FACEBOOK

Vasas-Jug Dubrovnik - élő közvetítés

Vasas-Jug Dubrovnik - élő közvetítés
hozzászólás, 2008.05.09.

Az első meccs szereplői valósággal bemenekültek az öltözőbe. Következhet a magyar érdekeltségű elődöntő. Az internet percekre szakadozik - garanciát nem vállalunk a minőségi közvetítésre.

Diapolo

A lelátó tetejével szinte egy szinten sötét esőfelhők jelennek meg. Rázendít a magyar tábor, a dobosok viszik a prímet. A csatakáltásokat követő nézőtéri ovációnál egyértelműen kiderül, hogy a magyarok leszurkolják a szintén nem kis számú horvát tábort. "Akiugrálangyalföldihejhej!"

A Jug hozza el a labdát. Kontra Smodlaka ellen.

Kovács Róbert elveszti, majd visszaszerzi a labdát - végül szabaddobásból fölé lő.

Az első előnyt a Jug kapja, kapufa!

Nagy Viktor véd. Felhangzik a nevét skandáló kórus.

Az első Vasas-előny lövés nélkül telik el, utána Varga Dumi betalál, de nem adják meg, mert elrugaszkodott a védőről.

Kovács Róber lövését védi Vican.

Jug-előny, Takács ment ki. Kétszer is hihetetlen helyzetben hibáznak a horvátok, megússzuk a hátrányt!

Varga Danit kiállítják. Az első lövést még megússzuk, de utána Jokovics belövi (0:1) - 2.45 a negyedből.

Vasas-előny - Varga Dani lövése egy blokkoló kézről megy fölé. A túloldalon sima fölélövés.

Imét Varga Dani lő, Vican véd. Obradovics belő egy emberelőnyt 3 másodperccel a negyed vége előtt (0:2).

Szünet

Smodlaka ellen kontra. Steinmetz Ádámot nem engedik a labdához, nincs síp.

Smodlaka klasszikus centergólja (0:3).

Jug-előny, Boskovics azonnal belövi (0:4). Földi László időt kér.

Steinmetz Ádámról fór, Heinrich szépen bekanyarítja, a második negyed harmadik percének végén lövi első gólját a Vasas (1:4).

Jug-előnyt hárítunk.

Vasas-előny - rossz centerbejátszás miatt elveszítjük a labdát.

Takács kimegy, ezzel ki is pontozódott. Időt kér a Jug, majd kivédekezzük a hátrányt. Utána Nagy Viktor ziccert véd.

Katonás kapáslövését védi a kapus.

Mátyás váratlanul lövésre szánja el magát - érdemes volt (2:4)!

Sukno betalál (2:5).

Tóth Márton kapufát lő. Lefújás előtt Varga Dénes szöktetik, de kontrát fúj a bíró - Vican amúgy is védett.

Félidő. Nem áll jól a szénánk.

Varga Dénes mellé lő.

Boskovics kapufája.

Ziccert hárítunk, majd megúszik a két Varga. Dani átteszi Duminak, ő a gólszerző (3:5).

Mátyás lövését védi Vican.

Blokkoljuk Boskovics lövését.

Mátyás óriási gólt lő a hosszúba! (4:5) - felcsillan a remény, a harmadik negyed közepénél tartunk.

Nagy Viktor véd.

Katonást kiállítják. Jokovics a jobbszélről belövi (4:6).

Vasas-előny, Heinrich kanyarít, de a kapufa élét találja el.

Buslje távolról nagy gólt lő (4:7).

Varga Dénest kiállítják, Sukno belövi (4:8).

Varga Dániel lövését védi a kapus.

Szünet.

Megszerezzük a labdát, Mátyás lövése után szöglet. A szurkolóink bevetik a pirotechnikát. Varga Dániel váratlanul lő, a kapus véd.

Horvát fölélövés.

Szép támadás után ziccer, Kovács kapufát lő.

