FACEBOOK

Barcelona, Final Four - Bemutatjuk a főszereplőket: Mladost Zágráb

Barcelona, Final Four - Bemutatjuk a főszereplőket: Mladost Zágráb
hozzászólás, 2008.05.06.

A hétvégén rendezik meg az Euroliga négyes döntőjét Barcelonában. A végre magyar részvétellel lezajló tornáról - a Volvo Autó Hungária Kft. jóvoltából - a vlv helyszíni tudósításokkal számol majd be. Most pedig megkezdjük a Final Fouron részt vevő csapatok bemutatását. Elsőként az újdonsült horvát bajnokot a Mladost Zágrábot vesszük górcső alá.

Mladost Zagreb (horvát)


Eredmények:
Bajnokság: 14 (10 horvát, 4 jugoszláv)
Kupagyőzelem: 6 (5 horvát, 1 jugoszláv)

Nemzetközi kupagyőzelem:
BEK/BL/Euroliga: 7 (1967, 1968, 1969, 1971, 1989, 1990, 1996)
KEK: 2 (1975, 1999)
LEN-kupa: 1 (2001)
Szuperkupa: 3 (1976, 1989, 1996)

A Mladost az idei horvát bajnokság győztese, miután a döntő negyedik mérkőzésén büntetőkkel győzni tudtak a másik "helyi" Final Four-résztvevő Dubrovnik ellen, így összesítésben 3:1-es aránnyal szerezték meg az aranyérmet. Az alapszakasz és a középszakasz után is második helyen végző zágrábiak az elődöntőben a Sibeniknél bizonyultak jobbnak 2:1-es aránnyal, így kerültek a döntőbe, ahol a harmadik mérkőzésen vették el a pályaelőnyt a Dubrovniktól. A hazai kupaküzdelem során ezüstérmet szereztek, miután a döntőben 9:8 arányú vereséget szenvedtek a Dubrovniktól.

A játékoskeret:
Milorad Damjanic, Matija Jurin, Andrei Iosep, Damir Buric, Zdeslav Vrdoljak, Jesse Smith, Nikola Frankovic, Srban Antonijevic, Teo Djogas, Frano Karac, Petar Muslim, Ivan Buljubasic, Marino Franicevic, Josip Pavic, Luka Lonkar. Edző: Ozren Bonacic

1 amerikai és egy román légiós mellett négy világbajnok alkotja a 13-as horvát keretet, amelynek edzője Ozren Bonacic, aki játékosként olimpiát és BEK-et is nyert, edzőként pedig többször is volt a Mladost Zagreb mestere. Kiemelkedő teljesítményt nyújt az átlövő Teo Djogas, valamint a horvát válogatott második számú kapusa Josep Pavic. 


(csapatkép a Mladost honlapjáról)

Út a Final Fourig:

A Mladost Zagreb tavalyi második helyezettként az Euroliga II. selejtezőkörébe kapott besorolást, ahol az első mérkőzésen rögtön vereséget szenvedett a Bresciától, de aztán 4 győzelmet aratott, többek közt az idei LEN Kupa-győztes Csehovot legyőzve, második helyen továbbjutottak a főtáblára, ahol az A csoportban négy győzelem mellett két vereséget szenvedtek, meglepetésre az utolsó fordulóban kikaptak a Hercegnovitól, ami a csoportelsőségbe került. A negyeddöntőben a Partizan Belgrád ellen az idegenbeli 9-9 után otthon 13-10-re győztek büntetőkkel, így kerültek a döntőbe.

