FACEBOOK

Csárdás és nemzeti szalmakalap a vízilabdacsarnokban

Csárdás és nemzeti szalmakalap a vízilabdacsarnokban
hozzászólás, 2008.08.12.

A piros-fehér-zöld tábor jóvoltából elképesztő hangulat uralkodik a magyar válogatottak fellépésein az olimpiai vízilabdatornának otthont adó Jingtung uszodában.

A jó másfél szektort megtöltő, mintegy 200 néző már fél órával a magyar-görög férfimeccs előtt zászlókkal és kürtökkel felfegyverkezve hangolt a lelátón, valamint a büféknél, amikor pedig a házigazdák tüzes csárdással kedveskedtek nekik a hangszórókból, ujjongva táncra perdültek. A helybéliek - kiegészülve a maroknyi göröggel - elkerekedett szemekkel figyelték a rögtönzött előadást, amelynek csak a csapatok bemutatása tudott véget vetni.

Az előny növekedésével - a nyitónegyed után 7-2 állt az eredményjelzőn - egyre erősebben harsogott az "Itthon vagyunk!", a "Játszik a csapat!" és a "Benedek Tibi!" a támadások végén, egy-egy szép védést követően pedig természetesen Szécsi Zoltán kapust éltették. A lobogók alapján többek között Körmendről, Andrásfáról, Gyöngyösről vagy éppen Hévízről sok ezer kilométert repült hívek begyakorolt élőképeket is bemutattak: vezényszóra jobbra, balra, majd előrehajolva biztatták a Kemény-legényeket.

"Három barátommal ez már sorozatban a negyedik olimpiánk, 1992 óta kísérjük mindenhova a magyarokat. A slágereseményekre, például a kézilabdára, vízilabdára, vívásra természetesen van jegyünk, a többire pedig a Long Maiban lévő szálláson veszünk mindig az előző napon" - mesélte az MTI-nek Böszörményi Zoltán dunaújvárosi gépészmérnök, aki társaival együtt nemzeti szalaggal átkötött szalmakalapban feszített. A becses - amúgy Olaszországban vásárolt - fejdísz általános feltűnést és derültséget kelt, amelyet számos fénykép és interjú is bizonyít.

A belépő nélkül maradt magyarok sem esnek kétségbe, mivel úgy is számtalan megoldás kínálkozik a bejutásra. A lejárt jegyek egymás felé fordítva például számos ellenőrt megtévesztenek, de ennél is célravezetőbb a "told meg-módszer". A kapuban felgyülemlett szurkolóknak ugyanis valaki kiadja a fenti parancsot, a felvigyázók nem tudnak mit kezdeni az (illegálisan) beözönlő tömeggel, közben a belépővel rendelkezők hátulról készségesen előrenyújtják a tikettjeiket, hogy valamit azért el lehessen tépni...


Szigorú intézkedéseket hozott a pekingi olimpia szervezőbizottsága (BOCOG) a jegyüzérkedés ellen.

Vang Vej (Wang Wei), a szervező bizottság főtitkára keddi sajtókonferenciáján elmondta, hogy a nyitó- és záróünnepségre csak névre szólóan lehetett jegyeket venni, a versenyekre pedig korlátozták az egy fő által vásárolható jegyek számát.

A BOCOG második embere a helyszíni nézettséggel kapcsolatban kiemelte: a 18 pekingi helyszínből kettőn 90, haton 80 százalék feletti, nyolcon 70 százalék feletti, és a fennmaradó kettőn is 60 százalék feletti a látogatottság.

Arra a kérdésre, hogy miként maradhattak üres helyek, miután a szervező bizottság állítása szerint valamennyi jegyet eladták, Vang Vej úgy válaszolt, hogy a nem teljes telt házak részben az elmúlt napok esős, nyirkos, forró időjárásának voltak köszönhetőek. A korábbi olimpiákon is tapasztalható volt, hogy a selejtezőkön, előfutamokon kevesebb a néző, és számuk egyre nőni fog az idő előrehaladtával. Ezzel együtt a főtitkár megerősítette, hogy valamennyi jegyet eladták, ugyanakkor előfordult, hogy az olimpikonok családtagjai nem használták fel a számukra félretett jegyeket, míg a kosárlabda- és a röplabda-mérkőzésekre egész napra szóló jegyeket adtak ki, és a nézők nem nézték végig valamennyi meccset.

Vang hozzátette: minden létesítmény vezetője maga dönt arról, hogy az üres helyekre beültetnek-e önkénteseket vagy sem.

(MTI)
Címkék:
olimpia Peking