FACEBOOK

Magyarország-Montenegró - élő közvetítés

Magyarország-Montenegró - élő közvetítés
hozzászólás, 2008.06.28.

A szombathelyi ING Kupa második napja. A mérkőzés a torna döntőjének is beillik, hiszen a pénteki két győztes csap össze. Élő közvetítésünk a medence partjáról.

Diapolo

Az előző mérkőzésen Németország 12:9-re nyert Görögország ellen, így ha a mai történelmi (először játszik egymással a két válogatott) mérkőzést hozzák a magyarok, akkor ők nyerik az ING Kupát.

A mai mérkőzésen nem játszik: Gergely István, Molnár Tamás és Gór-Nagy Miklós. Nagy Viktor véd a mai meccsen.

Kásás Tamás hozza el az első ráúszásnál a labdát.

0:1 - Ivovics középtávolról lő egy akciógólt.

1:1 - Emberelőnyt kapunk, Kásás Tamás egyből belövi.

1:2 - Varga Tamást kiállítják a centerről, Janovics góljával ismét Montenegró vezet.

Varga Tamást újra kiállítják, azonban Nagy Viktor véd.

2:2 - Hosnyánszky Norbert akciógóljával újra egyenlő.

Vége az első negyednek.

Ezúttal a montenegróiak hozzák el a labdát ráúszásnál.

Varga Dániel kiállítását sem sikerült kihasználnia az ellenfélnek. Kivédekeztük.

3:2 - Steinmetz Ádám kiállítást harcol ki, Varga Dénes pedig könyörtelenül belövi.

3:3 - Hosnyánszky Norbertet kiállítják, már éppen kiegészültünk, amikor M. Janovic lövése Biros kezéről bepattan. Peches gól.

Kis Gábor kiállítást harcol ki, Hosnyásznky lövése azonban nem csorog át a gólvonalon, nincs szerencsénk.

4:3 - Kis Gábor igazi centergóljával újra vezetünk.

4:4 - Ezúttal Kásás Tamást állítják ki a centerről, kijátszották a teljes támadási időt a montenegróiak, éppen kiegészültünk volna, amikor M. Janovics könyörtelenül belövi.

4:5 - Biros Péter megúszása kimarad, nem ér vissza időben, Jokics bevágja.

Egyenlíthettünk volna, azonban két lövésünket is védi a kapus, harmadjára Benedek ellen két kézzel védekeznek, azonban a bíró nem fúj ötméterest.

Nagyszünet.

Nem sikerül elhoznunk ráúszásnál a labdát.

4:6 - Emberelőnyt kapnak, Uskorovics értékesíti.

Emberelőnyt kapunk, Kiss Gergely lövését védi a kapus.

Négyszer indították újra a montenegróiak a támadóidejüket, végre nálunk a labda Nagy Viktor védéseinek köszönhetően.

5:6 - Madaras Norbert 2 másodperccel a támadóidő lejárta előtt könyörtelenül bevágja.

6:6 - Emberelőnyt kapunk, egy újabb Madaras-góllal egyenlő.

Varga Tamást harmadjára kiállítják, már nem jöhet vissza. A montenegrói szövetségi kapitány időt kér. 4 másodperc van még a harmadik negyedből. Lejár az idő, nincs gól.

Vége a harmadik negyednek.

6:7 - Sajnos nem sikerült Birosnak elhoznia a labdát, 10 mp-ig még emberhátrányban vagyunk. Ivovics sajnos belövi.

7:7 - Emberelőnyt kapunk, szépen járatjuk a labdát, majd Benedek bepasszolja a kapu előtt "álló" Hosnyánszkynak, aki belövi.

Kimarad a helyzet a túloldalon, visszaúszásnál a montenegrói center szabálytalankodik, kiállítják, Kemény Dénes időt kér.

8:7 - Újra Hosnyánszky, újabb gól, ezúttal kintről.

9:7 - Steinmetz Ádám kiállítást harcol ki, Kásás Tamás első lövése a kapufáról hozzánk pattan, a második azonban már bemegy.

