FACEBOOK

Viszlát Pekingben!

Viszlát Pekingben!
hozzászólás, 2008.07.12.

Drámai mérkőzésen, hosszabbítás után egy góllal kikaptunk a szerbektől, így vasánap 19.30-kor a bronzéremért jatszunk a malagai Európa-bajnokságon. Egyenlő erők küzdelméből az a csapat nyert, amelyik kritikus pillanatokban jobban összpontosított. Nem sok hiányzott a fordított eredményhez. Pekingben remélhetőleg lesz lehetőség a visszavágásra. Érdekes videónyilatkozatokat is ajánlunk a gólok és sok meccsjelenet mellett.

Diapolo

Pedig jól indult. Már az biztató volt, jogy Benedek Tibor játékra jelentkezett, méghozzá nem "toldozva-foltozva", hanem teljesen terhelhető állapotban - mint azt később be is bizonyította.

A meccs izgatott hangulatban kezdődött, sokáig egyik csapat sem volt képes góllal befejezni az akcióját. Ebben szerepet játszhatott a feszültség is, de mindenekelőtt az, hogy mindkét védelem kimagaslóan teljesített - Sefik még Kásás ötméteresét is kivédte.

A hosszú gólcsendet a második negyed közepe után(!) Filipovics törte meg, emberelőnyből. Nem sokkal később ismét fórból Radjen talált be. Kezdett egyre kínosabbá válni a gólképtelenségünk, mígnem Madaras Norbert a hatodik magyar fórt(!) gólra váltotta. Sajnos Vujasinovics még a félidő előtt távolról betalált.

A nagyszünet után Benedek-, majd Kiss Gergely-percek következtek ki is egyenlítettünk. Ekkor ismét jött Vujasinovics, aki már a Szécsi sérülése miatt beállt Nagy Viktornak lőtt gólt. Varga Dániel megúszásból egyenlített, majd az utolsó negyed elején átvettük a vezetést, Kásás - előnyben elért - bombagóljával. Sapic ötméteresből egyenlített.

Magyar előnyben - időkérés után - Hosnyánszky lőtt nagy gólt. Még nagyobbat Molnár Tamás - csvargólja gyönyörű volt (a szabaddobás kicsit közelinek tűnt a kapuhoz, de a bírók megadták).


Négy perc volt hátra, amikor tehát 7:5-re vezettünk. Vujasinovic átejtette a vízből görcsösen kiemelkedő Nagy Viktort, majd másfél perccel a vége előtt, védekezési hibát kihasználva Udovicsics egyenlített. Negyven másodperc maradt, amikor a szerbek fórhoz jutottak, de kihagyták, 19 másodpercnél magyar időkérés, de ebből sem lett semmi, jöhetett a kétszer 3 perces hosszabbítás.

Szécsi visszaállt a kapuba, de ő sem háríthatta a szabadon hagyott Sapic lövését. A második három perc kimaradt magyar előnnyel kezdődött, s folytatódott is, az utolsó akciót a szerbek vezették, tartogatták a labdát, majd kontrát fújtak ellenük. Ekkor már csak 6 másodperc volt hátra. Kemény Dénes időt kért, majd két fault következett szerb részről. A másodiknál a játékost ki is állították, mert nem engedte elvégezni Kásás szabaddobását. Egy másodperc volt, amikor Tomi végre lőhetett, de labdája a kapufától visszapattant a mezőnybe.

Magyarország-Szerbia 7:8 (0:0, 1:3, 3:1, 3:3/0:1, 0:0) - hosszabbítás után
Malaga, v: Tulga (török), Rotunno (olasz)
Magyarország: Szécsi - Varga T., Madaras 1, Kásás 1, Kiss G. 1, Biros,
Molnár T. 1. Csere: Varga Dénes, Hosnyánszky 1, Benedek 1, Varga Dániel
1, Kis G, Nagy V. (kapus). Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
Szerbia: Sefik - Prlainovics, Udovicsics 1, Filipovics 1, Sapics 2,
Vujasinovics 3, Pekovics. Csere: Radjen 1, Szavics, Pijetlovics, Nikics,
Csirics. Szövetségi kapitány: Dejan Udovicsics               
Gól - emberelőnyből: 15/3, ill. 13/3
Ötméteresből: 1/-, ill. 1/1
Kipontozódott: Varga T. (23.p.), Hosnyánszky (32.p.), Udovicsics (38.p.)



Vasárnap következik a bronzmeccs a horvátokkal.

További eredmények:

elődöntő:
Montenegró-Horvátország 9:7 (1:2, 3:2, 2:2, 3:1)
7-10. helyért:
Macedónia-Oroszország 13:11 (3:2, 3:2, 2:2, 2:4, 1:0, 2:1) - hosszabbítás után
Spanyolország-Románia 9-7 (3:2, 3:1, 1:1, 2:3)
a 11. helyért:
Görögország-Szlovákia 14:8 (3:3, 2:1, 4:2, 5:2)

EB-oldalunk

Élő közvetítésünk a mérkőzésről


vlv-fotók a mérkőzésről


vlv-HD-HP-videók:

Himnusz (HD-HP)



Kásás ráúszása (HD-HP, Malaga)



Szünet (HD-HP, Malaga)



Kásás kimaradt ötméterese (HD-HP, Malaga)



A Hosnyánszky-gól (HD-HP, Malaga)




vlv-videók:

Érkezés az elődöntőre



A magyar himnusz



Hajrá magyarok!



Biros Péter elhozza a labdát



Félidőben



Varga Dániel elhozza a labdát



Nem kapunk gólt



Hosszabbítás előtt




Videók:

Madaras Norbert gólja

Benedek Tibor gólja

Kiss Gergely gólja

Varga Dániel gólja

Kásás Tamás gólja

Hosnyánszky Norbert gólja

Molnár Tamás gólja

vlv-videók:

Kemény Dénes nyilatkozata



Szécsi Zoltán nyilatkozata



Kásás Tamás nyilatkozata

Kiss Gergely nyilatkozata



Varga Dániel nyilatkozata



Kis Gábor nyilatkozata

Benedek Tibor nyilatkozata



Madaras Norbert nyilatkozata

81 régi hozzászólás

Szöszke hozzászólása
2008.07.17. 01:49

Na akkor mindenkinek: 1.)EGY ÉVBEN CSAK EGYSZER LEHET IGAZI CSÚCSFORMÁT ELÉRNI ÉS KÉSZ.Lásd úszók öttusázók taktikáznak az EB-indulásaikkal. Nem gépek a fiúk bár gladiátorok de EMBEREkK. 2.)ha nem tűnt volna fel a felkészülési időszak közepén vagyunk. 3.)Tán a negativizmussal nem a Szerbeket kellene éltetni. Szurkoljon már mindenki a saját országa csapatának! 4.)Végre hosszú évek után újra együtt lélekzik a CSAPAT ezt most ne bontsuk szét holmi pisztlicsáré évközbeni klubérdekek szerint! 5.)SOSEM VOLT TETT A SOROZATBAN HARMADIK OLIMPIAI ARANY A CÉL:A fiúk tehát teljesen érthetően óvatosak a Kapitány szintén.Akkor miért jönnek holmi névtelen internet percemberkék és osztják a khhhmmm szóval sületlenségeiket????????????

Tina hozzászólása
Tina11699
2008.07.15. 19:16

Én nagyon kedvelem Szecskát mint játékost mint embert is. A nyilatkozatán első hallásra én is meglepődtem de szerintem csak hirtelen felindulásból nyilatkozta ezt és ezért nem szabad őt elítélni sem haragudni rá. Ezzel a nyilatkozattal szerintem nem Viktort akarta leírni egyszerűen szörnyű lehetett neki lesérülni ilyen fontos pillanatban és a kispadról végig nézni ahogy kikapunk. Én teljes mértékben megértem őt amiért hirtelen a meccs után ezt gondolta. Aki ezért megveti Szecskát biztos nem volt még ilyen helyzetben. Szerintem a helyében mindenki azt érezte volna h ha nem sérül le meglehetett volna. Persze nyílvánvaló h nem ezen múlt és szerintem ő is tudja ezt. Ennyi. Ez az én szerény véleményem!