Emberelőny Steinmetz Ádámról, Varga Dénes azonnal belövi (5:8).

Szépen kijátszott horvát előny, Sukno a gólszerző (5:9).

Steinmetz Barna mellé lő.

Horvát előny, körbemegy a labda és harmadszor esszük meg ugyanazt a figurát - a balszélről lövik rá, most Obradovics (5:10).

Steinmetz Ádám centerből leadott lövését védi Vican. Még két perc.

Mátyás betalál (6:10).

Utolsó perc, Mátyást kiállítják, kipontozódik. Időt kér a Jug. Jokovics belövi (6:11).

Vége.

A Jug Dubrovnik jutott a döntőbe.

Jug Dubrovnik(horvát)-Vasas 11:6 (2:0, 3:2, 3-2, 3:2) A magyar góldobók: Mátyás 3, Varga Dénes 2, Heinrich


Tudósításunkat a Volvo Autó Hungária Kft. támogatásával készítettük.

42 régi hozzászólás

béccci;) hozzászólása
2008.05.10. 17:19

mit törödtök ezekkel az egri szerencsétlenekkel inkább hálásak lehetnétek h a vlv ien jol közvetiti a meccseket. am akik most az egrieket szidták azok is oan nevetségesek lesznek igy mint ők.... tehát kérlek titeket ne alacsonyodjatok le a szintjükre inkább nevessetek rajtuk

macskako  hozzászólása
2008.05.10. 17:12

flori + pufi : koltozzetek ossze ! 2 nepmuveszeti agyagedeny ...

ödön hozzászólása
ödön7984
2008.05.10. 13:38

Elnézést!!!!, EGER-CSEHOV az DÖNTŐ volt, nem ELŐDÖNTŐ!!!!!

Józsi47 hozzászólása
2008.05.10. 06:45

emy! A sokak által emlegetett segítséget a bajnoki döntőben nem a Vasas hanem az Eger kapta meg.

Józsi47 hozzászólása
2008.05.10. 06:43

emy!Tulajdonképpen igazad van.Valóban nem kéne 2-3 ember miatt az összes nem Budapesten élő emberről negatív véleményem legyen.Nincs is.Csak rohahadtul gusztustalnnak tartom,hogy egyre többen csatlakoznak ahhoz a 2-3 emberhez.Valahogy úgy érzem,hogy ezek az emberek csak arra vártak,hogy megverjék a Vasast,hogy aztán mint a hiénák vagy a dögkeselyűk lecsapjanak rájuk. Érdekes módon sem Pufinak sem Flórinak nem nyílt ki akkor a szája,amikor az Egert verték meg Csehovban. A normális egeri szurkolóktól elnézést kértek a mondataimért. Ami pedig azt illeti teljesen jogos volt,hogy kitörölték a nem ide illő hozzászólásaimat.De kérném a tisztelt moderátor urakat vagy hölgyeket,hogy a provokáló az ellenfél csapatát becsmérlő hozzászólásokat szintén ne engedjék megjelenni. Ebben az esetben nem fognak olyan hozzászólásokra sor kerülni részemről,mint amilyenek tegnap.

Tina hozzászólása
Tina7973
2008.05.09. 23:41

Sajnálom, hogy kikaptak ma a srácok én nagyon szurkoltam nekik de tény ami tény nem a legjobb formájukat mutatták sajnos tudom nem érv meg semmi de gondoljunk bele milyen kemény idény ál mögöttük elfáradtak. Remélem a bronz meglesz. Meg kell lennie!!!!! HAJRÁ VASAS! HAJRÁ MAGYAROK! BÁRHOL BÁRMIKOR!

