FACEBOOK

Magyarország-Németország - élő közvetítés

Magyarország-Németország - élő közvetítés
hozzászólás, 2008.07.09.

A mai mérkőzésnek dupla tétje van: a győztes bejut az elődöntőbe - ahol Szerbia lesz az ellenfél -, illetve kvalifikálja magát a jövő évi, római világbajnokságra is. Élő közvetítésünk az Európa-bajnokság negyeddöntőjéből, a Volvo Autó Hungária Kft. támogatásával.

A találkozó 19:30-kor kezdődik.

Több látogatónk kérdését megválaszolva közhírré tétetik, hogy az MTV és a SportTV sem közvetíti élőben a meccset.

A két játékvezető a szlovák Kratochvil és a török Tulga lesz.

Nagy Viktor védi ma a magyar kaput.

Benedek Tibor állapotáról is tudunk némi információval szolgálni Pavlik doktornak köszönhetően: Tibi háta valamelyest javult, de nem annyira, hogy ma sokat játszon. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a csapatkapitány a kispadról figyeli majd a társakat, és ha szükség lesz rá, vízbe száll. Úgy fest, hogy a fájós hát holnaputánra rendbejön, bízunk benne, hogy ez tényleg így lesz.

Most vonulnak be a fiúk a szokásos zenére.

Kezdődik a mérkőzés, Madaras Norbi megnyeri az első ráúszást.

Kontra a németek ellen.

(Görögország-Oroszország 4:9 és Szlovákia-Románia 6:7)

Az első támadásunk végén Hosnyánszky durrant mellé.

Jön az első német akció is, amelynek végén Csuvit kiszórják, a hátrányt kivédekezzük.

1:0 - Kiss Gergő teszi be középre, Molnár Tamás behúzza.

Kiss Gergő közelről kapura lő, Tchigir testéről  pattan szögletre.

Papeszt játszuk meg centerben, de Tchigir ismét hárít. 

1:1 - Egyelítenek  a németek Kreuzmann révén.

Madaras pattint fölé.

Nagy Viktor és a kapufa együttes erővel véd.

Varga Dániel marad elöl üresen, de nem tud élni a lehetőséggel, a kapusba húzza a paszt csatárposztról.

2:1 - Kásás átlövi a német védelmet.

3:1 - Biros Péter úszik meg a bal oldalon nyakán a védőjével, de beviszi a kapuig, majd belövi.

4:1 - Kásás bal szélről beadja Varga Duminak, ő úgy pedig bevarrja, ahogy az meg van írva.

4:2 - Schwertwitisről kiállítják Varga Tamást, előbbi a gólszerző is.

Két iszonyatosan nagy ziccert véd egymás után Viktor! Szép mozdulatok voltak.

40 másodperc van hátra.

Madaras játsza be Molnárnak, de Papesz túlcifrázza a lövést, így Tchigir védeni tud.

5:2 - Ismét Kásás játsza be a sárga gömböt, a vízen fekvő másik Tamásnak, Molnárnak, aki lendületből behúzza, a labda a felső léc éléről pattan a gólvonal mögé. Akciógól volt.

SZÜNET

Kásás megnyeri a ráúszást, amit eredménytelen magyar és német támadásunk követnek.

Kivédekezünk egy emberhátrányt! Nagy Viktor nevéhez méltóan Nagyot véd!

6:2 - Ötméterest kapunk, melyet Kásás Tamás végez el: a kapu bal oldalába dobja laposan.

Emberhátrányba kerülünk, de már az első német passznál labdát szerzünk, három magyar játékos együttes erővel szerzi meg a labdát. Ebből indulunk, Varga Dénes nagyon higgadtan lő, kapufa...

A német csapat távoli ejtése a kapu tetején landol.

Nagy Viktor ismét remek ütemben szedi le Oeler labdáját.

Kemény Dénes kapitány egyenlő játékosállásnál kér időt, 2:20 van hátra.

7:2 - Hosnyánszky átlövése emberelőnyből.

1:45 múlva félidő.

7:3 - Kapunk egy távoli gólt. Nossek erős lövése bal oldalról indul és a jobb kapufa mellett a hálóban köt ki.

Kásást ketten letámadják (értelemszerűen német játékosok:) ) és szerelik.

Német kapufa.

Fél perc múlva öt perc szusszanás.

NAGYSZÜNET

Az eddigiek alapján elmondható, hogy mezőnyfölényben játszunk, nem kapkodunk. Nem valószínű, hogy Németország feltámad hamvaiból a második félidőben, de azért folyamatosan figyelnünk kell, egy pillanatra sem írhatjuk le az ellenfelet, hiszen nem ok nélkül jutottak be a negyeddőbe.

Nekivágunk a harmadik felvonásnak, Dumi próbált gyorsabb lenni.

