FACEBOOK

Olaszországban is kezdődik a rájátszás

Olaszországban is kezdődik a rájátszás
hozzászólás, 2008.04.23.

Az alapszakasz befejezése után az itáliai bajnokságban is megkezdődik ma rájátszás. Az első nyolc helyezett a kialakult alapszalasz-sorrend szerint kerül szembe egymással, az első a nyolcadikkal, a  második a hetedikkel - és így tovább. A páros mérkőzések két győzelemig tartanak és természetesen a magasabb helyezést elért csapat otthonában kezdődnek.

Diapolo

A három magyarral játszó, címvédő Pro Recco a Hosnyánszky Norberttel felálló Florentia legyőzésével juthat a legjobb négy közé, ahol feltehetőleg a Savonával mérkőzik majd a döntőbe jutásért. Hosiék szerették volna elkerülni a legerősebb csapatot, inkább a Bresciát választották volna, de az alapszakaszban nem tudtak ehhez szükséges eredményt elérni.

A Recco gyakorlatilag nem ünnepelt az Olasz Kupa novarai megnyerése után, Pino Porzio fiai rendületlenül edzenek és a rájátszás meccseit is elsősorban az Euroliga Final Fourra való felkészülésre használják fel. (Mint ismeretes, a Recco a papíron talán leggyengébbnek számító Mlados Zágrábbal került össze a barcelonai FF elődöntőjében, s bizony figyelmeztető Kásásék számára, hogy a horvát bajnokság döntőjének legutóbbi meccsén a zágrábiak egy góllal legyőzték a Jug Dubrovnikot, s 1:1-re egyenlítettek a páros mérkőzéssorozaton!)

Az olaszországi playoff programja:

Április 23.:

Pro Recco-Florentia
Brescia-Catania
Posillipo-Nervi
Savona-Sori

Április 26.:

Florentia-Pro Recco
Catania-Brescia
Nervi-Posillipo
Sori-Savona

Április 30. (amennyiben harmadik mérkőzésre van szükség):

Pro Recco-Florentia
Brescia-Catania
Posillipo-Nervi
Savona-Sori

2 régi hozzászólás

hi hozzászólása
hi7178
2008.04.23. 16:56

Ahhoz előszőr is még +2 csapattal bővíteni kéne sztem a magyar bajnokságot, és hát azért van különbség a 2 bajnokság között, méghozzá annyi, hogy Olaszban igen van a 4 "főcsapat", de ha megnézzük, utána a többi rájatszasba bekerült csapat is tömve van válogatottakkal, sztárokkal innen-onnan....pl: a Sori agyonverné a magyar bajnokság 5.jét mint a huzat, sztem olyan 15 góllal...Figlioli,Presciutti,Jokič, hogy csak pár játékosukat említsek...a Nervi szintén hasonló, és a bajnokság erejét mutatja, hogy egy talán biztos Magyar válogatott játékossal a csapatban a Fiorentina már csak 8.... ugyanakkor a Magya bajnokság is er5s bajnokság, sztem a Világ 2. legerősebb bajnoksága versengve a Horváttal...

csak megjegyzem hozzászólása
2008.04.23. 16:15

... az olasz modszer alapjaiban kikuszobolne,az olyan esemenyeket, amikor a harmadik es a negyedik helyezett donti el "erdekes" meccsen, hogy kivel jatsszak a rajatszast...HA valaki most azt mondja, hogy nagy a kulonbseg a Domino es a Szentes kozott, akkor nezzuk meg, hogy az olasz liga 8. helyezett csapata milyen jatekerot kepvisel a Reccohoz kepest. Ott is van 4 top csapat, a tobbi kozepszer vagy gyengebb. Szerintem nalunk is az olasz playoff-ot kellene kovetni.