9:8 - Birost centerről, labda nélkül kiállítják, Danilovics belövi.

10:8 - Kis Gábor centerből befordul, ötméterest harcol ki, Kásás könyörtelenül belövi.

11:8 - Kiállítást kapunk, szépen megjátszuk, Madaras kintről bevágja.

11:9 - M. Janovic centerből akciógólt lő.

Vége!

Magyarország nyerte az ING Kupát függetlenül a vasárnapi eredményektől.

41 régi hozzászólás

zsoci hozzászólása
zsoci9522
2008.06.28. 23:17

jó kis meccs volt ez :-) de most tényleg nagyon nehéz dolga lesz Kemény Dénesnek... én most értem haza Balatonról, szóval most sajnos nem volt szerencsém kimenni egy meccsre sem... Gratula a fiúknak!

Mónika hozzászólása
2008.06.28. 22:40

Szép volt fiúk, öröm volt titeket élőben látni! :)

Bubu hozzászólása
Bubu9516
2008.06.28. 22:31

volt szerencsém eddig mint két meccset látni és a vasárnapin is kinnt leszek!Imádlak titeket fiúk istenkirályok vagytok:D:D

? hozzászólása
?9513
2008.06.28. 21:58

Varga Tamás????? Ezért érdemes volt kihagyni a Fodort... Steinmetz B.-nek sem adott lehetőséget... Ennél azért több kéne az első bekk posztján! Szerintem a cserebekk a Hosi lesz! Marci? Tegnap kihagyta a ziccert, ma be se rakta, nehogy javítani tudjon, holnap már be se írja majd... Hajrá Magyarok!

mikasa hozzászólása
mikasa9510
2008.06.28. 20:41

Csak ki kéne vinni ezt a Hosi gyereket, persze ha már túlnőtte a felelőtlen lövöldözéseit! Reméljük igen! Akkor viszont nagyon kell a csapatnak! Hajrá!

djtesla hozzászólása
2008.06.28. 19:59

A Varga Dani, Biros Peti mutatott játék alapján sehol sincs. Nehéz dolga lesz így a kapitánynak, mert őket papíron biztos vinné. A Hosi fantasztikus, de félek lőhetne egy meccsen 10 gólt, a bal kezes poszton a Benedek, Kiss, Nadaras trió megy majd úgy is. A mai legjobb magyar center egyértelműen Kis Gábor,remélem a Kemény mellé a Steinmetz Ádit viszi. Dumi keveset vállal magára tehetséghez mérten, de akkor mindig eredményes. Varga Tominak nagyon dukkolok a csapatbakerüléshez, egy ilyen egyéniség mint ő nagyon kell majd a győzelmekhez.

viki hozzászólása
viki9503
2008.06.28. 19:25

Jajj, kiss Gergő az utóbbi napokban nem nagyon remekel. :( Csak nehogy itthon hagyja Kemény! :(

macskako hozzászólása
2008.06.28. 19:23

Jo meccs volt . orulok a gyozelemnek . Voltak meg hibak itt-ott . DE: mindig vallottam,hogy inkabb meccseljunk nehez ellenfelek ellen,vert izzadva olykor-olykor ,mint sem ,,fakezueket " verjunk agyon . Eros ellenfelekkel szemben elojohetnek azok a hibak,amibol tanulni tudunk . grat a fiuknak a gyozelemert ,de meg kell jegyezni ,e montenegroi garda ellen lesznek meg nehez perceink a kesobbiekben is . Bizom benne ,hogy a jovoben is sikerrel vivjuk meg a talalkozokat ellenuk. nem lesz seta galopp,de behuzzuk !! hajra Magyarok !! udv Mkinek !