8:3 - Kásás szép lassan, komótosan felúszik a bal oldalon, és amikor a német védő elmozdul helyéről, Tamás kiemelkedik és ejt, bemegy. Szemet gyönyörködtető találat.

Két perc telt el a negyedből.

9:3 - Kiss Gergő egy félcsavarral betalál (szép volt a mozdulat, a vízről félfordulattal húzta be).

A német a jobb szélen bearaszol a kapufa felé, lő egyet, Viktor pedig véd egyet. Utána támadunk, na ebből lesz a gól:

10:3 - Varga Dumi kapja elöl a passzt, ő pedig beblöbböli a kapuba.

Kontrát fújnak ellenünk, a németek támadhatnak.

Három és fél perc van hátra a harmadik játékrészből.

11:3 - Újabb magyar találat!! Egészen jól játszunk ezekben a percekben, nem tudják tartani a magyarokat. Kiss Gergely a gól szerzője, amely a jobb szélről, ejtésből született.

11:4 - Szépítenek a németek. Madaras kiállítása után Nossek a rövidre.

11:5 - Korai volt a dícséret, kisebb áramszünet van a magyar csapatnál. Oeler ki is használja.

11:6 - A szünet előtti másodpercben félpályáról kapunk egy gólt (Kreuzmann)... Ejnye-bejnye.

SZÜNET

(Ez a szünet jól jön most nekünk, ugyanis elkényelmesedtünk az elmúlt percekben.)

Varga Dénes megnyeri az utolsó ráúszást.

Utána magyar akció, Hosi lövése a blokkról mellé.

Nagy Viktor megmutatja, hogy nagyon jó hálóőr ám, az a hatodik német gól csak rosszul pattant a vízen. Egyébként tényleg.

12:6 - Varga Dénes a bal szélről.

12:7 - Hosit kiállítják, a hátrányból kapunk egy gólt Schwertwitistől.

Négy perc van hátra.

13:7 - Fórba kerülünk, Hosnyánszky belövi.

14:7 - Kiss Gergely újabb gólja a jobb szélről.

Két perc múlva vége.

14:8 - Varga Tamás kiválása után Politze átlő.

Jöhet az utolsó 60 másodperc.

A végén még kapunk egy kiállítást, Nossekot küldik ki, kétszer próbálkozunk: először Madaras, majd a másik Norbi (Hosnyánszky), de mindkét próbálkozás eredménytelen.

VÉGE. Magyarország-Németország 14:8

Magyarország bejutott az elődöntőbe, ahol pénteken 21:00-kor Szerbia válogatottjával küzd meg az Európa-bajnokság döntőjébe való bejutásért.

 

149 régi hozzászólás

csocsó hozzászólása
csocsó10939
2008.07.10. 10:54

Hajrá Fiúk! Molnár Tamás végre feljavult! Kis Gábornak kell most már tartania, hogy kimarad az olimpiára utazó csapatból.

Agymenés hozzászólása
2008.07.10. 09:16

Elhatárolom magam a nicknevemet használó, időnként igen egyszerű kifejezéseket használó bejegyzésektől.

katicabogar hozzászólása
2008.07.09. 23:00

oroszok 9-4re a romanok 7-6ra nyertek a masik agon pedig a horvatok 8-7re legyoztek az olaszokat. montenegro-horvatorszag nem tudom melyik lenne a jobb.Hajkra magyarok mindent bele penteken!

Hókuszpók hozzászólása
2008.07.09. 22:14

Egyébként a spanyol tv-sek kritikán aluliak, mindig csak az ismétléseket adják, mikor már rég gólt lőttünk. Meg állandóan azt mutatják, hogy ki úszik ki kiállításnál, nagyon érdekes....meg 6x megismétlik a semmit! Így nem lehet meccset nézni, lemaradunk a lényegről! Mezeit meg rázza fel vki, néha elalszom azon, amit motyog! Remélem az olimpiát hanyagolja! Amúgy Hajrá Fiúk, Lányok!

Rékus hozzászólása
Rékus10925
2008.07.09. 21:00

Jók vagytok fiúk!HAJRÁ MAGYAROK!veletek vagyunk:D

Réka hozzászólása
Réka10924
2008.07.09. 20:57

ez hihetetlen..adják, persze 10 perccel a vége után, de a kép, meg a hang sz.r...no comment...

puki hozzászólása
puki10923
2008.07.09. 20:50

mi az,hogy igazi magyarkent kozvetittetek?inkabb magyar vizilabdat szereto modon!ennyi.de azert en is koszi:)

Réka hozzászólása
Réka10922
2008.07.09. 20:50

holnap után lesz a szerb meccs, remélem élőben:)

ILDI hozzászólása
ILDI10921
2008.07.09. 20:49

a szerb meccs éló lesz m2n? a holnapi nói?

