FACEBOOK

„Ha az egység megvan, a csapat bármire képes” - interjú Benedek Tiborral

„Ha az egység megvan, a csapat bármire képes” - interjú Benedek Tiborral
hozzászólás, 2008.08.08.

Világversenyek tucatjaiból csak az olimpiák pillanatai rögződtek benne, de azok élesen. Ötödik olimpiáján vesz részt, gyermekkora óta ezekről a négyévente bekövetkező csodálatos hetekről ábrándozik, gyakorlatilag olimpiai ciklusokból áll az élete, s ez már így lesz pályafutása végéig. Pontosan tudja, mi a siker titka, s úgy látja, hogy a jelenlegi csapatban megvan az, ami kell… Még az elutazás előtt beszélgettünk Benedek Tiborral, a magyar válogatott csapatkapitányával.

Diapolo

- Hogy vagy egészségileg?

- Nagyon rövid leszek: jól vagyok.

- Kicsit részletesebben?

- Jó állapotban vagyok, ugyanúgy, mint korábban. Kicsit elegem is lett az elmúlt két-három hétben ezekből az állandó aggódásokból, úgyhogy nem is nagyon foglalkozom velük.

- Sokan aggódtak, sokat kérdeztek erről?

- Nagyon sokan mondták, hogy vigyázzak magamra. De hát vigyázok magamra! És aki ilyet mond, annak fogalma sincs, mit jelent sportolónak lenni...

- ...mert hogy nem lehet vigyázni magadra.

- Lehet vigyázni magamra, de nem erről szól a dolog, hanem másról.

- Kolonics György váratlan, tragikus halála mennyire érintett meg?

- Mindenképpen tragédiaként éltem meg én is, ugyanúgy, mint az egész ország. Azt gondolom, hogy nem lehet eléggé tisztelettel adóznunk az emléke előtt. Én azt mondtam, hogy nemzeti gyásznapot kellene tartani, mert ő tényleg az egyik hőse volt ennek az országnak. Kicsit ezért az országért is áldozta az életét.

- Az utólag kiderült rejtett probléma, a szívkoszorúerek állapota kapcsán eszedbe jutott-e a te egészséged?

- Na, hát itt álljunk meg, ez az, amit tisztázni kell! Ez az, amibe nem vagyok hajlandó belemenni, ilyesfajta összehasonlításba. Mindenki a saját életét éli, nem lehet az egyik ember problémáját a másikkal összevetni. Úgyhogy igazából erről nem is vagyok hajlandó beszélni.

- Rendben. Akkor gondolom ez az, amire az előbb utaltál, hogy az elmúlt hetekben eleged lett ebből.

- Így van.


- Térjünk rá akkor az elmúlt egy évre. A Pro Reccóban hogy érezted magad, hogy ment a játék, szinten tudtál-e maradni, vagy esetleg még fejlődtél is?

- Én az Athén utáni négy évemet úgy éltem, hogy fejlődjek, leginkább fizikailag. Azt mondhatom, hogy Athén óta készültem erre az olimpiára, még abban az időszakban is, amikor nem voltam válogatott. Halványan mindig ott lebegett előttem ez a cél, bármilyen furcsán is hangzik. Valószínűleg ameddig játszom, még ha nem is leszek válogatott, mindig olimpiai ciklusokból áll majd az életem. Így volt ez az elmúlt húsz évben, és valószínűleg így is marad. Ez alatt a négy év alatt nagyon tudatosan törekedtem arra, hogy fizikailag olyan állapotba kerüljek, ami megegyezik az athénival, akár még jobb is annál. Szerintem ez sikerült. Természetesen azt, hogy négy évvel idősebb vagyok, nem tudom letagadni, de a fizikai, erőnléti felmérések eredményén ez abszolút nem látszik. A vízilabda változott, sokkal nehezebb lett a játék, sokkal jobban igénybe veszi a szervezetet, úgyhogy ehhez alkalmazkodni kellett. Az elmúlt egy év ebből a szempontból szerintem tökéletes volt, az én elképzeléseimnek teljesen megfelelő volt a reccói úszásmennyiség és a fizikai felkészítés is. Jól megalapozta ennek a nyárnak a munkáját, és elég sok új dolgot is tanultam.

