FACEBOOK

Varga Tamás: Minden esélyünk megvan, hogy győzzünk

Varga Tamás: Minden esélyünk megvan, hogy győzzünk
hozzászólás, 2008.07.04.

Az olimpiai bajnok Varga Tamás - a világversenyeket tekintve - az athéni olimpia után a most pénteken kezdődő spanyolországi Európa-bajnokságon tér vissza a magyar férfi vízilabda-válogatottba. A több poszton is bevethető játékos 2005-ben lemondta szereplését, majd miután kijelentette, hogy ismét Kemény Dénes rendelkezésére állna, a szövetségi kapitány még csaknem két évig nem válogatta be keretébe. Varga Tamás az InfoRádiónak elmondta: aranyéremhez akarja segíteni a magyar együttest az Eb-n.

Diapolo

- Megkönnyebbült, hogy bekerült az Európa-bajnokságra utazó csapatba?

- Természetesen, hiszen nagy stressz volt rajtunk az elmúlt öt hét során. Megnyugvást jelent, már csak a célra kell koncentrálni.

- Amikor hosszú idő után először meghívta Kemény Dénes egy felkészülésre, akkor már érezte, hogy esélye lehet visszakerülni a csapatba?

- Ezt nem lehet érezni. A tavaly decemberi meghívásnak örültem, pozitív volt, hogy visszakerülhettem. Aztán ahogy a következő összetartásokon is számított rám a szakvezető, bizakodtam, hogy bekerülök az olimpiára felkészülő 18 fős keretbe. Próbáltam úgy játszani a bajnokságban, majd a válogatott edzésein, hogy kivívjam az Eb-csapattagságot.

- Mennyit számított, hogy itthon játszott, hiszen Szegeden eléggé szem előtt volt?

- Más, ha itthon játszik valaki, bár nem ez a döntő szempont, de jobban látszik, hogy milyen szezont produkált, hogyan szerepelt a rangadókon. Örülök, hogy újra bekerültem a keretbe, és amivel tudom, segítem a csapatot, hogy újra aranyérmet szerezzünk.

- Milyen céllal vágnak neki az Eb-nek?

- Először is össze kell rázódni a 13 fős csapatnak. Szeretném, hogy győzzünk, és erre megvan minden esélyünk.

Címkék:
Varga Tamás EB Malaga

1 régi hozzászólás

djtesla hozzászólása
djtesla10166
2008.07.05. 14:54

Varga Tamás 1xes olimpiai bajnok, nem 2..