FACEBOOK

Három hónap múlva játszhat tétmeccset a műtét után lábadozó Steinmetz Ádám

Három hónap múlva játszhat tétmeccset a műtét után lábadozó Steinmetz Ádám
hozzászólás, 2008.07.24.

ENGLISH VERSION//Meglehetősen komoly műtéten esett át Steinmetz Ádám, a válogatott korábbi bő keretének tagja, athéni olimpiai bajnok. Az ősztől Kotorban játszó center korábbi porckorongsérve súlyosbodott, s mint most kiderült, gyakorlatilag lehetetlenné tette szereplését a malagai Európa-bajnokságon és a pekingi olimpián. A műtét után lábadozó játékost kérdeztük a részletekről.

- A tavalyi nyarat is emiatt a porckorongsérv miatt kellett kihagynom. Kiderült, hogy konzervatív kezeléssel nem lehet meggyógyítani. Az Európa-bajnokságra való felkészülés utolsó hetében ráadásul történt egy sajnálatos sérülés, egy tipikus center-bekk küzdelemben egy fejrántás, amivel ez a sérv elmozdult a helyéről. A karom is bizseregni kezdett, de ez később elmúlt, a fájdalom is megszűnt. Aztán később úgy éreztem, hogy napról napra megy el az erő a jobb karomból. Az ING Kupa alatt, különösen az utolsó meccsen már nagyon éreztem, hogy valami nem stimmel, mert olyan erőtlenség volt rajtam, amit nem is tudom, hogy mikor éreztem utoljára. Az Európa-bajnokság ideje alatt gyakorlatilag már edzeni sem tudtam, olyan szinten leggyengült, nem „működött” a jobb kezemen a tricepsz-izom.

Valószínűleg ennek is „köszönhetően” nem kerültem be az Európa-bajnoki utazó csapatba, de itthon folytattuk a kimaradókkal együtt a tréningeket és akkor már napról napra rosszabb lett az állapotom, egyértelműen felismerhető volt, hogy mi a probléma.

- Mit mondtak az orvosok?

- Megmérték MRI-n, ami lényegesen rosszabb diagnózist mutatott, mint a tavalyi mágnesrezonanciás vizsgálat, és az idegsebész rögtön közölte, hogy műteni kell. Én szerettem volna megvárni, hogy hazajöjjenek a válogatott orvosai, Pavlik Gábor és Gábor Tóni bácsi, de nekik sem volt semmi ellenvetésük. A helyzet egyértelmű volt, nemhogy sportolóként, de civil emberként sem tudtam volna teljes életet élni enélkül a műtét nélkül.

Sokan kérdezték, hogy féltem-e. Természetesen féltem, mert azért egy műtét soha sem kellemes. Szerencsére egy vakbélműtéten kívül, ami hat éves koromban volt, nem volt részem ilyesmiben, most sem is szerettem volna, de gyakorlatilag nem volt más választásom.



- Mikor csinálták meg és hol?

- Az Amerikai úti idegsebészeten, múlt hét csütörtökön.

- Meddig voltál bent?

- Vasárnap délelőtt engedtek haza. Dupla műtétem volt, mert a csípőlapátomból is kivettek egy csontot, amivel rövidítették a csigolyákat, tehát két műtét volt egyben gyakorlatilag. Ezután két napig nem tudtam járni. De rendbejöttek a dolgok, nagyon hamar elmúltak a fájdalmak és a láz, így azt kell mondjam, hogy már kitűnően érzem magam.

- Mit csinálták konkrétan a műtét során?

- A porckorongom, ami két csigolya között található, olyan rossz állapotban volt, úgy szét volt durranva, hogy kiszakadt, és rácsúszott a gerincvelőből kilépő idegekre. Ez okozta azt, hogy nem működött a tricepszem, illetve már alkari és általános bizsergést éreztem. A félrecsúszott porckorongot kiemelték és a helyére azt a saját csontot tették, amit a csípőlapátomból vettek ki. Ez körülbelül fél év múlva fog majd teljesen „összecsontosodni”.

- Helyi érzéstelenítés vagy altalás volt?

- Altatással csinálták a műtétet.


- Mi a gyógyulás menete?

- Jövő kedden megyek vissza varratszedésre, utána már elkezdhetek úszni és gyógytornázni, de végtagtorna és séta már most engedélyezett, csak hát azért a műtét után még óvatosnak kell lenni, úgyhogy javasolták is, hogy egyelőre ne nagyon mozduljak ki otthonról. Meg kell erősítenem a nyakizmomat, s az általános kondíciómat is vissza kell szereznem, amiben az úszás nagy segítséget fog nyújtani. Körülbelül három hónap múlva tudok majd centerként tétmérkőzést játszani.