Mindenképpen nehéz volt azt elfogadni, hogy felváltva játszom Norbival, tehát hogy nem két balkezes játszik egyszerre, amit én korábban megszoktam. De azt mondom, hogy pontosan a koromnál fogva ez ideális volt abból a szempontból, hogy megtanultam az erőmmel gazdálkodni olyan meccseken, amikor nem játszom csak két-két és fél negyedet. Ezt mindenképpen olyan tapasztalatnak tartom, amit a válogatottban is hasznosíthatok, ahol ugye három balkezes osztja meg a négy negyedet.

És hát meg kellett tanulni a kispadon ülni. Azért az sem egyszerű dolog, mert az ember hajlamos kicsit leengedni, valamennyire kívülállóként nézni a meccset. Pedig ha nem tanulja meg, hogy hogyan kell fenntartani azt az állapotot, azt a tüzet, amit a vízben, amikor játszol, sokkal könnyebb megőrizni, akkor egy esetleges hosszabb pihenő után fennáll a veszélye, hogy nem tudsz megfelelő teljesítményt nyújtani. Úgyhogy ezek mind nagyon jól jöttek a válogatott szempontjából, és hát persze a Reccóval elért sikerekkel mindenképp jó önbizalommal érkeztem meg a válogatotthoz.



- Magát a játékot nem unod még? Nagyon sok művelet, mozdulat az edzéseken és a meccseken is kicsit monoton, te pedig már elég régóta csinálod…

- Ez olyan, mintha egy sakkozótól kérdeznéd meg, hogy ott van az a 64 mező, és hogyhogy nem unod meg, hogy mindig ugyanazokat léped... Ő is azt mondaná, hogy végtelen lehetőséget nyújt a sakktábla. Ugyanez a vízilabda is, soha nincs ugyanaz a mozdulat, soha nincs ugyanaz a helyzet, soha nincs ugyanaz az akció, soha nincs ugyanaz a mérkőzés. Minden mérkőzés egy új történet, magát a játékot, a meccs izgalmát, a tétet, az egész hangulatát pedig nem lehet megunni. Meg lehet unni azt, ami körülötte van, megmondom őszintén, hogy fárasztó is sokszor. A tévé, az aláírások, a harcok a különböző szponzorok ügyében, ezek nagyon fárasztóak, és ezeket nem is nagyon szeretem már, de magát a vízilabdát, a harcot az olimpiáért, a győzelemért, azt nem lehet megunni.

- Ez az ötödik olimpiád, tudom, hiszen sokszor nyilatkoztad, hogy ilyenkor semmi turistaprogram, gyakorlatilag a faluból nem teszed ki a lábad. Nem mosódnak össze az emlékek? Négy olimpia…, vissza tudsz emlékezni, ha nem is a városokra, de mondjuk szituációkra, meccsekre?

- Más világversenyeket nem nagyon tudnék felidézni, de a négy olimpia tisztán bennem van. A vb-k, eb-k kicsit keverednek, de az olimpiák..., mind a négy tisztán megvan, igen. Barcelonában, még fiatalon, egy kicsit úgy volt az egész - nem is kicsit, nagyon úgy volt-, hogy nem nyomasztott a tét, 20 éves voltam, minden sikerült. Én ott jól játszottam, rengeteg gólt lőttem, s az egyéni siker elfedte annak az olimpiának a kudarcát, a hatodik helyet. A második olimpián hiába lőttem sok gólt, ott már nagyon rosszul érintett az, hogy nem sikerült. Amikor az elődöntőben kikaptunk, már szinte mindegy is volt a folytatás. Annyira „belénk volt verve”, hogy mi olimpiai bajnokok leszünk, hogy abban a pillanatban semmi jelentősége nem volt annak, hogy harmadikok vagy negyedikek leszünk a végén. Horkai Gyurival egész idő alatt az aranyra készültünk, így elhomályosult az, hogy mi lesz a bronzmeccsen. Aztán persze elcsalták az olaszoknak, de ez már részletkérdés volt. Azután jöttek a sikeres olimpiák. Sydney. Rengeteg harc dúlt bennem, nem ment a játék egész nyáron, egy eltiltás után voltam… Azután jött a döntő, ami maga volt a csúcs és nyertünk. Athén, amikor veretlenül jutottunk el a döntőig, arra a meccsre pedig szerintem az egész ország emlékszik - vesztett állásból fordítottunk.