II. selejtező, Nagyvárad:
Mladost Zagreb-Brescia 7:9 (1:2, 3:3, 1:2, 2:2)
CSM Oradea-Mladost Zagreb 11:13 (2:3, 2:4, 3:2, 4:4)
Mladost Zagreb-Olympic Nice 13:11 (3:1, 2:2, 3:4, 3:4)
Chios-Mladost Zagreb 5:16 (2:3, 0:4, 1:4, 2:5)
Mladost Zagreb-Sturm Csehov 18:11 (4:3, 5:2, 5:4, 4:3)

Főtábla, A csoport:
Hercegnovi-Mladost Zagreb 7:11 (1:2, 4:4, 2:3, 0:2)
Mladost Zagreb-Kazany 10:7 (5:3, 1:2, 2:1, 2:1)
Mladost Zagreb-Olympiakosz 11:6 (2:1, 3:1, 3:3, 3:1)
Olympiakosz-Mladost Zagreb 7:6 (3:3, 1:0, 2:1, 1:2)
Kazany-Mladost Zagreb 6:8 (2:3, 1:0, 1:3, 2:2)
Mladost Zagreb-Hercegnovi 8:9 (3:3, 2:5, 1:1, 2:0)

Negyeddöntő:
Partizan Belgrád-Mladost Zagreb 9:9 (2:2, 2:3, 3:3, 2:1)
Mladost Zagreb-Partizan Belgrád 13:10 (1:0, 3:3, 3:3, 2:3/0:0, 0:0, 4:1) – büntetőkkel

Euroliga (BEK/BL) múlt:

Európai kupamúltját tekintve a legeredményesebb klubcsapatnak számít a horvát gárda, amely azonban meglehetősen rég 1996-ban nyerte meg legutóbb a legrangosabb kupasorozatot, akkori nevén még a BEK-et. (Ez volt az utolsó kiírás, amikor még oda-visszavágós alapon zajlott a BEK-döntő). A Final Fourba az 1997-es bevezetés óta négyszer jutottak be, kétszer voltak döntősök, legutóbb 2003-ban a genovai Final Fouron vettek részt, ahol a Pro Reccotól 5:4-es vereséget követően végül bronzérmesek lettek.

Döntők:
1967: Mladost Zagreb-Dinamo Bukarest 4:2, 4:4
1968: Mladost Zagreb-Dinamo Moszkva 7:3, 4:4
1969: Mladost Zagreb-Recco 5:3, 2:3
1970: 2. hely a tornarendszerű négyes döntőben 5 ponttal
1971: Győzelem a tornarendszerű négyes döntőben 6 ponttal
1989: Mladost Zagreb-Spandau 9:10, 11:9
1990: Mladost Zagreb-Cannottieri 10:7, 11:10
1992: Mladost Zagreb-Jadran Split 8:7, 4:6
1996: Mladost Zagreb-UTE 7:4, 6:6
1997: Posillipo Napoli-Mladost Zagreb 10:7
1999: Becsej-Mladost Zagreb 11:8
(kiemelten a győzelmek találhatóak)

Euroligában a magyar csapatok ellen:

2003/2004: BVSC-Mladost Zagreb 8:7, Mladost Zagreb-BVSC 13:11

Az Euroliga bevezetése óta mindössze egyszer, csak az első kiírásban találkoztak magyar csapattal, akkor a BVSC-től idegenben kikaptak, de otthon legyőzték a vasutasokat, előtte többször játszottak magyar csapat ellen, például BEK-döntőn 1996-ban a Kovács István-féle UTE-t verték meg. Legutóbb a Vasas ellen a 2002-es KEK-döntőben csaptak össze, amikor a Vasas a Komjádi uszodában 6:3-ra győzött, a visszavágón legyőzték az angyalföldieket hosszabbítás után 7:5-re, ami azonban a Vasas kupasikerét jelentette. Az akkori csapatból Varga Dániel, Steinmetz Ádám és Mátyás Zoltán maradt hírmondónak.

Imrek

A barcelonai Final Four programja

Május 9., péntek, elődöntők:

Mladost Zágráb (horvát) - Pro Recco (olasz) - 18.00 óra
Vasas-Jug Dubrovnik (horvát) - 19.45 óra

Május 10., szombat:
Bronzmérkőzés (az elődöntők vesztesei) - 18.15 óra
Döntő (az elődöntők győztesei) - 20.15 óra

A Sport1 Televízió valamennyi mérkőzést közvetíti, a vlv pedig helyszíni tudósításokkal igyekszik kiszolgálni az olvasókat.