FACEBOOK

Vasárnap esti összefoglaló

Vasárnap esti összefoglaló
hozzászólás, 2008.08.10.

Cseh László révén megszerezte első érmét a magyar küldöttség a pekingi olimpián: az úszó 400 m vegyesen Európa-csúccsal lett második a világcsúccsal győztes amerikai Michael Phelps mögött. Rajta kívül két magyar olimpiai pontszerző is volt vasárnap: a párbajtőröző Boczkó Gábor negyedik, a szintén 400 vegyesen úszó Kis Gergő pedig hatodik lett.

Diapolo

Azok az úszók, akik a délutáni előfutamban szerepeltek (Szepesi Nikolett, Kovács Norbert, Pecz Réka, Rudolf Roland és Kapás Boglárka), valamint a hajnalban versenyző Dara Eszter nem jutottak tovább az elődöntőbe, illetve a fináléba. 

Boczkón kívül másik két magyar párbajtőröző is érdekelt volt vasárnap: az Európa-bajnok Imre Géza a 16, a világbajnok Kulcsár Krisztián pedig a 32 között kapott ki. Előbbi 12., utóbbi 18. helyen zárt.

A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott megkezdte szereplését, a friss Európa-bajnok Montenegró volt az ellenfél, és 10-10 lett a vége.

A cselgáncsozó Ungvári Miklós hiába kezdett jól, első két mérkőzését megnyerte, végül helyezetlenül zárt. Csalódnia kellett az ökölvívó Káté Gyulának, a 64 kg-os kategóriában a 32 között 9-5-re kikapott az ír John Joyce-tól.

A sportlövő Csonka Zsófiának nem sikerült a bravúr, légpisztolyban 29. lett, és lemaradt a döntőről.

A tornász Böczögő Dorina egyéni összetettben és egyik szeren sem jutott döntőbe. Az összetettben elért 54,450 pontja az 52. helyet jelentette. Legerősebb szerén, ugrásban 12. lett.

A Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár futamában harmadik lett, és a keddi reményfutamba kényszerült.

Bemutatkozott Pekingben a Dream Team, azaz az amerikai kosárlabda-válogatott, amely 101-70-re múlta felül a házigazda kínaiakat.

A magyar versenyzők vasárnapi eredményei:

    CSELGÁNCS:
    ----------
Ungvári Miklós, 66 kg-ban bejutott a legjobb 16 közé, de helyezetlenül zárt.

    EVEZÉS:
    -------
A Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár evezős futamában a harmadik lett, ezzel a keddi reményfutamban indul.

    ÖKÖLVÍVÁS:
    ----------
Káté Gyula, 64 kg 9-5-re kikapott az ír John Joyce-tól, így nem jutott a legjobb 16 közé.

    SPORTLÖVÉSZET:
    --------------
    női légpisztoly:
Csonka Zsófia 29.

    TORNA:
    ------
Böczögő Dorina
    egyéni összetett: 52.
    ugrás: 12.
    felemás korlát: 72.
    gerenda: 64.
    talaj: 54.

    ÚSZÁS:
    ------
férfi 400 m vegyes: Cseh László 2., Kis Gergő 6.
férfi 200 m gyors: Kovács Norbert 35.
férfi 100 m hát: Rudolf Roland 36.
női 100 m pillangó: Dara Eszter a 13.
női 100 m hát: Szepesi Nikolett 24.    
nőu 100 mell: Pecz Réka 41.
női 400 gyors: Kapás Boglárka 29.

    VÍVÁS:
    ------
    férfi párbajtőr:
Boczkó Gábor a 4.
Imre Géza 12.
Kulcsár Krisztián 18.

    VÍZILABDA:
    ----------    
    férfiak, A csoport, 1. forduló:
Magyarország-Montenegró 10-10

Címkék:
olimpia Peking