Zsuma hozzászólása
Zsuma7971
2008.05.09. 22:58

Pufi és Flóri! Tudom, hogy Eger szurkolók vagytok, azt is, hogy a Vasas ellen szurkoltok még a Final Fourban is. Szívetek joga!Csak a közelmúlt felidézésére:mi is volt a Csehov ellen? Jó nagy vereség, és nem lett LEN-kupa győzelem. A Vasas ma nem játszott jól,elaludták a meccs elejét, de ez a ti csapatotokkal is előfordult már! Azért nézzétek meg a kiállítási arányt, nem a Vasasnak kedvez!A kárörvendő magatartás pedig a gyengeség és az irigység jele, és nem intelliganciáról tanúskodik. Hajrá Vasas!

Dani hozzászólása
Dani7970
2008.05.09. 22:45

Legyetek már normálisak emberek!!! Mit kell egymást b@sz*gatni?

ara hozzászólása
ara7969
2008.05.09. 22:25

szánalmas még jo értetek ehez a sporthoz

szaboa hozzászólása
szaboa7967
2008.05.09. 22:15

szomorú, hogy a vizilabda válogatott honlapján ilyen hozzászólások születnek pro és kontra, ha nem tudtok magyar csapanak szurkolni függetlenül a klubszimpátiától, akkor menjetek más oldalra... nem feltétlen ezen mult, de a 15-7es kiállítási arány azt mutatja ma nem nyerhetett a vasas, jug recco döntőt akartak, szomorú, hogy nem a teljesítményen múlik, hanem a politikán

Gábor hozzászólása
Gábor7964
2008.05.09. 22:08

Kedves egri szurkolók! Én - Vasas-drukker létemre - szívvel-lélekkel szurkolok Nektek,ha külföldi csapattal játszotok, bármilyen "bajnoki előzmény" után. T."Flóri" és "Pufi"! A bajnokságot azért nyerte meg a Vasas, mert a bajnoki döntő 4 meccsén összességében JOBB CSAPAT VOLT AZ EGERNÉL, ma viszont azért kaptunk ki a Jugtól, mert sajnos JOBBAN JÁTSZOTTAK NÁLUNK.A Jug nem "harmatgyenge", hanem NAGYON ERŐS, KIVÁLÓ CSAPAT, az emberelőny kihasználásuk valami félelmetes,nagyon jól védekeznek, fegyelmezettek,pontosak ráadásul - szintén sajnos - remekül felkészültek belőlünk.Igaz,hogy a bírók is segítették őket DE NEM EZEN HANEM - szerintem - AZ ELŐBB LEÍRTAKON MÚLOTT. A kulcsembereink közül most senki Sem nyújtott kiemelkedőt,de mindent megtettünk, nagy szívvel játszottunk.A bronzmeccsen szerintem valamivel esélyesebbek vagyunk a Mladostnál, a döntőben pedig 50-50 %-os-nak érzem az esélyeket, nagyon nagy és szoros meccs várható.

macskako  hozzászólása
2008.05.09. 22:04

T. Modi ! csunyat irtam volna ???

Ági hozzászólása
Ági7962
2008.05.09. 22:01

Ja és TZS láttalak :) nagyon szuper,hogy még ilyen körülmények között is gyártod nekünk a képeket!

macskako  hozzászólása
2008.05.09. 21:41

A VASAS a 2001-2002 -es szezonban pedig 4 dontot jatszott ,s harmat meg is nyert !! /Magyar Szuperkupa,MK,KEK / . Ez 3/4 azaz 75 % . Az Eger 3 dontobol egyet nyert meg iden . Ez 1/3 ,azaz 33,3 % . Mirol is beszelunk ???

t hozzászólása
t7960
2008.05.09. 21:33

Jajj! Rádióban hallgattam, tényleg ennyivel jobbak???

