FACEBOOK

A Honvédé a bronzérem

A Honvédé a bronzérem
hozzászólás, 2008.04.24.

Szegedi győzelmével megnyerte a bronzéremért vívott páros mérkőzést a Honvéd és ezzel biztosította jogát az Euroliga következő szezonjában való indulásra. A Szeged a LEN Kupában szerepelhet. Gólok, fotók, valamint Kásás Zoltán, Varga Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Gór-Nagy Miklós videónyilatkozata.

Bár a Szeged játékosai határozottan úgy indultak neki a mérkőzésnek, hogy életben tartják esélyeiket a dobogóra, ahogy azt a mérkőzés előtt már az előtérben lehetett hallani, mégsem sikerült úgy, ahogyan tervezték.

A bronzmérkőzést a helyszínen követte végig Kovács István, és Kemény Dénes is.

Az eddigi sort most sem tudta megtörni a Szeged, nem talált ellenszert a Hárai Balázst (helyette Cseh Attila kapott játéklehetőséget) nélkülöző Honvéd játékára.

Az első negyedben még igyekeztek partiban lenni a Szeged játékosai, sőt 0-1-ről még fordítani is tudtak 2-1-re, mégis ekkor vezetettek utoljára. Végül ezt a játékrészt is a Honvéd nyerte 2-3-ra.

A második negyedben aztán főként Molnár Tamás remeklésének köszönhetően tovább növelte előnyét a Honvéd. Molnár két előnybeli húzására és csavargóljára csak Varga Tamás tudott válaszolni ötméteresből. 

Bár a harmadik negyedet egálra tudta hozni a Szeged Varga Tamás és Lehmann góljaival, ám játékrész legemlékezetesebb momentuma mégis a Honvéd, pontosabban Szivós Márton nevéhez fűződik, aki a támadóidő lejártakor félpályáról csavart, a hitetlenkedő Baksa László hálójába. 

A negyedik negyedben aztán végképp elszállt a hazai csapat kedve, és minden reménye. Egyre kevésbé koncentráltak, a Honvéd magabiztosan növelte tovább előnyét. A játékrészt Vári, Molnár és Fodor góljaival 3-0-ra nyerték a vendéegek.

Végül, hogy a bronzmérkőzésen mindenki szóhoz jusson Tóth Imre két perccel a mérkőzés vége előtt lehívta az addig remekül védő Gergely Istvánt, és medencébe küldte Bisztritsányi Dávidot. A fiatal kapus ott folytatta a fennmaradó pár percben, ahol Gergely abbahagyta.

Szeged-Honvéd 6:12 (2:3, 1:3, 3:3, 0:3) Góllövők: Varga T. 3, Weszelovszky 2, Lehmann, illetve Molnár 4, Bárány, Fodor, Szivós 2-2, Vári, Vindisch

A Honvéd ezzel a bajnokság bronzérmese, s az Euroligában indulhat, a Szeged a LEN Kupában szerepel.

Dorka képei a meccsről:



vlv-videók:

Szivós Márton első gólja

Gergely véd I.

Fodor Rajmund első gólja

Gergely véd II.

Molnár Tamás első gólja

Baksa büntetőt véd

Varga Tamás ötméteresgólja

Molnár Tamás második gólja

Molnár Tamás harmadik gólja

Molnár Tamás negyedik gólja

Fodor Rajmund második gólja

Kásás Zoltán nyilatkozata



Varga Tamás nyilatkozata



Kiss Gergely nyilatkozata



Molnár Tamás nyilatkozata



Gór-Nagy Miklós nyilatkozata



Az ötödik helyért és a LEN Kupában való indulás jogáért:

FTC-UTE 10:8 (2:1, 4:5, 2:0, 2:2)

A két csapat között a harmadik mérkőzés dönt.

16 régi hozzászólás

x hozzászólása
x7349
2008.04.26. 23:27

t - Kovács István leváltásának nem csak a csapat tragikus szereplésének volt köszönhető, NS-ben olvastam Novák Ferenc nyilatkozatát mely morális okokra hivatkozik. Szerintem itt azért nem csak az 1 vagy 2 hely megszerzése lehett a dolog mögött.

polo hozzászólása
polo7316
2008.04.25. 23:47

Hajrá Fradi! Nyerni kell!

Sándor hozzászólása
2008.04.25. 22:31

tudom,utólag én is észrevettem, hogy félreírtam, de nem akartam egy újabb kijavító hozzászólással ráirányítani a figyelmet

bumm hozzászólása
bumm7247
2008.04.25. 16:26

Sándor! Mindhárom center.