Réka hozzászólása
Réka10919
2008.07.09. 20:44

ha van itt még vki, akkor hol adják le most a meccset felvételről? mármint a neten.

Edna hozzászólása
Edna10918
2008.07.09. 20:42

Szép volt fiúk!!!

Chris  hozzászólása
Chris 10917
2008.07.09. 20:41

Köszönjük a vlv-nek hogy igazi magyarként közvetítették a mérkőzést

myra hozzászólása
myra10916
2008.07.09. 20:41

köszi skacok, szép volt. :) és köszke a vlv-nek is a közvetítést. :D

Pítör hozzászólása
Pítör10915
2008.07.09. 20:41

S Z É P V O L T F I Ú K ! ! ! !

c hozzászólása
c10913
2008.07.09. 20:40

eper (Viktor :)) baratom, tudod mi az a fix ip? ;) megnyugtatlak, chellonal nem bohockodjak el ezeket a dolgokat, egy ip, egy lakcim. a tobbit a fantaziadra bizom ;-)

Viktor421 hozzászólása
2008.07.09. 20:39

SZÉP VOLT FIUK !!!

orsi hozzászólása
orsi10909
2008.07.09. 20:37

ja és elfelejtettem!!! NAgyon köszönjük a VLVnek:) puszi:)

Nikol-ett hozzászólása
2008.07.09. 20:37

A meccs nagyon jó volt így írásban elmondva! Gratulálok a fiúknak! Az eprek veszekedéséhez is gratulálok így kell ám szurkolni a vízilabda válogatottnak! Vastaps nekik!!!! Legközlebb ne látogassátok ezt az oldalt tudjátok verekedni is lehet nem csak veszekedni!!! Hajrá magyarok!! Holnap játszunk?

puki hozzászólása
puki10905
2008.07.09. 20:36

mar bocsi,de nem az mtv nem tehet rola,hogy a spanyolok nem akarjak kozvetiteni a meccset.Hajra Viktor!Te vagy a legjobb!!

zola hozzászólása
zola10902
2008.07.09. 20:35

HIREK ???

Chris hozzászólása
Chris10901
2008.07.09. 20:35

SZÉP VOLT FIÚK!!!!!!!! Gyönyörű 6 gólos győzelem ennél már csak az lenne jobb ha pénteken megvernénk a (csaló) szerbeket

kerikaj hozzászólása
kerikaj10898
2008.07.09. 20:35

Gratulálok fiúk, titkon vmi ilyesmi meccsben bíztam én is! :) az elődöntő kemény lesz nagyon, de remélem, megtörik a szerbek elleni rossz szériánk.. a mai után meg úgy tűnik h bizony jobb lenne ha reges lenne az oldal. úgy tűnik, vannak akiknek igen unalmas az életük, ha ez számukra a legjobb szórakozás.. :( VLV-nek meg természetesen köszönjük a tudósítást ismételten, jó hogy valakikre mindig lehet számítani!

... hozzászólása
...10897
2008.07.09. 20:35

Szép volt Kemény Legények!!!

énvagyokén hozzászólása
2008.07.09. 20:34

Szép volt.

... hozzászólása
...10893
2008.07.09. 20:33

Régi egri- azért, hogy romboljanak, mint mindenütt, ahol a jóságos Emberek, jó Magyarok összetartanak.

Sziszi hozzászólása
Sziszi10891
2008.07.09. 20:32

Kezdődik a mtv-n megyünk nézni /élőben)

régi egri hozzászólása
2008.07.09. 20:31

Úgy látom, ma az ország debiljei ezt az oldalt látogatják. Csak tudnám hogy mi a francnak??

... hozzászólása
...10886
2008.07.09. 20:31

Ez az Gergő, jók vagytok,..a legjobbak!!! :-)

Sziszi hozzászólása
Sziszi10871
2008.07.09. 20:28

Tartalékolni kell ám a Szerbekre nem gondoljátok?

Chris hozzászólása
Chris10867
2008.07.09. 20:28

EZAZ megint 6-tal megyünk készülhetünk a szerbek ellen. Ha azt megnyerjük akkor Európa-bajnokok leszünk

c hozzászólása
c10866
2008.07.09. 20:28

a retardaltak hagyjak el a topicot pls

Nikol-ett hozzászólása
2008.07.09. 20:25

vigyázni azokkal a vízen pattogó labdákkal. Hajrá Viktor!

Geli-nek hozzászólása
2008.07.09. 20:23

Szerintem rohadt nagy ciki a magyar válogatott meccse alatt bombagyárat propagálni. Ráadásul nem is szellemes.

arc hozzászólása
arc10844
2008.07.09. 20:22

kitti kapcsolj oda

Chris  hozzászólása
Chris 10842
2008.07.09. 20:21

Kicsit visszavettünk ez nem jó

Nikol-ett hozzászólása
2008.07.09. 20:19

Na na fiúk!!