Egerből hozzászólása
2008.07.15. 07:23

El a kezekkel Szecskától ! Jelenleg még ő a világ legjobb kapusa, és rajta múlik, hogy Pekingben meglesz-e a harmadik aranyunk. Nagy Viktor jó kapus, de még egyelőre csak Szecska cseréje. Amúgy Szecskának teljesen igaza volt.

Gergőke hozzászólása
2008.07.15. 01:06

Most néztem meg a videókat! Szégyellje magát Szécsi Zoltán! A nyilvánosság előtt burkoltan kritizálni és lehúzni Viktort, nem volt szép húzás.

Trooper hozzászólása
Trooper11649
2008.07.14. 15:46

Az tény, hogy Viktornak nem ment annyira a válogatottban, mint a Vasasban, de erre szerintem egyszerű a válasz. Nem kapja meg azt a bizalmat, hozzáteszem, hogy a Varga Dani sem... Ettől még nagyon jó játékosok, akik nyerő emberek lehetnek Pekingben. HAJRÁ MAGYAROK!

3szoros olimpiai bajnokaink lesznek hozzászólása
2008.07.14. 15:27

Drága Irén! Figyeltem a meccset. És amit Te hozzátettél, az is nevetséges. 29 gól egy meccsen nem sok egy kicsit? Helyosztón ráadásul? Ha szecska védett volna nekünk, a horvátok meg "horvátosították" volna Sefiket, kb 15 gól lett volna összesen. Egyébként meg nem kell úgyvédeni Viktort, Ő se volt hajlandó értékelni a teljesítményét. Valóban, tavaly neki köszönhetjük a spanyol meccset. De ezen az EB-n abszolút nem alakított nagyot. Akkor lett volna faszagyerek ha a szerbek ellen leszedi az ejtést, meg a rövidbe egy ütemmel később kap(amit megjegyzek rohadt nehéz), de sajnos nem így lett. Így bármilyen fájdalmas sokatoknak, marad a rutin és az őserő, Szecska a kapunkban. Ha van egy kis időd, szerezd be a meccset és számold ki a teljesítményüket... Se Vican, se Viktor nem pályázna a legjobb kapus díjra. Az igazat megvallva, kicsit rosszérzés h én is beállok azok közé, akik negatív dolgokat mondanak a játékosokról, de egy szavam nem lenne ha a 14 kapott gólok között nem játszotta el volna végig a nagyhalált, meg a labdapuszilgatást...

Irén hozzászólása
Irén11642
2008.07.14. 14:31

3szoros...nak: a horvátok elleni meccsről,mint gólzáporosról írsz, és valóban,nem várt módon az is volt.De ha figyelted volna a meccset, észreveszed,hogy a horvátok 1 góllal többet kaptak.Megjegyezném még okulásodra,hogy Vican, ha jól tudom a világbajnok - Melbourne,emlékszel,ahol Nagy Viktor nagyot alakított a spanyolok ellen - szóval, a világbajnok horvát csapat kapusa,aki itt 1 góllal többet kapott,mint a mi Nagy Viktorunk! Ennyi.

3szoros olimpiai bajnokaink lesznek hozzászólása
2008.07.14. 10:48

Trooper! A szerbek ellen, 2 igenis védhető volt. Főleg elődöntőben. És a horvátok ellen mi volt? Gólzápor. Nagy Viktor nagyon jól véd a Vasasban, de a válogatottal ezen a nyáron nem megy neki. Nem fogja kiszorítani Szecskát.

Irén hozzászólása
Irén11622
2008.07.14. 10:34

Először is gratulálok a fiúknak!!!Szerintem a Kapitány is elégedett lehet a bronz éremmel,mivel még látszik,h nincs összeérve a társaság.És mennyivel jobb így búcsúzni-győzelemmel! Szécsi Zolit nagyon sajnálom,h lesérült,de csúnya dolog volt tőle ez a nyilatkozat!Miért gondolja,h vele megnyertük volna a meccset?Egyáltalán nem nyújtott maradandót egyik meccsen sem.Én legalábbis többet vártam tőle ennyi tapasztalattal a háta mögött.Szerintem semmivel nem volt jobb,mint Nagy Viktor!Sőt,biztos vagyok benne,ha Viktor több lehetőséget kapott volna a szerb meccs előtt(hogy kellőképpen bemelegedjen és felvegye a ritmust) akkor megnyertük volna a meccset - vele! Nekem olyan volt,mintha Szécsi Zoli már magát siratná,mert eszébe jutott Sidney - és Kósz.

Trooper hozzászólása
Trooper11618
2008.07.14. 09:29

Szécsi Zoli! Szégyeld magad a nyilatkozatodért! Mivel "ha" nincs a sportban, így nem tudhatjuk, mi lett volna, ha te védesz végig, de objektívan vizsgálva a meccset nem hiszem, hogy a Viktoron múlt. Nem tudom, a csapaton belüli hangulaton segítenek-e az ilyen "beszólások". Bízom benne, hogy felépülsz az olimpiáig, és a Viktor kiszorít a csapatból! Neki csak bizalom kellene az edzőtől, és egy kis adrenalin, mert ha önkívületi állapotban véd, több bravúrra képes.

Flóri hozzászólása
Flóri11576
2008.07.13. 22:29

Tisztelt Szerk. Nagybecsű szavait megértettem, csak fel nem foghatom. Itt nem szabad véleményt nyilvánítani. Nagyjából ugyanazt mondtam, mint Faragó a mai Nemzeti Sportban, vagyis, hogy jobbak voltak a Szerbek. Csakhogy én nem látok garanciát arra, hogy ebben a felállásban legyőzzük őket Pekingben. Azt hiszem mindenki azt akarja, hogy megnyerjük az Olimpiát, én is, csak szerintem ehhez váltani kellene akátr az utolsó pillanatban is, edzőt, vagyis Kemény Dénestől el kellene búcsúzni. Felsoroltam még kb. 8 okot, amiért szerintem vesztettünk, de úgy látszik itt csak dicsérni lehet a csapatot, meg olyyanokat írni, hogy Kásás mekkor nagy világklasszis, meg a két Varga - Dániel Dénes - micsoda nagy játékos. Úgy látszik védékről nem lehet véleményt mondani, valósuínű, hogy nálunk a játékosok is gyengébbek. Remélem szolid voltam, Hajrá Magyarok ! Hajrá Eger !

Dóri  hozzászólása
Dóri 11556
2008.07.13. 21:50

SZÉP VOLT FIUK!!!!

Zaza hozzászólása
Zaza11395
2008.07.13. 18:17

Szerintem nagyon jól játszottak a fiúk. Egyszerűen a kapufa nem volt velünk, elég sokszor közbe szólt. Ha az(ok) nincs(enek), akkor senki se mondaná, hogy "a kritikus pillanatokban jobban kell összpontosítani". Csak így tovább, Pekingre a kapufa is mellénk áll! :)

BekkElek hozzászólása
2008.07.13. 17:36

Nem értem miért nem a Dumira játszottuk ki az uccsó forrokat,ő az egyetlen akit nem érdekel a Stefik,ennek ellenére ő volt megint a legalázatossabb,zseni létére... Hajrá Kemény fiúk,meglesz a bronz!

3szoros olimpiai bajnokaink lesznek hozzászólása
2008.07.13. 17:30

Szép... Vesztes meccs után mindenki csak fikázni tud? Mindig van valami bajotok... Letehetnétek végre ti is valamit az asztalra. Nem tudok megvédeni senkit, mert mindenki kapott kritikát, szóval senki se jó szerintetek.

szerk hozzászólása
szerk11373
2008.07.13. 13:49

Flóri/Egy egri beró szaktársnak: A mocskolódó hozzászólásodat meg akartam tartani (elrettentésül), de mivel másik néven (ugyanarról a gépről) rögtön utánafröcsögtél egy másikat - ebből elég volt. Legközelebb az IP-címed letiltása következik. Normális hangnemet, pls.

