FACEBOOK

Magyarország nélkül, tartalékos csapatokkal kezdődik a Világliga

Magyarország nélkül, tartalékos csapatokkal kezdődik a Világliga
hozzászólás, 2008.05.22.

A barcelonai Euroliga Final Four után, az olasz bajnoki döntő közepette pénteken hivatalosan is elkezdődik a válogatott-idény: 21 csapat részvételével, a magyar válogatott nélkül veszi kezdetét a Világliga idei versenysorozata.

Immár hetedszer írta ki a FINA a vízilabda népszerűsítésére a Világliga küzdelemsorozatát. A magyar válogatott a zsúfolt versenynaptár miatt (júliusban, Malagában EB, augusztusban olimpia) 2006 után immár másodszor nem vesz részt a versenyen. Eddig két arany, két ezüst és egy bronzérem a mérlegünk, tavaly emlékezetes döntőt játszottunk Berlinben a szerbek ellen. Az idei Világliga nem csak a mi távollétünk miatt lesz foghíjas, és furcsa. Németország gárdája is úgy gondolta, hogy nem indul el idén, fontosabb nekik az EB, és az olimpia. 

Öt csoportban, 21 csapat részvételével, különböző földrajzi helyeken, időpontokban és helyszíneken rendezik meg a selejtezőket, amelyek után csoportonként általában két csapat jut be a genovai Szuperdöntőbe (június 16-22.). 

Ázsia-Óceániából öt csapat, Európából két csoportban összesen 8 csapat, Amerikából eredetileg 4 csapat jelezte indulását. Utóbbi földrész csapatainak száma megfogyatkozhatott, hiszen az eredetileg Thousand Oaksban megrendezett selejtező a FINA honlapján törlésre került. Még egy csoportról nem tettünk említést, Afrikából 4 csapat a marokkói Casablancában próbálja meg kiharcolni a genovai részvételt. Mindez azért érdekes, mert erről a kontinensről elvileg egy csapat indult volna a pekingi olimpián. De végül a nagyváradi selejtező negyedik helyezettjeként kijutó Kanada azért indulhat az olimpián, mert a tavalyi algíri Afrikai Játékokon az előzetessel ellentétben nem indult el csapat, majd ezután sem bírtak rávenni senkit, hogy elinduljon az olimpián. 

Kiemelten a két európai csoporttal érdemes foglalkoznunk, hiszen a magyar válogatott legfőbb riválisai ezekben a csoportokban találhatóak. Az egyik csoportban, amely küzdelmeit e hétvégén a montenegrói Budvában, majd egy hét múlva Athénban rendezik meg, a két házigazda válogatott mellett a világbajnok Horvátország, valamint Olaszország indul. A döntőbe két csapat jut tovább Olaszország mellett, hiszen utóbbi alanyi jogon, a Genovai Szuperdöntő házigazdájaként már tagja a végső tizesnek. A horvát válogatott mindenesetre a dubrovniki edző Emil Nikolics vezetésével a B válogatottat delegálja a csoportba. Az olaszok kerete is elég tartalékos lesz, hiszen miközben a válogatott szombaton 18:30-tól a budvai uszodában küzd a horvát B ellen, Bresciában 20.30 órától rendezik meg a Scudetto (Recco-Brescia döntő) második összecsapását.

A
 másik csoportban az eddigi háromszoros győztes, címvédő Szerbia található a VB-3. Spanyolország, valamint az olimpiáról lemaradó két válogatott, Románia és Oroszország társaságában. A B92 szerb rádió honlapján írt, Udovicsicsról szóló cikkben - amelyben a válogatott idei esélyeit, és elvárásait értékeli a kapitány - szólnak arról, hogy az első selejtezőt Újvidék rendezi a hétvégén, a másodikra pedig a spanyol Portugaletében kerül sor egy hét múlva. 

A csoportbeosztás és a program:

Ázsia-Óceániai csoport, május 26.-június 1., Tokió:

Ausztrália, Japán, Irán, Kína, Új-Zéland

Afrikai csoport, június 6.-8., Casablanca:

Tunézia, Marokkó, Algéria, Egyiptom

Európai 1. csoport, május 23.-25., Budva illetve május 30.-június 1., Athén:

Horvátország, Olaszország, Görögország, Montenegró

Európai 2. csoport, május 23.-25., Újvidék, illetve május 30.-június 1., Portugalete:

Szerbia, Spanyolország, Oroszország, Románia

Szuperdöntő, június 16.-22., Genova:
Olaszország + 9 csapat (Európából 4, Ázsia-Óceániából 2, Amerikából 2, Afrikából 1)

Imrek

Címkék:
Világliga

11 régi hozzászólás

hehhe hozzászólása
hehhe8605
2008.05.23. 22:52

Egyébként meg sztem ezt a Világligát Szerbia, vagy Montenegró fogja nyerni...

hehhe hozzászólása
hehhe8604
2008.05.23. 22:45

Az mvlsz szégyellheti magát...ne a saját zsebuket tomjék kérem, hanem a sportba oljék a sok pénzt!!!...mert megérdemlik a pólósok ebben biztos vagyok...a B válogatottat pedig én is elindítottam volna, olyan felállásban, ahogy B is leírta...csak én még hozzáírnám Mátyást, a jó idénye miatt, szirányit szintén...Hegedust is, mert megérdemli, valamint én Barnát az A-ba raktam volna...