- A kotoriakat értesítetted a dologról?

- Természetesen. Tudnak mindenről. Szerencsére magyarul beszélő orvosuk van, ezért abszolút részletesen tudnak az itthon történt dolgokról, a műtétről, és azt mondták, hogy a rehabilitációs munkát végezzem el itthon, és már úgymond edzésre kész állapotban csatlakozzak majd hozzájuk.

- Beszéljünk a vízilabdáról. Gondolom az EB meccseket TV-ben nézted...

- Igen.

- És akkor tehát már nyilvánvalóan azt is tudtad az EB alatt, hogy nem fogsz tudni menni az olimpiára...

- Igazság szerint, amikor kimaradtam az EB-csapatból, csalódott voltam, mert látva az egész éves teljesítményemet, meg (leszámítva az utolsó egy-két meccset) a válogatott felkészülés során is úgy gondolom, hogy jó teljesítményt nyújtottam. De így utólag, az események tükrében azt kell mondjam, hogy örülök, hogy nem utaztam Malagába, mert gyakorlatilag használhatatlan lettem volna. Természetesen tudatosult bennem, hogy sajnos ezzel a sérüléssel az olimpia is elúszott. Egy sérülés sosem jön jókor, de olimpia előtt nyilván különösen nem... De ez van, nincs mit tenni, nincs mit sopánkodni, meg kellett csinálni a műtétet és minél hamarabb el kell kezdeni a rehabilitációt, hogy tényleg az új klubomban ha nem is mindjárt a bajnokság elején, de mielőbb bekapcsolódhassak a munkába.

- Hogy tetszett a válogatott malagai teljesítménye?

- Nem volt csúcsformában a csapat, igazából a két horvát meccs volt az, ahol bár csak egy góllal nyertünk, de azt gondolom, hogy meggyőzően, jól játszottak a fiúk. Látni kell, hogy ez a mostani olimpia négyesélyes. A három volt jugoszláv tagállam és közöttünk fog eldőlni szerintem az érmek sorsa. Valószínűleg az ellenfelek is javulni fognak még, de én bízom abban, hogy sikerül megvédeni az olimpiai bajnoki címet. Véleményem szerint a pillanatnyi forma fog dönteni, hiszen nagyon kicsi különbség van ezek között a csapatok között, ahogy ez kiderült az Európa-bajnokságon is.

- Mit láttál a legbiztatóbb jelnek, ha volt ilyen?

- Ami biztató jel, az az, hogy a fiatalok is fontos gólokat tudtak lőni döntő szituációkban. Nagyon fontos, hogy ez a csapat nem három-négy klasszisra épül, hanem bizony már a fiatalok is hozzá tudnak tenni a játékhoz. A védekezésünk hullámzó volt, hol jobb, hol kevésbé jó, ez kapott gólokban is megmutatkozott. Nyilvánvalóan van még előrelépési lehetőségünk, de hát ezt nálam a szövetségi kapitány jobban tudja, biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő két hét, ami még hátravan az olimpiáig, az ennek jegyben fog eltelni.

- Köszönöm szépen a beszélgetést, és gyors gyógyulást kívánok olvasóink nevében is!

24 régi hozzászólás

Réka hozzászólása
Réka12456
2008.07.29. 12:24

Látom kénytelen leszek Esztert zaklatni a kérdésemmel...pedig nem akartam őket ilyenkor zaklatni

szerk hozzászólása
szerk12413
2008.07.27. 20:22

Kedves Rebo! Nem emlékszem, hogy ilyen történt volna, nem törlünk hozzászólást, csak akkor, ha abban olyan dolog van, ami ezt elkerülhetetlenné teszi

Rebo hozzászólása
Rebo12405
2008.07.27. 19:05

"Kedves" Szerkesztő ! Nagy tisztelettel várom visszajelzését, hogy miért törölte hozászólásomat amlyben jobbulást kivántam Ádinak. Továbbá azt sem tudom, miért nem hoták le hozzászólásomatr, amelyben Nagy Viktornak kivántam boldog szülinapot ( igaz itt beírtam, hogy szerintem ő a legnagyobb )???? Ez két mocskos hozzászólás volt ????

Polo hozzászólása
Polo12315
2008.07.26. 15:30

Szia Ádi! Nagyon sajnálom,hogy mégis megműtöttek! Mielöbbi felépülést!!! Csak a VASAS mindörökké! és Kotor!

Rebo hozzászólása
Rebo12290
2008.07.25. 20:18

Mielőbbi gyógyulást Ádi ! Várunk vissza a Vasasba !!

makoswp hozzászólása
makoswp12275
2008.07.25. 15:07

Jobbulás! Sajnos most a legjobb centerünk nélkül utazik a válogatott Pekingbe, de az egészségnél nincsen fontosabb dolog...