Bori hozzászólása
Bori11372
2008.07.13. 13:38

Először is gratuláció és köszönet a csapatnak az eddigi eredményekért, és ne búslakodjatok! Ugyan a sokadszori 1 gólos vereség dühítő lehet, de a látottak alapján, van ok a bizakodásra, hiszen nagyon közel volt a győzelem. Ez a szerb csapat verhető, a mi csapatunk a jobb, csak hit, és önbizalom kell még több. Ez a mezőny elég erős, de ha a Fiúk úgy játszanak ahogy tudnak, akkor meg lehet, meg lesz az a pekingi arany:) Akárhogy is mi szeretünk, Titeket, és bízunk bennetek! A wimbledoni hasonlattal én is egyetértek, ugyan olyan igazi bajnokok vagytok mint Roger:)

hecc hozzászólása
hecc11371
2008.07.13. 13:28

Kásáson látszott , hogy nagyon akar, sajnos nem igazán jöttek be a lövései, de ettől függetlenül a megmozdulásai példaértékűek voltak. Egyébként is az olimpiára ígérte a csúcsformáját, remélem akkorra a kapufákból kapufás gól lesz:) Van egy olyan érzésem, hogy a szerbekkel össze se kerülünk az olimpián..szóval nehogy úgy járjunk , mint a VB-n a horvátokkal, hogy azt hittük, már miénk az arany, mert nem a szerbekkel játsszuk a döntőt!Egyébként is most már a szerbeket nyomja az esélyesség terhe, kérdés elbírják-e az olimpián is! Sztem jó úton járunk, sokkal jobb a csapat, mint 2 éve volt. Az öregek életük utolsó nagy csatájára indulnak, remélem az edzéseken vért izzadnak a hátralevő időszakban és széttépnek mindenkit az Olimpián! Ehhez kívánok sok elszántságot, erőt, lelkesedést! Hajrá ma a bronzmeccsen!

cowk hozzászólása
cowk11370
2008.07.13. 13:22

Flóri: komolytalan vagy. nc Vizisport17: ne haragudj, de aki a 'mindig' szót hossz í-vel írja az számomra úgyszintén komolytalan :S

Vizisport17 hozzászólása
2008.07.13. 13:20

Szecskának: a fórumon senkivel nem kívánok vitatkozni csak Szecskának üzenem ! Megnéztem a riportot amit a Geyza csinált veled. Szégyelld magad ! Tied az 1-es sapka, tehát a szakemberek szerint is (még) Te vagy a jobb kapus. De, hogy van arcod azt nyilatkozni, ha Te állsz a kapuban végig akkor nyertek ? Megértem, hogy el vagy keseredve. Tudod a sportban nincs mi lett volna, hiszen ha "volna" már magyar bajnok lettél "volna" Egerben, de csak vidék legjobbja vagy !! Igen a Viktor kapott egy ejtés gólt, ami talán elkerülhető lett "volna"! Azért a legnagyobb ejtésből gólt kapó még mindíg Te vagy ! Ennek ellenére szurkolok neked is a csapatnak is, kívánom, hogy az olimpián Sapicsék mondják, hogy mi lett "volna" !

Black hozzászólása
Black11366
2008.07.13. 12:37

Gratula Biros Péternek a MVP címhez! Jobbulást Szecska! Andaxin! 26 nap...

Talán hozzászólása
Talán11365
2008.07.13. 12:31

A mai Ns-ben lévö kép a kispadról szerintem mindenre választ ad. Azt hinné az ember hogy a meccs végén van,akkor még érthető lenne,de mivel a Szécsi a padon van, csak a rendes játékidő végén van ,mikor a szerbek egyenlitettek. Kérdem ilyen tekintetekkel hogy lehet a hosszabbitásnak neki menni,eőlre feladtuk,méghogy nincs szerbfobia,ezek a tekintetek mindent elárulnak,ezen kéne dolgozni ha nyerni akarunk.

vsz hozzászólása
vsz11362
2008.07.13. 10:48

Örömötökben, szomorúságotokban Veletek vagyunk és "talán csakis" ez a lényeg. :-)Úgyhogy HAJRÁ FIÚK!!! Szecska hogy van?

djtesla hozzászólása
djtesla11361
2008.07.13. 10:39

Nagyon bíztató minden az a véleményem, a szerbeket úgyis elkapjuk mostmár, és gondoljatok bele, ha pont az olimpián, hát akkor nem érte meg ez a 4 év szenvedés?:-)Annyira más volt hallgatni a Méhes Gabit és a tökjófej korszakalkotó vizilabdazseni Faragót az ismétlésben, a Mezei télleg szörnyű:-( Imádom ezt a csapatot a rosszban és a jóban is, bárki bármit mond mi vagyunk a vizilasztizás braziljai a szerbek télleg csak ölték a játékot mint az olaszok a fociban, miénk lesz az arany Pekingben!!!!!

idea hozzászólása
idea11360
2008.07.13. 10:11

Erről a holtpontról már ma ki kell mozdulni, szemléletváltásra van szükség, ez így túl sok bánathoz, szomorúsághoz vezetett eddig is. Nincs új, hatékony taktika, ellenszer, ebből adódóan nagyon sok a kapkodás, a bizonytalanság. Viszont, ha a játékosoknak ennyire maguknak kell kitalálniuk és megoldaniuk a szituációkat ott helyben, a vízben, akkor indulási pontként a javaslataim a következők lennének: A Pro Recco edzőjétől Benedek Tibi, Kásás Tomi és Madaras Norbi sok jó, eredményes ötletet már elsajátított, begyakorolt. Nekik, mint vezéregyéniségeknek, át kell adniuk/venniük a válogatottal is. Különös tekintettel a fiatalokra, mert az olimpiai arany az ő gyorsaságukban(!), és biztos góllövésükben is rejlik. A bekk-kérdést újra át kell gondolni, élni kell vele. És végül (szerintem) a legfontosabb, hogy dr. Faragó Tamás stratégiai segítségét kell kérni (MVLSZ), magabiztos játéktudásra lenne szükség, mert az utolsó pillanatban vagyunk.

Szivaros hozzászólása
2008.07.13. 09:23

Fogunk nyeni az olimpián,mert láttam végre dühösnek Kásást! Látta már valaki dühösnek? Amúgy jók vagyunk.Pontosabban a szerbek semmivel nem jobbak. Nagyon jó a csapat.

allez_Roger hozzászólása
2008.07.13. 08:15

jó h. felhoztátok a FEDAL-döntőt, mert sztem leképezte a magyar-szerb meccset. totálisan. :-D vasárnap ugye rog mászott vissza a poklok poklából és ha cm-ben kéne megmondani, mondjuk 1 cm-re volt a 6. kupájától. :( de amikor nagyon kellett volna, agy kikapcs, rafa brékelt és onnan már nem volt nehéz nyernie rafának. ;) velünk uez történt: visszamásztunk és amikor nagyon kellett volna, agy kikapcs, sapic belőtte a 8.at és a meccsnek annyi is volt. :) a lényeg: rog nyer újra wimbledont, hisz ő a füves-király. :) szal 6. lesz, csak nem sorozatban. ;) mi meg eccer leverjük végre a szerbeket, akár már pekingben is. :) legalábbis most végre bizakodó vok a pénteken mutatott játék miatt. ;) hajrá skacok és grat petinek az MVP-hez. :-D

Barna86 hozzászólása
Barna8611357
2008.07.13. 00:35

Így van E73...Ha nem megy harmadszorra, menni fog negyedszerre, vagy ötödszörre stb...Csak feladni nem szabad sose...Valaki felhozta Federer-Nadal párharcát. Utóbbi sok év után le tudta győzni a svájcit Wimbledonban, viszont Párizsban még mindig a spanyol a verhetetlen, de biztos vagyok benne, hogy Nadal egyszer ki fog kapni a döntőben Federertől. Miért jött ez ide? Hogy ne adjuk fel! Biztos, hogy Nadal sem úgy ment ki a döntőre, a döntő szettre, hogy esélytelen vagyok, tuti vesztek (aki így áll hozzá, az meg is érdemli a vereséget szerintem). Mi lenne erre a legjobb alkalom, ha nem az olimpiai elődöntő/döntő? (Mindenesetre ne legyünk elégedetlenek, hiszen ebben a sportágban a legegyenletesebb az ország teljesítménye 1-4. helyekkel, míg mások ennek a töredékéért a karjukat adnák...) Reméljük, hogy holnap a bronz jut nekünk, és akkor jussanak eszünkbe dr. Kemény szavai (azt hiszem ő mondta): "A dobogón két boldog csapat van és egy csalódott. Nem a harmadik helyezett csapat a csalódott..."