ÁGI hozzászólása
ÁGI7959
2008.05.09. 21:33

LEGDRÁGÁBB VLV! KÖSZÖNJÜK,HOGY ILYEN ORKÁNOS IDŐBEN IS TALPON MARADTATOK ÉS HELYTÁLTATOK ÉRTÜNK MAGYAR SZURKOLÓKÉRT! EGYIK SZEMEM SÍR A MÁSIK NEVET! CSAK EGY KÉRDÉS: EZT A KOMMENTES RÉSZT NEM LEHETNE MEGSZÜNTETNI MERT FELMEGY A VÉRNYOMÁSOM A SOK h...e KOMMENTJÉTŐL ÉS NEM HISZEM,HOGY EGYEDÜL VAGYOK VELE! SZERETNÉM HA VIZILABDA NEM SÜLYEDNE LE A FOCI SZINTJÉRE MERT AZT IS NÉHÁNY OLYAN EMBER AKINEK KISEBB AZ AGYA MINT A SZÁJA TETTE ILYENNÉ! SZERETEM A VÍZILABDÁT,TISZTELEM A JÁTÉKOSOKAT NINCS SZÜKSÉG A SZÓLJ HOZZÁ ROVATHOZ!

macskako  hozzászólása
2008.05.09. 21:30

Kicsit higgadtabban : 0-4 -ig aludtunk,utana felig felebredtunk /4-5 /,de mielott teljesen magunkhoz terunk volna ... kar erte !! DE: azert is HAJRA VASAS !!! Mar csak azert a 2-300 VASAS drukker miatt is nyerni kell holnap,aki elutazott Barcelonaba !!!

macskako  hozzászólása
2008.05.09. 21:27

Gyengebbek kedveert/pl. : flori,pufi,stb. / ! A mai VASAS-Jug meccs foraranyat nem szabad figyelmen kivul hagyni / Latest news : a Jug vezetoi elete vegeig szolo szerzodest kinaltak az oltozoben Smodlakanak ,a mai meccs utan !! A mai meccsen is kb. 5 fort kaptak,csak a csavo nevere... !!! /

hjcsol hozzászólása
hjcsol7951
2008.05.09. 21:11

Kedves Hozzászólók! A Jug jó csapat, a Vasas első sora nem volt ma formában, s a 15/7-es kiállítási arány (Jug javára!!!) önmagáért beszél! Ja Egriek! Nézzétek meg a bajnoki döntő összesített kiállítási statisztikáit és száljatok magatokba. Hajrá Magyarok! Hajrá VASAS!!!

áááá hozzászólása
2008.05.09. 21:01

15 emberelőnyt kaap a jug mi meg csak 7-tet!! Érdekes....

emy hozzászólása
emy7947
2008.05.09. 21:01

Józsi47 nem gondolod,hogy 2-3 hozzaszóló +fogalmazása miatt nem kellene az összes Budapesten kívül élő emberről ilyen negatív képet alkotni? függetlenül attól hogy a hozzászólásuk enyhén szólva nem volt +felelő...büszkének kéne lenni arra,hogy magyar csapat eljutott ide.nagy eredmény, éppúgy mint az hogy az Eger Len-kupa döntőt játszott...a magyar bajnoki döntőben a Vasas volt a jobb-sajnos-(még akkor is ha a sokak által emlegetett bírói segítséget tényleg +kapták), ezt el kell fogadni.a VIDÉKET és a VASAST pedig nem fikázni,mert mindkettőre büszkék lehetünk!!!Hajrá Vasas holnap!!!

Józsi47 hozzászólása
2008.05.09. 21:00

Milyen igaza van a Tonónak.Nem csaltak a bírók.Csak mindig nyomtak egy kicsit a Jugon.

Sándor hozzászólása
2008.05.09. 20:58

a sokarcú Vasas most nem a legjobb arculatát mutatta.én arra gondoltam hogy az elődöntőben max parázs vitatott körülmények közt kaphat ki,de valszeg bejutt a döntőbe ahol sajnálatunkra kikap a Reccotól. de sajnos mégcsak ki sem kaphat így a recotól

cicccca hozzászólása
2008.05.09. 20:55

Kada Jugas puca, svako srce kuca...tike-tike-tike--ta!!!!:-))))

Józsi47 hozzászólása
2008.05.09. 20:55

Flóri és Pufi! Szóval szerintetek ez egy korrekt bíráskodás volt a 12:6-os kiállítási aránnyal? A ma nyújtott játékunk miatt mindenképpen vereséget érdemeltünk.De ez a kiállítási arány kicsit durva.De gondolom szerintetek így volt helyes.