B hozzászólása
B8587
2008.05.23. 12:38

gizi: megvan a megoldás! Honosítani kell a kubai-spanyol Ivan Perezt és máris van fekete játékosa Dél-Afrikának! albi: szerintem amire a mai mvlsznek nincs pénze, az nem is létezik.

gizi hozzászólása
gizi8583
2008.05.23. 10:32

A jatekosok szerettek volna menni az olimpiara Del-Afrikabol, akar sajat koltsegen is, de a Del-Afrikai uszo szovetseg nem engedte oket nevezni mert nincs eleg fekete boru a csapatban...Arra fele mostanaban ilyen iranyu a fajuldozes... Mas sportagakban is hasonlo gondok vannak...

albi hozzászólása
albi8582
2008.05.23. 10:13

csak az mvlsznek nincs rá pénze

dzsó hozzászólása
dzsó8571
2008.05.23. 00:14

B nek jó az ötlete, neveket még tudnék mondani. somogyi, szirányi.. wesze helyett inkabb mast vinnek. lejart lemez. bar egyenlőre az ötletet fel kene vetni mashol is.. aztan lehet jatekosokrol beszelni

Imrek hozzászólása
Imrek8550
2008.05.22. 12:23

Kedves Sirpeter! Egyrészt köszönöm szépen a kiegészítést. Másrészt sajnos elég szomorú, hogy Afrika tényleg nem képes kiállítani csapatot az olimpiára, de sajnos az Afrika kupa ami kvalifikált volna elmaradt, ezek után hosszasan várták Afrika indulóját és végül döntöttek úgy hogy akkor a Nagyváradi 4.-é lesz ez a hely. Egyébként jó a felvetésed, a FINA egy vagy 2 éve csinált egy ilyen Fejlődési/Felzárkózási kupát talán így lehetne legjobban magyarra fordítani ahol több kis ország elindult, de azóta valóban megállt a folyamat. Mindenesetre pozitív hogy Afrika képviselői indulnak a Világligán. A 25 méteres medence pedig valóban jó ötlet lenne, hiszen ezen kívül még sok országban van póló a suliban. Pl. csak meg kell nézni, hogy a Junior VB-n nem véletlenül indul több csapat (24) mint a felnőttön közte Szingapúrral, Dél-Amerikaiakkal (Argentína, Kolumbia) állandóan. De aztán a felnőtt korban nincs szervezett bajnokság. Talán a 25 méteres medencében is játszható pálya megoldaná ezt a problémát. Még egyszer köszönöm a véleményét és örömmel olvastam Dél-Afrikai élménybeszámolóját! Tisztelettel, Imrek

jó ötlet hozzászólása
2008.05.22. 10:51

kár hogy B ötlete nem a szövetségben merült fel:(

zs hozzászólása
zs8547
2008.05.22. 10:06

nagyon jó meglátás B, tényleg nagy kár

B hozzászólása
B8546
2008.05.22. 09:26

Egy B-válogatottal talán mi is elindulhattunk volna. Mondjuk egy Baksa, Steinmetz B., Fodor, Nyéki, Kiss Cs., Kovács R., Tóth M., Hárai, Weszelovszky magra épülő gárdával. Egy próbát talán megért volna, hisz a Világligát sok más csapat sem veszi annyira komolyan (pl. tavalyi horvát és spanyol szereplés) és legalább lehetőséget kaptak volna olyan játékosok is, akik már vagy még nem férnek oda a válogatottba.

sirpeter hozzászólása
2008.05.22. 09:10

"Afrikai Játékokon az előzetessel ellentétben nem indult el csapat, majd ezután sem bírtak rávenni senkit, hogy elinduljon az olimpián" hat ezt sajnalattal olvasom! Szerintem ez igy nem teljesen helytallo. Tudomason szerint a tavalyi VB egyetlen teljesen amator csapat vett reszt (Del afrika). A jatekosoknak sajat maguknak kellett megoldaniuk az utazast es szallast. Csak egy ket sport orultnek volt koszonheto, hogy ott voltak es 14. helyezest ertek ell. Kina csak buntetoparbajjal bizonyult jobbnak a helyoszton. Ezek ismereteben en nem hiszem, hogy ok nem szerettek volna reszt venni az olimpian! Talan a penz dontott. Afrikai selejtezo, utazas Kinaba nem tartozik az olcso dolgok koze. Talan ha FINA egy kicsit jobban tamogatna ezeket az amator orszagok, nem lenne megint napirenden hogy a polo marad e az olimpiai jatekok kozott. En szerintem oroke maradni fog:)) Es meg egy erdekes dolog. A Del-afrikai noi polo csapatnak magyar edzoje van! Desi Zsolt, de szerintem sokan csak Vorinek ismerik. Egy masik. Talan van meg valaki aki emlekszik a Szolnok csapataban jatszott egy del-afrikai jatekos evekkel ezelott (Bell), aki most Barcelonaban jatszik. Multkor volt egy riport, hogy Varga Daniel milyen radikalis valtozasokat gondol a polo megreformalasarol. Csak jeleznem, hogy a 25m medence nagy elore lepes lenne, mivel sok orszagaban ahol az uszas oriasi tomegeket mozgat meg (pl anglia, del-afrika), nincs 33m medence. Ezekben az orszagokban (Del-afrika, Anglia)a polot suliban jatszak rugby vagy foci mellett. Igy pl Del-afrikaban kb 3ezer fiu es 1,5e lany jatszik 14-18 ev kozott polot.En csak remelem hogy nalunk is ilyen vagy nagyon szamban van jelen utanpotlas. Nezzuk csak meg a rovidpalyas uszo vilagligakat, hogy ezekbol az orszagokbol milyen kepessegu uszok jonnek. Mar csak egy dolog! Nagyon szurkolunk a MI fiainknak!HAJRA FIUK!