FACEBOOK

Bemutatkoztak a Kotor magyar sztárjai

Bemutatkoztak a Kotor magyar sztárjai
hozzászólás, 2008.05.28.

Kotorban nemrégiben hivatalosan bemutatták a sajtó képviselőinek - és segítségükkel a közvéleménynek - a nagy álmokat szövögető montenegrói bajnok új igazolásait, Mladan Janovicsot, Steinmetz Ádámot és Kiss Gergelyt. A magyaroktól már itthon, a válogatott keret egyik edzése után érdeklődtünk a fogadtatásról.

Diapolo


- Volt bennem egy kis félsz, hogy milyen lesz, de azt kell mondjam, hogy nagyon nagy örömmel és szeretettel fogadtak - mondta a vlv-nek Steinmetz Ádám. - Bár már jártam Kotorban két alkalommal, ez most egész más volt, másként néztem körül a városban és kíváncsi voltam azokra az emberekre is, akikkel legalább egy évet fogok együtt dolgozni. Nagyon pozitívak a tapasztalataim. Egy 16 ezer lakosú kisvárosról van szó, ahol érkezésünkkor már mindenki tudta, hogy kiket igazolt le a csapat. Ennek ellenére megadták a módját, ünnepélyes külsőségek között szerették volna a nyilvánosság elé tárni, hogy milyen tervei vannak a csapatnak. Az edző és a vezetők beszédét egyelőre még nem értettem, de az kiderült, hogy nagyon készülnek az úgynevezett Jadran-ligára. Ők így hívják a szlovén-horvát-montenegrói közös bajnokságot, amely szerintem szakmailag óriási előrelépési lehetőséget jelent a részt vevő csapatoknak. Természetesen arról is szó esett, hogy nem csak Montenegró, hanem egész Európa egyik legjobb csapatát építik a Primoracnál.

- Milyen a város?

Két hónappal ezelőtt voltunk ott a TEVA-VasasPlakettel, s akkor még az egész város tele volt szeméttel és valahogy minden le volt robbanva. Nos, most egész más várost láttunk, sehol egy szemét az utcán.

- A magyar vízilabdázók tiszteletére kitakarítottak? :)

- Nem hiszem, hogy nekünk szólt, de ha igen, akkor nagyon kedves gesztus volt. :) Sok utat felújítottak, nagy renoválási munkálatok zajlanak. Készülnek a szezonra, illetve régi épületeket, szállodákat letarolnak és újakat építenek. Kicsit úgy érzem, hogy hasonló cipőben járnak, mint Horvátország jó pár évvel ezelőtt, és biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar fel fognak fejlődni arra a szintre, amelyen most a déli szomszédunk van.
 

- Milyen nyelven kommunikáltok? 

- Én angolul, de meglepő módon a kotori lakosok több mint 80 százaléka beszél olaszul, úgyhogy Gergő keveri az angolt az olasszal, de mindkettőnknek az a célunk, hogy bár nem könnyű a szerb nyelv, de azért megtanuljuk úgy, hogy tudjunk majd később kommunikálni.

- Szállást néztetek?
 

- Igen, néztünk, de azt tudni kell, hogy most kezdődik a szezon, s mutattak ugyan szép apartmanokat, de a legtöbbje már ki van adva, vagy még most újítják fel. A döntés így őszre marad.


- Milyen hosszú az út Kotorig? - kérdeztük Kiss Gergelyt.

- Ha repülővel megy az ember, akkor Dubrovnik vagy a montenegrói főváros, Podgorica után autóba ülve másfél-két óra alatt megközelíthető mindkét irányból. Ádám Dubrovnik felől ment, én Podgoricából, tehát most külön utaztunk. Annyiban fárasztó az út, hogy hegyek között kell menni, tehát nem 100 km-es nyílegyenes autópályáról van szó. Aki autóval jön, annak mindenki azt ajánlja, hogy a horvát autópályán közelítse meg Montenegrót, Dubrovnik felé és aztán onnan elfordulva. Ez kicsit hosszú út, de akik Olaszországban játszanak ennél nagyobb távolságot is megtesznek autóval, úgyhogy azon a ritka alkalmakkor, amikor haza lehet jönni a bajnokság közben, be lehet vállalni szerintem. Amikor az embert húzza haza a szíve, akkor nem számít az a pár óra plusz. Ilyen szempontból egyébként a legkényelmesebb Zágráb lett volna, de hát nem azt kerestük, hogy honnan legjobb az utazás, hanem minden szempontból a legkedvezőbb lehetőséget igyekeztünk választani.