Niki hozzászólása
Niki10833
2008.07.09. 20:18

SZÉP VOLT FIUK !!!

Kitti hozzászólása
Kitti10832
2008.07.09. 20:17

az euro-sporton se megy; nem tudjátok?????

orsi hozzászólása
orsi10831
2008.07.09. 20:17

úristen de mi lesz a Szerbek ellen?? hihi--NYERÜNK!!!!!!!!!

Agymenés hozzászólása
2008.07.09. 20:17

Agymenésem van az MTV-től. Menjenek a p****ba.

Sziszi hozzászólása
Sziszi10829
2008.07.09. 20:16

Magyarország a legjobb tudjuk HAJRÁ FIUK !!!!!

Lőrinc hozzászólása
Lőrinc10824
2008.07.09. 20:15

Hogy áll a meccs? Már régóta nem tudunk semmit! Valaki tud valamit?

Katus hozzászólása
Katus10823
2008.07.09. 20:14

Így van Orsi!!!:)

Agymenés hozzászólása
2008.07.09. 20:14

Mi a magyar TV-n csak akkor fogunk normális műsorszerkesztést látni, ha már elfogyott a világ összes országának összes érdektelen sorozata (olasz, boliviai,kolumbiai, brazil, mexikói és még sokan mások).

Tina hozzászólása
Tina10820
2008.07.09. 20:13

Közbe. hogy azért a magyar tv szidása közben figyeljünk a meccsre is kár, hogy nem látjuk nagy viktort játszani. Főleg azok akik azt mondták h mit keres ő a keretben!! Igaz h nem a legerősebb csapat ellen játszunk de akkor is fontos!! És nem hiába Nagy Viktor a magyarok második számú kapusa!!! Szecska méltó utódja szerintem!! HAJRÁ MAGYAROK!!!

Nikolett hozzászólása
2008.07.09. 20:13

Hajrá eper-málna! Ez még jobb!!:):) Szép játék skacok!

Nikolett hozzászólása
2008.07.09. 20:13

A szlovákok elleni mérkőzés után ez a legsimább ütközetünk.

orsi hozzászólása
orsi10817
2008.07.09. 20:12

na ez már a mienk tuti!!!! Magyarország a legjobb!!! de ezt nem kell mondanom ezt mindenki tudja:) igaz??:):)

... hozzászólása
...10815
2008.07.09. 20:10

Ez az fiúk, meg lesz ez!

Chris hozzászólása
Chris10814
2008.07.09. 20:10

De azért remélem már a Szerbek elleni elődöntőt normálisan leadják

Nikolett hozzászólása
2008.07.09. 20:09

Kása a nap játékosa!!!

Agymenés hozzászólása
2008.07.09. 20:08

Ami a TV-közvetítést illeti: tipikus magyar eset: győzött a pénz, a dilettantizmus, vagy az aljasság (a végeredmény szempontjából mindegy).

Agymenés hozzászólása
2008.07.09. 20:08

Szerintem ez a meccs már meg van...remélem. HAJRÁ MAGYAROK !!!

Nikolett hozzászólása
2008.07.09. 20:07

Kedves Eper! Szerintem nagyon sokan szeretjük az epret köztük én is! Találó nicknév!!!:)

... hozzászólása
...10806
2008.07.09. 20:06

c - mások is megköszönték már többször is, más meccsek közvetítésekor.

Pítör hozzászólása
Pítör10805
2008.07.09. 20:06

H A J R Á M A G Y A R O R S Z Á G ! ! ! ! :)

EPER hozzászólása
EPER10804
2008.07.09. 20:06

Kösz, hogy használod a nevem, innentől kezdve málna leszek

eper hozzászólása
eper10803
2008.07.09. 20:05

Szeretem az epret !

Nikolett hozzászólása
2008.07.09. 20:04

Hajrá fiúk! Kicsit nyugodtabb vagyok mint tegnap!!!

lacika hozzászólása
lacika10801
2008.07.09. 20:02

Nah akkor most még1szer!! Amikor megirtam az üzenetet még nem volt kiirva az eredmény!!de észrevettem!!am köcce

Agymenés hozzászólása
2008.07.09. 20:02

A magyar TV direkt szórakozik velünk, még élőben oda is kapcsoltak a sporthírekben a meccsre, csak hogy tudjuk: nézhetnénk, de mégse !

eper hozzászólása
eper10799
2008.07.09. 20:01

c ezt hogy érted????

eper hozzászólása
eper10798
2008.07.09. 20:00

Ninck nevet sem használó, maximálisan igazad van, de mit vársz azoktól, akik megszüntették a Kossuth, Petőfi, BArtók adók nevét most MR1 és a többi a neve a magyarnan nem nevezhető rádiónak

c hozzászólása
c10797
2008.07.09. 19:59

ennyi hozzászólásból egy embernek jutott eszébe megköszönni a VLV-nek a közvetítést? én köszönöm. magyarok vagytok mind.

oops hozzászólása
oops10796
2008.07.09. 19:59

azt h alazza a mezonyt szerintem nem szidas mert alazza őket, tehat jol jatszik teeeeeeeeeeeeeeeeeeee

orsi hozzászólása
orsi10795
2008.07.09. 19:59

Gábor! minket is vegyél be a buliba, mármint h mi is "üdvözöljük" őket!!! :) Így tovább magyarok!!!!!!!!

