FACEBOOK

Szegeden véget érhet a bronzcsata

Szegeden véget érhet a bronzcsata
hozzászólás, 2008.04.24.

Amennyiben ma is győz a Honvéd a Szeged ellen, befejeződik a bajnoki rájátszás bronzmeccse. A Kőér utcában elért Honvéd-siker után Kiss Gergőék nem akarják sokáig húzni-halogatni a döntést, míg Kásás Zoltán csapata értelemszerűen szeretne megkapaszkodni az utolsó szalmaszálban. A vlv Gór-Nagy Miklóst és Baksa Lászlót kérdezte a mérkőzés előtti várakozásaikról.

GÓR-NAGY MIKLÓS:

Nem álltunk le, egész héten gyakoroltunk, keményen edzettünk. Nagyon szeretnénk „rövidre zárni” a harmadik helyért folyó küzdelmet. Már csak azért is, mert ha véletlenül nem úgy sül el a szegedi szereplés, ahogy szeretnénk, akkor nehéz dolgunk lenne otthon a harmadik meccsen. Így talán könnyebb, nem szeretnénk a mindent eldöntő mérkőzést játszani. Nagyon fogunk figyelni és koncentrálni.

BAKSA LÁSZLÓ:

Nehéz a Kőér utcában lejátszott meccs után okosságokat mondani. Ugy érzem, saját butaságaink miatt vesztettünk. Azóta megnéztük videón hogy mi történt abban az ominózus negyedik negyedben, hát..., néha majdnem szétrobbantam az idegtöl... Mondhatom, amatőr gólokat kaptunk.

Ha mindenki el tudja felejteni, ami történ és "vért iszik", elhiszi, hogy nyerhetünk, akkor sikerülhet legyőzni őket. Jó lenne még vasárnap is játszani és szépen ünnepelni a születésnapomat. Nem szeretném öt zakóval lezárni ezt a szezont, szerintem mindenki így van ezzel nálunk. Én hiszek a CSAPATOMBAN, ZOLIBAN, magamban, hogy sikerül bizonyítani a szurkolóknak, a szponzoroknak, minden vizilabda-szeretőnek, hogy nem olyan rossz kis csapat ez a Szeged.

A Szeged-Honvéd bajnoki bronzmérkőzés 18.30 órakor kezdődik Szegeden.

12 régi hozzászólás

g hozzászólása
g7198
2008.04.24. 19:21

eredményközlés folyamatosan a címlapról!

Timi hozzászólása
Timi7197
2008.04.24. 18:59

Ki nyert?

delfin hozzászólása
delfin7196
2008.04.24. 18:59

Aki tud részeredményt írja be, please!

vizi hozzászólása
vizi7195
2008.04.24. 18:56

Részeredményt akarok!! :)

régi egri hozzászólása
2008.04.24. 18:46

Hajrá SZEGED, hajrá BAKSA!

Ottó hozzászólása
Ottó7192
2008.04.24. 18:38

Részeredményeket kapunk?

pufi hozzászólása
pufi7191
2008.04.24. 18:15

MIÉRT NINCS KÖZVETÍTÉS!?

Vikcó hozzászólása
Vikcó7190
2008.04.24. 18:15

Igen.

Sándor hozzászólása
2008.04.24. 16:43

a bronzcsata 2 győzelemig tart tehát?

g hozzászólása
g7185
2008.04.24. 10:35

nem lesz

? hozzászólása
?7184
2008.04.24. 10:18

lesz közvetítés?

B.Márta hozzászólása
2008.04.24. 08:46

Hajrá Szeged, győzzetek!