Ubul hozzászólása
Ubul9501
2008.06.28. 19:16

Viktor nem védett rosszul szerintem, egy vagy max két gól volt amit esetleg foghatott volna, egyiknél sem hibázott szerintem. Inkább védekezésbeli hibákból kaptunk sokat... Kérdés: Szivós bent volt a vízben akár egy percet is? Meg Varga Zsoltot se láttam bent. Sajnos Dani sincs formában, de ő legalább viszonylag sokat játszott. Remélem bekerül a csapatba... HAJRÁ!!!

szakember hozzászólása
2008.06.28. 19:13

hosi nagyot jatszott, a kapufaja is bemehetett volna...

endre hozzászólása
endre9499
2008.06.28. 19:12

szivos marci meg a kiscsuvi vizes lett ma?

t hozzászólása
t9498
2008.06.28. 19:08

Szép volt, csak így tovább! Köszi vlv.

Csabó hozzászólása
Csabó9497
2008.06.28. 19:08

Ez is megvan... Jó meccs volt. Gratulálok a fiúknak!

BB hozzászólása
BB9496
2008.06.28. 19:07

szép volt fiúk.. sorolhatnám a neveket:)

K hozzászólása
K9495
2008.06.28. 19:07

Timi:) meghoztad a győzelmet! SZÉP VOLT FIÚK!!! SZÉP VOLT KICSÍÍÍ!!!:D:D:D

Timi hozzászólása
Timi9494
2008.06.28. 19:04

Gratulálok fiúk!!!

Kata hozzászólása
Kata9493
2008.06.28. 18:59

Azért jók ezek a meccsek, mert ilyenkor kell összerázódnia a csapatnak és simán belefér egy-egy nehéz mérkőzés.

Timi hozzászólása
Timi9492
2008.06.28. 18:58

Szia K. !Most értem haza...de most már szurkolok 1000-el

t hozzászólása
t9491
2008.06.28. 18:58

Tetszik a Hosi játéka.

K hozzászólása
K9489
2008.06.28. 18:55

Timi már épp kezdtelek hiányolni:) Szerencsét hoztál:)

Timi hozzászólása
Timi9488
2008.06.28. 18:53

Hajrá fiúk!

Nekomajin hozzászólása
2008.06.28. 18:52

Rádión közvetítik ezt a meccset?

Csabó hozzászólása
Csabó9486
2008.06.28. 18:46

Szép volt Norbi!!! Csodálatos:D !!! Nyerni kell!!!

BB hozzászólása
BB9485
2008.06.28. 18:36

viktor nem nagyon véd ma:( Jobb lett volna ha ma Szécsit állítják be...

ll hozzászólása
ll9484
2008.06.28. 18:34

:)

ll hozzászólása
ll9483
2008.06.28. 18:26

hajrá Marci

ll hozzászólása
ll9482
2008.06.28. 18:24

hajrá fiúk! hajrá Marci:):):):

K hozzászólása
K9481
2008.06.28. 18:24

Ez az KICSÍÍÍÍÍÍ!!!!! :):):)

Csabó hozzászólása
Csabó9480
2008.06.28. 18:22

természetesen... Hajrá srácok,húzzatok bele,ez kevés!!!!!!!!!!!

K hozzászólása
K9479
2008.06.28. 18:18

Csabi pszt!!! Este Club?:)

Kata hozzászólása
Kata9478
2008.06.28. 18:13

t: semmi gond, van ilyen:)

peet hozzászólása
peet9477
2008.06.28. 18:13

Gyerünk fiúk :)

Csabó hozzászólása
Csabó9476
2008.06.28. 18:13

rőtszakáll:D:D:D

t hozzászólása
t9475
2008.06.28. 18:12

Elnézést, látom:-Nagy Viktor

Kata hozzászólása
Kata9474
2008.06.28. 18:12

t: olvasd el! Ott írják, hogy Nagy Viktor

K hozzászólása
K9473
2008.06.28. 18:12

Viktor

t hozzászólása
t9472
2008.06.28. 18:09

Ki véd?

Csabó hozzászólása
Csabó9471
2008.06.28. 18:09

Halihó!!! Hajrá SRÁCOK!!!

t hozzászólása
t9470
2008.06.28. 18:09

Szép napot,jó szurkolást!

K hozzászólása
K9468
2008.06.28. 17:49

Hajrá fiúk! HAJRÁ KICSÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ:)

t hozzászólása
t9466
2008.06.28. 17:39

Hajrá magyarok!