Sándor hozzászólása
Sándor10794
2008.07.09. 19:58

Papeszt fúrni??én őszintén írtam amit írtam, rólam ne feltételezzetek gúnyt miután én is a vállogatottba követeltem kevesedmagammal sokakkal ellentétben

lacika hozzászólása
lacika10793
2008.07.09. 19:57

Amikor az üzenet irtam még nem volt kint!!Ám kösz Benöke!!:)

... hozzászólása
...10792
2008.07.09. 19:57

Hunor001, régóta tudom én is. Feltűnő az is, hogy a lányok meccsét sem adta le egyik tv sem, a rádióban meg szinte teljesen megszűnt az élő közvetítés. Rettenetesen dühítő, amit művelnek. A vlv-nek viszont hatalmas hála,amiért ennyi mindent tesznek értünk! Hajrá Magyarok!

Réka hozzászólása
Réka10791
2008.07.09. 19:57

ez nyugisabb meccs, remélem tud vki válaszolni nekem: be lehet menni a fiúk edzésére a margitszigetre? ez hogy működik?

Benőke hozzászólása
Benőke10790
2008.07.09. 19:56

Hahó! Nem történik semmi?

Dzsoki hozzászólása
Dzsoki10789
2008.07.09. 19:55

a királyság az lesz hogy ők(m2 sport2) is tudni fogják az eredményt de azért megjátszák majd az izgatottat hogy "jaj vajon sikerül e vezetést szerezni bedobjuk e a büntetőt" satöbbi :-)

Gábor hozzászólása
Gábor10788
2008.07.09. 19:54

Balu: Azt hiszem ilyen, ehhez hasonló nemtörődöm hozzállás nem elősször fordul elő az MTV-nél. nem tudom hányszor kell még eltűrnünk. Én biztos írok most egy e-mailt nekik. Ezzel talán teszek ellene valamit, leagább megszólalok ellene.

csigabig hozzászólása
2008.07.09. 19:53

Hajrá Tomi! Muszály állandóan Papeszt furni?

vALASZ hozzászólása
vALASZ10786
2008.07.09. 19:53

GRE-RUS 4-9.. FELEBREDTEK AZ OROSZOK

marci hozzászólása
marci10785
2008.07.09. 19:53

Sport TV szerintem nagyon jó egyébként, nem az ő hibájuk hogy nem kapták meg a jogot az élő adásra.

hunor001 hozzászólása
2008.07.09. 19:51

Szintúgy üdv.Kitartás!

Vikcó hozzászólása
Vikcó10782
2008.07.09. 19:51

lacika! 1:0 fölött van a harmadik sorban... "(Görögország-Oroszország 4:9 és Szlovákia-Románia 6:7)"

Sándor hozzászólása
Sándor10781
2008.07.09. 19:50

Molnár alázza a mezőnyt!

lacika hozzászólása
lacika10780
2008.07.09. 19:50

Köszi az eredméényt!!:):)

Benőke hozzászólása
Benőke10779
2008.07.09. 19:49

lacika: Az élő közvetítés elején olvasható!!!

myra hozzászólása
myra10778
2008.07.09. 19:48

felvételről egymásután 2szer is megnézhetjük. :) jeje. :) én inkább az ecceri élőre szavaztam volna, de hát az olasz ifjúsági sorozat biztos több magyar nézőt vonz. :S szuper. :(

csigabig hozzászólása
2008.07.09. 19:48

Érdekes dolgokat művel a mtv. Tök gáz hogy nem tudjuk nyomon követni képileg is az eseményeket!!!! Az a lényeg, hogy szurkoljunk aztán a fiúk megoldják!

eper hozzászólása
eper10776
2008.07.09. 19:48

hunor001, DE ÉN RÉGEN TUDOM!!!!!!!!!!!! Üdv a fedélzeten

lacika hozzászólása
lacika10775
2008.07.09. 19:47

vki nem tudja mennnyi lett az eredménye ez elsö két meccsnek???:$

ond hozzászólása
ond10774
2008.07.09. 19:47

iskolatarsak cimu olasz tevesorozat.- 2.resz biztos sokan neztek az elsőt éés nem mertek musorvaltoztatast vegrehajtani botrany

Geli hozzászólása
Geli10773
2008.07.09. 19:46

Mi ez a lazsálás? még csak 5öt dobtunk????? :)

vica hozzászólása
vica10772
2008.07.09. 19:46

Dóri! Az m2-n lesz 21 órától, és a sport1-en 22:45től

Vikcó hozzászólása
Vikcó10771
2008.07.09. 19:46

Dori! M2 adja! Hajrá fiúk!

hunor001 hozzászólása
2008.07.09. 19:44

Nem jöttetek még rá hogy ez nem magyar tv?

