FACEBOOK

Az első pekingi napok - négy edzésen van túl a csapat

Az első pekingi napok - négy edzésen van túl a csapat
hozzászólás, 2008.08.06.

A fiúk egyelőre rendesen megküzdenek az úgynevezett akklimatizációs problémával. Tartják magukat és most már tényleg csak egy-két nap kell ahhoz, hogy szervezetük igazodjon a váltáshoz. Az első pekingi tapasztalatokról kérdeztük Kemény Dénest, Biros Pétert és Kis Gábort.

- Hogy megy az átállás?

-
Egész jól – mondja a kapitány. - Sokat segített, hogy nem feküdtünk le megérkezés után, ugye reggel hatkor szálltunk le és kibírtuk estig. Nyilván fáradt volt mindenki, hiszen alvás helyett rögtön elmentünk edzésre, délután egy szunyókálás, majd újból elmentünk edzésre, de utána végigaludtuk az éjszakát. Reggel korán keltünk, elmentünk edzésre, ebéd, pihenő, súlyzózás, majd újból edzés és most itthon vagyunk. Holnap folytatjuk. Szerintem holnaputánra teljesen átállunk. Ez így rendben lesz.

-
Milyen a hangulatotok? Mindenki rendben van?

-
Igen, sokat gyakoroltunk az elmúlt három edzésen. Most este játszottunk az amerikaiakkal 40 percet, holnap a horvátokkal fogunk. A szerbekkel még nem száz százalék, mert a beosztás szerint nem velük vagyunk együtt. Ott még egyeztetni kell, valakivel időpontot cserélni, hogy 8-án is tudjunk játszani. Természetesen az előre tervezett, egyeztetett programok itt borulnak, de végül is azzal, hogy ma játszottunk az amikkal és holnap a horvátokkal, még az sem olyan nagy tragédia, ha holnapután nem tudunk a szerbekkel, de azért megpróbálom azt is összehozni.

-
Tehát sok mindent át kell szervezni…

-
Abszolút… Az amikkal úgy tudtunk játszani, hogy a mi buszunkkal jöttek le az edzésre, tehát a saját beosztásukat lemondták és eljöttek a mienkre.

-
Gyakorlatilag átengedtétek az uszoda felét…

- Másképp nem tudsz játszani velük, ha nem engeded át az uszoda felét.

-
Én is így gondoltam. Mennyi lett az eredmény?

- Nem publikus.

- De nyertünk, remélem…

-
Több gólt lőttünk, de nem ez volt az érdekes. Gyakoroltunk, ők is, mi is. Amiket eddig külön, magunkban próbálgattuk, azt most csinálhattuk rendesen, ellenféllel szemben is. Hasznos volt, jó volt, elégedett voltam.

-
Van-e olimpiai hangulat már?

-
Szerintem az előszelét érezni még csak, de mindenki élvezi, mert nincs stressz, hiszen még nincsen tét. Nyilván akik először vannak olimpián, jobban rácsodálkoznak dolgokra, de mindenki felszabadult. Ahogy közeledik az első meccs, úgy leszünk majd feszültebbek.

-
Egészséges mindenki? Minden rendben van?

-
Igen. Tibi ma este nem játszott, mert volt délelőttről egy kis fájdalom a lovaglóizmában, de egyébként mindenki rendben van és ő is rendbejön. Óvatosságból nem játszott ma és valószínűleg nem fog holnap sem.

- A körülmények? Milyen a kaja?

-
A kaja változatos, nagyon nagy a választék, de ha nem fognak változtatni a menün, akkor előbb-utóbb már nem lesz változatos. Ilyenkor az ember habzsol, mindent meg akar kóstolni, ezért elég hamar a végére ér, bármennyire sok is a választási lehetőség. Azért az jó lenne, ha folyamatosan, néhány naponként kerülnének be új ételek a menübe. Ez a többi olimpián is így volt, nem is volt probléma.