Najó hozzászólása
Najó7938
2008.05.09. 20:52

Nocsak, egy kulturált pesti srác! Gratula! Egyébként, sajnálom a Vasast, szurkoltam nekik! Talán a bronz meglesz! Elfáradtak a szezon végére, sajnos! Mondjuk, a FF-ban ezzel nemigen lehet érvelni. Hajrá Magyarok!

pufi hozzászólása
pufi7936
2008.05.09. 20:51

MAGYARÁZZÁK ÉS HOLNAPI(bocs)... ENNÉL TÖBB KELL HOLNAP....MI MEG ABBAN REMÉNYKEDÜNK,HOGY A SZAKKOMENTÁR IS FELFEJLÖDIK....

Najó hozzászólása
Najó7933
2008.05.09. 20:47

Az Egert hagyd ki, ő már megvívta a 3 döntőjét az idén!

em  hozzászólása
em 7932
2008.05.09. 20:47

Sebaj, a bronz is érem....

pufi hozzászólása
pufi7929
2008.05.09. 20:43

FAIR PLAY-T A MAGYAR BAJNOKSÁGBAN IS! ELÉG AZ ELADOTT MECCSEKBÖL! MIVEL MAGYARÉZZÁK A HOLNARI ÚJSÁGOK A VASAS MAI VERESÉGÉT...

Józsi47 hozzászólása
2008.05.09. 20:42

Sajnos akulcsembereink nagyon gyengén játszanak.Teljesen megérdemelt a vereségünk.

KOKO hozzászólása
KOKO7924
2008.05.09. 20:33

DÉNES! NEM IRIGYELLEK!

kriszta hozzászólása
2008.05.09. 20:33

ez a hajó elment.....valahogy nem megy ma a játék....Hajrá Vasas!

Agria hozzászólása
Agria7922
2008.05.09. 20:16

Pedig igaza van Flórinak,nincsenek kontrák,nincsenek nevetséges kiállítások,"kicsit" más a bíráskodás mint a bajnoki döntőben.De azért most Hajrá Vasas!

pufi hozzászólása
pufi7921
2008.05.09. 20:11

Deare Biby! VÁRJUK MEG AZ OLIMPIÁT...

pufi hozzászólása
pufi7920
2008.05.09. 20:08

IGAZAD VAN FLORI! ÉS PERSZE,MÉG MINDÍG AZ IDŐJÁRÁS,MINTHA AZ ELLENFÉLNEK NEM FÚJNA A SZÉL...!KOKO! EZ DRÁMA!

Biby hozzászólása
Biby7919
2008.05.09. 20:06

Grat Flóri! Az ilyen hozzászólásokat tartsd meg magadnak, senki nem kíváncsi rá! Ahelyett, hogy örülnél, hogy magyar csapat Euroligába jutott!

Jug hozzászólása
Jug7918
2008.05.09. 20:05

Trese trese se tko u Juga dirne se

Flóri hozzászólása
Flóri7917
2008.05.09. 20:03

Hajrá Eger !! Most látszik, hoghya a bírók tisztességesen fújnak, akkor sehol nincs a vasas, ebből is látszik, hogy a bajnoki döntőn csaltak a bírók. Ettől a harmatgyenge Jugtól simán ki fog kapni a vasaska.

Najó hozzászólása
Najó7916
2008.05.09. 20:02

A Recco berágatta a horvátokat! Már nagy a hátrány!

pufi hozzászólása
pufi7915
2008.05.09. 19:51

mi fujt alá Koko?!

Csoki ( T-com96) hozzászólása
2008.05.09. 19:50

Hajrá Vasas !!!!!!Veletek vagyunk!