Dori hozzászólása
Dori10769
2008.07.09. 19:44

Hajrá Hungary!!!!:D Most akkor 20:55-kor melyik csatornán lesz a "nem élő" meccs? Köszi

Sziszi hozzászólása
Sziszi10768
2008.07.09. 19:44

Ezt nem mondod komolyan,hogy azt válaszolták ?

Dori hozzászólása
Dori10767
2008.07.09. 19:43

Hajrá Hungary!!!!:D Most akkor 20:55-kor melyik csatornán lesz a "nem élő" meccs? Köszi

balu hozzászólása
balu10766
2008.07.09. 19:43

Felhívtam a tv-t, hogy mi az oka a "nemközvetítésnek"...... Válasz : nem csináltunk műsorváltozást , nem volt indokolt....., és különben is sokan lemaradnának róla....., majd 20.55-kor adjuk felvételről. El kéne onnan / is / zavarni mindenkit !

orsi hozzászólása
orsi10764
2008.07.09. 19:42

ááá eddig nagyon jóóó!! csak hasonló legyen a vége is!!!!!:)::):)

eper hozzászólása
eper10763
2008.07.09. 19:41

Ez BOTRÁNY!!!! Nem sül le a bőr képükről!!!!!!!!!!!

balu hozzászólása
balu10762
2008.07.09. 19:41

Felhívtam a tv-t, hogy mi az oka a "nemközvetítésnek"...... Válasz : nem csináltunk műsorváltozást , nem volt indokolt....., és különben is sokan lemaradnának róla....., majd 20.55-kor adjuk felvételről. El kéne onnan / is / zavarni mindenkit !

djtesla hozzászólása
djtesla10760
2008.07.09. 19:39

Csak gratulálni tudok az MTVnek, hogy a legsikeresebb magyar csapatsportág negyeddöntős meccsét nem közvetítik.....ez egyszerűen égő.

eper hozzászólása
eper10759
2008.07.09. 19:39

Nem erről van szó, nem a Fradit szidja senki, hanem a helyzetet, hogy ismeét megalázzák a magyarokat egy gagyi limonádé filmecskével

Sándor hozzászólása
Sándor10758
2008.07.09. 19:36

hullagyengék lettek a görögök.pedig tegnap ők is közreműködtek közvetetten a 2.helyünkben

csigabig hozzászólása
2008.07.09. 19:36

Harjá skacok!!! Eddig jók vagytok!

nADI hozzászólása
nADI10756
2008.07.09. 19:36

Sziasztok! Hajrá magyarok!! Mi az a link ahol lehet nézni élőben a meccset?? Rita??

BEAD hozzászólása
BEAD10755
2008.07.09. 19:35

SZÉGYEN, HOGY ÉLŐBEN EGYIK MAGYAR ADÓN SEM MEGY EZ A MECCS!

Tina hozzászólása
Tina10754
2008.07.09. 19:34

Úgy h a csoportelsők automatikusan elődöntőben vannak így most Montenegró és a Szerbek!!

Sándor hozzászólása
Sándor10753
2008.07.09. 19:33

alpári de jogos!több éve megy más sport témájú fórumokon ez a bezzeg a rossz Fradi, bezzeg a gaz Fradi.és most kiderült hogy a polofanok sem jobbak a Deákné vásznánál.

myra hozzászólása
myra10752
2008.07.09. 19:33

pedig bíztam a horvát 2-ben, de azok is csak a saját negyedöntőjüket adják.. :S hajrá skacok. :D

Réka hozzászólása
Réka10751
2008.07.09. 19:33

ha csoportelsők lettünk volna, akkor jutottunk volna egyből az elődöntőbe

mino hozzászólása
mino10749
2008.07.09. 19:31

Hogy lehet egyből elődöntőbe jutni???? Lehet, hogy hülye vagyok, de ezt nem értem:-((

Katus hozzászólása
Katus10748
2008.07.09. 19:31

HAJRÁ FIÚK!!!!

lala hozzászólása
lala10747
2008.07.09. 19:30

nem tudja vki mennyi lett a görög:orosz és a szlovák:román meccs eredménye??

marci hozzászólása
marci10746
2008.07.09. 19:29

Lehet, hogy ennek a meccsnek a jogát úgy vették meg hogy csak ismétlésben adhatják. És azért vették meg így mert arra számítottak, hogy egyből elődöntőbe jutunk.

csikszereda hozzászólása
2008.07.09. 19:28

En itt csak hirdetest lattok?

eper hozzászólása
eper10744
2008.07.09. 19:28

Sándor! A stílusod alpári!!!!!!!!! HAJRÁ MAGYARORSZÁG - HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!!!!!!!

