FACEBOOK

Egymást verték a szerb vízilabdázók

Egymást verték a szerb vízilabdázók
hozzászólás, 2008.08.24.

Csúnyán végződött a pekingi olimpia a szerb férfi vízilabdázók számára: bár harmadikok lettek, egymást tették harcképtelenné egy csapaton belüli verekedés során - derült ki a belgrádi sajtó vasárnapi híradásaiból.

Pénteken hivatalos forrásokból még csak annyit lehetett tudni, hogy a világ egyik legjobb pólósa, Aleksandar Sapic egy lépcsőn leesve lábát törte az olimpiai faluban, ám szemtanúk beszámolóiból gyorsan kiderült, hogy a botlás nem volt véletlen: Denis Sefikkel, a szerb válogatott kapusával folytatott dulakodás előzte meg. Az eredmény: Sapicnak sürgősen vissza kellett repülnie Belgrádba, ahol vasárnap megműtötték a lábát, Sefik pedig a lelátóról volt kénytelen végignézni a bronzéremért Montenegró válogatottjával vívott, s 6:4-es szerb győzelemmel zárult meccset. 

A szerb vízilabda-szövetség nagyon szűkszavú: annyit közölt csupán, hogy Sapic és Sefik megsérült. Megígérte azonban, hogy a csapat hazatérte, s alapos belső vizsgálat után részletesebb magyarázattal is szolgál.

A belgrádi sajtóban egyelőre két történet kering: az egyik szerint a vártnál gyengébb szereplés után Sapic pénteken csapattársai előtt indulatosan feltette a kérdést, hogy van-e nála jobb, erősebb, mire Sefik ököllel mutatta meg, hogy van. A másik változat szerint Sapic azzal vádolta a kapust, hogy a pekingi olimpiát megelőző Európa-bajnokság döntőjében szándékosan volt rossz, "eladta" a győzelmet Montenegrónak, s ezután csattant az amott lábtörést, emitt kézsérülést eredményező ütés.

(MTI)

Címkék:
olimpia Peking

3 régi hozzászólás

Maglor hozzászólása
Maglor14515
2008.08.27. 16:32

Sziasztok! http://www.pressonline.rs/page/stories/sr.html?view=story&id=45318§ionId=44 Valaki le tudná fordítani?

Anna hozzászólása
Anna14227
2008.08.24. 17:11

E felett nem tudok napirendre térni... Akik ilyenek, azok nem sportemberek. És egyáltalán... ezt már abalkáni virtus köpönyege alá sem lehet bebújtatni.

Petra77 hozzászólása
Petra7714215
2008.08.24. 15:50

Na, igen. Van, akiknek a szájuk nagy, és hiába jó pólósok, nem ismerik a "CSAPAT" fogalmát. Ez a Kemény-legények erőssége, és a mi büszkeségünk, útravalónk.