Csaszi hozzászólása
Csaszi11356
2008.07.13. 00:31

Én-nek, Köszi a szakértő hozzászólást, élmény volt elolvasni, nekem leginkább az tűnt fel, hogy a szerbek a megszokottnál nyitottabban támadtak és védekeztek, főleg támadásban voltak érdekes szerkezeti mozgások, olyan érdekes két centeres (?) felállást is láttam tőlük, ami nekem korábbról nem rémlik. Az emberelőny gyalázatos volt, szinte végig érezhető volt előnyben a bizonytalanság a kezekben, szó sem volt olyan gyors 2-3 passzos, védőfal felállása előtti lövésekről, mint a spanyolok vagy a horvátok ellen. Kása kapufáit kényszermegoldásnak láttam többször is, senki nem vállalta fel, ezért kulcs játékosként úgy érezte, legalább neki rá kell lőni, mégse már a semleges sarokba ejteni, ezért őt inkább dicsérném, mint bántanám, inkább a lövésre nem vállalakozó játékosoknak lehetne azt felróni.

n hozzászólása
n11354
2008.07.12. 22:48

Először is: Kásás nem a világ egyik legjobb játékosa, hanem A legjobb játékosa. Ezen a meccsen pedig szerintem jól játszott. Az utóbbi időben a szerbek ellen alig volt lövése (ellenben 97-ben az eb-n, 2002-ben a VK-n és 2004-ben Athénban is főszerepet vállalt ellenük), mert nagyon rászálltak, de most sokszor volt képes lövőhelyzetbe kerülni. 5méterest bárki ronthat, Sefik eltalálta az irányt, pech. 7-6-nál egy beúszás után zseniálisan került helyzetbe, jól is lőtt, de a kapus lent felejtette a kezét, mázlival védett, pedig ha bemegy, szerintem megvan a meccs és Kásás a meccs hőse. A hosszabításban az előnyben a falba nagyon erősen bejátszott labdát is bravúrosan húzta kapura, de ez már csak egy ilyen nap volt. 7-5-ről ettől függetlenül nem szabad meccset veszteni (persze ez a szerbeknek is sikerült már asszem...). Viktor pedig nem volt benne abban a két gólban, 5m-ről nem lőhetne szabadon Vujasinovic vagy Udovicic. Inkább voltak a velük szemben védekező játékos hibái. De legalább kiderültek ezek a hibák. Többször nem fognak előfordulni, ugye srácok? Másodszor: akármilyen furcsa, ez után a meccs után a szerbeknek van több okuk cidrizni a meccsünkön az olimpián, hiszen az elmúlt 4 évben 7/7 a mérlegük, de mindez lópikulát sem ér, ha a 8.-kat mi nyerjük, az utóbbi két olimpia (számukra) kudarca után ezt ők hatványozottan tudják. A 8/8 pedig nem történhet meg. Miért? Mert léteznek axiómák: az ég kék, a víz nedves és mi egy olimpiai cikluson belül tétmeccsen egyszer biztosan legyőzünk minden csapatot. Mutassátok meg Pekingben!

gizi   hozzászólása
gizi 11352
2008.07.12. 21:58

Hiszem,hogy ennek a CSAPATNAK éreznie kell.hogy egy nemzet a MAGYAR szereti őket szurkol nekik.Tudom,hogy mindent megtesznek azért,hogy Pekingben az Ő tiszteletükre csendüljön fel a Himnusz.Bizzunk bennük.Az ostoba hozzánemértő rosszindulatú hozzászolások csak ártanak a vizilabdának. Valaki azt irta ;jöjjenek a fiatalok;.Jöjjenek!De akkor amikor tudnak annyit sőt többet mint Kásásék.Tanakodtam azon mi lesz Pekingben;Magyar,Szerb Horvát Montenegró. Ők 4-en dóntik el ki BAJNOK.ÉN bizom abban,hogy BAJNOK a MAGYAR CSAPAT lesz.Akarja ezt velük együt az egész Ország

Józsi47 hozzászólása
2008.07.12. 21:49

Flóri! Ne tedd ezt velünk a vízilabdát igazán szeretőkkel.AZ Eger meccseinek sajnos hozadékává vált,hogy megjelensz itt és írod a durván elfogult,nem egyszer bunkó és a minimális hozzáértést sem tanusító hozzászólásaidat.Kérlek,hogy legalább itt a válogatott,a nemzeti csapat mérkőzésinél kímélj meg minket.

szirea hozzászólása
szirea11350
2008.07.12. 21:45

Mielőbbi gyógyulást Szecskának!Az Ádámot tényleg műtik vagy csak valaki kitalálta? Mindent bele fiúk,meglesz az a bronz!!!

V. hozzászólása
V.11349
2008.07.12. 21:34

Hajrá fiúk!!! Köszönjük a sok szép pillanatot, nekünk mindig ti lesztek a legjobbak akárhanyadikak vagytok!!! Ja, és nagyon jó az oldal!

doublev hozzászólása
doublev11346
2008.07.12. 21:00

Szerintem is nagyon jó meccs volt a tegnapi, és én, aki nem ért hozzá, csak nagyon szereti a vízilabdát, nem éreztem, hogy jobbak lennének a szerbek. Nekik a fontos pillanatokban jobban bejöttek a dolgok. Viszont nekünk meg előre kell néznünk, meg kell találni a hibákat, amiket az olimpiáig ki kell javítani. Nem szabad szerintem azzal foglalkozni, hogy van-e szerb fóbia vagy nincs. Az olimpián majd megmutatjuk, hogy A MAGYAR VÍZILABDÁS FIÚK A LEGJOBBAK! HAJRÁ FIÚK, MI SZURKOLÓK MINDEN SIKERETEKNEK ÖRÜLÜNK! Mindent bele a bronz meccsen!

Zisi hozzászólása
Zisi11344
2008.07.12. 20:51

A lányok nyertek!Gratulálunk nekik!Azt kívánom ez adjon erőt a fiúknak a holnapi mérkőzéshez.:-)

bad day hozzászólása
bad day11341
2008.07.12. 20:27

minden rossz sorozat megszakad eccer. ;-D hajrá skacok, go for the bronze. :-)

E73 hozzászólása
E7311336
2008.07.12. 19:47

Én újra megnéztem a meccset a Sport 1-en, pontosan azért, hogy halljam egy kiváló szakember, Dr. Faragó Tamás szakkommentálását. Szerinte a taktika a szerbek ellen jó volt, azaz a statikus játékot mutató szerbek ellen megúszással, lefordulással, beúszással, sok mozgással kellett "operálni", tehát azzal, ami a magyar vízilabda sajátja. Úgyhogy én nem kövezném meg Kemény Dénest, és elfogadom Faragó véleményét, mert egy szakember teljesen más szemmel nézi a mérkőzéseket, mint mi, laikus, pólót szerető szurkolók. Faragó végig bízott a fiúk sikerében - úgy, ahogy mi is. Szerinte nagyon jól játszott a csapat, de ezen a meccsen nem akadt 2-3 olyan játékos, aki a "nagyon jól"-on kívül extra teljesítményt tudott volna nyújtani. Kásás Tomi teljesítményét azonban ő is kiemelte, mondván, hogy ha támadásban picit pontosabbak lettek volna a lövései, akkor most mi örülnénk. Én úgy gondolom, hogy egy borzasztóan kemény meccsen mindent megtettek a fiúk, ez most erre volt elég. Az nem lehet, hogy ezt a szerb válogatottat nem lehet legyőzni! Dehogynem! Ha nem ment négyszer, megy majd ötödszörre vagy hatodszorra. A hitet és az önbizalmat nem szabad Budapesten felejteni a Pekingbe felé vezető úton. Ki tudja? Lehet, hogy "annyi balszerencse közt" a szerencse is mellénk áll, de csak akkor, ha a hit töretlen a meccs utolsó másodpercéig! Ehhez kívánok a csapatnak kitartást, akaratot, türelmet és HITET!

