FACEBOOK

Kína feloldotta több internetes honlap tilalmát

Kína feloldotta több internetes honlap tilalmát
hozzászólás, 2008.08.01.

Kína feloldotta pénteken több internetes honlap elérhetőségének tilalmát, de továbbra sem lehet elérni a világhálón sok címet az ötkarikás játékok médiaközpontjában.

Újságírók azt tapasztalták, hogy hozzáférhetővé vált az Amnesty International emberjogi szervezet, valamint a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságíró-szervezet honlapja, ugyanakkor továbbra sem lehet megtekinteni a BBC kínai nyelvű oldalának a disszidensekkel és a Tibet-pártiakkal foglalkozó oldalait.

Giselle Davies, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szóvivője jó jelenek minősítette, hogy feloldották a kínai kormány által érzékenynek tekintett egyes honlapok tilalmát.

Hu Csin-tao kínai államfő pénteken maga is találkozott a Pekingben dolgozó külföldi újságírókkal és azt kérte tőlük, hogy "ne politizálják" a játékokat, mert az szerinte ellentétes az olimpiai szellemmel. Reményét fejezte ki, hogy az olimpiai játékokról szóló tudósítások "objektívek lesznek".

A kínai elnök szerint a világ különböző országaiban és térségeiben élő népek elkerülhetetlenül másként vélekednek egyes dolgokról, és erre nem "a játékok politizálása a megfelelő válasz".

Hu Csin-tao megerősítette, hogy a kínai hatóságok biztosítják a külföldi újságírók számára a munkájukhoz szükséges struktúrákat és eszközöket, ugyanakkor elvárják tőlük, hogy alkalmazkodjanak a kínai törvényekhez és szabályokhoz. 

Heves tiltakozás fogadták a Kínában dolgozó külföldi tudósítók, hogy a pekingi olimpia szervezőbizottsága (BOCOG) a korábbi ígéretek ellenére mégsem biztosított szabad internethasználatot az újságírók számára.

"Ez a kontroll ellentmond a BOCOG és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi ígéretének, miszerint a korábbi játékokhoz hasonlóan itt is szabadon dolgozhatunk. Több ezer sajtós érzékeli most azt a cenzúrát, amelyet a helybéli kollégáknak mindennap el kell viselniük" - hangsúlyozta a tudósítók szervezetének (FCCC) állásfoglalása.

Az FCCC egyszersmind felszólította a szervezőket, hogy függesszék fel a korlátozásokat.

Az ötkarikás médiaközpontba telepített számítógépekről nem lehetett elérni többek között a nemzetközi emberjogi szervezetek, a száműzetésben élő tibetiek vagy a Falunkung (Falon Gong) meditációs mozgalom honlapjait, továbbá egyéb Kínát bíráló portálokat.

(MTI)

Címkék:
olimpia Peking