Kritikus Péter hozzászólása
2008.07.25. 09:52

Nálam Te vagy a favorit center a három közül. Kár, hogy így nem volt választási lehetősége a Szövkapnak centerposzton, s remélhetőleg nem helytelen orvosi diagnózisokból kifolyólag történt így, éppen a legnagyobb verseny előtt. Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok Neked, s remélem Londonban láthatom majd a víz alól felbukkanó, levegő után kapkodó, jellegzetes ábrázatodat.

Imola hozzászólása
Imola12229
2008.07.24. 21:41

Gyógyulj meg minél előbb! :D

t hozzászólása
t12222
2008.07.24. 20:18

Gyors,maradéktalan gyógyulást kívánok! Sok sikert a Kotorban is. Szeretem a játék stílusod.Pontos, tiszta,sallangmentes. Nagytudású játékodra szükségünk lesz. Kérlek óvatosan erősíts, vigyázz magadra! Éva néni.

M80 hozzászólása
M8012215
2008.07.24. 17:38

Ádi! Gyógyulj meg mihamarabb!!! Várunk vissza Angyalföldön!!!

Krszti1 hozzászólása
Krszti112211
2008.07.24. 17:22

Jobbulást!!

zsoci hozzászólása
zsoci12205
2008.07.24. 15:43

Jobbulást! Élvezd ki a nyarat, hamár nem vagy benne a szűk csapatban. Én is remélem, hogy visszajösz majd a VASASba :-)

Bambi hozzászólása
Bambi12204
2008.07.24. 15:13

Gyógyító energiákat küldve kívánok mielőbbi gyógyulást a Sasadi túloldaláról!:) Hiányozni fogsz az olimpiai csapatban, de főképp a VASAS-ban...! Kívánom, hogy sok szép és értékes tapasztalattal, élménnyel térjél haza, vissza a VASASBA!:)

Anikó hozzászólása
Anikó12202
2008.07.24. 14:50

Gyógyulj meg Ádám!

Bishop hozzászólása
Bishop12201
2008.07.24. 14:49

Jobbulást! :)

Hanna hozzászólása
Hanna12199
2008.07.24. 14:15

Mielőbbi gyógyulást kívánok! Remélem az új csapatban is hamar megtalálod a helyed, és jól fogod érezni Magad. De persze azért remélem, mielőbb láthatunk majd itthon újra játszani! :))

polo hozzászólása
polo12196
2008.07.24. 13:01

Londonban találkozunk!

Katica hozzászólása
Katica12194
2008.07.24. 12:29

Nagyon sajnálom, hogy nem láthatunk Pekingben. Mielőbbi gyógyulást kívánok!

Trooper hozzászólása
Trooper12192
2008.07.24. 11:50

Ádi! Gyógyulj meg minél gyorsabban! Ja, és minél hamarabb gyere vissza a VASASba!!! Még játékost soha nem láttam akkora extázisban üvölteni a VASAS-rigmusokat, mint Téged! :)

macskako hozzászólása
2008.07.24. 11:32

Gyogyulj meg ,Adi !!!!!! 1000 koszonet mindenert ,amit a VASASert tettel !! Sok sikert az uj csapatodban !! Ne feledd : VISSZAVARUNK, TOBB EZREN !!! Udv !

régi egri hozzászólása
2008.07.24. 10:56

Rendkívül szimpatikus gondolatok. A vártnál is gyorsabb jobbulást kívánok és jó meccseket majd távol tőlünk. Amúgy nagyon fog hiányozni majd Pekingben!! (is)Még annyit, hogy legalább a bajnokságban nem fogja az egriek életét megkeseríteni, hála. Nagyszerű játékos és sportember!!

SAPécs hozzászólása
SAPécs12176
2008.07.24. 10:25

Hiába, minden rosszban van valami jó! Ha Ádit beválogtja most Dénes, akkor esetleg Malagában mondjuk az első horvát meccsen a küzdelem során előadódhatott volna valami súlyos esetleg visszafordíthatatlan sérülés. Rossz rá gondolni is! Gyors gyógyulást és sikeres visszatérést kívánok!

Kitti hozzászólása
Kitti12175
2008.07.24. 10:19

Kedves Ádám,mielőbbi gyógyulást kívánok és remélem még fogsz játszani a Vasasban!!

Réka hozzászólása
Réka12174
2008.07.24. 10:07

Szia VLV! Meg lehetne tudni ki műtőtte Ádit az Amerikai úton? Apukámnak is ilyen problémája van és jó lenne egy szakmájában sikeres orvos találni! Gyógyulást Ádám! Hiányozni fogsz/ fogtok E-vel a Komiból!