FACEBOOK

Felfokozott a várakozás a magyar közvélemény-kutatók szerint

Felfokozott a várakozás a magyar közvélemény-kutatók szerint
hozzászólás, 2008.08.05.

Mind az eredményeket, mind az érdeklődést figyelembe véve felfokozott várakozás előzi meg a magyarok körében a pénteken rajtoló pekingi olimpiát - legalábbis ez derül ki mindkét közvélemény-kutató cég hétfőn nyilvánosságra hozott elemzéséből.

Diapolo

A Szonda Ipsos és a Forsense egyaránt 1000 főt kérdezett meg a pekingi játékokkal kapcsolatban, s előbbi szerint a szurkolók 21 érmet, közte nyolc aranyat várnak, míg utóbbinál a válaszadók átlaga 7,2 volt a győzelmeket illetően. A Szonda Ipsos szerint a megkérdezettek 48 százaléka 6-10 közötti diadalt vár, s nem akadt egyetlen ember sem, aki aranymentes olimpiát várna, míg a Forsense felmérése arról tanúskodik, hogy a válaszolók 78 százaléka 5 és 10 közé teszi az első helyek számát, s legtöbben öt aranyérmet várnak. Mindkét elemzés megjegyzi, hogy jócskán akadnak emberek, akik tíznél is több aranyérmet várnak.

A Szonda Ipsos szerint a lakosok 54 százaléka lelkesedéssel várja az olimpiát, további 8 százaléknak - különösen az időseknek - ez tölti majd ki mindennapjait. Mindössze nyolc százalék válaszolt úgy, hogy hidegen hagyja az ötkarikás játékok. A Forsense-nél is hasonló adatokat tapasztaltak, ugyanis a megkérdezettek 37 százaléka rendszeresen, 25 százaléka pedig gyakran követi majd az eseményeket, ugyanakkor 19 százalék válaszolta azt, hogy egyáltalán nem fogja figyelemmel kísérni a játékokat.

A közvélemény-kutató cégek arra is választ kerestek, hogy a szurkolók miként követik majd az eseményeket. A Szonda Ipsos szerint a lakosok több mint egynegyede hajlandó lesz megszokott bioritmusát felborítani, ha aranyéremért küzd egy magyar sportoló vagy válogatott, de az emberek több mint egyharmada vállalja be a kései lefekvést vagy korai kelést az olimpia követése miatt. Az éjszakai viadalokhoz a legjellemzőbb (45 százalék) viszonyulás ugyanakkor az lesz, hogy ébredés után azonnal utána néz az eredményeknek. A Forsense eredményei szerint az olimpia iránt érdeklődők közül 20 százalék éjszakázik majd magyar éremesély esetén, de további 34 százalék valószínűsíti, hogy vállalja az ébrenlétet, s csupán 20 százalék mond le biztosan az élő közvetítésről.

A legjellemzőbb információforrás a televízió lesz. Ugyanakkor érdekes, hogy a Forsense szerint a tévét az újságok, majd szorosan a rádió követi, s csak ezután jön az internet, míg a Szonda Ipsos-nál a világháló majdnem ugyanolyan "népszerű" lesz, mint a televízió.

(MTI)

Címkék:
olimpia Peking Volvo

1 régi hozzászólás

t hozzászólása
t12646
2008.08.05. 09:31

Utólag is készülhetne ilyen közvéleménykutatás. Bár ezzel az a gond, hogy a magyarok ritkán őszinték...