Sziszi hozzászólása
Sziszi10743
2008.07.09. 19:25

HAJRÁ MAGYAROK !!!!!

Sándor hozzászólása
Sándor10742
2008.07.09. 19:24

hogy jön ide a Fradi már nemazért? divatfikának is van határa!

vera hozzászólása
vera10741
2008.07.09. 19:23

Egyátalán valamilyen tv a világon adja? vagy valami a neten? vagy rádió?

Gábor hozzászólása
Gábor10740
2008.07.09. 19:19

Most németországban tanulok. Tegnap az m2-n még az időjárásjelentést közvetlenül a meccs előtt megtudtam nézni online, aztán semmi. Kicsit idegesített. Ma sokkal jobban felhúztak, nem képesek egy negyeddőntöt élőben leadni. Gyalázatos. A Fradi-Baja II. oszt. focimeccset biztos leadják majd éőben. Hajrá Fiúk!Mutassátok meg mindekinek! Ti vagytok a legjobbak!!! !!!HAJRÁ MAGYAROK!!!

eper hozzászólása
eper10739
2008.07.09. 19:14

bocs a kihagyott betűkért, de a t-kabel is most szórakozik és nincs semmilyen adóm!!!!!!!!!!!!!!!

eper hozzászólása
eper10738
2008.07.09. 19:13

igen fontos giga filmek helyett egy nemzti sportunkt kéne közvetíteniük!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

dani hozzászólása
dani10737
2008.07.09. 19:12

valami n?met ad? nem adja???

Bence hozzászólása
Bence10736
2008.07.09. 19:11

DE a telesport.hu sem adja előben? VAgy ők azért leadják 21 órától interneten? Ez az internetes kép lehetne azért kicsit nagyon, szebb. Meg M2 azért nem mindenkinek van, alapból az nincsen ugye.

Vera hozzászólása
Vera10735
2008.07.09. 19:11

Hogy képzelik, h nem adják le a televízónak csúfolt csatornák a negyedöntőt??????????? Botrányos!Hihetetlen és felháborító!

Vikcó hozzászólása
Vikcó10734
2008.07.09. 19:07

Ohohóóó...TULGA sípol??? Őt szeretjük nagyon...

Ivonn hozzászólása
Ivonn10733
2008.07.09. 19:05

Ezt már nem hiszem el!!! Hogy tehetnek ilyet? Minek vállalják be a közvetítést ha nem végzik el???Ezért van értelme megvenniük a közvetítési jogot?Szégyen,hogy pont saját hazánk és mellesleg az egyik győzelmi esélyes csapat meccseit nem adja le az MTV! Ennyit róluk... Sporteseményekért esetleg szokás felborítani a normális műsort és inkább sorozatot törölni...nem hiszem hogy azt annyian nézik. Nagyon szomorú vagyok! De hajrá fiúk!!!!

Sziszi hozzászólása
Sziszi10732
2008.07.09. 19:03

Csak azt nem tudom,hogy miért vásárolja meg a közvetités jogát,a mi pénzünkön ha nem közvetiti.Miért nem adja át más csatornának a közvetités jogát ?

BB hozzászólása
BB10731
2008.07.09. 19:01

Hajrá Magyarok!!

Katus hozzászólása
Katus10730
2008.07.09. 18:57

Nahát,nahát... Valóban sokkal több mindenkit érdekelhet ez a sorozat Dzsoki! Már alig várom!!!pffff Nem tudom,h mi a fontos az mtv-nek,ha ez nem...

orsi hozzászólása
orsi10728
2008.07.09. 18:49

kedves sorstársaim!! szerintem örüljünk a vlv-nek hogy van és legalább így nyomon követhetjük a meccsett!!! ha már ez van!!

misi hozzászólása
misi10727
2008.07.09. 18:47

Vmelyik rádió nem adja?

Vica hozzászólása
Vica10726
2008.07.09. 18:46

Én is nagyon haragszok a magyar tv-re, mert egyik sem közvetíti normálissan a meccseket! :SSS Még jó hogy itt van nekünk a vlv! :) Aki mindent megtesz hogy minnél több információt tudjunk meg a fiukról és az Eb-ről!

Sziszi hozzászólása
Sziszi10725
2008.07.09. 18:46

Megnéztem a sport1-2 müsorát csak a Olasz Horvátot adja élőben !