Itt térek vissza egy kicsit Kolonics Gyurira. Ő jut eszembe, ha felidézem azokat a pillanatokat, mikor a győzelmet 15 millió ember a magáénak érzi. 15 millió ember boldogsága a tét. Akkor, ott nemzeti hős vagy, mindenki beleéli magát a győzelmedbe. Ez a lényeg. Soha nem akartam világbajnok vagy Európa-bajnok lenni. Gyerekkoromtól kezdve csak az olimpiáról álmodoztam. Valószínűleg ebben az is közrejátszott, hogy belenőttünk a Faragó-Csapó-Horkai-világba és csak ezt hallgattuk: „Ha nem vagy bajnok te is, akkor senki sem vagy!. Ez a csúcsa az egésznek. Minden fölött ez áll!”


- Milyen a mostani csapat? Ha valakinek, neked aztán van összehasonlítási alapod.

- Ez azért nehéz kérdés, mert két olimpiának ugye már tudjuk az eredményét. Azt mondom, hogy mikor Sydney-ben kikaptunk kétszer a csoportmeccseken, és majdnem kikaptunk harmadszorra is, amikor egy gólon múlt, hogy bejussunk a négybe, akkor senki egy lyukas garast nem tett volna ránk. Aztán az lett a csodacsapat és nyert utána zsinórban három meccset. Egy csapat akkor jó, ha a bajban együtt marad, és fel tud állni. Már voltak pillanatok a mostani társasággal is, amikor ez megmutatkozott. Mint például az EB bronzmeccse. A fiatalok, öregek „összemosódtak” és működött a csapat „egésze”. Senkit nem érdekel, hogy most ő „a” fiatal, vagy éppen „az” öreg, aki esetleg az utolsó olimpiájára készül, csak az, hogy erre a két-három hétre egységesek legyünk. Egy célunk van, ugyanazért harcolunk. Ha ez az egység megvan, akkor a csapat bármire képes. Amikor majd egy-egy gól vagy egy-egy emberhátrány kivédekezése fog dönteni négy negyednyi küzdés után, a csapat azt meg fogja tudni oldani. Mert ilyesmin fognak múlni a legfontosabb meccsek. Azokban a pillanatokban az egység a lényeg, hogy ki tudjunk állni egymásért. Nálunk nincsenek belső gondok (több van a szerbeknél). Ezért nyerhetjük meg bármelyik mérkőzést.

- Van babonád, vagy fogadalmad?

- Nincs. Nem hiszek a „külsőségekben”. Mondjuk meccs előtt nem szoktam délután aludni, de nem babonából, hanem azért, mert nekem ez nem vált be. Most ennyiből jobb, hogy délelőtt vannak a mérkőzések, és nem kell átvészelni egy olyan délutánt, amikor mindenki más alszik. Na, az sohasem egyszerű.

Vannak ezen kívül olyan dolgok, amiket egy ilyen kéthetes világversenyre ki kell találni, hiszen nem szabad elfáradnunk kint mentálisan, nem szabad unatkoznunk, belefásulnunk. Szünnapokon az edzés ugye egy-egy óra. Sok a holtidő, amit célszerű értelmesen eltölteni. Itt nem egyéni elfoglaltságokról beszélek, hanem közös filmnézésről, társasjátékozásról, mindenről amit együtt csinálhatunk, hiszen ha egyedül vonulsz el a szobádba, megkukulsz az olimpia felére.

