FACEBOOK

Már csak Ausztrália és Szerbia hibátlan - Körkép a Világliga-szuperdöntőről

Már csak Ausztrália és Szerbia hibátlan - Körkép a Világliga-szuperdöntőről
hozzászólás, 2008.06.18.

A harmadik játéknapon vannak túl a csapatok a Genovában zajló Világliga Szuperdöntőn. Eddig jórészt a várt eredmények születtek, egyedül a görögök Kanada elleni veresége számít meglepetésnek.

Van aki felkészülési tornának, van aki komoly eseménynek tekinti a Világliga-döntőt. Spanyolország és Görögország nem a legerősebb keretével utazott el a döntőre, utóbbi csapat nagy meglepetéseket is szolgáltat az eddigi eredmények alapján. Az első játéknapon kis híján meglepték a szerbeket, akik végül az öt gólig menetelő Sapics révén győztek 10:9-re, majd az egyiptomiak ellen aratott győzelem után a harmadik játéknapon vereséget szenvedtek az egri Feltham-et soraiban tudó, szintén olimpiára készülő Kanada ellen 9:6-ra. Az egyiptomi válogatottról annyit érdemes megjegyezni, hogy sok sikerélményük eddig nem volt a három mérkőzésen. Két lőtt gól mellett 66-ot kaptak, ebből csak a szerbektől31-et, 10-et egyedül Sapicstól. Az ausztrál válogatott két mérkőzés után még szintén veretlen a B csoportban, de a görögök és a szerbek elleni meccsük még hátravan.

Az A jelű ötösben Montenegró kezdésként kiütötte a spanyolokat, majd az olaszok csak ötméteresekkel verték a jövő szerdán Leányfalun szereplő USA-t. Olaszország hozzászokhatott ehhez a műfajhoz, hiszen Montenegró ellen is csak az ötméteresek döntöttek - ekkor a délszlávok javára. (Érdekesség, hogy tavaly a Világliga olaszországi selejtezőjében szintén ötméteresekkel dőlt el a Montenegró-Olaszország mérkőzés). A vízilabdában rendezett olasz-spanyolt kedden a spanyolok nyerték 9:8-ra, fociban az EB-n a taljánok visszavághatnak vasárnap. Az olimpia házigazdája, Kína jól tartotta magát, a spanyolok ellen, mindössze két góllal kaptak ki, egy nappal korábban viszont Azevedo megszórta őket, az ő 8 góljával 13:8-ra győztek az amerikaiak. Ebben a csoportban még minden kiszámíthatatlan, azonban az olaszoknak már csak egy meccsük van hátra, így valószínűleg Montenegró és Spanyolország jut tovább.

Eredmények:

A csoport:

Montenegró-Spanyolország 15:7 (6:3, 2:1, 3:2, 4:1)
Gólszerők: Janovics 5, Ivovics 4, Jokics 3, Brguljan, Danilovics, Trajkovics, ill. Mallarach 5, Espanyol, Fernandez

USA-Olaszország 14:15 (2:3, 4:1, 1:2, 3:4/ 4:5) -  ötméteresekkel
Gólszerzők: Merlo 2, Varellas 2, Wright 2, Bailey, Hutten, Powers, Smith, ill. Calcaterra 3, Angelini 2, Felugo 2, Binchi, Gallo, Presciutti

USA-Kína 13:8 (2:3, 3:2, 3:2, 5:2)
Gólszerzők: Azevedo 8, Hutton 2, Powers 2, Smith, ill. Zhidong 2, Zhiyu 2, Bin, Liang, Yong, Zhongxing

Olaszország-Spanyolország 8:9 (2:3, 1:3, 1:1, 4:2)
Gólszerzők: Felugo 3, Gallo 2, Mangiante 2, Bencivenga, ill. Mallarach 4, Espanyol 2, Fernandez, Roca, Rodriguez

Spanyolország-Kína 8:6 (3:0, 0:2, 3:2, 2:2)
Gólszerzők: Espanyol 2, Mallarach 2, Rodriguez 2, Fernandez, Marsal, ill. Lijun Yu 2, Yuangzhong Qiu, Bin Li, Zhiyu Wu, Zhidong Han

