FACEBOOK

Kimaradók - Kiss Csaba

Kimaradók - Kiss Csaba
hozzászólás, 2008.06.04.

Kemény Dénes legutóbbi kerethirdetésével eldőlt, hogy melyik 18 játékosból kerül ki az EB-re és az olimpiára nevezendő 13 tagú csapat. Megkérdeztük azokat az eddigi kerettagokat, akik most kiestek a csapatba kerülésért folyó versengésből, hogyan fogadták a hírt, s miként tervezik jövőjüket. Ezúttal Kiss Csaba, az Eger balkezes játékosa válaszol kérdéseinkre.

- Profi sportolók körében azt hiszem elég gyakori, hogy valaki olimpiai résztvevő szeretne lenni. Nekem is nagy álmom volt, hogy pályafutásom során legalább egyszer tagja legyek az olimpián részt vevő magyar csapatnak. Természetesen, ha már ott lehettem volna, mindent megtettem volna azért, hogy olimpiai aranyéremmel térhessünk haza. Azzal, hogy nem tarthatok a többiekkel Malagába az Európa-bajnokságra, illetve Pekingbe, eléggé lecsökkent az esélye annak, hogy aktív játékosként kijussak egy olimpiára. Úgy tűnik, az én balszerencsém az, hogy - míg több ország nemzeti együttesének egyáltalán nincs balkezes játékosa - a magyar válogatott keretben három olyan világklasszissal kell felvennem a versenyt, mint Benedek Tibor, Kiss Gergely és Madaras Norbert.

Röviden: egyáltalán nem vagyok boldog, de azt hiszem, senki sem lenne az az én helyemben. A kapitány döntött, nyilvánvalóan úgy ítélte meg, hogy a csapat javát az szolgálja, ha négyünk közül én nem tartok a többiekkel. Nekem pedig természetesen tiszteletben kell tartanom a döntését. Hiszen a legfőbb cél az, hogy a magyar csapat megszerezze az újabb olimpiai aranyérmet, és azt gondolom, bárhogyan is döntsön Kemény Dénes a végső 13 játékos kilétéről, a magyar csapat lesz olyan erős, hogy kiharcolja az elsőséget. Sok sikert kívánok a fiúknak.


- Hogyan tovább itthon? Négy idényt játszottál már az Eger színeiben, gondolkoztál a váltáson?

- Amikor az ember közeledik ahhoz, hogy egy klubnál lejár a szerződése, egyértelmű, hogy eszébe jut: hogyan tovább. Nem tartom magam vándormadárnak, hisz az Eger pályafutásom negyedik klubja, azonban felnőtt játékosként 4 évnél tovább még sehol nem voltam. Természetesen felmerült bennem a váltás gondolata. A kérdés azonban inkább az volt, hogy a klub tart-e rám igényt. Nekem nem volt okom arra, hogy elhagyjam Egert, hiszen szeretem a várost, szeretek itt élni és mindig arra vágytam, hogy ilyen közegben edzhessek és játszhassak, olyan szakmai munka mellett, mint amilyet Gerendás György biztosít. Az pedig, hogy ilyen fantasztikus közönség előtt játszhatunk hétről hétre, hab a tortán. Úgyhogy ezeknek a dolgoknak a tükrében elég hamar megegyeztünk Halmos Péterrel.

- Azt lehet tudni, hogy kik és hová hívtak?

- Nem biztos, hogy ildomos lenne, ha név szerint említeném ezeket a csapatokat. Volt ajánlatom itthonról és külföldről egyaránt. A döntésben a fentebb már elmondottak játszották a fő szerepet.

- Mennyi időre szól az új szerződésed?

- Egyéves megállapodást kötöttünk.

- Mi az elvárás az "új" csapattal szemben?

- Új csapatnak azért nem nevezném, mivel a csapat szerkezete nem változik, úgyhogy a jövőt illetően az elvárás sem lehet nagyon más, mint ami eddig volt, azaz bármilyen fronton is induljunk el, szeretnénk a legtöbbet kihozni magunkból, ami mind hazai, mint nemzetközi porondon döntőt jelenthet.

- Mi a Te személyes elvárásod, szerinted mekkora erőt képvisel ez a csapat?

- Érzésem szerint ez a csapat jövőre is legalább akkora eséllyel pályázik a bajnoki aranyra, mint az előző idényben.

- Személy szerint hogyan éled meg, hogy távozik az Egerből három olyan játékos, akivel sok mérkőzést küzdöttél végig együtt, illetve mi a véleményed az érkezőkről?

- Mindhárom játékos távozása szomorúsággal tölt el, hiszen Kis Gábor véleményem szerint Magyarország jelenlegi legjobb centere. Ezek után nem kell mondanom, milyen érzékeny veszteségnek tartom azt, hogy itthagy bennünket, ráadásul rivális csapatot fog erősíteni. Megjegyzem, megértem távozásának okait.

Annak sem örülök, hogy Csaszi (Császár György – a szerk.) már szintén nem lesz velünk jövőre. Rengeteget tudtunk egymásnak segíteni. Szerintem sok feladatot megoldottunk a jobboldalon. Hiányozni fog.

Matajsz Márk távozása viszont jóval több, mint egy csapattárs távozása, hiszen gyermekkori barátok is vagyunk. Végigkísértük egymást utánpótlásban is, a korosztályos válogatottakban és gyakorlatilag 10 éve vagy egy csapatban, vagy egymás közelében játszottuk (FTC, Spanyolország, Eger).

Hárai Balázs és Bárány Attila érkezése örömmel tölt el, hisz jól ismerem mindkettőjüket, nem fog bennük csalódni az egri közönség. Technikailag nagyon képzettek és nagy küzdők. Mindkettőjükre szükség lesz a következő évben, efelől nincs kétségem.

TT

4 régi hozzászólás

CSusz-Pula hozzászólása
2008.08.19. 12:21

"...a sors igazságtalansága..."hülyeség.Ezzel mghazudtolod Kemény Dénes szakmai tudását vagyis azt mondod,hogy neki keikellett volna raknia Hosnyánszky pl.Hosnyánszky az egész évben 10000x jobban játszott min Csaba,pedig én egri vagyok.Nem egy olyan játékos aki meccseket tudna eldönteni!!!

x hozzászólása
x8882
2008.06.06. 01:01

ne busulj Csabi, te voltál a legnagyobb király szegeden anno, a sors igazságtalansága hogy nem mehettél olimpiára

homburg hozzászólása
2008.06.05. 19:54

Gyerünk Csaba! Tovább a mostani úton és jövőre újból a válogatottban szurkolunk Neked. HAJRÁ EGER!!!

Kata hozzászólása
Kata8866
2008.06.05. 14:33

Nagyon szimpatikus játékos Kiss Csaba, és örülök neki, hogy marad Egerben! Sok sikert a következő évben!