- Köszönöm a beszélgetést! Tudod ugyan, de mondom: nagyon-nagyon sokan leszünk veletek, szorítunk a győzelmekért!
Címkék:
Benedek Tibor Volvo

12 régi hozzászólás

Anita'78 hozzászólása
2008.08.18. 15:37

Köszönet az interjúért! Fantasztikus ember és sportoló a Tibi! Nagyon-nagyon szurkolunk Nektek, megérdemlitek azt a 3. aranyat, mi ott leszünk Veletek! S tudjátok, ezt szeretem a vizipólós srácokban! A kitartást, küzdelmet, közvetlenséget, emberséget, s hogy a földön járnak minden siker és hírnév ellenére, nem hiába, "az intelligens emberek sportja" ez! HAJRÁ MAGYAROK!

Velk Alexandra hozzászólása
2008.08.11. 18:10

Minden tiszteletem Benedek Tibié és a többi játékosé:):):):):) HAJRÁ MAGYAROK

B (régi) hozzászólása
2008.08.11. 12:26

Hát bizony szerintem is a csapategységen fog múlni. Ha ebben az athéni szintet nem tudja elérni a csapat, de megközelíteni lehet azt. (Korösszetételében az athéni csapat szerintem tökéletes volt.) A tegnapi meccsen már megmutatkozott ebből néhány dolog, de főleg az utolsó gólnál az, hogy kritikus helyzetben VOLT élő kapcsolat a "nagy öreg" Biros és a "kis fiatal" Dumi között. Látták, érezték egymást, olvasták egymás gondolatát. Az ilyen pillantok adhatnak erőt más játékosoknak is a feltétlen bizalom légkörének kialakításában az ideális csapategység eléréséhez.

dani hozzászólása
dani12875
2008.08.10. 15:28

Olvasom a Benedek Tibivel készült interjúkat, nézem a játékát már jó ideje. Mindig elcsodálkozom és kicsit irigykedem is, hogy hogyan lehet valaki ennyire profi. Egy biztos bármihez is fog az ember, tehát nemcsak vizilabda, nemcsak sport, hanem bármihez, azt csak teljes szívvel érdemes csinálni. A Benedek Tibi ebben nagy, és erre nagyszerű példa az ő pályafutása.

kerikaj hozzászólása
kerikaj12815
2008.08.09. 18:50

Jajj de jó kis interjú volt ez! köszi vlv! hajjaj.. egyre jobban kezdek fellelkesülni, hogy fogom én kibírni ezt a két hetet?! :) Hajrá Tibi, hajrá fiúk, nagyon szurkolunk nektek!!!

endless11 hozzászólása
2008.08.09. 16:48

Kicsit kétkedek a 3.aranyban, de olyan erős mentális állapotban vannak, hogy kezdek kétkedni abban, hogy nem sikerül...Hajrá Magyarok! Most bebizonyíthatjátok, ti vagytok a Világ legjobbjai!

Szöszke hozzászólása
2008.08.08. 22:24

Tibi kívánom vigyen tovább a hatalmas LELKED! Meglesz az a harmadik ARAMY!

T hozzászólása
T12782
2008.08.08. 22:09

Legnagyobb ember jelenleg a magyar sportéletben!!

Joli hozzászólása
Joli12779
2008.08.08. 20:29

Tibi! Te vagy a legnagyobb szamuráj!

Szepi  ( BVSC) hozzászólása
2008.08.08. 18:34

Benedek Tibor ön az én példa képem!! :):):))) ÉS HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!

t hozzászólása
t12765
2008.08.08. 12:29

Én a papa előadásait is kedvelem.-:) Ez sem marad el mögötte.-:) Kívánom, hogy ennek a remek sportembernek kikerekedjen a pályafutása egy gyönyörű pekingi arannyal! HAJRÁ,HAJRÁ MAGYAROK!!! Üdv:-Éva néni.

G hozzászólása
G12763
2008.08.08. 11:46

Minden tiszteletem Tibié!!! Hajrá MAGYAROK