Vikcó hozzászólása
Vikcó10724
2008.07.09. 18:44

A Sport2 nem nyomja élőben...női meccs lesz (magyar-holland ismétlés)...22:45-kor adja....sport 1 meg ha jól látom 0:30-kor...királyság!

Péter hozzászólása
Péter10723
2008.07.09. 18:42

Ekkora marhaságot.A Sok sz**-t leadja az mtv,a focimeccseket ismétlik 2-szer háromszor,de egy eb negyeddöntőt amiben a magyarok is ott vannak nem közvetít???És még magyar televízió a neve...

Vikcó hozzászólása
Vikcó10722
2008.07.09. 18:41

Tényleg kabaré, hogy szöveg alapján kell sokadszor audio-vizuálnunk egy pólómeccset...

Viktor421 hozzászólása
2008.07.09. 18:40

A Sport TV-nek nincs joga a magyar meccseket leközvetíteni élőben ezért 22:45-kor adják majd a Magyarország-Németországot a Horvátország-Olaszország után, amit ÉLŐben közvetítenek........ Rohadjon meg az MTV.

Ha jól tudom... hozzászólása
2008.07.09. 18:37

A SPORT2 adja élőben, sőt még a horvát-olaszt is...

orsi hozzászólása
orsi10719
2008.07.09. 18:35

ez nem igazság!!!

orsi hozzászólása
orsi10718
2008.07.09. 18:30

csatlakozok!! hogy lehet ilyet csinálni h nem közvetít eg yilyen fontos meccse!!! a döntőt se fogja esetleg???

Tina hozzászólása
Tina10717
2008.07.09. 18:28

Ezt nem hiszem. Na ez tényleg szégyen!! Tudom h a foci ilyen népszerű meg olyan népszerű de az EB-n amihez a magyaroknak köze nem volt minden meccset kétszer leadtak ami azért valjuk be jóval hosszabb mint egy vízilabda meccs... és akkor ahol mi vagyunk ott azt nem adja le a MAGYAR Tv!!!Pedig ez fontos mérkőzés:Snem ad le barátságos meccseket világligát kupákat...stbde hogy még az EB-n egy elődöntbe jutást sem:S:S csodálom h a döntőt közetíti:Sés akkor csodálkozunk h miért is nem olyan népszerű a vízilabda:S ez botrányos!!!nincs is tovább mit hozzáfűznöm:(

mam hozzászólása
mam10716
2008.07.09. 18:19

Ne aggódjatok,úgy tudom, a Sport2 élőben közvetít!

Sziszi hozzászólása
Sziszi10714
2008.07.09. 17:53

Majd figyeljétek meg, ezt fogja müvelni a köz -TV az OLIMPIÁN is !

Sziszi hozzászólása
Sziszi10713
2008.07.09. 17:48

Ezt nem hiszem el,pedig most van jel ugye MTV. SPORT-TV SEM ADJA ÉLŐBEN?

marci hozzászólása
marci10712
2008.07.09. 17:46

Egy közszolgálati csatornától azért elvárható lenne.

Sziasztok, hozzászólása
2008.07.09. 17:31

a 'köznek csúfolt' rádió már egyáltalán semmit nem közvetít? Köszi K. Á.

Dzsoki hozzászólása
Dzsoki10707
2008.07.09. 17:28

bizony ez szorította ki az éterből a meccset(valszeg úgy gondolták atv-nél hogy izgalmasabb lesz mint a sima németverés): Iskolatársak A tizenegyedik Olasz ifjúsági filmsorozat (2002) (26/2. rész) (52') Még mindig Michele Realet gyanúsítják a kocsi tönkretételével. Salina igazgatóhelyettes biztos a fiú bűnösségében, de becsüli a fiú eszét és tisztában van nehéz családi helyzetével. Francesca állást keres, miután a férje letiltotta a bankkártyáját. Reményei azonban hamar szertefoszlanak, és elfogadja a pincéri állást az iskolai büfében. Ariana minden alkalmat megragad, hogy észrevetesse magát az iskola új fiújával. Giovanni Salina még mindig nem szakadt el teljesen, hosszú ideje Németországban élő feleségétől, ezért képtelen új kapcsolatra. Pedig van egy csinos jelentkező.

Dzsoki hozzászólása
Dzsoki10705
2008.07.09. 17:21

Úgy hallottam hogy az Iskolatársak című olasz ifjúsági giga-mega sorozat miatt felvételről 21 egy órakor közvetít az m2

eper hozzászólása
eper10704
2008.07.09. 17:20

Botrány amit a köznek csúfolt tv művel.

katus  hozzászólása
katus 10703
2008.07.09. 17:17

egyet értek!!!!!!!

kkata hozzászólása
kkata10701
2008.07.09. 17:12

ne is haragudjanak, de szégyen, hogy a Magyar Televízió nem közvetíti a meccset, SZÉGYEN!!!