- A városkép beváltotta a korábbi reményeidet?

- Igen. Amikor dicsérnek mások egy helyet, akkor persze elképzeli az ember, hogy milyen lehet, meg ugye tudtuk, hogy szép az óváros a több száz éves épületekkel, városfallal, de mindezt látni egészen más. A Kotori-öböl végpontja maga a város, ott a jachtkikötő, az óváros kapuja, a várfal, ami felszökik a hegy felé, úgyhogy fantasztikus a környezet. Családi házak a domboldalon tengerpartra néző kilátással - ideális hely. Nyugodtak, kedvesek az emberek, tudják, hogy az idegenforgalomból kell megélniük, így a külföldiekkel barátságosak. Velünk kapcsolatban még az is sokat számít, hogy olimpiai bajnok vízilabdázók vagyunk, így kétszeresen jó a helyzetünk.

- Hogy mutattak be titeket a sajtótájékoztatón?

- Úgy, hogy ebben a három játékosban látják a következő évi sikerek zálogát. Bíznak abban, hogy az idén elért Euroliga-negyeddöntő minimum meglesz ismét, de igazából a Final Four elérése és természetesen a montenegrói bajnoki cím megvédése a cél. Nem üdülni megyünk tehát Ádámmal, hanem komoly feladataink lesznek.

- Kaptatok kérdéseket az újságíróktól?

- Az érzéseinkről és az első tapasztalatainkról kérdeztek, s könnyű volt „jól” válaszolni, mert profi felépítésű klub a Primorac, Kotor tényleg minden szempontból játékosparadicsomnak nevezhető.

- Milyen nyelven zajlott a sajtótájékoztató, hogy válaszoltatok?

- Aki vezette, egy újságíró olaszul kérdezgetett engem, tehát én olaszul válaszoltam, de érdekességként megemlítem, hogy ott volt a csapat orvosának az édesanyja, aki magyar, s volt, amit ő fordított. Nagy feladat lesz nekünk, hogy megtanuljuk a nyelvet, de állunk elébe. Ádám már el is kezdte és én is elkezdem napokon belül a párommal együtt. Szeretnénk úgy kimenni, hogy valamilyen szinten már beszélünk, túljutva a 100-120 szavas szokásos gagyogáson.

5 régi hozzászólás

h.u.n. hozzászólása
h.u.n.8730
2008.05.29. 21:19

pazmanyi gabort akarjak edzonek

Najó hozzászólása
Najó8695
2008.05.28. 18:04

Tudjátok és érezzétek, hogy veletek vagyunk odakint is! Sok sikert Egerből!

móka hozzászólása
móka8694
2008.05.28. 16:03

Sok sikert fiúk,KOTORjátok ki a gesztenyét Montenegróban is!!Váljanak be a számításaitok,nyerjétek meg a bajnokságot,az Euroligát viszont hagyjátok meg a Vasasnak!:))Sok sikert a további pályafutásotokhoz,klubszinten,és a válogatottban egyaránt!! Ádi!!!Ne feledd,a te otthonod a Komjádi!!!Visszavárunk jövőre szeretettel!!!:)))))))))))

Birge hozzászólása
Birge8691
2008.05.28. 13:28

Két nagyszerű sportember (két nagy rivális klubból, most egy klubban) meg fogja mutatni, hogy milyen a magyar vizilabdázás! Lásd a Pro Recco nagyszerű magyar játékosait. Hajrá Magyarok!

Vikcó hozzászólása
Vikcó8688
2008.05.28. 10:52

Sok sikert fiúk! Öregbítsétek kishazánk pólós hírnevét:)