Olaszország-Montenegró 15:16 (2:2, 4:2, 1:2, 4:5/ 4:5) – ötméteresekkel
Gólszerzők: Angelini 4, Gallo 2, Sottani 2, Binchi, Gitto, Presciutti, ill. Uskokovics 3, Ml. Janovics 2, N. Janovics 2, Paskovics 2, Gojkovics, Zlokovics

Csoport állása:
1. Spanyolország 6p. (3) 2. Montenegró 5p. (2) 3. USA 4p. (2) 4. Olaszország 3p. (3) 5. Kína 0p. (2)

B csoport:

Ausztrália-Egyiptom 21:0 (4:0, 7:0, 3:0, 7:0)
Gólszerzők: Figlioli 3, Campbell 2, Cotterill 2, Maitland 2, Martin 2, McGregor 2, Neesham 2, Whalan 2, Woods 2, Beadsworth, Franklin

Szerbia-Görögország 10:9 (2:3, 6:5, 2:1, 0:0)
Gólszerzők: Sapics 5, Pekotics 2, Filipovics, Prlainovics, Radjen, ill. Blanis 4, Berisztianosz, Delakasz, Koheliasz, Katszulakisz, Papadopulosz

Egyiptom-Görögország 2:14 (1:2, 1:3, 0:2, 0:7)
Gólszerzők: Moharam, Salah, ill. Blanisz 3, Delakasz 3, Murikisz 3, Papadopulosz 2, Berisztiaosz, Katszulakisz, Gunasz

Ausztrália-Kanada 11:7 (2:3, 3:2, 2:1, 4:1)
Gólszerzők: Beadsworth 3, Figlioli 2, Martin 2, Whalan 2, Woods, ill. Feltham 2, Graham, Marks, Mitchell, Miller, Sayegh

Görögország-Kanada 6:9 (1:3, 2:1, 2:1, 1:4)
Gólszerzők: Blanis 4, Koheliasz, Papadopulosz, ill. Graham 4, Sayegh 2, Kudaba, Feltham, Mitchell

Egyiptom-Szerbia 0:31 (0:10, 0:6, 0:5, 0:10)
Gólszerzők: Sapics 10, Prlainovics 8, Ikodinovics 5, Nikics 3, Filipovics 2, Pekotics 2, Pijetlovics

Csoport állása:
1. Szerbia 6p. (2) 2. Ausztrália 6p. (2) 3. Görögország 3p. (3) 4. Kanada 3p. (2) 5. Egyiptom 0p. (3)

  Zárójelben az eddig lejátszott mérkőzések száma. A győzelemért 3, a büntetők utáni győzelemért 2, a büntetők utáni vereségért 1 pont jár. A csoportból az első két helyezett jut az elődöntőbe.

Imrek


Barátságos mérkőzésen, Essingenben:

 

Németország-Horvátország 10:9 (1:1, 3:2, 3:3, 3:3)

A találkozón Horvátország a "rendes" csapatával játszott. A meccs hőse Nossek volt, aki ötször talált Vican hálójába - 25 másodperccel a befejezés előtt ő dobta a győztes gólt is.

1 régi hozzászólás

Jé hozzászólása
9142
2008.06.19. 11:45

Tényleg meglepetés a Görögök veresége Kanadától, ezt nem gondoltam volna, így el is búcsúzhatnak a továbbjutásról sztem...számomra egyértelműek a továbbjutók: A. csoportból Montenegró elsőként, Spanyolok másodikként, B. csoportból Szerbia elsőként Ausztrália másodikként...Döntö: Szerbia vs. Montenegró :P Azért a 31:0 az nem semmi :P Sapics 2 meccs alatt 15 gólt lőtt ( jól van tudom, h az egyik meccs Egyiptom ellen volt:) Meg azért a Németek és főleg Nossek teljesítménye sem semmi egy majdnem teljes Horvát válogatott ellen...de ahogy nézem, (nem vagyok biztos benne), ez a Spanyol és Görög válogatott csak a B csapat, nem?