hafujaszel hozzászólása
2008.07.12. 19:09

Először is! HAJRÁ FIÚK! HAJRÁ FIÚK! HAJRÁ FIÚK! Egy szurkoló mindig "csak" ennyit tehet, izgul, aztán egy kicsit kesereg, de meg yaz élet tovább. Ettől a vereségtől még működnek a vidéki műhelyek, és rengeteg lány és fiú jár el edzeni, mert látják azt, hogy milyen magasra lehet feljutni. Erről szól a profi sport, szóval hajrá fiúk. Ma végig azon gondolkodtam, hogy az olimpián, amikor 7-5re vezetünk a szerbek ellen, akkor a szerb fejekben mi fig lefutni, 4 éve mindig nyertünk, mi van ha most nem, ezt csak arar írom, hogy ez a csapat nem veszíthet semmit, csak nyerhet, szóval hajrá, hajrá, hajrá. Erről a mecsről a 2004-es döntő jut eszembe, a szerbek két kapufát lőttek az utolsó negyedben, ennyin múlik. 1. Szerintetek fog változni a keret? 2. Mi lesz az EB-döntőben? 3. Montenegró titkos esélyes Pekingben? 1. szerintem nem. 2. szerbek nyernek. 3. van egy olyan érzésem, hogy velük fogunk döntőzni. ui: Kásás, emlékeztek, hogy az olimpián 3 negyedig nem jött neki össze semmi, aztán a negyedik engyedben 2 gól is. Pekingben két játékos fog nagyot alakítani a döntőben: Papesz, Kiss Gergő

marcsi hozzászólása
marcsi11333
2008.07.12. 18:52

Köszönöm a vlv web oldalt. Nagyon szeretem. A fiuknak gratulálok. Egyszer már élőben is láttam őket. Óriási élmény volt. Hajrá fiuk. A meccseitek életem részévé vált.

Katicabogar hozzászólása
2008.07.12. 17:52

Nem ertem miert temetjuk a fiukat,vesztettunk benne van.Biztato.hogy a szerbek mar nem voltak jobbak csak szerencsesebbek.Sefik semmivel nem jobb,mint a Szecska(akinek mielobbi teljes gyogyulast kivanok.)Centerben jo lenne megoldast talalni akar Kis Gaborral is. Kedves Flori! Kasas Tamas a vilag egyik legjobb jatekosa,akire szukseg van a valogatottban nemcsak elol de hatul is(labdaszerzes!).Kihagyott egy otost ez van,a vegen lott egy kapufat,de legalabb volt benne annyi hogy elloje.(Ha azt hiszed ez olyan konnyu javaslom probald ki,mert nem az.) Amiota Kemeny Denes a szovetsegi kapitany vilagversenyen egyetlen egyszer nem alltunk dobogon(2001 Fukuoka) es ha ez nem igy lenne akkor is kevesebb mint egy honappal az olimpia elott kapitanyt cserelni?(Te kit javasolnal a helyere aki ilyen rovid ido alatt barmi ujat tudni hozzatenni es akit elfogadnanak a jatekosok? Hajra fiuk,mindent bele!Ti vagytok a legjobbak!

HP hozzászólása
HP11330
2008.07.12. 17:44

Egy kérdés: Varga Dénes miért nem játszott? Tán ő is lesérült?

egri gyerek hozzászólása
2008.07.12. 17:42

Binder szabi a bekk szerepét sztem megoldaná ill Varga IIzsolt is kellene ebbe a csapatba Binder a maga 2méterével ill 110 kilójával 5m en tartaná a centereket ahogy tette ezt Egerben is a len kupában . Egriként azt mondom hogy kis gábor nem sokat tett acsapatért viszont molnár akit én kihagytam volna nagyon jól játszik ezért gratula neki . Hajrá MAGYAROK!!

Szerintem hozzászólása
2008.07.12. 17:30

Nem mi játszottunk jol,hanem a szerbek az elmult évek legrosszabb játékat nyujtottak,es ha hozzaveszem hogy a birok velunk voltak,akkor sok bizakodasra nincs ok! Szerintem.

Black hozzászólása
Black11327
2008.07.12. 16:49

Mivan az Ádámmal? Műtik???

én véleményem hozzászólása
2008.07.12. 16:20

Ádámot felejtsétek el! Egyrészt a stílusát nem szeretik a bírók, másrészt pedig megműtik és örül, ha folytathatja a vizilabdát egyáltalán. Én mielőbbi gyógyulást kívánok Neki!

Coach hozzászólása
Coach11316
2008.07.12. 16:14

Semmi baj. Volt mar olyan meccs ahol siman kikaptunk. Itt most mi voltunk a jobbak. Sajnos 7:5-nel kellet volna meg fogni a meccset de megint nem figyeltunk oda es hagytuk a Vujasinovicsot 6 meterrol ejteni. En ugy latom, hogy minden 2 golos vezetesnel egy kicsit be**arunk, hogy nehogy most innen kikapjunk. Pszihesen ilyenkor ugy kellene jatszani mint ha ok vezetnenek 1-el. Biztonsagosan, de nagyon hajtani. 7:5 volt ide. 20 mp kesobb 7:6. Ott ment el a meccs pedig nagyon szep volt ahogy 1:3-rol fel altunk! EN UGY ERZEM, HOGY OLIMPIAI BAJNOKOK LESZUNK MEGINT!!!!!!!

SAPécs hozzászólása
SAPécs11315
2008.07.12. 15:51

Sziasztok! Persze nem öröm, hogy megint vesztettünk, de én valahogy bizakodó vagyok. A meccs elején másfél negyedet "átaludtak" a fiúk, mind két csapat, de aztán szerintem elég jól játszottunk, és a szerbek ellen voltak fifikás, "magyaros" villanásaink, amit az utolsó egymás elleni meccsekről nem lehetett elmondani. Tudtuk játszani a saját játékunkat és meg is léptünk két góllal. Aztán egy kicsit vissza is álltunk védekezni vagy talán erővel nem bírtuk, ezt azért kívülrőlnehéz megállapítani. Hogy olimpiát nyerjünk ismét, az szerintem épp azon múlik, hogy képesek leszünk-e egy teljes meccsen át a saját játékunkat játszani. Én reménykedem, hogy a felkészülés végére meg lesz ez. A bírók szerintem is nagyon korrekten fújtak, ez igazából a mi játékunkat segítette. Szóval szeritem az irány jó csak még azért sokat kell tenni, hogy a végén tényleg odaérjünk. HAJRÁ MAGYAROK!MINDENT BELE A BRONZMECCSEN!

Gergő hozzászólása
Gergő11314
2008.07.12. 15:48

Kedves Gizi! Hagyjuk már ezt az állandó összehasonlítgatást a focistákkal.

change money! hozzászólása
2008.07.12. 15:37

Boritékolom a Kis-Steimetz, és a Dumi-Szivos cseret.

gizi hozzászólása
gizi11310
2008.07.12. 14:47

Én arra lennék kiváncsi ,hogyha az ;aranylábú gyerekek;az EB bronzért játszanának hány utca és tér lenne róluk elnevezve?

Katica hozzászólása
Katica11309
2008.07.12. 14:44

Csak ismételni tudom önmagamat: Gratulálok azoknak, akik a saját munkájukban csak aranyat szereztek!! Ha ti ennyire okosak, ügyesek és jók vagytok, akkor miért nem ti vagytok a csapatban??!! Szecska! Mielőbbi gyógyulást kívánok, testben és lélekben is! Hajrá Magyarok! Bárhol, bármikor.

Kritikus Péter hozzászólása
2008.07.12. 14:31

Túltiszteltük Sefiket, Kásának emiatt egy halom lövése a kapufán csattant, mert túlságosan is helyezni akarta a labdákat. Persze ez még mindig jobb, mintha fel sem vállalná a lövéseket. A szerbek semivel sem jobbak, ez volt a legkiegyensúlyozottabb mérkőzésünk az utóbbi években elveszítettek közül. Több ösztönös megoldás kellene (olyan megoldásokkal kellene megtörni őket, mint Papesz csavargólja), túl "mérnöki" volt a játék. Remélem Sapicot valaki megvígasztalta a végén, hogy nem ő lőhette a legtöbb gólt. Ádám?

akárki hozzászólása
akárki11307
2008.07.12. 14:27

Mezei soha többé ne közvetítesen póló meccste de lenginkább semmit. Élvezhetetlenné válik a közvetítés általa.