A falu meglepően jól néz ki - mert ugye az ember ilyen nagy épületeket hallva megijed, 8 meg 10 emeletes, meg ilyesmi – ehhez képest kifejezetten lakályos. Nekem két összehasonlítási alapom van Sydney és Athén, ahhoz képest ez a falu tetszik a legjobban.

-
Hallom, hogy beszéltél ma a tihanyi visszhanggal…

-
Igen, de nem csak én, Szecska is. Ez egy kedves kezdeményezés az egyik támogatónktól és természetes, hogy bekapcsolódtunk.


Biros Pétert is az első benyomásokról kérdeztük.

- Minden rendben van. Eddig, amelyik uszodában voltunk, azt kell mondjam, hogy mind gyönyörű, minden igényünket teljesen kielégíti. Az egyik, ahol edzettünk, annyira új létesítmény, hogy a székeken még rajta volt a fólia. A falu is rendben van, a szobák optimálisak, egyáltalán, amit eddig láttunk és tapasztaltunk, azzal kapcsolatban nem lehet semmilyen panasz. De mindez csak körítés, a lényeg az, ami majd vasárnap következik…


Van már egy kis meccsláz bennetek?

-
Egyelőre még nincsen. Akkor lesz, ha meglesz a megnyitó és tényleg elkezdődnek a versenyek. Akkortól már tényleg elkezdődik az olimpia.

(A magyar csapat - régi szokásához híven - természetesen nem vesz részt a megnyitó ünnepségen…)


- Túl vagyunk az első négy edzésen, amiből hármat szinte teljesen öntudatlan állapotban dolgoztam végig - mondta a vlv-nek Kis Gábor. – Most már kezdünk valamennyire átállni, de nekem még vannak olyan délutáni tízperces fél-alvásaim (például a buszon) hogy szinte nem tudok magamról. Nagyon tetszik a falu, minden körülmény megfelelő és így tökéletesen tudunk készülni. Ma este az amerikaiakkal játszottunk, mindenképpen hasznos edzés volt.

- Mit csináltok szabad időben?

-
Egyelőre többnyire alszunk. Most éppen internetezek, a családdal beszélgetek.

- Akkor nem is tartalak fel, jó pihenést és jó felkészülést!

Képek az olimpiai faluból

8 régi hozzászólás

ariLari hozzászólása
ariLari12729
2008.08.07. 17:55

Hú, Kicsi sokat fogytál!!! Reméljük azért nem okoz majd gondot a mázsás déliek szorítása... :) HAJRÁ MAGYAROK!!!

Hanna hozzászólása
Hanna12716
2008.08.07. 10:25

Köszönjük szépen a képeket az olimpiai faluból! :))) Hosi, Kicsi, jó az új hajatok. Illetve ami maradt belőle... :-D

Mona hozzászólása
Mona12715
2008.08.07. 09:13

köszönöm szépen a választ!Tényleg fárasztó lehet órák hosszat ott állni.

t hozzászólása
t12713
2008.08.07. 08:53

Jó csapat,jó hangulat, jöhetnek a jó eredmények.-:) Veletek vagyok jóban ,rosszban. HAJRÁ,HAJRÁ MAGYAROK!

polo hozzászólása
polo12705
2008.08.06. 23:05

Hát ne is álldogáljanak ott több órahosszát a semmiért, így is fáradtak lehetnek.

szerk hozzászólása
szerk12704
2008.08.06. 23:02

Mona, a megnyitóünnepségen részt venni rendkívül fárasztó dolog - ezért nem szoktak részt venni rajta, visszamenőleg jó régóta

Mona hozzászólása
Mona12703
2008.08.06. 21:43

"A magyar csapat - régi szokásához híven - természetesen nem vesz részt a megnyitó ünnepségen" - hogy hogy?? Sok sikert az átálláshoz, pihenjetek sokat! HAJRÁ MAGYAROK!

Tündér hozzászólása
2008.08.06. 19:10

Hajrá fiúk! :-))