FACEBOOK

Megnyitó ünnepség: 160 ezren lesznek jelen

Megnyitó ünnepség: 160 ezren lesznek jelen
hozzászólás, 2008.08.04.

Mintegy 160 ezer ember vesz részt a pénteki olimpiai megnyitóünnepségen - közölte hétfőn a pekingi városvezetés.

Az augusztus 8-án este 8 óra 8 perckor - helyi idő szerint - kezdődő ceremónián 70.000 ezer meghívott, köztük a hivatalos vendégek, sportolók, és az előadáson részvevő művészek lesznek jelen, a további 90.000 fő pedig a jeggyel rendelkező közönségből, a személyzetből és az önkéntesekből áll - mondta Csou Cseng-jü (Zhou Zhengyu) Peking város kommunikációs irodájának helyettes vezetője.

A szervezők már kipróbálták, hogy miként lehet majd ilyen sok embert beengedni, s a rendezvény végén kiengedni a csak Madárfészekként emlegetett Nemzeti Stadionból - hangsúlyozta Csou.

A vendégek, művészek és a sportolók számára külön buszok állnak rendelkezésre, a közönség pedig a tömegközlekedési eszközöket: a buszokat és a megnyitóra átadott olimpiai metróvonalat veheti majd igénybe.

A személyzet és az önkéntesek péntek reggeltől kezdik el az előkészítési munkát, a Madárfészek és az egész központi olimpiai terület hivatalosan péntek délután 4 órától lesz nyitva a közönség előtt.

A július 30-án és az augusztus 2-án megtartott próbák is igazolták, hogy a tömegek kezelésére kidolgozott tervek célravezetők - monda Csou.

Az olimpia idején 28 közvetlen buszjárat éjjel-nappali összeköttetést biztosít a játékok központi létesítményei és a főváros különböző kerületei között, mindamellett az olimpiai helyszíneket Peking 48 eddig is közlekedő buszjárata és három metróvonala is érinti.

(MTI)

Címkék:
olimpia Peking