Én hozzászólása
Én11305
2008.07.12. 13:59

Na hát akkor! 1. azt gondolom, hogy ezen a mérkozésen volt a legjobb, legszínvonalasabb bíráskodás az egész EB alatt, nagyon jól fújtak a bírók, egyáltalán nem elégedetlenkedhetunk... 2. a meccs ott ment el, hogy ok kevesebb lovésbol tobb gólt lottek, mint mi...ebben kell javulni fiúk!!! Ne a kapufára, hanem minimum kapura, mint a Szerbek, vagy a Horvátok is!!! 3. a másik dolog, hogy ok erosebbek, ezen változtatni nem lehet, ok ilyenek, alapból erosebbek, mint mi, de kulonbozo módszerekkel kellene oket ilyen esetekben megverni... pl. gyorsaságban 4. centerben esélytelenek vagyunk ellenuk, Molnárral megyunk még a legtobbre, Kis Gábornak nagyon nem megy a Szerbek ellen, úgy gondolom, h Steinmetz Ádámmal tobbre juthatnánk, mint Kicsivel, rengeteg kontrát fújtak ellene, amirol nem csak o tehet, de meg kell hagyni, akármennyire is klasszis center, a Szerbek ellen képtelen az lenni... 5. nézzuk meg a Szerbek játékát, ami tegnap este sztem jobb volt, méghozzá sokkal, mi ugyan kulon játékosokra lebontva jobbak vagyunk talán, balkézoldalon biztos, kapuban egál, jobbkézoldalon is, úgy érzem hisz nálunk Kása,Biros alapfolállás, náluk meg Sapic, Prlainovic talán... amiben ok jobbak az a center és a bekk.....de amiben tegnap mégis jobbak voltak, az a játékstílus: míg mi a bivalyeros szerbek által teljesen kiszorítva támadtunk sajnos még emberelonyben is, addig ok, ha megfigyeltétek minden passznál lopták a távolságot és egyre kozelebbkerultek a kapunkhoz...és mivel loni tudnak, ezért kozelrol már nincs probléma... ok szorosan embert fognak, mi klasszikus állóbekk hiányában(csak Varga Tamást lehet annak nevezni) zónázunk és csak Sapičot fogtuk szorosan, meg néha Vujasinovičot, illetve Filipovičot...a tobbiek meg szabadon tuzelhetnek, és ugyanez van a Montenegróiak, illetve a Horvátok ellen is...ok meg pont erre játszanak, ezért hiányzik egy biztso, eros klasszikus állóbekk, mint pl. Barna....emberelonyben sajnos toluk majd mindenki olyan helyzetben van végig, ahonnan akármikor beloheti, míg tolunk jó ha 1 olyan pillanat akad, amikor valaki olyan helyzetbe kerul, a szoros emberfogás és a kiszorítottság miatt... át kell vennunk nekunk is a Szerb,Horvát stílust, a hátulról pontos lovéseket, mert nagyon jó lovoink vannak nekunk is, vagy pedig kell hozni a csapatba egy állóbekket...más megoldás nincs, én úgy gondolom... Ennek ellenére orulok a csapatnak, jó meccseket láttunk toluk eddig, remélem meglessz a 3. hely!!!

Galicius hozzászólása
2008.07.12. 13:46

Senkit nem akarok szidni,senkit nem akarok hibáztatni,de már korábban is jeleztem: VALAMI NAGYON NINCS RENDBEN!!!

Moncsó hozzászólása
Moncsó11303
2008.07.12. 13:38

Hát ez van! Majd Pekingben megmutatjátok! Nekünk akkor is Ti vagytok a legjobbak! Szépen csillog a bronz is! Hajrá Magyarok!

pro medal hozzászólása
2008.07.12. 13:29

Bii! Ezt csinálja a soproni nem? Nem lehetne itt a vlv-n külön üzenőfal nekik? Buzdítások Pekingre? Ilyen cikkformátum is jó lenne....csakhogy érezzék a népet maguk mögött és ha nem jönne minden jól össze, üres óráikban esetleg olvasgathatnák és erőt merítenének belőle! Lehetséges ez?

Bii hozzászólása
Bii11300
2008.07.12. 13:12

Ez elment kár rajta rágodni!! DE!!!DE! Miért nem készítünk egyhatalmas Magyar zászlót a fiúknak, sok kicsi Magyar zaszlóból, amit minden város, település elküldhetne nekik a saját üzenetével?? Ezt egy nagy zászlóvá összevarrni, hogy érezzék az ország támogatását Pekingben is! Mindenféle politikától mentesen, mert ők a mi csapatunk és értünk küzdenek, tehát talán ebből erőt meríthetnének, hogy amikor az a nagyon pici + kell a győzelemhez akkor nekik legyen!!!

??? hozzászólása
???11299
2008.07.12. 12:32

Ez ám a magyar mentalitás, szidni azt, akit csak lehet, csak mert hibázott. Emberből van ő is. És az is biztos, hogy le kell váltani Dénest, végülis "megérdemli", mi az a pár olimpiai arany, és vb győzelem??

Zsófi hozzászólása
Zsófi11298
2008.07.12. 12:29

Nagyon sajnálom, hogy néhányaknak ilyen "érdekes" megnyilvánulásaik vannak, szerintem a csapat jó, végre egy olyan sportág, ahol ilyen gyönyörű eredményeket mutatnak fel.(A lányok is!!!) Sajnos a média (úgy veszem észre) inkább a Forma-1-et, a focit nyomja, aminek ebben az országban nincs képviselője. Ez van, mindenesetre nem hagyom, hogy bármilyen negatív jelzővel illessék ezt a csapatot, illetve Kemény Dénest, nagyon sokat tesznek azért, hogy mi itthon örülhessünk, és büszkék lehessünk arra, hogy magyarok vagyunk. (Ha másért már nem is...)

Té hozzászólása
11297
2008.07.12. 12:25

Szerintem is van mostmár szerb fóbia. Valahogy a hozzáálláson kellene változtatni Pekingig. Nem jobbak ők, mi vagyunk a rosszabbak. mindenki azt hajtogatja, hogy a szerbek, jaj a szerbek, átok, meg hülyeségek, és akkor persze, hogy lesz fóbia. A szerbeknél messze nincs olyan csapatszellem, mint Nálunk. Ez pedig csapatsport. Erősebbek fizikailag ennyi. Én azt nem értem, hogy, amikor mi támadunk, miért kell majdhogynem félpályáról próbálkoznunk, miért nemtudunk közelebb menni a kapuhoz?? Valaki könyörgöm (vagyis mindenki) sulykolja a fejükbe, hogy LE LEHET GYŐZNI ŐKET!!!! (és ne az ellenkezőjét)

Kár hozzászólása
Kár11295
2008.07.12. 12:07

Tegnap nagy lehetöséget,szalasztottunk el,senki nem akart egy szerb-montenegro dontot,mert a sok agyatlan azt kerdezgeti,de ki az ellenfele...meg a sportágnak se jo,most kellett volna megtörni a szerbátkot,mert az olimpián más érdek-lobbyk lesznek,és ugye mi 2x nyertünk olimpiát, a szerbek meg még nem, tehát ott ugy kéne megverni öket h a birok öket fogják támogatni, az elmult 4 évet nézve jo lenne öket elkerülni,verjék ki öket a horvatok h aztán....

robi hozzászólása
robi11294
2008.07.12. 11:55

elegem van mar a szerbekbol,tenyleg nem lehet oket soha legyozni?????????!!!!

Kovi hozzászólása
Kovi11291
2008.07.12. 11:43

FLÓRI!! Te nézted egyáltalán a meccseket? Szerintem NEM, mert ha nézted volna , láthattad volna, hogy a Kásás milyen fantasztikusan védekezett az egész EB alatt. Ő az, aki baromira lát a "pályán". Hány gólpaszt adott!! Rengeteget!!!Mindig tudta, LÁTTA, hogy kinek kell passzolni!! Miért kell negatív kritikával illetni valakit?? Hajrá fiúk!! Majd az OLIMPIÁN!!! Nagyon boldog szülinapot Benedek Tibor!!