Sándor hozzászólása
2008.04.25. 15:04

Molnár még mindig(vagy újfent?) csúcsformában.Nagy harc lesz a 2.bekk posztért Steinmetz Ádám és az őserő Kis Gábor közt

t hozzászólása
t7236
2008.04.25. 14:42

Kedves Gábor! Szívemből szólnak szavaid, én is köszönöm a VLV munkáját, már csak azért is, mert nélkülük sok mindenről lemaradtam volna. Hajrá Honvéd! Akárhányadik is én nem leszek hűtlen hozzájuk. Ráadásul egyáltalán nem baj, ha minél több jó csapat van a bajnokságban. Az sem tragédia, ha nem mindig mi nyerünk. Kicsit értetlenül állok Kovács István leváltásának ténye előtt. Tényleg van olyan vezetés,amelyik azt gondolja, hogy csapata csak az első helyen végezhet?

egy szegedi hozzászólása
2008.04.25. 13:56

Első helyen álló????? Csöpi te miről beszélsz? A honvéd vezette a bajnokságot az utolsó 10 fordulóban kb. Az tény h ennél jobban játszottak, de nem szabad elfelejteni, h Gyöngyösi 3-4 évig dolgozott nem pont ezen a csapaton, de a 13-14 emberből 7-8al, a maggal. Felépített egy systemet a csapaton belül (ami pillnatnyi sikerekre volt beállítódva, hisz utánpótlást le se sz...rta) ami meggyőzőnek bizonyult, évről évre erősebb lett a csapat! Aztán Gyöngyösinek "közös megegyezéssel" el ment a kispadról, és nem volt Zolibácsin kívül túl sok választása a Szegednek (megjegyzem nem is nagyon kellett volna lennie, mert Zolibácsi nagyon nagyon jó edző, hidd el ezt biztos forrásból tudom)!!!! DE minden edző más! Minden edzőnek más van a fejébe! Zolibácsi ha már régebben itt lenne, elhiheted nekem, hogy nem ilyen lenne a csapat összeállítása sem! Meg az Ő taktikáját gyakorolva legalább olyan eredményes lenne a Szeged, mint Gyöngyösivel! A szeged nyert egyszer az Eger ellen, ami szép volt jó volt (érdekes volt), aztán megverte azt a Vasast, akinek érdeme volt kikapni itt Szegeden, hogy most ott lehessen a döntőben!!!!

Csöpi Te! hozzászólása
2008.04.25. 13:04

Légy már észnél! Sajnos Szegednek onnantól bukó volt, hogy az előző edző nem bízott bennük! Ilyen körülmények között nem tudtak és nem is lehetett koncentrálni... Bárki állt volna akkor oda, borítékoltam volna a negyedik helyet :( Kásás Zoltánt pedig elmarasztalni az elmaradt dicsőség miatt egy nagyon pimasz és vérlázító dolog, szerintem!

Kriszti 1 hozzászólása
2008.04.25. 10:40

Sziasztok, nekem mért akadnak a videók?

Csöpi hozzászólása
Csöpi7220
2008.04.25. 09:09

Zoli bácsi nem belecsöppentél,hanem kaptál egy elsö helyen álló csapatot amit sikerült leamortizálnod soha nem látott mélységbe, két hónap alatt....

szerkesztő hozzászólása
2008.04.25. 09:01

Kedves Gábor! Kollégáim nevében is köszönöm szépen. Az ilyen beírásokért (is) érdemes csinálni!

Gábor hozzászólása
Gábor7218
2008.04.25. 08:16

Sziasztok! Szeretném megköszönni a VLV egész szezonbeli munkáját, nagyon sok örömet szereztek, a közvetítésekkel, videókkal, nyilatkozatokkal.Bár tudom, hogy még nincs vége a szezonnak /kedvenc csapatomnak a Honvédnak a szezonjának sajnos igen/, és remélem továbbra is hírt adtok a bajnoki döntőkről,átigazolásokról, én mégis most gratulálok az egész éves működésetekhez. A többi drukkernek jó meccset estére. Örülök hogy Vagytok VLV! Csak a HONVÉD!

apper hozzászólása
apper7212
2008.04.25. 00:50

sajna nem tudok szajrol olvasni,. hajra fradi mindenki jöjjön a hetvegen fradi utera a szigetre el kell kenni az ujpest szajat. vasarnap 6 fedett.

Sándor hozzászólása
2008.04.24. 22:47

Hajrá Fradi!Kéne az 5. hely

T hozzászólása
T7207
2008.04.24. 22:10

Sajna meglepő lett volna ha a szeged nyer (pedig örültem volna) De viszi még többre is ez a csapat... már is sokat fejlődtek (Csuvit a válogatottba az EB-n és Olimpián):P

Timi hozzászólása
Timi7199
2008.04.24. 19:51

Grat Honvéd!