FACEBOOK

Befejeződött a klubszezon Európa nagy részén

Befejeződött a klubszezon Európa nagy részén
hozzászólás, 2008.05.07.

A Final Four és az olimpia közeledtével - az olasz bajnokságot leszámítva - befejeződtek a nagy nemzetközi vízilabda-bajnokságok kontinensünkön. Most szemügyre vettük a végjátékot, amelynek eredményeként nagyjából kialakult a következő évi Euroliga kiemeltjeinek mezőnye.

Horvátország:

Előző körképünk óta megtörtént a bajnokavatás, ahogy előrejeleztük, április 30-án Zágrábban. A Mladost Zágráb otthon 13:11 arányban legyőzte a Dubrovnikot, így 3:1 arányban megnyerte a döntőt és bajnok lett. Az utolsó meccs azonban nem mindennapi izgalmakat hozott. Boskovics révén a vendégek szerezték meg a vezetést, majd 2:2 után a Mladost elhúzott, és már 6:2-re is vezetett. A Dubrovnik azonban felzárkózott és kiegyenlített. (7:7). Ekkor ért véget a rendes játékidő. A hosszabítás elején Sukno révén a Jug vezetett, Vrdoljak, valamint Iosep megfordította az állást, de végül Smodlaka egyenlített (9:9). Így következett a büntetőpárbaj, amely során Jokovics és Markovics hibázott, így tizedik bajnoki címét ünnepelhette a Mladost Zágráb csapata.

Spanyolország:

Két mérkőzésig tartott a spanyol bajnoki döntő a két barcelonai csapat között, ahol a tavalyi bajnok Barceloneta meggyőző fölénnyel lett idén is bajnok. Az első mérkőzésen, a Montjuich hegyén levő Municipal-uszodában a hazai CN Barcelona rögtön elveszítette a pályaelőnyét. A találkozó 12:9-es Barceloneta sikerrel zárult úgy, hogy a harmadik negyed végén már 12:5-re vezettek a vendégek. Elsősorban Xavier Valles három góljának, valamint jobb emberelőnykihasználásuknak (7/3) köszönhették sikerüket. A második mérkőzésen még simább, 12:5 arányú győzelmet arattak, így 2:0-s összesítéssel lettek bajnokok. A CN Barcelona keretében szereplő Szirányi Balázs a döntő két mérkőzésén ugyan nem talált be, de 49 góljával csapata harmadik legeredményesebb játékosa lett. A spanyol bajnokságban szerepelt még egy magyar vízilabdázó, Létay Krisztián, aki végül 42 gólig és a 7. helyig jutott a Sabadell gárdájával.

Oroszország:

Az idei LEN Kupa győztese jövőre biztosan nem védi meg a kupagyőzelmét. Azaz a Csehov gárdája nyerte az orosz bajnokságot, és ezzel automatikusan kvalifikálta magát az Euroliga főtáblájára. A második találkozón otthon 13:8 arányú győzelmet arattak a Kazany ellen. A győzelem elsősorban a három gólig jutó Garbuzovnak és Sapicsnak volt köszönhető. A bronzérmes végül a Volgográd lett, miután 10:6 arányban nyert Moszkvában a Dinamo ellen, így jövőre ők indulhatnak az Euroliga első selejtezőkörében.

Görögország:

Az Olympiakosz gárdája 2:0-s vezetés után otthon fogadta az Etnikosz együttesét, azonban a harmadik mérkőzésen nem sikerült a győzelem, miután 7:5 arányú vendégsiker született. A negyedik találkozón az Etnikosz otthonában viszont magabiztosan, 9:5-re győzött az Olympiakosz, elsősorban a három gólig jutó Chrisztosz Afrudakisz vezérletével. Ezzel 21. bajnoki címüket szerezték. Érdekesség, hogy a döntő másik résztvevője, az Etnikosz 36 bajnoki címnél tart, és legutóbb 1998-ban került sor arra, hogy nem e két csapat közül került ki a bajnok (Vouliagmeni).

Montenegró:

Minden kétséget kizáróan itt került sor a legizgalmasabb bajnoki végjátékra. A rájátszás utolsó előtti mérkőzésén a Hercegnovi gárdája egy esetleges nagyarányú győzelemmel közel került volna a bajnoki címhez, de ez a bravúr nem sikerült, a Budvanska hazai pályán 8:7-re győzött ellenük. Így az utolsó forduló előtt az volt a biztos, hogy a Hercegnovi bajnok már nem lehet. A Kotor-Budvanska mérkőzés amolyan ki-ki meccsnek számított, s a hazaiak vereség esetén csak a harmadik helyen végeztek volna. A Kotor azonban nagyszerű hajrával 5:4 arányban győzött, ezzel bajnok lett, aminek köszönhetően jövőre már Kiss Gergellyel kiegészülve az Euroliga főtábláján indulhat.



Ugyan az idei klubszezon még nem ért véget, érdekességként közüljük a jövő évi Euroliga főtáblájának kiemeltjeit - az olasz bajnokság végeredménye nélkül:

Vasas, Mladost Zágráb (horvát), Barceloneta (spanyol), Sturm Csehov (orosz), Partizan Belgrád (szerb), Olympiakosz (görög), Kotor (montenegrói).

Imrek

1 régi hozzászólás

ferko hozzászólása
ferko7828
2008.05.07. 11:04

szirányit a válogatottba!