Lindi hozzászólása
Lindi11289
2008.07.12. 11:40

Kedves Szandi! Nekem volt szerencsém látni tegnap a horvát-montenegrói mérkőzést. Na kérlek szépen, azt szétfújták a bírók elég rendesen. Annyi kontrát már rég láttam, ami ott ment. Ahhoz képest a magyar-szerb mérkőzés nyugisnak mondható. A centerjátékunkat az egész tornán nem tudtuk megfelelően értékesíteni, mert szinte alig fújtak be valamit is a bírók. Én így láttam laikusként, lehet, csak én gondolom így. Az meg, hogy kapufát lőttünk, hát Istenem, benne van a pakliba. A szerbek is elég sok kapufát lőttek.. Mindenki rettentően akarta a győzelmet, most sem jött össze. De ettől még nem dől össze a világ, ugye???

sz hozzászólása
sz11288
2008.07.12. 11:39

Az, amit láttunk a medencében mindenképp bizakodásra ad okot. Leginkább az a zavaró, hogy néhányan nagyon nekikeseredtek ezután a verség után, nincs rá okuk...ez a fóbia, attól lesz fóbiává, hogy ekkora problémát csinálunk belőle. A közvetítés közel-képein látszott, hogy a szerbek is eszméletlenül stresszelnek, ugyanúgy magyar-fóbiájuk van és az öregek, pl. Szapics és Sefik kimondottan feszültek voltak. Rajtuk legalább akkora a nyomás, a különbség "csak" annyi, hogy a statisztika az utóbbi időben őket igazolja, de ez kevés lesz nekik az olimpián. További kemény munkát, kitartást és HITET. Az olimpián egy teljesen más meccs lesz..Hajrá magyarok!!!!

NIXO hozzászólása
NIXO11287
2008.07.12. 11:22

Nem minden a kapuson múlik, mert Szecska nagyon is jól védett!!! Nagyon sokszor üresen hagytuk a szerbeknek a kaput, amiből születtek a gólok. Nem mentünk rá a szerbekre, tudták játszani a labdát. És ha megfigyeljük -(nagyon jó példa volt ez a meccs, lehet belőle sokat tanulni: nyert állásból elveszteni) - a mi támadásunkat ezen a meccsen, hát sok olyan pillanat volt amikor a játékosok szabályszerűen nem tudták kinek passzolni a labdát, oly annyira lefogtak minket. Ezért szinte a kapu közelébe sem tudtunk jutni. Ezen feltétlenül javítanunk kellene. Megvolt a sok emberelőnyünk (most kivételesen), amiből simán nyerhettünk volna. Centerben sok volt a szabálytalanság (jött a sok kontra Molnár,Varga Tamás ellen, ami már nagyon idegesítő hogy folyton verekszenek). HA NEM KAPKODUNK AKKOR MEGLETT VOLNA A MECCS! AZ OLIMPIÁN VISSZA KELL VÁGNI EZEKNEK AZ ERŐSZAKOS SZERBEKNEK!!! HAJRÁ FIÚK!!! HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!

Peti hozzászólása
Peti11286
2008.07.12. 11:21

Fejben volt a hiba. Van szerb fóbia. Akkor is nyernek, amikor közepesek játszanak és mi mindent megteszünk. Mi már soha nemfogjuk megverni őket, csak a horvátokban bízhatunk. Ez olyan, mint Federer Nadal párharc. Egyszerűen nem merjük mecsinálni azokat, amiket más csapatok ellen igen. Sajnos túl fogjuk görcsölni ezt a 3. olimpiai arany dolgot. Játszani kellene, belőni a helyzeteket, és nem a rekordra menni, és az EGÓ-ra. A média is hibás! Nem kellene ekkora elvárásokat, ekkora terheket rakni a fiúk vállára. Nem mi vagyunk az esélyesek Pekingben, kész csoda lenne, ha megvernénk a szerbeket. Örülni kell egy olimpiai éremnek is, mert az is nagy dolog. Bronzérem is szép eredmény. Az is nagy dolog, hogy ott vagyunk a világ legjobb 3-4 csapat között. A vizilabda az a sport, amit 14-en játszanak a vízben, és mindig a szerbek nyernek. :( A szerbek megérdemlik az olimpiát. Az elmúlt 4 évben 1 vb kivételével mindent megnyertek. Jobbak, el kell ismerni 7/7-szer, ennyi. Nem baj, ha csak bronzéremesek leszünk, Kemény lemond, és legalább elindul egy megújulási, generációváltási folyamat a magyar vizilabdában. Szükség van rá! Nem mi vagyunk a legjobbak, a "balkáni" országok fölénk nőttek. Ideje a fiataloknak több szerepet, és lehetőséget adni. És egy új, ambíciózus csapatot építeni. Mezei Dániel is mondjon le!

Black hozzászólása
Black11285
2008.07.12. 11:19

Flóri! Szecska lesérült. Mégis kit kellett volna beküldeni a kapuba, ha nem a Viktort? Viktor "olyanokat tud amiket senki más, ideje lenne azokat is védeni amit mindenki" (by Fecsó Szécsiről)! Bocs, de én ezt láttam a kapuban! Klasszis csemete! Nem lesz itt vele gáz, csak hagyjuk kibontakozni! Potyákat Szeccska is kapott már, bár valóban nem sokat, de ettől övé az 1-es sapi. Gyógyulj meg Szecska, nagy szükség lesz még rád!

Gy hozzászólása
Gy11284
2008.07.12. 11:17

Nagyon sajnálom, hogy elvesztettük a tegnapi meccset, de az élet megy tovább, jön az olimpia, és ha ott sem sikerül legyőzni a szerbeket, akkor sem dől össze a világ, ez a csapat annyi örömet okozott már nekünk, addig örüljünk, amíg szurkolhatunk nekik. Ők nem gépek, lehet rosszabb napjuk, mint mindenkinek. Kemény Dénest pedig nem piszkálni kellene, hanem elismerni, végre van egy olyan edző, aki már eddig 2 olimpiai aranyig vezette csapatát, amire tudomásom szerint a csapatsportokban Magyarországon még nem volt példa. (bocsi, ha rosszul tudom). Aki pedig jobban tudná csinálni, mint Dénes és a fiúk mutassa meg, hajrá drukkolok neki, beszélni könnyű.

Szandi hozzászólása
Szandi11283
2008.07.12. 11:03

Egyáltalán nem voltak jobbak a szerbek, mint mi, de mi mégis kikaptunk, mint már oly sokszor. Szécsi sérülését sajnálom, mert talán így a gólokat kivédekezhettük volna 7:5-nél. De a fiúk rettentően elkapkodták, rengeteg kapufát lőttünk, nagyon meggondolatlanul játszottak. A centerbejátszások sohasem kaptak (jó) ítéletet, mivel kontrákat kaptunk. Igazából a fejükben kellene hogy eldőljön ez a mérközés, mert sokkal jobbak vagyunk náluk, de most már igazán le kellene vetkőzni ezt a szerb fóbiát, ami miatt nem tudnak a fiúk higgadtan, nyugodtan és pontosan játszani. => mert csakis akkor lesz olimpiai érem. Ha vesztésre állunk rögtön jön a kapkodás. CSAKIS ÚGY LEHET EZ ELLEN VÉDEKEZNI HA KAPOTT GÓL UTÁN NEM MINDIG IZGULNAK, HOGY MOST MI LESZ. FEJBEN ELSZÁNTNAK KELL LENNÜNK ÉS AKKOR MEGNYERJÜK!!!!! Na de legyünk optimisták: remélem ez az olimpiáig javulni fog és hazajösztök 3-szoros olimpiai bajnokokként! MINDENT BELE FIÚK!! A MARGITSZIGETEN OTT LESZÜNK ÉS SZURKOLUNK MAJD NEKTEK AZ EGÉSZ CSALÁDOMMAL!!

hakapeszi hozzászólása
2008.07.12. 11:00

Gondolom Flóri és a hozzá hasonlók, majd ott ülnek a TV előtt az olimpia ideje alatt és a magyarok ellen drukkolnak, hogy a végén mondhassák a "na ugye megmondtam" szövegüket. Az ilyen hulladékok miatt tart itt ez a k.. ország. Azt a kevés értékünket sem becsüljük meg. Kásás a világ egyik legjobb játékos, még akkor is, ha most 10 cm-el arrébb lőtte a labdát. Kemény meg világ egyik legjobb szövetségi kapitánya. Aki azt mondja, hogy le kell őket váltani az olimpia előtt 1 hónappal, az picit sem ért a vízilabdához

