműtött válla.

- A jobb vállammal október végén játszottam először, akkor volt 60-70 százalékos és hétről hétre javult. Január-február tájékára jutottam el oda, hogy már egyáltalán nem éreztem semmit.

A bal válla mostanában ugyanazokat a tüneteket mutatta, de - mint Dani mondja - nem hátráltatta őt az olimpián. Mint a tavalyi sérülésnél már tapasztalta: a meccshelyzetekre jellemző stressz elfedte a fájdalmat. Edzéseken bizonyos gyakorlatoknál érezte, s úgy döntött hogy megcsináltatja. És mivel 2012 augusztusáig jobb időpont valószínűleg nem lesz, ezért gyakorlatilag az olimpia utáni „szabadságát” áldozta fel.

A műtétet ezúttal is dr. Hangody László professzor végezte el, Danit eltatták. Szűcs Attila, a Vasas csapatorvosa is aszisztált a sebészi beavatkozásnál, s utána azt mondta, nem történt meglepetés, azt tapasztalták, amire számtottak az MRI alapján. A felkarcsontnál volt egy kicsit csúnyább sérülés, de nem okozott problémát az sem.

- Mit mondanak a gyógyulás menetrendjére?

- Ugyanaz lesz, mint tavaly: 8-9 nap múlva varratszedés, három hétig nem mozdíthatom meg a kezemet, fel lezs kötve és gyakorlatilag feküdnöm kell vele, aztán elkezdhetek gyógytornázni, majd hétről hétre egyre többet csinálhatok.

- Meddig leszel kórházban?

- Remélem,maximum két órát még.

- A Vasasnál hogy fogadták a hírt?

- Jól álltak hozzá, de ez ésszerű is, hiszen senkinek sem lenne jó, ha ez a sérülés januárban vagy februárban okozna nekem komolyabb problémát, és mondjuk a rájátszás előtt kellene megoperálni a vállamat.

- Mennyit fogsz kihagyni, hány meccset?

- Nem ismerem még a versenykiírást, várhatóan október végén fogok először játszani.

- Jobbulást!

16 régi hozzászólás

Mné Andrea hozzászólása
2008.09.09. 14:04

Csak most olvastam, hogy újabb vállműtéten estél át, gyors felépülést kívánunk kecskemétről. Ezúton gratulálunk az olimpiai teljesítményedhez is, szenzációs volt! Mminden jót!

Marika hozzászólása
Marika14703
2008.09.03. 21:30

Dani! MIelőbbi gyógyulást, és nagyon vigyázza magadra.

Rebo hozzászólása
Rebo14700
2008.09.03. 20:05

Mielőbbi gyógyulást !!!

Kidi hozzászólása
Kidi14698
2008.09.03. 16:52

Jobbulás Dani! Kitartást!!!!:):):)

sophie hozzászólása
sophie14695
2008.09.03. 15:09

Örülök, hogy jól sikerült a műtét, mielőbbi gyógyulást kívánok! Ne legyen több sérülés, nagyon vigyázz magadra!

Anita hozzászólása
Anita14677
2008.09.02. 22:19

Jobbulást!Gyógyulj meg hamar!!

otibi hozzászólása
otibi14676
2008.09.02. 21:36

A legnagyobb bioptron lámpát kellene használni, volt egy részleges szakadásom, de a lámpával, +injekció, és gyógytornásszal két hónap után teljesen rendbejöttem, pedig egy orvos azt mondta soha nem jön rendbe. Gyógyulj meg Dani minél hamarabb.

Csaszi hozzászólása
Csaszi14675
2008.09.02. 20:47

Gyors felépülést! Steinmetz Ádámról van esetleg valami hír?

Edina hozzászólása
Edina14674
2008.09.02. 18:58

Pihenj sokat és mielőbb gyógyulj meg! Kitartás!

Vivien hozzászólása
Vivien14671
2008.09.02. 17:33

Dani jobbulást!!:)

Bodza hozzászólása
Bodza14669
2008.09.02. 16:37

Dani nagyon gyorsan gyógyulj ám meg,várunk a Vasasba.

¤ hozzászólása
¤14667
2008.09.02. 15:54

Drága Danim gyógyulást kívánok!! =)

Eszter hozzászólása
Eszter14666
2008.09.02. 15:24

Mielőbbi gyógyulást és teljes felépülést kívánok!!!

móka hozzászólása
móka14665
2008.09.02. 15:02

Danikám kitartás!Pihentesd azt a kart mert nagyon nagy szükség lesz rá,hogy minél többször elsüljön!Minél gyorsabb rehabilitációt kívánok,pihenj sokat!Jobbulást!

Tamara hozzászólása
Tamara14664
2008.09.02. 14:30

Kitartás Dani!Gyógyulj meg mielőbb!:)

Katus85 hozzászólása
Katus8514663
2008.09.02. 14:25

Jobbulást!!!