Lindi hozzászólása
Lindi11278
2008.07.12. 10:49

Megnéztem a meccs utáni interjúkat. Borzasztó látni, hogy ennyire el vannak keseredve a fiúk. Nem szabad, hogy ez a vereség ilyen mély nyomot hagyjon bennük, hiszen tudtuk és mondogattuk is: a cél az olimpia, az arra való felkészülés. Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, de véleményen szerint a mutatott játék bizakodásra ad okot, nagyon jól védekeztünk. Már csak azt az 1-2 hibát kell kiküszöbölni, illetve elöl egy kicsit "hatékonyabban" lőni. De nem megoldhatatlan a feladat. Flórinak csak annyit mondanék: Kemény Dénes kényszerből cserélt, mert Szecska megsérült.. De ha megnézted volna az interjúkat, akkor hamar rájöttél volna... Ez benne van a sportban. Olimpia előtt pár héttel kapitányt cserélni felér az öngyilkossággal. Nem lehet több év munkáját csak úgy kidobni az ablakon. Kásás pedig az EB-n az egyik legjobb munkát végezte. Te láttad egyáltalán a mérkőzéseket?? Nem csak az számít, hogy ki hány gólt lő, hanem az is, hogy mennyire segíti a mások munkáját. Klasszis játékos, kétség nem fér hozzá. És mondok még valamit! Ha az olimpiai arany nem jön össze, akkor mi van??? Semmi! Mi még akkor is szeretjük ezeket a srácokat, mert rengeteg gyönyörű pillanatot, örömet okoztak nekünk, vizilabda szerető nézőknek. Csak büszkék lehetünk rájuk. Aki nem így érez, annak semmi keresnivalója nincs itt!!!! Mintha mi nem hibáznánk soha! Ugyan már, senki sem tökéletes. Én nagyon szépen köszönöm ezeket a gyönyörű pillanatokat, élmény volt drukkolni értetek, és látni azt, hogy mindent megtesztek annak érdekében, hogy megfeleljetek az elvárásoknak. De kérem Kemény Dénest, hogy tudatosítsa a fiúkban, hogy ne értünk, ne a nemzetért, csak saját magukért, a saját elvárásaiknak való megfelelésért játszanak. És akkor nem lesz probléma! Köszönöm a VLV-nek a lehetőséget, hogy lehetőséget biztosít a vélemények elmondására. Ilyen színvonalas oldalt nem sokat lehet találni!

... hozzászólása
...11276
2008.07.12. 10:48

Flóri szakértő, alias a megfelelő kapitány - Szécsi Zoli megsérült, ezért ment be Nagy Viktor,erről már vagy háromszor nyilatkoztak.Ezt ugye észre sem vetted, de már menesztenéd Deni Kapitányt.Gratulálok! Gondolom Kása számtalan gólpasszát és a góljait ezalatt az egy hét alatt már el is felejtetted. Magyar házigóllövőlista: 1. Biros Péter, Madaras Norbert 11 gól 3. Kiss Gergely 10 gól 4. Hosnyánszky Norbert 9 gól 5. Benedek Tibor 8 gól 6. Kásás Tamás, Molnár Tamás 6 gól 8. Varga Dénes 5 gól 9. Varga Dániel 4 gól 10. Kis Gábor 3 gól 11. Varga Tamás 2 gól Viszlát vasárnap,Hajrá Magyarok, jók vagytok!

Lady-V hozzászólása
Lady-V11273
2008.07.12. 10:39

Tegnap az a csapat nyert,amelyik a kritikus,kiélezett pillanatokban jobban összeszedte magát,és fejben is ott volt. Flóri:Nem értem,hogy miért kell mindig azt mondani egy elvesztett meccs után,hogy váltsák le Kemény Dénest??? Szerintem egyáltalán nem kell,hiszen nagyon sokat köszönhetünk Neki,és szerintem nagyon jól irányítja a csapatot. Az más tészta,hogy 4 éve nem sikerül legyőzni a szerbeket... És Kásás egy meghatározó ember a csapatban. Ha majd az olimpián egy döntő pillanatban ő fog dobni egy hatalmas gól,akkor is ezt fogod mondani,hogy váltsák le???!!! Ja,és nem hiszem,hogy a szidalmazásaitoktól,amiket itt írtok,attól jobb lesz.Attól még nem fogják megnyerni a fiúk a tegnapi meccset!!!!

Csaszi hozzászólása
Csaszi11272
2008.07.12. 10:31

Flóri, A vélemény szabad, mint ahogy a tájékozódás is (különösen vélemény alkotás előtt :), Szécsinek meghúzódott a lovaglóizma, ezért le kellett cserélni, nem volt választás, Nagy Viktor egyébként kiválóan védett, nem ezen, hanem leginkább a 15-3-on múlott. A Kásáshoz fűzött megjegyzésedhez nem szeretnék semmit hozzáfűzni, az ahogy mondani szokták, magáért beszél, és ezúttal a vízilabdához való hozzánemértésedet mutatja.

vélemény hozzászólása
2008.07.12. 10:07

jaaaj,ne hogy már temessük Kásást,meg Dénest.Sztem nagyon a helykön vannak Csak kérlek ,h vasánap járhassam el az örömtáncom...Na léccci:D

Flóri hozzászólása
Flóri11263
2008.07.12. 09:04

A jobbik csapat nyert. Jobban bírták erőnléttel és jobb volt az edzőjük. Kemény össze-vissza cserélgette a kapusokat, ami nem jött be, mert Nagy Viktor kapott egy akkora leplét, hogy azóta is kergeti. Csak akkor lehetünk olimpiai bajnokok, ha azonnal kapitányt cserélünk. Kásást pedig itthon kellene hagyni, a csapat kerékkötője.

Zsófi hozzászólása
Zsófi11260
2008.07.12. 08:55

Bár ezt a meccset nem sikerült megnyerni, mi gratulálunk nektek az eddigi összes eredményetekhez! Biztosak vagyunk abban, hogy az olimpiára sikerül felszívni magatokat annyira, hogy ezt a (nálatok egyáltalán nem jobb) szerb csapatot is sikerül lealáznotok! Én annyira szurkoltam nektek az EB alatt, hogy veletek is álmodtam... Köszönjük nektek, hogy ilyen sokat örülhettünk a győzelmeteknek, köszönjük azokat az őrjítő perceket, pillanatokat, amikor a tv előtt ugrálunk izgalmunkban... És köszönjük ezt a honlapot, ami segítségével nyomon követhetjük az eseményeket! Hajrá, mi nagyon drukkolunk Nektek!!!

Csaszi hozzászólása
Csaszi11256
2008.07.12. 08:15

Nagyon emberiek és drámaiak ezek az interjúk. Nagyon nem lehet mit elemezni a meccsen, két borzasztóan ideges csapat (15-3 és 13-3) egy gyenge-közepes szintű (természetesen az ő szintjükön), az idegességtől vibráló mérkőzést játszott, ha nem pörögjük túl a dolgokat, hanem csak egy profi mentalitásával végignyomjuk, akkor 3-4 góllal nyertünk volna most is. Ez a szerb csapat már közel sincs olyan erős mint 2-3 éve, de mi még mindig úgy játszunk velük, mintha UFO-k lennének. Nem a legjobb példa, de az a mentalitás kellene, ahogy 2005-ös VB-n Cseh Laci a 200 vegyesnek nekiindult, nem veszíthetett semmit és ezért olyan elszántan és erősen indult neki, hogy az egyébkét vita nélkül jobb Phelps-nek tátva maradt a szája (és a nem kis méretű álla :) alig tudta a mindenre elszánt Lacit befogni. Kemény Dénes azzal tehetné a legjobbat, ha ezt a '3x olimpiai aranyaérmesek lehetnénk' dolgot kiszedné a fiúkból, nem nem reális elvárás ez most, 15-3-as előnykihasználással, bizonytalan (előny) adogatással, a lövés fel nem vállalásával (az ítélet utáni, védőfal összeállása előtti gyors előny lövésünk egy sem volt, pedig ezek kiválóan működtek a korábbi meccseken) nem lesz senki olimpai bajnok.